Merkúr-Vénusz együttállás | Emlékezz a Szeretetre

Az előttünk álló hétvégén egy a novemberben kezdődő folyamatnak érkezünk az utolsó fejezetéhez. A csütörtök óta retrográd Merkúr ugyanis február 28-án harmadszorra (korábban: 2025. nov. 24., 2026. jan. 29.) is találkozik a Vénusszal, és itt a Halakban: a Fej & Szív összhangjára emlékeztet.

A Halak stáció arról szól, hogy merj mélyebbre nézni.

Láss túl az életed zajos színpadján, a felszínes emberi játszmákon, a hétköznapi drámáidon és menj ezek mögé. Ne menekülj tovább a valóság elől! Vedd észre, hogy ami a világodban megjelenik, az Téged – vagyis: a belső világodat, tükrözi.

A lélek tapasztalni jön és a földi útja során a Teljesség állapotát, az Unio Mysticát és a valódi Önátadást keresi - a kezdettől fogva az Egységbe próbál hazatalálni.

Amikor ez az egység viszont már egészen korán, akár magzatként megbomlik, azt az emberi testet kapó lélek a tudat szintjén később úgy tapasztalja, mintha egy részét veszítette volna el és ezt az elszakadást kivetíti.

Az elmének számos trükkje van erre, lsd. az identitáskrízis és a ki vagyok ÉN keresés, a lázadás, a spirituális by-pass, a függőségek stb.

De a belső kettészakadás megjelenhet a testvérekkel való rivalizálásban (Merkúr/Ikrek) is.

A testvéred egy lélekrészed. Amikor vele versengsz, akkor a benned sebet kapott (és el nem fogadott) szereplővel harcolsz.

Ha a családban az volt például a narratíva, hogy a testvér a szép és te vagy az okos (de ronda), akkor a szépség lesz az áhított dolog. Miközben letakarod a tükröt, mert látni sem akarod magadat, féltékenyen nézed az apa kedvence, selfie királynő, csajos tesódat, akinek mindez megadatott és aki a kezdetektől fogva azt akarta, hogy ne legyél. És aki az érkezésed óta foggal körömmel védte azt, amitől különb vagy másabb lehet nálad. Aki megőrül, amikor a figyelem megoszlik rajtatok. Aki, ha tehetné, elvenné azokat a tulajdonságokat, amelyeket jobbnak talál benned.

Te meg mindent megtennél azért, hogy szépséges legyél és főleg, hogy mások szépnek ítéljenek. Persze, mert egész életedben az elutasítást, a viszonzatlanságot élted meg, és hogy a választásaid vagy az érzéseid nem fontosak. Szeretnéd visszakapni azt a kitaszított lélekrészt, amelyről egykor lemondtál a befogadásért és a szerethetőségért.

Az is előfordulhat, hogy az egyensúlytalanságot a lélektárskeresésre vetíted ki és a szerelmi kapcsolatokban vagy a külső szereplők bevonásával próbálod pótolni a belső hiányt (Vénusz/Mérleg).

Azt érzed, hogy a szeretetért tenned vagy bizonyítanod kell, amiért rendre alámész, már-már könyörögsz és koldulsz egy kis figyelemért. Várod, majd csak beléd szeretnek! Ha elég jó és kedves leszel, mindig megfelelsz, akkor eljön a kölcsönös igen és a méltó párod – végre kapsz majd egy kis szeretetmorzsát, amit aztán nem is biztos, hogy be tudsz fogadni…

Amikor pedig nincs viszonzás, nem működnek a párkapcsolatok és kiderül, hogy nem voltál elég különleges/értékes/szerethető annyira, hogy a másik téged válasszon, akkor jön a pofára esés és újra átélheted, amit kicsiként apa vagy anya mellett tapasztaltál.

Azt kellene itt meglátni, hogy ezek a történetek sohasem a mostról (és főleg nem a másik szereplőről) szólnak, hanem ősi történeteket triggerelnek.

És addig fognak szembejönni látszólag külső helyzetekként, amíg nem tudsz a másikra (testvérre, párra, barátra, főnökre) úgy ránézni, hogy Ő, bizony ÉN vagyok. Amíg nem látod meg, hogy ez az ember egy vetítés: a saját elhagyott részed, amelyet valamiért száműztél és amely nélkül nem lehetsz teljes egész.

Ezen pillanatig folyamatosan harcolni fog benned a két véglet: a sötét vagy fény, a pokol vagy menny, az etikus vagy etikátlan, a hit vagy ateizmus, az okos vagy szép, a fejben vagy szívben, a biztonságos vagy szabad, a hűtlen vagy hűséges, a szenvedélyes vagy szűzies - mert a dualitás szintjére ragadtál.

A jó ezért mindig fájdalmas is lesz, hiszen a fentiek az elmédben még külön vannak.

A tudat azt mozizza neked, hogy választani kell: biztonság vagy kétely? Szenvedély vagy béke? Miközben a lelked már a tested nyelvén is jelez. És bármikor, ha az egyik vagy másik mellett próbálod lerakni a voksot, abban megjelenik a feszültség vagy a tünet.

A Rút kiskacsa másképp néz ki, mint a testvérei: nagyobb, ügyetlenebb és „csúnyább”. Emiatt a baromfiudvarban mindenki gúnyolja és bántja. A kiskacsa magányosnak és értéktelennek érzi magát, ezért világgá megy. Sok nehézségen és visszautasításon megy keresztül, míg végül elérkezik a tavasz. Ekkor meglátja a gyönyörű hattyúkat, és amikor a vízben megpillantja önnön tükörképét, rájön: ő maga is hattyúvá nőtt fel.

A Halak jegy a krisztusi Szeretetbe való visszatérés pillanata.

Abba a Szeretetbe, amelyben nincsen feltétel, ítélet vagy elkülönülés.

Ahol nincsen teljesítmény, csupán jelenlét.

Ahol nem az a fontos, hogy szép legyél, hanem hogy benne legyél egészen.

Ahol elég, hogy létezel, mert ez már önmagában is vonzó.

Amelyben talán semmi nem tökéletes, de mégis minden rendben van...

A Szeretetbe, ahol nincs az egy másik.

Nem válik szét az Én és Te, mert minden EGY.

Ahol a fentiek együtt és egyszerre is megtapasztalhatók.

A Szeretetbe, ami bársonyos és puha.

Ami olyan tiszta, hogy mindenáron meg akarod védeni magadban.

Az együttállás (mint az Újhold), mindig egy Új kezdetnek a pillanata, ahol most nem kell választani a Fej és Szív között.