Nap az Al Rischánál | Az út legvége

Az ünnepi hétvége az összegzés, a számvetés, a tanulságok levonásának az idejét hozza. A Nap ezekben az órákban halad el az Al Rischa alatt, amely csillag az út legvégét szimbolizálja. Közben a Szaturnusz mester a Halak jegy utolsó fokain épp beéri a karmatengely Felszálló csomóját és a Vénuszt.

A Szaturnusz, az Idő és Karma uraként a tettek következményeivel, a dolgok valódiságával, az időtálló értékekkel és magával az idős(s)éggel szembesít.

Míg néhányan a tökéletes időzítést, a türelmes munkának a beérését, addig mások most a rohanó percek nyomását érzik, amivel együtt a múltbéli választások eredményeivel és a nyers realitással való konfrontációt is megélik.

A fenti tranzitok most az életen keresztül láttatják, hogy ki is a valódi szívember, aki képes felülkerekedni a saját egokörein és akár a nehezebb változásokban is elfogadással jelen lenni.

A napokban ugyanis egyre fokozódik a „most vagy soha” nyomása:

„Menjek vagy maradjak?

Mi van, ha rosszul választok?”

- azt érezheted, hogy összesen egy húzásod maradt.

„Vajon ki lettek már dolgozva az eddigi bántások??

Mi lesz, ha már az első lépés elkaszál és örökre elrontom?

Ha végleg beszakad előttem az út?”

- szinte a lábad is remeg, hogy vajon jól döntesz-e.

Annak kővédermesztő bizonytalanságában és határozatlanságban toporogsz, hogy hátrafordulni már nem szeretnél, de mégis mi most az előre??

Miközben a napi rutin érezhetően frusztráló lett és jó lenne követni a lelked hívását, inkább visszahátrálsz a biztonság illúziójába, újra meg újra visszalépsz az origóba.

Nehezen mozdulsz ki a megszokottból, hisz itt van a munka, a pénz, az ismerős magány stb.

A változásnak még a gondolatától is lefagysz és lezsibbadsz: ha eddig sem sikerült, akkor most miért tudnád majd jobban vajon hogyan is kellene cselekedni?

De ezzel olyan, mintha elárulnád a lelkedet.

A kettő hullámzik: egyszer szárnyalsz, máskor összezuhansz annak zsigeri félelmétől, hogy vajon most el kell majd engedni mindent?

Az Újnak a megszületéséhez viszont muszáj hagyni ezt a lecsupaszítást, a veszteségeket – legyen szó barátokról, családtagokról, régi körökről, merevvé vált hitrendszerekről, a test jegyeiről vagy sejtjeiről, amelyek most mind érinettek lehetnek a lemorzsolódásban.

Ez az időszak olyannyira megkérdőjelezhet mindent, hogy talán maga a létezés is értelmetlennek tűnik.

Mögötted a már sötét, a szürke, a ködös massza, amire nem szeretnél ránézni, mert arra emlékeztet, hogy nem tudsz magadnak megbocsátani mindazokért a dolgokért, amiket elcsesztél.

Mégis kapaszkodsz a kilincsbe, amitől egyre merevebbé változik az előtted lévő kép is.

Valami olyasmi fogalmazódik meg benned, hogy nem hiszed el, az előtted lévő út még vezet valahova. Már annyit csalódtál, hogy képtelen vagy bízni abban, valami jó is várhat rád.

Mintha már minden örömről lemondtál volna.

Tökmindegy, hogy melyik irányba mész, egyik sem hív vagy bíztat azzal, hogy ott valami igazán szép vagy más lesz...

Nem érted, hogy azért nem tud előtted körvonalazódni semmi, mert a régi én vágyai alapján akarod pont ugyanolyan keretekbe zárni a Jövőt, mint a Múltat is. Azzal együtt pedig leszűkíteni az Új adta végtelen lehetőségeket.

Az űrből, a hiányból, a dühből, a fáradtságból, a „mi lett volna ha” csalódottságából próbálsz teremteni.

Sokan érzik most ennek az elakadásnak a szorongását: visszanézni nem akarnak, de előre sem tudnak lépni és ez küszöbhelyzet tele van bizonytalansággal & félelemmel.

A nagy kör azonban mostanra beért.

A Múltnak vége.

A korábbi stáció nem fenntartható, ezért is unod már meg időről időre.

Elérkeztünk egy olyan pontra, ahol a „tovább” már nem mehet a régi minták mentén.

A bezárkózás, az emberi kapcsolatokra való képtelenség, a függőségek, a féltékenység, a bizalmatlanság, az állandó harc, a túlélő üzemmód, a feszkó, az önmagad emésztése, a lázadás, az ámokfutás, a boldogtalanság, az elkeseredettség szeretne lezárulni.

A Szeretet pedig végre gyógyulni.

Talán sosem láttad a szülőket igazi szeret-viszonyban, bármikor is ölelkezni vagy érzelmeket kifejezni és egy ponton otthagytad az igaz lényedet, aki azóta sem tudott kibontakozni.

Megtanultál elleni magadban vagy zsarolással kiharcolni az érzelmeket.

Nem nevelted fel a belső gyermeket, mert könnyebb volt nem megélni a fájdalmakat. Most már ideje abbahagyni azok tompítását, befejezni a spirituális kikerülést, amely időről időre meg fog csömörleni, hiszen korrupt és tisztátlan.

Már nem várhatsz arra, amit gyerekként nem kaptál meg.

És be kell tudni látni, hogy a szeretetet, a boldogságot vagy a biztonságot nem lehet kívül keresni, onnan várni vagy begyűjteni.

A Halak Szaturnusz az elmúlt 3 évben felszínre hozta a transzgenerációs fájdalmakat, sebeket, sérüléseket, amelyeknek azért őrzöd magadban ma is a lenyomatait, mert eddig soha nem léptél vissza hozzájuk 100%-osan, nehogy túlságosan fájjon.

Vedd észre, hogy most épp ezzel akadályozod az elengedést és az Új betöltődését.

Amint úgy igazán ránézel és megengeded azt, a Múlt el is megy magától...

A húsvét az önkéntes áldozatra emlékeztet. Ahelyett, hogy mártírként cipelnéd a karmát és véreznéd tovább a kereszthalált, áldozd fel magadtól, ami még visszahúz.

Szüless újra a feltétel nélküli szeretetben!

Az összegzés, az elcsendesedés, a befelé mélyülés segíthet, hogy találkozz önmagaddal – azzal a belső tanítóval, akit eddig odakint kerestél. A magány most nem üresség, hanem termékeny tér lehet, ahol megszületik a guru & vezető.

Az Új itt és most íródik.

A Szaturnusz utolsó lépései a Kos nullfoka előtt mintegy vizsgáztatják az elmúlt évtizedeket: sikerült tanulni a régmúlt történéseiből? Megint ugyanazokat a köröket indítod vagy készen állsz az új kezdetre?

A Lélekiránytű mellett álló égitestek a tiszta szeretetre és a múltból hozott bölcsességekre hangolnak, ezzel támogatva a dharma, vagyis a lélek útjának megkezdését.

Az Al Rischa a Kos feje alatt található csillag, ahonnan az Új Élet kezdődik és amelynek a minősége ebben a stációban válik el.

A Szaturnusz mester elvezet a kapuig – de átlépni csak te tudsz rajta.