Plútó direkt

Az ország elleni „meglepetéstámadásként” vonult be a hírekbe a Hámásznak (a gázai övezetben működő terrorszervezetnek), az október 7-én az izraeli állam ellen indított példanélküli háborúja. A szalagcímek „Pearl Harbor pillanatként” utalnak az eseményre, amellyel „kinyílt a Poklok kapuja” – írják.

Az Alvilág őrzője már napok óta mozdulatlan az égbolton, hogy az összes erejét a mai megfordulására összpontosíthassa. A földi irányba álló Plútó, az év végéig újra járja a Bak jegynek a legutolsó fokait és ismétli a tanulságait a határvédelemről. Az is lehetséges, hogy ezekben az időkben a SAJÁT BELSŐ KORLÁTOKKAL és FALAKKAL szembesít.

Az égitestnek, a karmatengely két végét őrző Erisszel és Marssal alkotott derékszöge, ezekben a napokban a legaktívabb. Érdekesség, hogy a fenti eseménykor a Mars mellett haladt el a Israel nevű aszteroida is (száma: 7507), ugyanazon a koordinátán, ahol a 14-ei Újhold eklipsz bepontosul majd. Az Izráel azt jelenti, hogy az „Istennel harcoló” és a bibliai Jákobnak volt a mellékneve, aki az angyallal való tusakodás során a hitnek az erejével győzedelmeskedett.

Ráz a hideg, mert az alábbi konzultációs ülés épp szombaton zajlott:

„Óvodásként látom magamat az első otthonom előtt. Otthon: a biztonság, az anyai ölnek a melegsége. Az állandó hely, ahova bármikor megtérhetek. A biztos pont, ahol mindig ugyanaz vár. Kívülről látom csak a házat és az udvart, nem odabent vagyok. Innen nézem, mint egyfajta nosztalgikus emlékképet, amire vágyakozom, mégsem adott. „Milyen jó volt, de megszakadt.” - gondolom.

Amikor berendezkedtünk valahova és végre otthon érezhettem volna magamat, hirtelen mindig menni, költözni kellett tovább. A totális bizonytalanság volt csak az állandó. Ami a biztos talajt kellett volna, hogy jelentse a számomra, csupán egy átmeneti dolog volt. Mi lesz a következő? Ott meddig? Attól is meg kell váljak? Nem volt maradásom, NEM LEHETTEM SEHOL OTTHONOSAN. Kilátás sem volt arra, hogy biztonságban be tudjam rendezni az életemet. Erre a képre is úgy nézek, mint amiről tudom, hogy már megszűnt. Valamire, ami nem maradt meg. Szeretnék vele kapcsolódni, de nem lehet.

Soha nem én döntöttem arról, hogy akarok-e tovább maradni. Mindig a számomra nem kívánt módon ért véget, szakadt meg a nyugalom. Most is görcsben, pánikban vagyok, hogy vajon mi lesz. Ki vagyok szolgáltatva annak, hogy a fejem felett dönthetnek. De mi alapján? És akkor mi jön? Merre tovább? Egy folyamatos várakozó és feszült pozícióban élek, hogy vajon honnan érhet majd akármi. Nem tudom magamat elengedni vagy biztonságban érezni.

Állandó készültség van, de NEM TÁMADOK VISSZA, hanem inkább meghúzom magam. Rettegve várom, hogy mi jön kívülről, hiszen semmi sem állandó. Úgyse tudok semmiről határozni, mert csak SODORNAK A TÖRTÉNÉSEK. Tétlenül ülök ebben a köztes térben és várom, hogy döntsenek az életemről. Mint egy kis állat, aki be van szorítva a sarokba. Odakintről a láthatatlan vadak néznek rám és a döntésüktől függ, hogy élek-e vagy sem. Teljesen tehetetlen vagyok, nem tudok ebből a helyzetből kimozdulni. Eszembe sem jut, hogy ez ellen akár tehetnék is. Úgy érzem, hogy sokkal erősebbek és ők vannak döntési pozícióban. Félek, hogy egyáltalán túlélem-e.

Határvédelem.

Azt érzem, hogy ÁTLÉPTEK EGY HATÁRT, amit nem tudok helyreállítani. Benyomultak egy olyan térbe, ahol nem lett volna keresnivalójuk. MEGSZÁLLTÁK AZ OTTHONOMAT. Miért nekem kell elmennem vagy védenem, ami az enyém?? Mintha megszűnt volna a birkák körüli kerítés és a farkasok most a kedvükre vadászhatnak… Hogy történhetett ez?? Itt állnak az orrom előtt és nem választ el minket semmi. Nem tudom semmilyen eszközzel megvédeni magamat, ha arra kerülne a sor.

