Merkúr & Lilith 3/2. | Nő, emlékezz!

Miután alaposan megtöltekezett a Napnak a szívében, a Merkúr a mai napon a belső zseblámpásának megvilágításában visszaindul a Skorpió rejtekeibe és az elkövetkező hétvégén azokat a fokokat járja újra, ahol az előző hónap végefelé volt. A zarándoklata során először a Lilithtel (aztán a Vénusszal is) találkozik, akivel az október 23-ai első randevú megállapodásait vizsgálják felül a most szerzett új információknak a fényében.

Az idei utolsó Merkúr retrográd egy kulcsmomentum a Vénusz évének a lekerekítésében, amit a Lilith, a Skorpióból támogatott be. Olyan fontos témákat hozva elő és hangosítva ki, amelyek elengedhetetlenek a 2026-os esztendő talán egyetlen igazi feladatához: a nő(i) újjászületéséhez.

A Lilithnek a stációi, ha más és más tapasztalásokon keresztül is, de mindannyiunkban (férfiben & nőben) ugyanazok:

1. AZ ELÁRULÁS & SZÁMŰZETÉS

Miután az Isten és az Első Férfi kitagadta őt, a Lilith egy hideg, élettelen, kopár helyre került száműzetésbe, ahol a világ kezdete óta magányosan lógatta a fejét.

A Nő jó ideje érezte/érzi azt, hogy nem ér semmit. Nincsen helye a férfi uralta családban vagy társadalomban. Ez az érzése mostanra szinte természetesé vált, mintha nem is tudna ellene mit tenni. Olyan, mintha egy látszat kockába lenne bezárva vagy egy búra lenne a fején, ami teljesen elhatárolja az élettől. Hiába is lennének már körülötte, mostanra képtelen elérni a többieket. Olyan, mintha le lenne hasítva, úgy igazán nem tud kapcsolódni senkihez. Azt érzi, akármennyire nyúl, nincsen segítsége. Nem kap támogatást, sehol egy segítő kéz – de mintha nem is tudná kifejezni az igényeit. A megfagyott dunyha alól meg sem mer szólalni. Magára lett hagyva a fájdalmában, amiből persze egyre inkább elege van, sőt, már dühös is!

2. AZ ŐRÜLET & DÜH

Oly régóta nem tudja kifejezésre juttatni a nehéz érzéseket, hogy az őrületbe kerül. Mintha senki nem venné komolyan! Tehetetlenül sír és tombol: „Ezt én csinálom?? Hogyan lehetne megoldani??” Már nem csak az Istenre, de önmagára is kurvára haragszik! „Miért vagyok ebben??”

Azt látja, nincsen híd, amin keresztül ki lehetne jönni.

Mintha az egész életét végig kísérné a fázás, amit nem csak a gyerekszobában, talán már az anyaméhben is érzett. A zárt üvegajtó mögül olykor-olykor a szobájába beszűrődő zajból: a tv, a meccs, a távoli beszélgetések hangjából csak azt vette ki, hogy olyan, mintha ki lenne zárva a többiek közül. Minta félre lenne téve. Külön, lehasítva mindenkiről.

Senkit nem érdekli, mi van vele, mert hát az van, amit apa akar.

Apa imád a trónon lenni, mint egy diktátor: ő irányít mindent. S a családban mindenki megadja magát neki. Milyen jó lenne néha odaszólni neki: „Mégis, hogy beszélhetsz így velem??”

Ahogy a menstruációjával a lányból – Nővé érik, még kevésbé tud mit kezdeni magával és az akkori érzéshalmazzal. Nincsen minta, magára lett a témával hagyva. Sokat érezni biztos azt jelenti, hogy valami baj van vele… Arról sem jön segítség, vajon hogyan élje meg a sebezhetőséget, gyengeségét, esendőségét, ami a nőiségével együtt jár. Onnantól kezdve nem tud helyesen kapcsolódni, kérni, kimondani.

Ráadásul anya is mindig a Férfi oldalára áll.

Mintha szépen lassan kizárták volna a családrendszerből... Úgy csinálnak, mintha nem lenne. Persze a felnőtteknek az akkori hite, illetve az a rendszer, amiben nevelkedtek megerősítette őket abban, hogy jó az, amit csinálnak.

Mostanra ügyesen megtanult nem tudomást venni a fájdalmakról, úgy élni, hogy mindent lehasít, De hiába próbálja elhitetni magával, hogy jól van, igazából csak elfojtotta az érzéseket, amelyek ma ugyanúgy fortyognak odabent. A beragadt düh egyre feszíti, a görcs is csak kínzóbb, ami hónapról hónapra emlékezteti: önmagát zárta ki.

