Nyilas szezon | Szeretni fáj?

A Vénusz bolygónak, valamint a a Kos Chironnak a szembenállásával nyit az idei Nyilas szezon, amely bekapcsolhatja az „egyedül a világ ellen” sebzettségből fakadó önvédelmi reflexeket és a nehéz érzelmekből való öntudatlan kifarolást. A szúró-vágó eszközökből a napokban nem lesz hiány, hiszen mielőtt megérkezne a Skorpiónak az ollójához, a Nap-Mars együttállás előbb még az Alfa Centauri állócsillagon is áthalad. A Kos-Marsnak, a Nyilasnak, a Kentaurnak, továbbá a Skorpiónak egyaránt fontos attribútumai az éles fegyverek.

Áldozatként céltáblává válunk.

A napokban egy Nyilas Lilithet szólaltattunk meg:

„Olyan mintha egy magas keresztre lennék kifeszítve. A karjaim szét vannak tárva és mintha a testem középről rányomtak volna erre a fadarabra. Mintha a nyíl, pont ide a mellkasomnak a közepére talált volna be és ahogy átment rajtam, felnyalt a falra. Mint amikor a gyűjtők feltűzdelik a lepkét a gombostűvel. A mellkasom centrumánál ki lettem ide húzva.

Olyan szavak jönnek, mint a sebzettség vagy az Ámor nyila. Mintha ez a kettő együtt járna. Ha megszúr az Ámornak a fegyvere, az csak szenvedéssel teli és fájdalmas lehet. Van ebben a megfeszülésben egyfajta mártírság is. Feláldozom magamat valaminek az oltárán.

Ez nem egy szerelmes állapot, sokkal inkább egy brutális középkori jelenet. Ömlik a vér a szívem közepén lévő sebből. Olyan hangulatok vannak, mint amikor a boszorkányokat égetik. Embereket látok a lábamnál, akik dobálnak, szórják rám a sarat, kiabálnak, szitkozódnak, nyomják rám a sz@rt és bántani akarnak.

Én meg mintha ide lennék szögelve ebbe a helyzetbe, csak tehetetlenül vagyok. Azt érzem, hogy nem tudok, lépni, változtatni vagy visszaszólni. Feláldoztam magamat ezen a kereszten, mondván „Itt vagyok: kínozzatok! Dobáljatok, bántsatok, én tűröm s cserébe rátok folyatom a vérem.”

Minden ide a szívemnek a közepére koncentrálódik, a testemnek a többi része teljesen mozdulatlan. Ezáltal lettem fixálva. Mint amikor elhajítasz egy nyilat a dartsban, az beállt és most itt ragadtam. Nesze nektek. Csak a tehetetlenség van. Hagyom magam. Nem mozdulok belőle. Itt harsognak alattam a népek, én meg csak várom, vajon mi lesz a vége.

Ámor nyila és a sebzettség együtt járnak.

Ahogy ezt kimondtam, most kicsit azért bedühödtem. Érzem, amint ugyanebbe a pontba elkezd gyűlni valamiféle kitörésre váró energia is. Megjelenik bennem a gondolat, hogy ebből el kéne mozdulni, tovább kéne indulni. Miért tűröm ezt, hiszen van két lábam!? Miért hagyom? Miért vagyok még mindig ebben? Miért kell nekem ezt hallgatni?

Már vissza sem tudom magamban követni, hogy vajon miért kerültem ide. Az a rész teljesen kiesett, csupán ez van. Ez a jelenem, nincs is más. De miért ne lehetne? Miért ne mozdulhatnék ki? Kezd megjönni a mozdulat és hogy ki kéne tépni ezt a nyilat a szívemből. Ha így is úgyis belehalok, legalább már a próbálkozás vigyen el. Ne mások által pusztuljak el, hanem a saját döntésemből!

Hogyha ezt megteszem, akkor legalább a bántalmazók is látják majd és talán elkezdenek tisztelni, máshogy nézni rám. Ez a mozdulatlanság, az ÁLDOZATI SZEREP, AMI MIATT CÉLTÁBLA LEHETEK. Vajon mi lesz, ha mozdulok? Lehet, hogy el is kezdenek csodálni, netán felnézni rám? És azt mondják majd, hogy ennek a nőnek bizony van ereje: „Csak addig dobálhattuk, amíg nem állt fel.”

Most változik a kép, már mennek össze az alattvalók, miközben én megnövök. Szinte angyalivá válok. A mostanáig feketés kép kifehéredett. Talán meghaltam és újjászülettem? Ez a teljes átfordulás, az átminősülés, az új minőségben való megszületés kellett ahhoz, hogy a környezetem más színben tekintsen rám. Hogy ne legyek többé a bántalmazható, az alá-fölé helyzetben.

Talán továbbra is haldoklom a kereszten és az emberek ugyanúgy dobálnak, de én belül váltottam és ebben a minőségben már elérhetetlen vagyok. Többé nem tud megérinteni, amit tesznek velem. Belül szintet váltottam és akkorát dobbantottam, hogy most minden visszapattan rólam. Amit rám hajítanak, azt visszadobom.”

---

A december közepéig szorosan az egymás közelségében haladó Nap és a Mars, a héten megérkeznek a Nyilasba, ami egyben a Skorpió csillagképnek az ollója és az elmetszésnek a jelképe.

Az elmúlt hetek megélései az ALAPMŰKÖDÉSEINKRE világítottak rá, amelyeket felnőttként az életünk szereplőivel való hatalmi-energetikai játszmákban, illetve az intim viszonyokban és a szexualitásban ösztönösen működtetünk.

Egyik oldalon a torz erőhasználatra (lsd. hatalom- és kontrollgyakorlás, felettes-ség, dolgok kierőszakolása, egos-akaratos működés stb.), a másik részről pedig azokra a helyzetekre láthattunk rá, amikor nem mi szabályozzuk az életet, mert abban tehetetlenné és elszenvedővé tesszük magunkat (lsd. inkább kibírunk, meghunyászkodunk és hagyjuk, hogy a másik bármit elkövessen ellenünk).

Nem csak filozófiai kérdés, hanem az időszaknak az egyik fő fókusza, hogy miért hívunk be olyan helyzeteket, szereplőket, amelyekben ÚJRA ÉS ÚJRA CSALÓDHATUNK, illetve SZENVEDHETÜNK? Vajon miért engedjük be az erőszívó eseményeket?

A Skorpióból a Nyilasba való áthaladás során (2023. november 21-24. között), a fenti égitestek belebotlanak a 29. koordinátán lakó és a Naprendszerünkhöz legközelebb eső ún. Alfa Centauri hármas állócsillagba.

A Sebzett Gyógyító kentaur a mitológiai történet szerint a térdébe kapta a mérgezett nyilat, amelyből a "toxikus" kifejezésünk ered (lsd. ógörög ’τόξον’ jel. „nyílvessző”). Ez az állás, valamint a Nyilas szezon maga is a tágasabb eszmék, a szabadabb világok felé nyitást, a belső tejút irányába való törekvést, az EMELKEDETEBB NÉZŐPONTOT képviseli, amit évről évre megelőz a visszahúzó, a minket mérgező hitrendszereknek az elengedése, valamint a hibás erőhasználatnak a felülvizsgálata.