Szaturnusz és a Medve erő

Ma este fél 11 magasságában éri el a hétfői Újholdnak (és a mostani holdciklusnak) az ura - a Mars, a Szaturnusz bolygót a Halakban. Az időszak továbbra is a lassításra szólít, hiszen egyelőre a belső folyamatok élvezik a prioritást. Ahhoz, hogy a múltnak az ismétlése nélkül léphess tovább, először muszáj tudatosítani a meghaladásra váló feladatokat magadban. Az erőket érdemes tehát a benti munkára összpontosítani, hiszen az áttörés egyedül ott lesz elérhető. Ha a külvilágban most késleltetéssel találkozol, akkor indulj befelé. A Szaturnusz néha úgy viselkedik, mint egy cementfal és addig bizony nem enged tovább, amíg 100%-ban meg nem engedted a tapasztalást. Ebben a csomópontban talán új kapuk és világok nyílnak és teljesen ismeretlen tájakra indulsz. Ne dühítsd fel magadat azon, hogy itt és most még tartalékolni és konzerválni kell az erőt!

„Hiába vagyok itt, úgy érzem, mintha valamire MÉGSEM LÁTNÉK RÁ. Nem is vagyok egyedül, mégsem veszem észre, hogy rég itt van a párom és ketten vagyunk! Ugyanúgy egyedül próbálok megoldani mindent és megyek előre, mint egy kőfejtő a bányában. Olyan, mintha az erőm is máshol lenne, mint eddig gondoltam. A szívemet érzem… eddig téves helyen kerestem az erőt... Rossz felé fókuszáltam.

Most látom a két énemet.

Az egyik a múltbéli, amely ugyanúgy próbál a családtagokra és mindenki másra figyelni. Szinte úgy érzékelem az energiámat, mint egy belőlem kiinduló vízfolyás. A kezemből patakok mennek, csak a rossz irányba. Azoknak adtam a figyelmemet, akikre haragszom és ez elvitte az erőmet. OLYAN UTAT TÁPLÁLTAM, AMITŐL NEM KAPTAM VISSZA. Hiszen a családom mindeközben végig leszart, kiszipolyozott, az energiámat mégis kérte. Azt adjam, az persze kéne! Miközben én egy szellem maradok, szinte halvány és átlátszó vagyok. De egy ghost az nem tud köveket arrébb tenni... Dühös vagyok, hogy ezek a személyek elvettek tőlem egy csomó lehetőséget és az esélyét annak, hogy tovább lépjek.

A mások oldalon a rendes színben és emberként látom magamat. Itt nem folyatom el az energiát és az ERŐM MÁR BENNEM MARAD. Ez a jelen énem, akitől nem megy el a patak. Az energia magamban cirkulál és engem táplál. Mostantól magamra figyelek és csak az ehet a folyómból, akinek azt megengedem.

Az új énem az olyan, mint egy háromméteres medve.

Ez a magasság megnyugtat, mély béke jár most át. Hatalmas vagyok, dagadt, erős, de egyedül... Mint egy harcos, viszont már nem szeretnék tovább harcolni. Egy mamlasz, vajszívű medve vagyok. Semmit nem akarok, ami erőszak vagy agresszió. Kis bocsokat szeretnék és csak játszani, kapcsolódni igényelnék.

Egy puha, bolyhos, meleg és kedves játékmackó vagyok, de a butusok mindig felbőszítenek! Nekik a vadállat, a grizzly medve kell. És ki hogyan viszonyul hozzám, az jön ki belőlem. Én igazából nem szeretek harcolni. Ha viszont csesztetnek ezek a bogarak vagy darazsak, akkor eljön az a pont, hogy elég. Ha csak jönnek-jönnek és basztatnak, akkor egy darabig bírom és tűröm. Amikor viszont túlmennek a határon és elszakad a cérna, akkor odacsapok. Ha sokáig húznak, akkor megunom és feldühítve már jobb menekülni. Ilyenkor nem tud velem senki packázni, jöjjön bárki, azt elintézem. Nem lehet bántani. Magamtól senkit nem nyírok ki, inkább csak dörmögök, hogy ne nézzenek már hülyének. Önszántamból nem akarok gyilkolászni, de amikor a határaimat feszegetik, akkor a jámborból hamar határozottá válok.

Tavasz van, zöld a fű, a hasamon fekszem a biztonságos odúm vagy barlangom előtt. MINTHA AZT GONDOLNÁM, HOGY NEM HAGYHATOM ITT A FEALDATOMAT, A POSZTOMAT. Nagy rajtam a felelősség. De talán nem dőlne össze a világ, ha egy kicsit magamra is figyelnék. Ha most már én jönnék. Eddig másokat szolgáltam és csináltam a dolgomat.

Most végre elkezdek bandukolni.

Hiába találkozom viszont egy másik medvével, megint ott a kérdés: vajon nekem lehet-e? Megengedhetem-e magamnak, hogy azt csináljam, amit én akarok, vagy mindig a szolgálatban kell lennem??

Látom, hogy ez egy tanult én-egyedül viselkedés.

Az volt előttem mindig, hogy másra nem számíthatok. Ha én nem csinálom meg azokat, akkor a dolgok nem lesznek elvégezve. Hamar elhittem, hogy magamban kell mindent megoldani, pedig már itt lennénk a feladatokra ketten.

Lehetne együtt, akár még hatékonyabban is?? Mintha észre se venném a segítséget, csak törtetek előre. Kicsi korom óta mindig mindent egyedül kellett végrehajtani. Már akkor átvállaltam magamra a szülők szerepét, helyettük is felnőtt voltam. Vajon ki lehet ebből engedni??

De valószínűleg ezen az úton találhattam meg a medve erőmet, a nagyságomat.

Azt a belső erőforrást, ami által bármire képes vagyok és aminek köszönhetően semmi nem tud megállítani. Ebben a tapasztalásban nőhettem fel akkorára, hogy ma ÉN vagyok az erdő legnagyobb emlőse. Ezek után nincs mitől félnem, hiszen képes vagyok bármitől megvédeni magamat és az új családomat is. A bogarak mostanra jelentéktelen kis hangyákká váltak. Hiába is piszkálnának, próbálnának felidegesíteni vagy megőrjíteni, már nem tudnak megtalálni vagy elérni. Eltűntek a térképemről, többé nincsenek a radaromon belül.

Az egész világ teljesen más, amikor nem a szegény-ÉN helyéről, hanem ebből az energiából tekintek körbe. Az idő viszont rohamosan megy, és közben mindent a legelejéről kell kezdeni. Ehhez most túl kell lépni a régi bántalmakon és nehezteléseken, hogy a figyelmem már az új kapuk, a lehetőségek és a segítség irányába kerülhessen. Most már ÉN akarok lenni, nekem kell végre nyerni! Ezért önmagamat választom és helyezem előtérbe, többé nem adok energiát annak, aki csak nyomná rám a hülyeséget és visszarántana."