Amiért nem tudja helyén kezelni ezt az egészet, sem annak gondolatát: „Nő vagyok.”

.

3. ÖNMARCANGOLÁS, SZÉGYEN & BŰNTUDAT

.

 „Mi van, ha az egész nem is az ő hibájuk? Ha én vagyok az, aki nem tudja kifejezni magát? Mintha minden beszorulna… megakad a szó a torkánál… Hogyan kellene segítséget kérni? Hogy beszéljek arról, ami bennem van? Hogyan lehet nekik átfordítani, az ő szintjükre hozni? Miként fejezhetném úgy ki, hogy mások is oda akarjanak fordulni? Validak egyáltalán az érzéseim? A problémáimnak van akkora súlya, amihez tőlük várható a segítség? Vagy nem is olyan fontosak? Mi van, ha majd kinevetnek, hülyének néznek, amikor ezekkel babrálom őket? Számítok? Fontos ez?” - ahogy csitul a harag, az energia átfordul az önbántalmazásba.

Többé nem is tartja magát annyira fontosnak, hogy látassa vagy észrevetesse magát.

Úgysem olyan értékes, hogy őrá figyeljenek! Fej lesütve, a szemkontaktust kerülve, szégyenbe burkolódzva járkál a világában. Mintha egy szűk helyen vagy egy koporsóban élve eltemette volna magát. Rá van dobálva egy csomó föld, s a súly & távolság miatt a világ egyre kevésbé hallja a kiabálását. Azt érzi, lehetetlenség innen kiszabadulni. Nem jut el hozzá a segítség. Félelmetes! Próbálja visszatartani a levegőt, lassítani a folyamatot… Csökkentett üzemmódban lenni, de ettől egyre csak gyengül és állnak le az életfunkciói.

Idővel megtanul ebben a szűkösségben, oxigén nélkül élni.

Természetessé válik számára a hibernált hullapóz, a félig halott, befagyott állapot, ahol nem árad az élet. Ahol nem érzi sem egészségesnek, sem pedig egységben magát. „De hát ez, ami jár!” – hallja. Hiszen bűnös… Ez a jogos büntetés! Megérdemelte! Átkozott. A pokolba vele. Már nem is haragszik. Abban a tudatban van, hogy olyat tett, amiért igazságos a büntetése. Többé nem is kínlódik vagy szegül ellen a halálnak. Elfogadja, így pusztul el, innen nem lehet kijutni, nincs segítség. „Ide üssetek!” – kiáltja, ahogy a lelkében egyre csak fokozódik a fájdalom, a szégyen, a bűnösség és a tehetetlenség.

Nem vállalja fel magát, amivel nem csak önmagát, de a környezetét is megalázza.

4. A DÜH KIFELÉ FORDUL

Az elfojtások eredménye: szexuális torzulások, férfigyűlölet, féltékenység, lázadás, vadság, a pénz miatti szorongás, a teremtések elakadása, nyughatatlanság, abúzió, félelem.

Ahogy a harag egyre inkább kifelé fordul, felerősödik a belső kritikus, amely hangos ítéleteket mond és megjegyzéseket tesz: „A férfi meggyőzhetetlen. Azért nem lehet felvenni a kapcsolatot vagy őszintén beszélgetni vele, mert van egy merev igazsága, egy kerete, amiben működik.” Ám ha igazán őszinte akar lenni magával, ő az, aki nem tiszteli a férfit; nem tudja az apjának látni, tart is tőle. Képtelen közel engedni magához, befogadni a más látásmódjával. Azt érzi, mintha nem is ugyanazt a nyelvet beszélnék.

„Hogyan lehetne úgy megélni a szeretetet, hogy abban nincsen ítélet?? ”– kérdezgeti egyre gyakrabban magától.

5. A MEGOLDÁSKERESÉS

Egy darabig még ott van elakadva, hogy mit kezdjen ezzel a kemény földdel, ami befedi? Azzal a férfi jelmezzel, amit magára húzott és ami mostanra teljesen elpalástolja a női részeit. De idővel megoldásorientált lesz: „Vajon mit mutathat apa és a környezet befagyottsága, beszűkülése magamról?” – kezdi forgatni magában a kérdést. Egyre inkább szeretné magát meggyógyítani. Befogadni a lehasított lélekrészt. De mintha ennek az alaknak nem is lenne lába, egészen csökevényes, csak úgy lóg a levegőben. Nincs, ami megtartsa...

Feszültté válik, amikor arra gondol, hogy élővé kéne tennie.

