top of page

Nap-Lilith együttállás | Megvilágításban az Erő

Nagyon köszönöm a szombati Lilith csoport résztvevőinek az élményeket! Innen folyt. a most vasárnapi asztrodrámán.



"Ahogy beszívom, a levegő feltölt és általa befelé tágul a tüdőm.


Mintha a kinti teljességet ezen az elemen keresztül fogadnám be. Amikor kifújom, akkor pedig kiengedem mindazt, ami bennem van.


A levegőn keresztül lehet, hogy egy gondolat, egy szó vagy épp csak egy lehelet megy majd ki. Így vagy úgy, de megérinti a környezetet, ami aztán engem is viszont megérint.


Ezáltal folyamatos kapcsolódásban vagyok. Amkor azt hinném, hogy magányos vagyok és egyedül kell megtennem dolgokat, akkor emlékeztetem magamat, hogy ez nem igaz.


Nincs olyan, hogy ne lenne kapcsolódás!


Most tovább is fújom ezt a levegőt…


Ahogy állok a tengerparton a csillogó és forró homokban, érzem, ahogy ebbe a finom puha felületbe fúródik a lábam.


Alatta mégis egy tömörebb, megtartó és stabil földet érzek. Ez ad nekem biztonságérzetet, hogy mindig meg vagyok tartva.


És azt is tudom, hogy akár rajzolhatok vagy írhatok a homokba, ezáltal pedig kommunikálhatok is.


Látom a lábnyomomat, amint nyomot hagyok a Földön, ami olyan számomra, mint egy bizonyítéka a létezésemnek.


Annak, hogy vagyok és élek.


Nekem a tűz egyszerre melegség és fény, ami mindig ott van bennem.


Amikor elfelejtem, akkor is táplál és segít abban, hogy megtaláljam az erőmet ahhoz, hogy meg tudjam élni az érzéseket. Hogy össze tudjak kapcsolódni azokkal és önmagammal.


Ezáltal a fény ki tudjon jönni és megélhessem a teljes önvaló ragyogását.


A tűz az is, ahogy a mező közepén állok lemeztelenedve és amint a napsugarakból érkező melegség a bőrömnek minden egyes részét megvilágítja.


Megmutatva azon oldalamat, amelyet még magam elől is eldugtam. Nem térhetek ki, nem menekülhetek el azelől, hogy találkozzam ezekkel a részekkel!


Ahogy forgok, a nap minden irányból bevilágít és általa egyre fényesebb vagyok s már teljes egészként ragyogok.


Ezt tudom visszatükrözni a többi ember számára.


A felfényesített állapotom tud utat mutatni másoknak is.



Mint víz, kristálytiszta vagyok.


Hatalmas erő van bennem.


Érzem, ahogy az érzelmekkel meg tudok tisztítani másokat is!


A természet óriási erőit egyesítem magamban és jelen vagyok mindenhol. Körbeveszem az egész Földet, de nem jelentek fenyegetést senkire.


Lágy vagyok.


Elringatok bárkit, aki szeretné.


Éltetője és tisztítója vagyok a világnak, hiszen én is tiszta vagyok már."

 .


sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page