Neptunusz stacioner | A lélek megtorpanása

A Neptunusz ezekben az órákban már ún. stacioner ("megáll" az égbolton - vagyis: a napi mozgása majdnem nulla) és pénteken a Kos 02. koordinátáról retrográdba is fordul. Az égitest 2025. szeptember 15. – október 22. között idén másodszorra tartózkodik majd a Kos nullán, mielőtt 2025. október 23. – 2026. január 27. között az életünkben utoljára visszatér a Halakba. A Neptunusz ebben az utolsó szakaszban nem fog beljebb menni a jegynek a 29. karmikus fokáról, amely végső koordinátán elvégezteti az utolsó lezárásokat.

A Neptunusz bolygó március utolsó napján lépett át idén először a Tavaszponton – az Új Kezdet (Kos 00.) égi koordinátáján, és az elmúlt hetekben rövid betekintést engedett a Jövőbe.

A 2025-ös tavasz már a tesztidőszak volt: vajon tényleg készen állsz?

Az ősz során pedig visszavisz: mi az, amit nem sikerült lezárni? És vajon mit nem tudtál még elindítani?

A változás küszöbén állunk, amelyre lépésről lépésre készülünk fel…

A Kos nulla (az aszcendens koordinátája) azt mutatja meg a horoszkópban, hogy milyen volt a születésed.

És mi köze az első indulásodnak a jelen időszakhoz?

Ma már tudjuk, hogy az élet legeleje: a fogantatás, a magzatként eltöltött hónapok és maga a világra jutás, nagyban meghatározza a személyiséget, illetve azt, hogy később miként vágsz bele az új dolgokba.

A korszakváltást vezénylő lassú bolygóknak - a Neptunusznak és a Szaturnusznak, a megtorpanása arra enged következtetni, hogy az indulás most nem működött százszázalékosan.

Elsőre nem sikerült átjutni az Újba.

És vajon mi állított meg? – erről szól majd a bolygóknak az év végéig tartó retrográd szakasza.

A horoszkópállítások során sokat megyünk vissza a magzati létbe, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor „asszisztáltam” magánál a foganásnál. Emiatt mindketten meglepődtünk, amikor nemrégiben ennél a momentumnál lyukadtunk ki a kliensemmel, aki a befelé figyelés során tehát azt élte meg, amint kifröccsent az apja hímvesszőjéből és egy ijesztő űrbe került.

A köztes állapotban való lebegésbe, a sehol se létbe: már nem is ott, de még itt se.

Amíg nem sikerült eljutni az édesanyáig – a nővel való összekapcsolódásig, addig ez a sehova se tartozás érzés fokozódott, miszerint már megjelentem és érzékelem önmagamat, de mégsem tudok kapcsolódni.

Nincs más, csak a sötét űr.

Az apámban nem vagyok. Az anyámban nem vagyok.

A lélek itt egy nagyon erős és meghatározó tapasztalást szerzett arról, hogy milyen az, amikor nincsen megérkezés, nincsen kapcsolódás. Amikor rákérdeztem, hogy vajon tesz-e mindezért valamit, a válasz a határozott "nem" volt. A lélek inkább csak hagyta ezt az álló állapotot. A szorongató vanságot. Amiben se mozgás, se sebesség, se haladás, csupán az örökös várakozás érzése volt.

Egy ponton túl oké is lett, hogy nem lehet érzékelni semmilyen végpontot.

A helyzet elfogadódott.

És megjelent a megszoktam.

A kliensem magára ismert ebben a hozzáállásban, amint felnőttként is a nagy elánnal, már-már agresszívan hajlamos belevágni az újba. A kezdetekben jellemzően ott van benne ez a fajta gyors és energikus kilövellés. A váratlan impulzust pedig az óriási várakozás és a "várni a jutalmat" követi.

Ám végül valahogy mindig jön a cs-a-l-ó-d-á-s és elindulnak pl. a kapcsolatokban is olyan folyamatok, mint az elidegenedés, a bezáródás, a lezárás, az elhidegülés. Az egyedüllétől és az elválástól való félelmet kompenzálva pedig az idomulás, a megfelelés vagy az alárendelődés.

Legvégül pedig a kezdettől fogva szokásos érzés: az elhagyatottság.

A most sem sikerült megérkezni & szeretetben összekapcsolódni.

A beszélgetés engem is mélyen elgondolkodtatott, hogy az életemben hányszor volt már vajon olyan, amikor jött a kezdeti nagy lendület, meg a várakozás, ami végül nem vezetett sehova.

És ilyenkor talán természetesen merül fel a kérdés, ami az állításnak is az egyik fő konklúziója lett: vajon van-e értelme újrakezdeni? Miért csináljuk, ha úgyis minden újra generálódik? Ha akár mit is teszünk, az ősi megint és megint megismétlődik?

Hiszen már apa és anya története is hasonló volt…

A váratlan aktusból megszületett a gyerek, a férfi alárendelte magát, elvette a nemszeretett nőt és a haláláig ki se bírt szállni a szenvedésből…

Vajon meg lehet állítani a karma ismétlődését? Ki lehet-e belőle szállni?

És ha igen, hogyan? – kérdezte a kliensem belső hangja is.

A Neptunusz (majd a Szaturnusz) megállásával talán mindannyiukban ott kavarognak ezek a hasonló kérdések.

A következő hónapokban érdemes lesz megfigyelni, hogy téged mi akasztott meg. Vajon mi lehet a dilemma gyökere? Egy részed bizonyosan vágyja az újat, de mi van, ha a másik oldalon meg rettegsz a csalódástól vagy az újabb kudarctól. Tartasz attól, hogy mi lesz, ha megint az ismétlődik, ami eddig volt.

És mi van, ha nem?

Ez a retrográd időszak támogat, amint újraszülöd magadban az Élet iránti szeretetet és a feltétel nélküli hitet, hogy az egyre közelgő ÚJ már valóban az Újról szólhasson.