Mi lesz, ha majd ki fog lógni a sorból? És más lesz? Akkor nem lesz többé szerethető és elfogadható? Vajon kizárják majd, ha kiemelkedik? Jobb inkább beleolvadni a tömegbe, elveszni a földben, ahol nincs különbség, mert minden porszem egyforma…

Valahogy ebből kéne felébredni és felállni!

Itt kéne életet csiszolni.

Befogadni a létezést.

Mert akkor jön a görcs, amikor ebben az állapotban vagy természetellenes pózban próbálja tartani magát. Ez nem azonos azzal, amiért idejött! Nem összefüggő a Sorsával.

Egyelőre nehezen hisz magában, a belső monológ még hangos: „Úgyse sikerül. Nem tudod megcsinálni.”

Ha felegyenesedne, ő lenne az első, aki ezt megcsinálta…

Az önző! A jókislányok nem csinálnak ilyet. Ők visszafogottak. Csendben maradnak. Nem mutatják vagy képviselik az erejüket. Nem szólnak vissza. A kiemelkedés ellentétes azzal, amit a fejében és maga körül hall évezredek óta… „Ez elbizakodott, gőgös, nagyravágyó, lenéző!” - kiemelkedettként majd uralkodónak érzi magát, aki feljebb és nagyobb hiszi magát a többiektől.

De már minden havi ciklusa az egyensúlytalanságra emlékezteti…

Vajon hol van az balansz? Mi lenne a természetes?? Milyen az egészséges férfi-nő működés? Úgy élni a sorsunkat, hogy nem nézünk le, nincsen ott a „majd én jobban tudom” hozzáállás.

6. AZ ERŐBE ÁLLÁS

Mígnem jön egy hang: „Ne hagyd, hogy így maradjon!” – ami mintha felszólítaná, hogy ezzel van dolga, ezt integrálni, meggyógyítani: „Ezt csináld meg. Már nem halogathatod! Évek, életek óta úgy csinálsz, mintha nem lenne. Bekapod a fájdalomcsillapítókat. Azt hiszed, hogy megúszhatod. Eltereled a figyelmedet. De ez a legfontosabb!”

Már csak egy kérdés marad: „Hogyan csináljam?”

Míg egy napon kiemelkedettnek érzi magát. Már van benne tartás. Végre kap levegőt. A kezeibe visszatért a varázsereje. Már van tér… Finoman nyújtózkodhat, mintha csak most ébredezne.

Egy tortát lát maga előtt, amin egyetlen gyertyaszál világít.

Az ősei, a családja, az édesapja mind ott állnak körülötte, mosolyognak és örülnek neki. Ő az ELSŐ. És ezt meg kell ünnepelni! Már azt is ki tudja mondani: „Köszönöm apukám.” Megkönnyült a lelkén és a méhterén lévő korábbi súly. Nem fedi be azt a föld. A hamis szerep...

Egy meseszép hegytetőn áll.

Hiába van magasabban, ez nem a gőgösségről szól. Tudja, hogy itt van dolga, innen éri el, ami a feladata: más szemszögből látni. Többet látni, mint ők. Túllátni azon, amiben ők éltek – a sűrűből. Más vonulatot hozni be.

Nem ám a trónon ül, hanem jön-megy, munkálkodik, teszi a dolgát!

A sorsát éli.

Fontos feladatot lát el: információt vesz és ad át a többieknek, akik lejjebb állnak. Mint egy indán asszony, szavakat fogad be a széltől. Kapcsolatban van a fákkal, az éggel, az állatokkal, a madarakkal. Ami másoknak olyan, mint a csend, az számára egy csomó kódot jelent. Ami nekik nem hallható, az az ő fülében egy magas oktávú ének. Szüksége van arra, hogy kiemelkedjen a zajból és ebben a közegében éljen, mert csak így jutnak el hozzá azok az információk, amelyek másoknak is hasznosak.

Úgy kell élnie, hogy mindezeket meghallja.

Emberek és állatok mind oda járnak a kertjébe enni, inni, énekelni, gyógyulni, regenerálódni – de azt tudatosan leválasztja a saját életteréről. Körülötte minden élénk zöld, csobog mellette a patak. Konyhája telis-tele van gyógyfüvekkel, a könyvtára az anatómiai és a csillagbölcseleti könyvekkel.

Látszólag semmit nem csinál, csak van ebben.

A mindentől távoli, elvonult otthona a külső szemlélő számára remeteségnek tűnhet. Talán férfi sincs mindig a közelében. De ez többé nem egy kényszerű vagy magányos száműzetés. Belül pontosan tudja, az ő dolga, hogy gyakran így legyen.

„Így élj! Ez az Élet!” – hallja – „Első Nő. Nem volt minta, mégis megcsináltad.”