Nap az Antaresnél | Az átminősülés kapuja

Az év utolsó hónapjának a legelső napján hatalmas átalakító erők mozdulnak. A retrográd előtti árnyékban haladó Merkúr eléri a Bak nullát, a téli napfordulónak – az istenember születésének – az égi pontját (ahova a december 22-ei forduló pillanatában a Nappal együtt tér majd vissza). A Nap, mindeközben megérkezik a vörösesen ragyogó Antares csillaghoz, a Tejútnak a kapujába.

A Nap eléri a Skorpió szívét.

Az Antares, a Skorpió csillagképnek a lüktető szíve. Egyike a világot tartó oszlopoknak, amely hidat képez az isteni és az emberi létszintek között. Fölötte látható a Kígyótartó, amely a szembenézés általi gyógyulásnak a jelképe. Ameddig öntudatlanul is fenntartjuk azokat a működéseket, amely megbetegítenek, mérgeznek minket, addig nem jöhet el a szintemelkedés sem.

"Egyszerre látom magamat a sokkarú istennőként, valamint egy skorpióként, amelynek a végtajai az ollóiban, a farka meg a méregfullánkjában folytatódik.

Ennek az igen erotikus, csábító és vonzó táncosnőnek a mozgásában egyszerre van jelen a „gyere ide, megölellek” és a titkos ártó szándék, miszerint, „ha közel jössz, akkor azonnal bekebelezlek és szétnyirbállak, agyon szúrlak a mérgemmel”.

Egy részem vágyna arra, hogy a másik itt legyen, de a közelséggel aztán nem tudok mit kezdeni.

Ezzel a nem túl kedves vagy egyenes, némileg alattomos és fondorlatos csáberővel fonom körbe és zárom be a barlangomba az áldozatomat. Mint egy pók, hálót képezek köré, majd finoman elcsámcsogok rajta. Miután szétnyirbáltam a szerencsétlent és kiköpöm az áldozatot, utólag még sajnáltatom is magamat, hogy mennyire egyedül vagyok.

Vajon mi a szándékom e mögött? Valójában egy csöpp örömöt sem lelek az egészben, egy kicsit sem élvezem ki, hiszen azonnal elpusztítom a szemben álló felet. Akkor miért akarom ezt mégis ennyire?

Mintha ebből táplálkoznék, ez lenne a vacsorám… Vajon ebből nyernék erőt, ebből hízok?

Ahogy ezen gondolkodom, megállnak bennem a harcias érzések. A mellkasom közepében megjelenik viszont a pánik jellegű szorongás. Már érzem, hogy a fullánkos állat mögött egy szorongó lény bújik meg. Átmentem egy megszeppent 5-6 éves kislányba, aki a félelmében most összehúzza magát.

Azt látom, hogy egy nálam sokkal nagyobb személy, egy férfi rángat szemből. A magasról rámförmed, én pedig összerándulok az ijedtségben. Az arcomban érzem ennek a patkánynak az alkoholos leheletét. Lefagyva állok a félelemben. „Azt csinálnak velem, amit akarnak és tehetetlen vagyok.” Ez az agresszív állatt totális bénultságot, lefagyottságot, teljes mozdulatlanságot okoz.

Kilépek a testemből. Várom, hogy valaki megmentsen vagy kiszabadítson.

Túl közel jött. Durván, bántalmazón, az akaratom ellenére tört be a szentélyembe. Nem is értem, hogy mit keres itt vagy miért bánt? Koszosnak érzem magam attól a viszolygástól, amit kivált belőlem. Érzem, ahogy ez az élmény öntudatlanul fordul át bennem a bosszúvágyba.

„Ha már elég erős leszek, egyszer majd bosszút állok mindezért! Megbosszulom az összes férfin, amiért ezt tetted velem! Soha többet nem fog ilyen közelségbe jönni hozzám senki. Még egyszer nem leszek ilyen védtelen, sebezhető állapotban, mint most!”

Kívülről ugyan a félelmet mutatom, de odabent már forrong a gyűlölködés, az édes bosszúszomj, amit kicsiként még talán nem is értek, mégis ösztönösen érzek magamban.

A csáberőmmel hívom be az áldozatokat.

Most visszavált a kép. Felnőtt nőként vajon mi a legjobb módszer, amellyel be tudom hívni az áldozatokat? Hát a csábítás, a nőiesség, a szexualitásom! Ez most a legélesebb fegyverem, amellyel meg tudom kaparintani az áldozatokat és el tudok bánni a férfin. Hiszen az apám miatt mostanra már az összes férfira, mint „csomag” haragszom.

Istennőként csábítom el őket, de amint közel kerülnek, rögtön bekapcsol a gyilkos ösztön.

Bosszút akarok állni mindazért a sértésért, a bántásért, amit gyermekként kaptam, amit akkoriban elszenvedtem. „Ha kicsiként nem tudtam veletek elbánni, majd most megmutatom nektek!” – és elhiszem, hogy ettől erős vagyok.

Közben egy csomó energiát vesztek és távolítom, tisztes távban tartom a közelséget. Nem engedem meg a valódi, a szentséges intimitást. Nem akarom, hogy a másik a testemben vagy a belső tereimben legyen, hiszen a védekezés egy folyamatos készenlétet, fókuszt igényelne. A közelség csupán addig jó érzés, amíg a másikat a kezemben tudom szorongatni, amíg a helyzetet az irányításom és a kontroll alatt tudom tartani.

Amint valaki átlépi ezt a mágikus határt, azonnal átváltok a szorongó kislányba: „Ide ne gyere tovább”.

A szexualitásom csupán az áldozatszedésről szól, nem arról, hogy a másiknak odaadnám magamat. A gyönyörnek, az örömnek, a szeretetnek nem tudok engedni, mert akkor már nem érzem magam biztonságban. Addig vagyok nyitott, amíg nincs szex. Azon túl már nagyon kiszolgáltatott és folyton csak arra figyelek, hogy magamat védjem vagy nehogy bántsanak. Erre folyik el az összes teremtőerőm.

Most itt ülök egyedül ebben a nyálkás, sötét börtönben, az áldozataim tetemein.

Mint egy inkubációs barlangban, ahol folyik le a vér a falakról körülöttem. Megvolt a bosszú, és most egyedül vagyok az egésszel ezen a rideg helyen, ahova én hálóztam be saját magamat.

Mindenkin bosszút álltam, csak az apámon nem. Megpróbáltam ráönteni ennek az 5 éves kislánynak a mérgét a világra, miközben az egyetlen személy, akit mérgeztem: az én vagyok. Azzal, hogy ezt az érzést továbbra is fenntartom: önmagamat bűntetem. Ezáltal mintha egy burokba lennék bezárva, ahol ugyan mindent észlelek, de ugyanolyan tehetetlen vagyok, mint gyermekként. Nem tudok innen kijönni, pedig itt lenne az idő."

A Nap 2023. december 2-4. között áll együtt az Antaresszel.