Samhain | "Nincs is halál"
- Miss Moodswings
- Nov 1, 2023
- 4 min read
Updated: Nov 19, 2023
Közeleg a Mindenszentek (nov. 1.) és a Halottak napja (nov. 2.). A pogány hagyomány szerint pedig október 31-én sötétedéskor kezdődik a Samhain, amely november 1-jén ér véget. A régi kelta naptárban ez az ünnep az óév elmúlását, egyben az (boszorkány) új év kezdetét is jelzi.
Asztrológiai értelemben, a Napunk, a Skorpiónak a bugyraiban jár, bevilágítva a látható és a láthatatlan közötti fátylat. Úgy tartják, hogy ilyenkor könnyebb kapcsolódni nem csupán a saját mélységeinkkel, de a túlvilági szeretteinkkel egyaránt. A Nap mellett jelenleg a Merkúr, a Mars, a Ceres és az aszteroida Lilith is a jegyben tartózkodik, úgyhogy jó sok figyelem jut ide az alvilági terekre. A Skorpió jegynek a modern ura - a Plútó, képviseli mindazt, ami a felszín (a tudatos) alatt van, ezért az időszak kedvez a mélyre ásásnak, a terápiázásnak, a titok- és a kincskutatásnak. Idelent őrizgetjük ugyanis azokat a dolgokat, amiket valamiért elzártunk a fény elől: a félelmeket, a bántásokat, a szorongásokat. Ám a föld mélyén megbújó magból indul az élet és ugyaninnen bányászhatók ki a ragyogó gyémántok is! Az Erisznek a 2006-os felfedezésével, a Plútót törpebolygóvá fokoztuk, és vele együtt a hozzá köthető ügyeket is lekicsinyítettük, ledémonizáltuk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a halált mostanra a kórházakba toltuk és betegségként kezeljük. Újabban a Halloween bulis külső jelmezekben imitáljuk le a szörnyeinket. Az ijesztő csontvázak és kísértetek formájában távolítjuk el magunktól a kellemetlen témákat. A csendesedés helyett inkább hangoskodunk. Pedig az élet nem lehet teljes az elmúlásnak a befogadása nélkül. Ha eltaszítjuk magunktól a halálnak a misztériumát, akkor egy ugyanolyan szép és intim beavatást tartunk távol, mint maga: a születés.
A Fehér Plútónak a mágiája abban áll, hogy az alvilág révészeként átvezet a sötétségen, a mini halálokon, az ego pusztulásán, a félelmetes, az olykor nagy amplitúdóval érkező elengedéseken. Összekapcsol a láthatatlannal, üzeneteket közvetít a túlvilágtól és a tudatnak az aljáról. A bolygó nem akar semmit megölni, helyette kíméletlenül kitolja a vele nem azonosat. Amikor azt érzed, hogy már majdnem belehalsz, akkor felemel és segít újra meg újra levedleni az élettelen részeket, mindazt, ami lehúz. És utólag mindig kiderül, hogy ezen élmények nélkül nem lehetne szert tenni fontos tapasztalásokra. Az utolsó bolygóként, a Plútó képviseli bennünk a végletes állapotokat, a kríziseket és a veszteségeket. Az égitesthez társítunk minden olyan eseményt, amikor egy látszólag kívülről érkező erőnek vagy valamiféle erőszakos behatásnak a következményeként szét- és megszakad, véget ér, illetve gyökeresen elmúlik valami az életünkben. A Plútó, a teljes megsemmisülés, az apró darabokra és a részekre hullás, valamint az új formában való megszületés (lsd. transz-formáció).
