Nap-Chiron trigon | A sárgaköves út

A jelenleg még az Oroszlánban haladó Nap, a szombati Újhold (Nap-Hold együttállás) pillanatában éri majd el a Szűz 00. koordinátát, ám addig még fényszögkapcsolatban marad a Kos utolsó fokairól éppen visszatekintésben lévő Chironnal. Ahogy most a Nap fénye rávetül a Sebzett Harcosra, a belső Marsot ért sebek melegséges figyelmet kérnek, hogy újfajta értelmet & megértést nyerhessenek.

A Mars házának a legelején járó (és a mostanra szintén retrográd) Szaturnusz & Neptunusz már adott egy previewt arról, hogy milyen a hangulat a Régi & Új között álló szakadék túloldalán.

Az elmúlt hónapokban már átnéztél a túlpartra és elkezdtél felfelé mászni a sziklán.

Mész-mész elszántan, nem is kell sok.

Majdnem a tetőn vagy, de addig még vannak előtted akadályok a meredek hegyoldalon.

Amit talán nem látsz, hogy ugyanúgy a küzdelembe kapaszkodsz.

Talán neked sincs mintád az örömteli vagy laza életre.

Nőként is jó ideje férfi (üzlet)emberként nyomtál mindent, évtizedek óta több pozíciót láttál el egyszerre, miközben a lágy nő(i)t a háttérbe szorítottad. Mászol és mászol felfelé a kopasz & sziklás hegyen, mialatt nőként meg lefelé indultál a lejtőn...

Hiszen a küzdelembe mentél bele.

Többé nem is látod a tetejét, csak érzed. Szinte csak megszokásból mész már felfelé.

Előtted a nagy feketeség.

Félsz, hogy leesel.

És megrekedten állsz a sziklaszirten.

Miért nem tudsz pihenve is jól lenni? Értékelni magadat? Elhinni, hogy több vagy és többet érsz?

Vajon milyen a nő, amikor az életében minden könnyed és nincsen az állandó készenléti állapot?

Biztos látsz magad körül olyan intelligens asszonyokat, akiknek van hivatása, képesek a férfinek társai lenni úgy is, hogy közben élik a nőt, de magadban mégsem tudsz összekapcsolódni ezzel a személlyel.

Ahogy most lassan megállsz és felnézel, feletted kék az ég.

Már nincs is olyan sok hátra. Látni a tetejét.

Elkap a jó érzés, picit már élvezed is a felfelé tartást.

Többé nem félsz.

Magabiztosság van benned.

Egyre erősebb boldogság és öröm jár át.

Már csak pár lépés és megérkezel...

Kicsit leülsz a drótkötélen és elvagy. Megpihensz. Ellazulsz.

Tudod, hogy bármikor elindulhatsz.

Pikkpakk felérhetsz, de még üldögélsz.

Jó megpihenni abban a tudatban, hogy már majdnem ott vagy és már a visszaeséstől sem kell annyira tartani.

De hirtelen olyan, mintha elkényelmesedtél volna.

Mintha várnál valamire.

Nehezen látod be, hogy minden útnak megvannak ugyanazok a stációi: a mászás, a pihenés, a megérkezés - és mindegyik legalább annyira fontos.

De amint megállsz, úgy érzed, hogy nem haladsz.

Ha hiányzik az adrenalin, akkor feszült vagy. Ám nem lehet mindig 150-nel szaladni, néha erőt is kell gyűjteni.

Hidd el, hogy jó lesz jól megérkezni.

A túloldalra nem eshetsz be kifulladva.

Miért ne válasszad azt, hogy nyugiban érsz fel?

Máshogy nem is lehetne megcsinálni…

Itt van szükség most nagyon az éberségre, hogy a régi sebek és megszokás miatt ne bántsad magadat az elvárásokkal.

Ha el is kap a mély lelki fájdalom, már nem menj benne olyan mélyre.

Lásd be, hogy igen, itt tartasz még akkor is, ha már fent szeretnél lenni.

Vedd észre, ha a női(es) és a semmittevős létet tudatalatt az unalommal azonosítod, amiért rögtön keresni akarsz valami tevékenységet.

Most ez az, ami már akadályoz: elvárod magadtól, hogy rögtön tovább menj.

Talán az életben sosem hagytál félbe semmit, most is biztos vagy benne, hogy oda fogsz érni a B-be.

Azonnal mennél tovább, de közben elveszett az inspiráció, a késztetés, az erő.

Valami hiányzik, hogy felállj.

Valamiért nem mozdulsz.

Nem visz már úgy az energia és a lendület, mint eddig.

Valami itt tart, hátra-hátra tekintgetsz.

Talán valami dolgod van még itt.

Valamit most meg kell élned.

Lehet, hogy egy belső hangra vársz, a tökéletes időzítésre, amely majd mondja, hogy mikor és merre indulj.

Ha ettől szenvedni kezdesz az azért van, mert nem vagy hozzászokva, hogy nem tudod, mi van.

Zavar, ha nem kapsz azonnal választ.

Bekapcsol benned az ismerős sürgetés: „Legyen már valami! Találjuk már ki!”

Emiatt billegsz a Múlt és a Jövő között.

Merre van az Új???

Arra még nincsen minta…

De mi van, ha épp neked kell az úttörőnek lenned?

Ha itt és most a saját magad számára kell tudni kijelölni és megépíteni egy olyan utat, amilyen korábban még nem volt?

Egy teljesen friss divatirányzatot indítani.

Kitaposni az ösvényt.

És mi van, ha soha többé nem kell már ugyanúgy mászni, mint eddig?

Mi van akkor, ha te már magadat választod?

Ha nem tartod tovább rabságban önmagad?

Ha mindent ledobsz a hátadról, amivel nincs dolgod?

Ha az élet összes területen az ÉN-t rakod elsőnek?

Nem maradsz áldozat és lepattintod azt, aki használ vagy feltételeket szab.

Nem sajnálod tovább magadat akkor sem, ha egyedül vagy és épp valakinek nem kellesz.

Határokat húzol minden olyan helyzetnek, ami nem az örömteli élet felé terelne.

Mi van, ha a te utad nem a kopár és magányos szikla, a férfias figuraként való teljesítmény vagy a küzdelmes hajtás, hanem egy mesebeli spirál ösvény, ami tele van virágokkal, illatokkal, erdei segítőkkel?

Abból fogod tudni, hogy a jó úton jársz, hogy az arannyá változik előtted & a szeretet érzése kíséri.

Ezen az úton többé nem izzadva mászol, hanem légies ruhában, lebegő hajjal, angyalként repkedve és libbenve, könnyeden, lágyan, finoman haladsz anélkül, hogy letennéd a lábadat a földre.

Hiszen itt az öröm visz.

A retrográd Chiron azt mondja, talán még nem vagy kész.

Még nincs itt benned teljesen a létörömnek a minősége.

Most egy kis pihenőre, töltekezésre van szükség, hogy az belülről is megérkezzen.

Hogy valóban tudd, milyen a tiéd.

Milyen a sajátod.

Adjon erőt a hír, hogy már ráléptél erre az útra, ahol lépésről lépésre pereg le rólad a Régi.

Még picit erősödni kell, a lélek azt szeretné, hogy rendeződj.

De hidd el, fel tudod szabadítani magadat, hiszen az Újnak az érzése már elkezdett bearanyozódni a szívedbe.

Ez a friss életminőség visz magával és mutatja az irányt.

Már nem kell sokat várni.

Kis idő és már a bizonyosságból fogsz indulni.