Nap-Jupiter kvadrát | Az Én-t ért igazságtalanság

A hétvégén aktív Nap-Chiron(-Érisz) szembenállás a társakon keresztül világít rá azokra a múltból hozott sebekre és hitrendszerekre (Rák Jupiter), amelyekből az ÉN, itt és mostban is generálja a valóságát. A háttérben közeledő Mars-Merkúr-Lilith-Hold együttállás a Skorpióban pedig már olyan, mint egy érzelmi & mentális exorcizmus: segít a gondolat erejével áttörni a tudattalan sötétjén. Nagyon összetett hatásokban vagyunk, amelyek a jövőheti brutális és mindent elsöprő erejű Mérleg Újholdban érik majd el a csúcspontot.

Miközben a tudatos szinten vélhetőleg Te is szeretnél békében, harmóniában, egyensúlyban lenni és egy olyan életre vágysz, amiben minden területen tudsz építkezni és fejlődni. A valóság sokszor inkább egy sziszifuszi vagy hiábavaló munkának tűnik, amibe csak teszed és teszed bele az energiát, de az áttörés határán valami mégis mindig megtöri a felfelé emelkedést.

Egy látszólag külső körülmény időről időre megállítja az evolúciót és kötelező regeneráló szüneteket kér tőled.

Vajon mikor kezdődött az egész?

Hol hitted el, hogy az élet csak a nagy végletek és az extrém váltások sora lehet? Mi lehetett az a turbulens esemény - az életednek talán a legelső igazi válsága, amikor azt érezted, már nem is tudod igazán, hogy mi történik veled.

Egy teljesen új mederbe került az élet…

Minden megváltozott.

Megremegett a világod.

Megdőlt a hited.

Felépítettél egy valóságot, amiről azt gondoltad, hogy a jogosság & igazságosság az alapja. És amelyről abban a pillanatban kiderült, hogy minden jelzés nélkül, szinte az egyik napról a másikra összeomolhat.

Ráadásul senki nem szólt előre.

Csak a borzasztó sokk és a döbbenet...

A teljes lefagyás: De miért?? Semmi igazság vagy fairség nincsen ezen a Földön???

Miközben minden megrendült, próbáltál higgadt maradni és tartani magadat. Nem akartad, hogy a külvilág meglássa, hogy már gondolkodni sem tudsz. Egyszerre forrott benned a düh, aminek a legmélyén csak a fájdalom, az üresség és a csalódottság kereste a benned a helyét.

A befektetett munkának nem lett semmi eredménye…

Ha most ezt is elveszíted, akkor mi marad?

Onnantól kezdve többé nem volt biztonság.

Az idegrendszer megtanulta, hogy ha per pillanat minden rendben is van, mindig ott van annak a lehetősége, hogy ez nem lesz állandó. Már nem bíztál abban, hogy ha valami oké, akkor az úgy is maradhat.

Többet a nyugalmi állapot sem jelentheti a 100%-os békét, mert, ha csak egy negyed idegszállal is, de mindig arra figyelsz, hogy a lélegzetvételnyi idő & pihenő után, vajon mikor jön a következő baj. A fejedben folyamatosan ott van, hogy valami bármikor szétrobbanthatja még ezt a fél-harmóniát is.

Tökéltesen soha nem engeded el magadat.

Már szinte furcsa is, amikor túl nagy a csend. Ha minden jó és túl nyugodt vagy. A belső rendszered az állandó készültségben tart. Mint kicsiként, várod, vajon mire mész majd haza. Épp milyen hangulatot találsz.

Talán csöppet már hergeled is magadat erre. És azzal, hogy arra gondolsz, úgyis baj lesz, valójában saját magadat fújod fel a feszültséggel.

Tudatalatt készülsz a rosszra és arra trenírozod magadat.

Mert amikor a legnagyobb baj történt és azt sem tudtad, hogy mi van, akkor a környezetben mindenki elfelejtett kommunikálni veled és nem volt, aki segítsen kezelni az érzéseidet. Sőt, azt éreztették veled, hogy nem vagy fontos. Csak egy plusz teher, egy kezelendő körülmény vagy, amivel kezdeni kell valamit.

Mint egy táska, keresztül lettél húzva az eseményen.

Kiszolgáltatottan történtek veled a dolgok.

Miközben a felnőtteknek a pozíciójából vagy korából kifolyólag nekik kellett volna felelősséget mutatni (pl. az információközléssel), de semmi empátia a részükről. Észre sem vették, hogy szükséged lenne arra, hogy valaki hallja, lássa, hogy rettenetesen félsz és fájsz. Máshol volt a fókusz, Te csak a figyelmük orbit pályáján mozoghattál.

Fel se merült, hogy a köztetek lévő viszonyban örökre ők a Nagyok – te pedig a Kicsi, és az ő dolguk lenne megnyugtatni.

De csak egy extra kellemetlenség & nehézség voltál.

Hiába áldoztál fel annyit, viselkedtél, teljesítettél, próbáltál jó lenni, amikor mindez megtörtént, mégsem voltál fontos. Senki nem foglalkozott azzal, hogy veled mi van. Nem számítottál. És nem elég, hogy igazságtalanság történt, közben még azért is neked kellett rosszul érezni magadat, hogy magadra is gondoltál.

Micsoda önzőség, hogy vannak igényeid…

Nincs most erre idő!

Miért nem veszed észre, hogy ez nekik mennyire rossz?

A legszörnyűbb az egészben, hogy NEM VAGY PARNTERKÉNT KEZELVE - csak egy díszletként állsz ott, egy nagy senkiként, akivel bármit meg lehet tenni és aki mindenkit zavar.

Ne is érezd magad rosszul, hisz még az is bűn.

Ettől a ponttól minden későbbi életesemény azt a hitrendszert erősítette, hogy hiába is mondod el, hogy az adott dolog épp hogyan érint. Ez okozta a mintát, hogy ma sem bízol önmagadban, illetve a saját képességeidben. Hogy nem tartod magadat fontosnak. Nem hiszed el a saját erődet - azt, hogy azt ki tudod úgy fejezni, hogy hatással is van másokra.

Alul pozícionálod magadat.

Beéred a kevesebbel.

Azt gondolod, hogy az ilyen helyzeteket egyedül úgy tudod megoldani, ha nem konfrontálódsz nyíltan.

Ezért ahelyett, hogy közlésre juttatnád az igényeidet, elmész odáig, amikor már nagyon fáj, aztán újrakezded.

Közben valahol legbelül még mindig ott van benned az igazságosságba vetett naiv bizalom. Hiszed, hogy másokban is működik egy belső iránytű, ami mutatja számukra, hogy mi a jó és a rossz és hogy mi az, ami elvárható egy kiegyensúlyozott kapcsolatban.

A napokban eléd kerülő kapcsolati tanítások a fentiekre reflektálnak és arra világítanak rá, hogy most végre a helyes önzés és a saját érdekeknek az előtrébe helyezése az integrálandó dolog & feladat. Ezek talán olyan tulajdonságok, amelyekkel kapcsolatban mostanáig valamiféle negatív előítélet volt benned.

Vajon mit jelentene végre kiállni magadért??

Az apaseb miatt gyerekként a belső Nap – vagyis: a Cselekvő-ÉN sérül, amiért később sem tudod azt nézni & tenni, ami a saját szempontodból is jó. De felnőttként egy ponton be kell tudni látni, hogy senki jön a megmentésedre. Már nem kell, hogy a kicsiként szerzett tapasztalások határozzanak meg.

Itt és most rajtad múlik, hogy azzá válj, amire sohasem volt mintád.