Ne jöjj el sírva síromig. Nem fekszem itt, nem alszom itt; Ezer fúvó szélben lakom. Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén, Ott vagyok a reggeli csendben, A könnyed napi sietségben, Fejed fölött körző madár, Csillagfény sötét éjszakán, Nyíló virág szirma vagyok, Néma csendben nálad lakok. A daloló madár vagyok, S minden neked kedves dolog… Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál. /Mary Elizabeth Frye/
A pszichológia jelenlegi állása szerint az életünk során körülbelül 40 féle veszteséget (lsd. válás, költözés, gyerekek kirepülése, magzatvesztés, kisállat halála, nyugdíjazás, költözés, munkahelyváltás, betegség, gazdasági változások, tanulmányok befejezése stb.), azzal egy időben pedig gyászfolyamatot élünk meg. A gyásszal kapcsolatban legtöbbször a halálra gondolunk, pedig számos olyan érzelmi veszteséggel kell tudni szembesülni, amikor végérvényesen és visszafordíthatatlanul változik meg valami bennünk vagy körülöttünk. Például, amikor egy fontos kapcsolat eltűnik az életükből vagy egy betegség befejeződik. Egy számunkra meghatározó híresembernek a halálakor is lefut a gyászfolyamat, de a bizalomnak, a biztonságnak, a hitnek a megrendülése, a termékenységnek az elvesztése is ide tartozhat. Miközben sehol nem tanuljuk, hogy az átmeneti megkönnyebbüléseknek a hajtása, az elnyomás vagy a pótcselekvésekkel való kikerülés helyett, miképp dolgozzuk fel az elmúlással járó ambivalens érzelmeket. A legtöbben észre sem veszik, ha gyászon mennek keresztül és sokszor összetévesztik azt a depresszióval. A rohanó kultúránk semmilyen formában nem készít fel minket a veszteségeknek a kezelésére, ezért a gyász, az évek alatt halmozódik és végül gyanakvóvá, óvatossá, elkerülővé tesz: beszűkítve a sötétségbe és gátolva a kiteljesedett életet. A halállal, illetve a gyásszal kapcsolatos teljesen téves és/vagy hiányos információk miatt azt gondoljuk, hogy az elengedés az valami brutálisan nehéz dolog, miközben a legtermészetesebb történés a világon. Képtelenség megérkezni az életünknek az új szakaszába, fázisába vagy korszakába, ha a régit megkötjük, visszatartjuk a ragaszkodásunkkal. Ahogyan a belégzésből következik a kilégzés, ugyanúgy a halál után is érkezik az új élet: az egyikből jön a másik. Amint el tudjuk engedni a régit, azonnal elkezdődik a másik (minőség). A levegőt valószínűleg azért eresztjük ki könnyebben, mert biztosra tudjuk, hogy lesz következő is. A lélek is érzi valahol mélyen legbelül, hogy a természetben igazából semmi sem vész el. A halálfélelem akkor tud valóban csillapodni, és a helyén a lelki béke úgy képes teret nyerni, ha felismerjük: semmi nem hal meg, sem bennünk, sem körülöttünk. A már élettelen s korhadó fa, a halála után még sokáig táplálja a körülötte élő dolgokat. Másik formában talán, de ugyanolyan hasznos marad. Az elvesztett szeretteink az emlékeken keresztül élnek általunk és bennünk tovább. Amikor visszaadjuk az elhamvasztott testet a földnek, abból megint lesz valami és így teljes a körforgás.
A Plútóhoz kapcsolt megéléseket igazából a ragaszkodás, a kontroll nehezíti, ami baromi erőszívó. Ha sikerül azt kivenni a képből, akkor az elengedés már könnyű és teljesen magától le tud zajlani. A hatékony gyászfeldolgozás is akkor „jó”, ha nem várunk el tipikus fázisokat vagy általános gyászreakciókat, hiszen minden kapcsolat, élethelyzet, így maga a gyász, az elengedés is egyedi és hullámzó. A meggyászolatlanság érzése jellemzően valamilyen érzelmi kommunikációnak a befejezetlenségéből, az elmulasztott közlésnek a hiányából fakad. Ezt érdemes akár terápiás közegben is megtenni, hogy a jelenbe való visszatérés, a megbékélés átélhető legyen. A magyar népi kultúrában és az őseink számára még ismeretesek voltak az olyan búcsúzási szokások, mint a siratóének, a halotti tor vagy a virrasztás, ahol a fájdalmat, a hiányérzetet, a kiszolgáltatottságot, a szélsőséges érzelmi állapotot bizonyos gesztusokkal kifelé lehetett terelni. A halottainkkal természetesen nem csupán a feldolgozatlan gyász kapcsán érdemes kapcsolódni. A felmenők és az ősök irányából rengeteg támogatás érkezhet, hiszen a túloldalon ott van az élő varázserő és a csodálatos mágia!
Ezekben a napokban szokás oltárt állítani és tisztelegni az elhunyt szerettek emléke előtt. A hétvégi Plútó csoport résztvevőivel egy másik fontos tradícióval, a néma vacsora szertartással (a halottakkal való lakomázással) fogjuk megtartani ezt az ünnepet. —
Felhasznált irodalom:
John W. James, Russel Friedman - Gyógyulás a gyászból
A témában ajánlom: https://gyaszfeldolgozasmodszer.hu/