Mintha a bőr, ami határként funkcionálhatna a külvilág és köztem sem védene többé meg. A testemet is áttetszőnek érzékelem, szinte belém látnak most odakintről. Ez a HATÁR NEM LÁTJA EL A MEGFELELŐ FELADATÁT. Lehet, hogy kívül sérült és amiatt? Csak azt érzem, hogy diszfunkcionális. Aminek vastagabbnak és erősebbnek kéne lenni, az üvegessé lett, talán nincs is ott… Lehet, hogy már csak a képzeletemben létezik és teljesen meg is szűnt. Ott állok mögötte pánikban, rettegésben. Nem tudok sem megfordulni, sem elfutni vagy elmenekülni. Ennek egy falnak vagy egy természetes védővonalnak kéne lennie. Helyette most minden akadály nélkül, bárki lépést tud tenni felém, amivel már ott is van legbelül, a legbelsőbb teremben, AHOVA NEM LENNE BEJÁRÁSA. Már csak fent látok egy csöpp védővonalat, de alatta a pajzs már hiányzik. Ezt is már csak az akaratommal próbálom fenntartani, ami rengeteg erőt vesz igénybe. Hatalmas koncentráció árán, egy hajszálon függ az utolsó védőkerítésem is. Azon görcsölök, hogy az ép maradjon.

Talán meg kéne érintenem, hogy ez vajon mi… milyennek kéne lennie? Nem is ismerem máshogy… A tenyeremmel csak levegőt érzékelek. Mintha nekem kéne megteremteni. Belőlem kell, hogy kialakuljon a HATÁRVONALAM. Ahelyett, hogy arra várnék, hogy azt majd valaki létrehozza, magam számára kell tudni megjeleníteni. Ettől máris megnyugszom, oldódom. Eddig rajtam kívül állónak, idegennek éreztem, de most beleállok. Mintha egy vízesés lenne, csak levegőből és most magam is nem láthatóvá alakulok. Ha nem akarom, akkor a külvilág többé nem érzékel. Mintha felvettem volna egy köpenyt, ami körbe folyik rajtam és körbevesz. Megszűnt a fenyegetettség érzés.

Így már el tudok mozdulni az addig fix helyként érzékelt cövekből, a pánikpont mellől. Ki tudok lépni abból a helyzetből, aminek eddig ki voltam szolgáltatva. Nem vagyok belekényszerítve a pozíciómba. Egyszerűen hátat fordítok és elmegyek. A fenyegetettség ugyanúgy oda irányul, de én már eljöttem és nem vagyok többé a tárgya. Fenyegessenek azt, akit akarnak! Miért voltam belekötve?? Nem vagyok egy mozdulatlan életforma… Egyszerűen csak összeszedtem a sátorfám, kimozdultam a minimálisan biztosnak vélt pozícióból és elindultam egy tiszta táj felé. Végre szabadon gondolkodom, mintha az eddigi nyomás és beszűkültség is kitágult volna a fejemben. Már nem lentről nézek felfelé, hanem érdeklődéssel körbetekintek. Nem tartok attól, hogy ami körülöttem van az bántani akarna vagy valamilyen hatással lesz rám. Ha nem akarom, akkor nem is érzékelem a környezetet. Tudok önmagamban lenni anélkül, hogy kifelé néznék. Érzékelem a külvilágot, de nem attól érzem magam jól vagy rosszul, hogy az milyen.”

---

Rendszerszintű problémákról van szó (Bak) és ideje van a gyökeres változásnak (Plútó), a status quo megbontásának (Erisz) – mondják az égitestek. A jelen konfliktus (Felszálló) gyökere a múltban (Leszálló) keresendő. A globális egyensúlytalanság az egyéni felelősségünk is, hiszen az a kollektív békétlenségnek az árnyéka.

Hogyan jelenik meg a saját életedben a destruktív gondolkodás, az ellenségeskedés, a hatalmi játszma, a neheztelés, a passzív agresszió, a haragtartás, a katasztrofizálás, az irigység, a gyűlölet, a forrongás? Kreálsz vagy tartasz-e fent fölösleges konfliktusokat? Mikor generálsz feszültséget? Mi fenyegeti a nyugalmat, a létbiztonságot, a túlélést? Mi az, amit mostanáig tűrtél, toleráltál, de már a jóllétedet veszélyezteti? Vannak-e eszközeid a határvédelemre? Hol borult fel benned az erő-egyensúly? Miért nincs béke, harmónia? Hol hiányzik a kompromisszum? Vajon mi élezi ki az ellentéteket?

A belső szorongásra és a rettegésre adott reakció gyakran az elmenekülés vagy a lefagyás. Mindkettő ugyanattól a dologtól: a közelmenéstől választ el. Az állandó készültség rengeteg energiát emészt fel. A félelmekkel, a negatív érzésekkel vagy akár a testi tünetek üzeneteivel való ismerkedés az, ami a megoldáshoz vihet.

Az eklipszek felé tartunk. Ha most azt érzed, hogy fokozódik valami, az azért van, mert figyelmet kér. Tisztulni, ürülni, gyógyulni szeretne és már áttörésre kész. Ezekben a hetekben semmi olyan nem mutatkozik meg, ami eddig ne lett volna ott. Most azonban képes lesz benned totálisan átbillenni és drasztikusan új irányt venni.