Szűz Újhold | Zárul az eklipsz kapu
- Miss Moodswings

- Sep 21
- 4 min read
2025. szeptember 21-én este 10 óra magasságában van Újhold, a Szűznek a 29. anaretikus koordinátáján, amellyel nem csak a kéthetes eklipsz-kapu zárul, de az augusztus 23-án a jegynek a 00. fokán kezdődő holdciklus is.

Bár Újholdról beszélünk, a Holdnak, valamint a megfogyatkozó Napnak az együttállása ezen a kritikus fokon - ráadásul a karmatengelynek a Leszálló csomójával összekapcsolódva -, azt sejteti, hogy az új kezdetek most a lezárásokon és az elavult dolgok leürítésén keresztül érkeznek.
A 29. fok a betetőzésnek a helye, ahol sürgetetté válik a változás és ahol jellemzően a krízisen keresztül érkezik meg a fordulat.
Ahogyan arra a nevük is utal, a holdcsomók olyan csomópontokat vagy útkereszteződéseket jelölnek, ahol a lélek választás elé kerül: a régi, a grafitszürke porral borított, a felégetett utat követi, vagy az aranyló fényben még csak halványan derengő lélekösvényt kezdi el járni.
Amikor az Új- és Teliholdak ezen csomók mellett jönnek létre, akkor nincsen kényszer, akadály vagy zavaró tényező. Az égiek ilyenkor mindössze egy lehetőséget biztosítanak.
Az elágazásban TE döntesz.
Ha bármelyik irányba léphetsz, akkor most erre vagy arra?
A régiben ott a hamunak a szaga és már az első lépésnél tudható, hogy nincsen benne evolúció. Az új ösvényt viszont még nem ismered, azt magadnak kell kitaposni. Talán most azért is hiányzik a határozottság és hogy telitalppal odalépj.
Egyelőre csak a lábujjakkal, a kezeiddel és a csápjaiddal tapogatod. Az érzékszerveiddel, az intuíción, az odaérzésen keresztül próbálod megismerni és felfedezni: az vajon mégis micsoda?
Tetszik, pozitív?
Elég otthonos?
Vajon megbízhatsz benne?
Biztonságban leszel ott?
Teljes szívvel bele tudsz lépni?
Jó lesz neked?
Szeretni fogod?

Aztán észre sem veszed és már benne is vagy az útban...
A korábban még mindent elvakító fény visszább húzódik. És a finom sárgás por mögött látható válik a pihepuha zöld fű, valamint az ösvénynek a legeleje.
Noha az út többi részét még nem ismerni, már az első lépésekben elkezdhetsz vele kapcsolódni. A régit szinte csak a periférián érzékeled, de többé nem is érdekel, hiszen a talpad alatt ott van a földnek a megtartó ereje & biztonsága.
Nem zavar, hogy a távlatokat nem lehet pontosan ismerni. Elfogadtad, hogy az út mindig pont annyit mutat meg magából, ami az adott pillanatban a legszükségesebb. Hogy a fény mindig épp annyit húzódik vissza, amellyel az előtted álló lépést láttatja.
Van ebben valami békés dinamika: amikor mész, kiáradsz és csak hagyod a belőled jövő ihletet, akkor a fény teret biztosít & engedi, hogy haladj.
Amikor pedig belassítasz a félelemből vagy nem csinálsz semmit, akkor pedig megáll.
Mint az ár-apálynak a játékában.
Ezért, ha haladni szeretnél, akkor nem elég passzív dolgokat csinálni, aktívan is tudni kell mozgatni ezt az egészet. Ki kell pakolni magadat teljesen – nem bújhatsz el többé az eklipszben. Még akkor sem, ha a csigaházból kimászni olyan, mintha meztelenül állnál a reflektorfényben, ahol minden tekintet rád szegeződik.
„Mit akartok tőlem?” – kérdezed, mintha még mindig odakintről várnád a választ.
.
De a helyes kérdés nem az, hogy a világ mit akar tőled, hanem az, hogy TE magad mit szeretnél az Élettől?
Ideje belátni, hogy amit magad előtt látsz & tolsz, az valójában a saját energiád, amit eddig elszerénykedtél és ami így néha beborul, megfogyatkozik.
Nem a hatótávodnak vagy a hatókörödnek a széle mozgatja az utat, Te magad vagy: a Fény.
Vajon mit kezdesz most vele?

A Szűz a makulátlanságnak, valamint a kiválasztás képességének a jegye.
A 29. fokának a sábai szimbóluma (’A false call unheard in attention to immediate service’, jel: „Egy hamis hívás, amelyet nem hallanak meg, mert a figyelem a közvetlen szolgálatra irányul”) az illúziók kiszűrésére, a figyelem fókuszálására
– vagyis: a tisztánlátásra, hívja fel a figyelmet.
.
Arra, hogy ne reagálj minden külső ingerre, hanem különböztesd meg a valódi feladatot az elme elterelő zajától.
A jegynek az utolsó koordinátája besűríti a kritikus gondolkodásnak és a gyakorlatnak az esszenciáját. Azt mondja, hogy az energiádat a valódi szolgálatba állítani – ennek az útnak a legmagasabb szintű megnyilvánulása.
A szűrés és tisztítás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy beléphess a következő (a Mérleg stációba), ahol az önmagaddal és a másokkal való kapcsolódás, illetve az együttműködés válik központi témává.
És miközben e jegynek a bejáratát a Nap-Hold-Merkúr együttállás őrzi, annak a hátsó kapuját mára elérte a Mars, ahol a Mérleg anaretikus fokának a szimbólumát (’Three mounds of knowledge on a philosopher’s head’, jel.: „Három tudásdomb egy filozófus fején”) aktiválja.
A Mérleg fejlődési ívének végén az összegző bölcsességhez érkezel: az intellektus, az intuíció és a tapasztalat szintéziséhez.
A fej tetején lévő három „domb” azt jelzi, hogy a gondolkodás, a tudás és az érzékelés különböző szintjei most összeérnek. Már képes vagy átlátni az egyes rétegeket és bölcsen integrálni is őket. A domb egyfajta „korona” is lehet: az érett gondolkodásnak, a kikristályosodott bölcsességnek a jelképe.
Az élet tapasztalataiból megszületett az átfogó tudás, amely pedig a Skorpió beavató dimenzióját és az intim szférákat előlegezi, ahol a kapcsolatok valóban elmélyülhetnek.
A Merkúrhoz (mint az Ikrek aszcendens & Szűz Újhold urához) tartozó jelkép a ’The ideals of a man abundantly crystalized’ (jel: „Egy ember eszményei bőségesen kikristályosodva”) ehhez kapcsolódva azt mutatja, hogy az eszmék és értékek kristályosan tisztává, megkövethetővé és tartóssá váltak: az eddigi tudásból összeállhat a lényeg, amely világosan és egyértelműen kijelöli az irányt.
A fentiek együtt mutatják meg az utat a régi elengedésétől az új felé.
Ez az Újhold–Napfogyatkozás a Szűz 29. fokán határhelyzetet kiállt, amelyben a lelked választ: elengedni a hamis hívásokat, a régi szokásokat, és belépni abba az ösvénybe, amely a valódi szolgálatról, a tiszta értékekről és a bölcs eszményekről szól.
A fogyatkozás miatt az út eleinte homályosnak tűnhet, de ahogy lépsz, a belső Nap mindig megmutatja a következő lépést.
Ez az eklipsz arra hív, hogy bízz a saját fényedben, hiszen TE magad vagy, aki megvilágítja az ösvényt.




