Nap-Neptunusz együttállás | Eggyé válás

Félúton vagyunk az eklipszek között, amely kapuban egyre intenzívebb a fény & sötét játéka. A tavaszi napéjegyenlőség maga is az ébredés idejét hozza az évkörön, amely időpillanatban most utoljára találkozik össze az égi világítónk, a Nap, valamint a sötét mélytengerek ura: a Neptunusz, itt a Halakban.

A Felszálló hcs közelében létrejövő együttállás a zodiákus végső, ún. anaretikus koordinátáját is aktiválja, amivel lezárja nem csak az elmúlt asztrológiai évet vagy a Neptunusz bolygó 14 éves ciklusát a saját házában, de a felmenők életével kezdődő közel 170 éves sorskört egyaránt.

Ha éber vagy, akkor itt a küszöbön az őseidtől jövő fontos útmutatásra vagy tudásra akadhatsz önmagadról.

Hiszen a reflektorszerű világosság beragyogja a (kollektív) lélek legbensőbb bugyrait és ez az éber öntudat most élesen rávilágít az eddig rejtve maradt, a talán még magad előtt is titkolt & árnyékban tartott dolgokra.

Tudatossá válik, hogy miért hiányzik a béke, a nyugalom vagy az elégedettség. Amint lekerül a szemedről a fátyol meglátod, ha a világodat - s abban a kapcsolódásokat - mindössze egy elmosódott vagy homályos projekcióként tapasztaltad.

Felébredsz a leszádálásból, az altatásból, az illúziókból és megpillantod a valóságot.

A tisztánlátás magával hozza a fájdalmak ismétlődésének és a szenvedésköröknek a befejezését, egyúttal energiát, életerőt szabadít fel és elindít az önmagaddal való Összeolvadás, az Egyek vagyok & a Feltételek nélküli Szeretet felé (2025. márc. 30.➟Neptunusz a tavaszponton).

 „Az a szimbólum jön, hogy a vámpír, aki hozza a rózsát... aki jön és udvarol, de közben kiszívja a véredet.

Egy fekete köpenyt visel, ami valamikor átkerült rám is és most az rejti el a fényemet. Amögül a koronámnak a körvonala ugyan még látszódik, de én magam már nem.

Ha most belenézek a tükörbe, önmagamat már nem látom benne - az csupán a Napnak a sugarait: a Férfit, tükrözi vissza. Az arcom egy sötét fátyollal van eltakarva. Mintha (ez) a Férfi láthatatlanná tenne engem...

Most az jön, hogy igazából akkor nem látszódom, ha a bennem lévő Férfi elnyomja a fényemet.

Amikor túluralkodik bennem a férias minőség vagy erő, az láthatatlanná teszi a Belső Nőt: a királynőt, hogy milyen is vagyok én a glóriámban. Hogy milyen az a nő, aki szívből él, aki tele lenne élettel és akiből sugárzik a szeretet.

Akit nem az ösztönei vezérelnek, hanem az istenanyára jellemző jámborsága és szelíd ereje, ami auraként képes leuralni a terepet.

A családom férfitagjai és felmenői ezt a bennem lévő egyensúlytalanságot mutatják és személyesítik meg. Ha hagyom a bennem lévő férfit előre lépni, akkor az a világomban ugyanúgy letükröződik. Ha férfiban kell működni, akkor odakint is szerepcsere fog történni.

És megjelenik majd az apámként, aki úgy csinál, mintha csődbe ment volna és aki állandóan tőlem kér kölcsön. Frusztráló érzés az a fajta érzelmi zsarolás, aminek ki vagyok téve, miközben a bátyám sem áll elő kifizetni a tartozásait.

Közben az üzleti partnerem is folyton rámpakolja annak a felelősségét és terhét, hogy mi lesz, ha csődbe megy a cég.

Rajtam van a nyomás és elvárás, hogy csak én tudom ezeket a mézes-mázas férfiakat vagy érdekembereket megsegíteni. Akik úgy csinálnak, mintha szeretnének, de közben csak kihasználnak. Mindig csak elvesznek valamit, miközben még félelmet, bűntudatot, lelkiismeretfurdalást is ébresztenek bennem, amit valószínűleg félelemből tesznek.

Olyan érzés, mint a dzsungelben, ahol sosem tudhatom, hogy épp mikor támadnák rám. Amit ezek a férfiak képviselnek és ahogy meg tudnak jelenni a semmiből, mindig váratlanul ér és megborítja a békémet.

Valószínűleg a félelem miatt rejtőzöm a fátyol mögé.

Iszonyatos dühöt vált ki belőlem az apám is ezzel a viselkedésével, mert nem tekint nőnek. A nőt a férfi jó esetben támogatja, védelmezi és óvja, de én nem ezt kapom. Helyette viselkedjek magam is férfiként és majd én segítsem őt. Meg még a párját is, egy másik nőt, aki semmit nem tesz azért, hogy nekik jobb legyen és sosem dolgozott.

Ambivalens érzés van bennem, mert én valójában nem akarom ezt! Nem akarok beleállni a harcos férfi minőségbe, hogy csatázzak velük vagy a családom többi férfi tagjával.

Ez veszi el a fényemet és zsibbaszt le.

Most választani kell: vajon merem-e használni azt a női teremtőképességet, a boszorkány vagy varázserőt, ami a nőkben megvan?

Integrálom-e a feketét és fehéret, hogy a női minőségemben többé ne legyen azzal kapcsolatos félelem, amely szerint a férfi csak érdekből kapcsolódik, és nem támogat, csődbe megy, érdekből akar stb.

Tudatosítom-e, hogy a bizalomvesztés és annak a félelme, hogy nem vagyok biztonságban, valójában a saját női énemben van és emiatt teremtem ezt.

De a kezemben a varázspálca és teremthetek mást is!

Amint elkezdek bízni abban, hogy a férfi nem pusztán a véremet akarja szívni, mint egy vámpír és nem csak valami érdek hajtja, mert nem kizárólag elcsábítani vagy a testemet, a pénzemet, az anyagit akarja tőlem, akkor a bizalmammal majd azt teremtem, hogy többé nem vagyok veszélyben.

Sőt, bőségben vagyok.

Akkor a helyére engedem bennem és magamon kívül is a férfit.

S a boldogasszony végre nem férfiasan küzdve, hanem a női módon: a szívből & érzésekből teremthet.

Ha azt érzem, hogy többé nem kell félnem attól, hogy anyagi bizonytalanságban éljek, akkor a pénz és minden más is jön.

És nem csak nekem, hanem a körülöttem lévő férfiaknak egyaránt.”