Nap-Szaturnusz trigon

Ma pontos a Rákban haladó Napnak és a Halak Szaturnusznak a trigonja. Ez a randevú a Holdnak és a Neptunusznak, tehát a két lélekbolygónak a felügyelete alatt zajlik. A harmadfényszög maga is egy lágy, könnyed, harmonikus hatás, amelyben a két égitest erőfeszítés nélkül, jótékonyan kommunikál. A Nap, közben készül a szombati helycserére a Merkúrral, itt a Rákban. Az Égi Messenger, július 1-étől ismét a Nap előtt fog haladni, ezért mostantól tisztábban lehet rálátni a saját gondolkodásmenetre.

A Rák/Hold, a horoszkópnak az Ic-vel analóg minősége. A Bak/Szaturnusz pedig az azzal pontosan szemben lévő ún. Mc-t uralja. Ez a "honnan jövök-hova tartok" tengely a képletben.

A két égitest fényszöge kapcsán most különösebb igyekezet nélkül is megvilágosodhat, hogy az életben tapasztalt esetleges korlátok és gátak, valójában a saját belső határokat reflektálják, amelyeket vélhetőleg az otthonról hozott tudati mintázatok alapján húzol önmagad elé. Van, hogy a torlasz olyan formát ölt, hogy az elődök túl magasra rakták a lécet. Máskor pedig pont a követendő példának a hiánya okozza a belső megakadást.

Most különbséget tudsz tenni aközött, hogy mi az, ami komfortos és kényelmes, továbbá mikor van az, hogy a lélek szintjén is tényleg otthonosan érzed valamiben/valahol/valakivel. Ha többé nem akarod a megfelelésből, a félelemből, a sajnálatból, a bűntudatból stb. feláldozni a döntéseidet senkiért, vagyis képes vagy határt kijelölni és nemet mondani azokra a dolgokra/személyekre, amelyek/akik lelkileg leszívnak, kimerítenek, visszahúznak a régi körökbe, akkor vagy kész megtapasztalni az igazi határtalanságot.

Amikor karrier kérdéssel fordul hozzám egy kliens, engem mindig az érdekel, hogy mi az, ami mögöttesen hajtja abba a bizonyos irányba. Vajon melyik az a tanult vágy a személyiségében, amely a szándék mögött meghúzódik? Azt látom, hogy sokszor maga az elképzelés, hogy a "csúcsra kell jutni", vagy hogy "itt meg ott kéne már tartani" ami egy tudati blokként szab gátat a lélek céljának a beteljesítésében, vagyis: az életnek a teljes megtapasztalásában.

A Nap-Szaturnusz fényszögek esetén az autoritással való kapcsolatot is érdemes felülvizsgálni. Milyen a viszonyod a hatalommal? Vajon ki volt a szülők közül a kereső, a „karrieristább”, aki hajtotta a céljait és ezt mit jelentett neked? Ki volt az a családban, aki magasra rakta a mércét? Fontos-e neked, hogy kövesd a felmenők nyomdokait és ha igen, miért? Kit utánzol? Kinek a kedvéért maradsz 𝑡𝑜𝑜 𝑠𝑚𝑎𝑙𝑙 ?? Tényleg a saját utadat járod, vagy egy robot programot hajt az elméd?

Big shoes to fill.

A napokban egy Oroszlán Mc-t szólaltattunk meg asztroterápián:

„Nagyon picinek érzem magam, mintha egy apró manó lennék és egy óriásnak a házába lépnék be, ami gyönyörűen be van rendezve. Látom, ahogy fölöttem süt be a nap és ott van a fény, de az ide hozzám már nem ér le. Mintha fel akarnék venni egy hatalmas cipőt, amihez én túlságosan kicsi vagyok.

Most bent állok egészben az óriásnak a cipőjében, amit még az egész testemmel sem tudok betölteni. Van bennem egy kívánság, hogy milyen jó lenne, ha én is ilyen nagy lehetnék… Ha magam is tudnék ebben a cipőben járni! Most az a kép jut eszembe, amikor kicsiként anyu hazajött a munkából, és ott voltak előttem a magassarkú cipői. Ahogy 2-3 évesen felvettem a sálját, és a tűsarkúiban járkáltam otthon, de persze azok nem voltak rám jók méretben.”

’𝐓𝐨 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐛𝐢𝐠 𝐬𝐡𝐨𝐞𝐬 𝐭𝐨 𝐟𝐢𝐥𝐥’ -def.: ’to have to be extremely good in order to be as good as the person who had a particular job or position before you.’

"Vajon elég nagy vagyok? Képes vagyok rá? Elég lesz az önbizalmam? Látom magam körül a fényt, de belül mintha még csak pislákolna, és mintha nem tudnék elég erőt adni annak, hogy teljesen kivilágosodjon. Van bennem egy kis félelem is. Mintha próbálnám magamban elfojtani azt a fényt és erőt, amivel sikerülhetne. Tartok attól, hogy túl sok és túl nagy az erő bennem, és nagyobbra fogok nőni, mint a többiek.

Mintha valami belülről még visszahúzna. Egy részem azt mondja, hogy „Menj, megvan benned minden!”. A másik viszont azt, hogy „Ne! Ez nem jó, tartsd még vissza! Ezt így nem illik, ilyet nem csinálunk. Miért kell neked egyáltalán ilyen, miért akarod ezt csinálni? Hagyjad, nem kell neked ezt követni! Ahol most vagy az jó, abban kell benne maradni. Ezt érdemled. Túl sokat vágysz, túl sokat akarsz, úgyse fog sikerülni!”

Mintha a két énem állna egymás mellett. Az egyik, amelyik vidám és menni akar, a másik pedig mintha anyának vagy a nagyinak a hangja lenne, amely mantraszerűn rám szól, hogy „de nem”. Érzem magamban ezt a belső szembenállást. Ha elindulok a fény felé, az vajon azzal jár majd, hogy nemet mondok a gyökereimre és a családra? Ha meg itt maradok az otthonosban, akkor sosem fogok kirepülni.

Azt is tudom, hogy ez a szülői hang, valamint, a tény, hogy folyamatosan rajtam próbálják tartani a figyelmüket és itt akarnak maradni a seggemben, igazából csak a féltésről szól.

Aggódnak, hogy mi lesz akkor, ha túlengednek egy bizonyos határon, ahova már nem ér el a védőhálójuk, amivel elkaphatnak. Én is tartok tőle, hogy mi lesz, ha védtelenné válok. De közben meg már mennék is, ki akarnék nőni a félelemből, szeretnék kicsit tapasztalni, új élményeket szerezni, világot látni! Nem akarom őket megbántani. Vajon hol van az egyensúly az engedésben és a megtartásban?

Valahol az életnek a természetes rendje, hogy kirepülünk és meg kell tanulni elesni, majd egyedül is felállni. Úgy érzem, hogy a szüleim már mindent átadtak, amit tudtak. A többi az élet és az én dolgom.”