Merkúr kazimi kvadrátban a Plútóval

Az Angyalnál álló 4-es házas Mérleg Plútót szólaltattunk meg a napokban:

Teli zacskók lógnak a szárnyaimon.

„Angyali szárnnyal érzékelem magamat. Ahogy a mérlegnek a két nyelvén van egy-egy serpenyő, most úgy látom a szárnyaimon is a bevásárló szatyrokat, amelyek tele van cuccokkal. Itt van ez a gyönyörű tollazatú szárny, amelyen ilyen undi zacskók lógnak. Az az érzésem, hogy csak dobd már le! Ezt így minek? A zacskók a szárnyaim hegyén lógnak, ami azt üzeni nekem, hogy az egész csak egy pillanaton múlik. Ha most lendítenék egyet, akkor azonnal le is eshetnének. Érzem, hogy magára a repülésre lenne érdemes fókuszálni, nem pedig a zacskókra. Fölösleges azokkal jobban foglalkozni vagy darabokra szedni, hogy vajon mi is lehet bennünk. Nem kell egyesével kiválogatni a tartalmukat. Az egész csomagot csak dirr… egy mozdulattal elengedni! Ha kitárom a szárnyaimat és elindulok, AMI NEM TARTOZIK ODA, AZ ÚGYIS LEHULLIK, LEVÁLIK MAGÁTÓL. Nincs ezzel több dolgom. Azon van a figyelmem, hogy mennyire groteszk, amint itt van ez a fényes, suhogó angyali szárny és a zacskó meg mit keres ott? Hogy akadhatott ez rám?? Szinte belső dilemmában, teljes értetlenségben vagyok, hogy mi is ez?? Annyira testidegen… Mint amikor a halak úszkálnak az óceán mélyén és beleakadnak a szemetekbe, meg ilyen gusztustalan dolgokba, amelyek hálóként csavarodnak köréjük. Ez is csak kosz, szemét, dzsuva. A nejlon anyag is azt mondja a számomra, hogy ez valami nagyon nem ide való. Semmi dolgom vagy feladatom vele! Talán akkor akadhatott rám, amikor elrepültem valami mellett? Azóta pedig VISZEM, MINTHA AZ ENYÉM LENNE, miközben semmi közöm hozzá. Nyugodtan mehet! Legyintek egyet, aztán egyszer biztos leesik. Továbbra sem érzem, hogy erre kéne vinni a figyelmemet. Helyette magára az útra és a repülésre koncentrálok, amivel minden, AMI NEM RÁM VALÓ, MAJD ÚGYIS LESZAKAD. Nagyon fent járok a fényes, a levegős, az isteni terekben. Nem is látok alattam mást, csupán a tejfehérséget. De olyan, mintha egy angyalnak a szobájába sáros cipővel léptem volna be. Mit keres ez itt? Annyira nem való ide! Valahol odalent ragadhatott rám, talán valami régi kalandozásból maradt rajtam…? De már nem azon a szinten vagyok, ezért ezeknek A RÉGI DOLGOKNAK SEM KÉNE VELEM LENNIÜK. Kuka. Lomtár ürítés. Delete. Szevasz, mehetsz! Egy dolog viszont felmerül most bennem: hogyha elengedem a zacskókat, akkor vajon hova fognak esni? Majd ráhullanak alattam valakire, valamire? Ez most megtorpant… Mint amikor a kukás autó kiszórja a szemetet az erdő szélén… Megtehetem azt, hogy rászórom a világra a szaromat -ami egyébként nem is az én szarom, csak egy cipelt csomag?? Ez vajon megengedhető? Lehet, hogy valami szebb módot kéne találni a lerakásra. Mi van, ha nem is kell a zacskókat kidobni? Ha már felhoztam őket idáig, akkor talán itt van velük dolgom? Itt tudom azokat átformálni, átminősíteni? Mi van, ha mégis meg kéne néznem a zacskók tartalmát? Most kinyitom és beengedem oda a fénysugarakat. Elsőre taszított ez a nejlon anyag, ami távolságtartást eredményezett bennem. De csupán azért, mert valami nem azonos velem, még nem biztos, hogy rossz. Az, hogy a műanyag zacskókban egyedül kosz és szemét lehet, vélhetőleg egy tanult hitrendszer. Mi van, ha arany és kincsek várnak itt?”

Idefent tudom átformálni a rámragadt dolgokat.

A hétvégén pontos az angyali energiákban fürdőző, a Leszálló hcs közelében létrejövő Nap-Merkúr együttállásnak, a Plútóval alkotott derékszöge, amire lassan már a Szaturnusz is rákapcsolódik. Továbbra is a múlttal kapcsolatos megértések vannak a porondon. A fenti, valamint az elmúlt heti összes konzultációnak a tanulsága az volt számomra, hogy a felmenői vonalon, a transzgenerációs múltban nem csupán a koszok vagy a traumák találhatók. A pókhálókkal és a porral betemetett belső pincékben, a magunk elől is elzárt igazságok rejlenek. Az ódon szag nem feltétlenül a rothadásnak a jele, az lehet az időségnek és a kornak is a kifejeződése. A kacatok mögött, a régi ládikákban értékes kincsek, ambivalens érzéseket keltő fényképek, meleg emlékek is rejtőznek. Megbújnak azok között a nagymamáink szerelmes levelei, a felpróbálható ruhái és a varászreceptek egyaránt. A régi családi feljegyzésekben, a szakadt lexikonokban és könyvekben elképesztő tudás- és ismeretanyag, az ajándékokat suttogó üzenetek várnak felfedezésre. Az ősök által hátrahagyott hagyományoknak és tapasztalatoknak fontos helye lehet önmagunk megértésében, továbbá a jelenünkben is. Van, hogy érdemes beleásni magunkat ezekbe, feltárni a családfát, megismerni a kapott készletet, tanulni a történelmünkről, időről időre elbíbelődni a pincében, hiszen így tudjuk kiválogatni a számunkra értékest. A Plútó tanítása, hogy a gyógyulásnak, a regenerálódásnak a gyökere lent van a mélyben. Amikor taszítjuk, hárítjuk az odamenést, akkor a múltunk idővel félelmetes, sötét szuterénné dagad, amit már csak lakattal lehet lezárni. Érdemes most kinyitni magunkban az átjárót a múlt és a jelen korok, a belső háznak a különböző szintjei között és világosságot engedni minden sarokba. Így már nem váratlanul vagy egy öntudatlan feszítő nyomásként tör majd elő a régi trutyi, hanem a saját döntésünk lesz, hogy mikor megyünk fel a padlásra pakolászni. Ha sikerül otthonosan belakni a teljes házat, akkor az erőforrásként fogja támogatni az emelkedést.