Merkúr & Chrion | Az Élet kibontása

A Nap után (ápr. 12.), a Merkúr is utoléri a Chiron-Érisz együttállást a Kosban, ahol a Neptunusznak a belépése óta már egészen más hangulatok uralkodnak, mint akárcsak az elmúlt hónapokban is. Ahogy a Lélek (Neptunusz) és az Élet (Kos) szintje összekapcsolódott, megértél arra, hogy többé ne a sebekből vagy a múlt fájdalmaiból, hanem az erőforrásaidat egyre magasabb szinten kihasználva működj. Valószínűleg érzed is, hogy kevésbé vágysz az újabb és újabb „válaszokra” vagy a még több felismerésre, azok helyett az önmagaddal & az élettel való mélyebb kapcsolódást keresed.

„Van egy nagy utazóbőröndöm, amivel mostanában elindultam becserkészni a világot.

Próbáltam volna más ládát találni a feladathoz, de ez a bőrönd most nem tágít a szemem elől. Hiába is keresgéltem a pincében vagy a tárolóban, egyszerűen nem akarom már a régi kopott ládákat elővenni.

Úgyhogy marad ez a bőrönd, amit ide a nappali közepére szoktam letenni, amikor már csomagolok.

Szóval most ez lesz az én ládám, aminek egyelőre még csukva van a teteje. És érdekes módon ez sem zavar, mert azt a hangulatot vagy kellemes érzést közvetíti, hogy „Hurrá utazom”!

Hogy aha, na! De jó, startra készen vagyok!

Hiába van tehát lezárva, mégis öröm van bennem. Ha a bőrönd a lakásban van, az már mindig a készülődésnek a pillanata. A lényeg, hogy itt van, hiszen ez azt jelenti, hogy egy pici idő múlva mehetünk.

Lassan-lassan indulhatunk az élet és én is, hiszen a bőröndöm tele van a lehetőségekkel, a lelkem pedig a potenciállal.

Itt vagyok!

Készen állok, hogy kicsomagoljam azokat és útra keljek az élet kalandjaiban.

Ideje előre tartani és beutazni a végtelent!

Most felnyitom a tetejét.

Na, akkor nézzünk bele, hogy milyen készletek is vannak idebent...

Elsőre azt mondtam volna, hogy teljesen üres a ládám, de talán csak nem látok bele. Egyelőre még homályos minden, mintha a sötétben tapogatóznék. Ahogy kinyitottam, szinte azonnal beszürkült és csak foltokat látok – mintha valami fátyol eltakarná...

Szóval nem tudom, hogy mi lehet benne.

Odaállok mellé és van bennem egy kis ijedtség – mintha nem lenne hova vagy mihez nyúlni.

Most akkor mit is kellene látnom? Mi van? Mit nézzek? Mit keressek?

Lehet, hogy egy kicsit inkább rá kéne hangolódnom és nem a szokásos eszközöket mozgósítani? Egyre inkább érzem, hogy a kapcsolódáshoz először nekem és a hozzáállásomnak kell megváltozni.

Miután ott álltam vasszigorral, hogy na most aztán lássuk, mi van benne – és ez nem működött, úgy döntöttem, hogy törökülésben leülök mellé és meghívom az újfajta lényemet. Igen, ez most úgymond át is vette a szerepet. A régi énem egyszercsak eltűnt, és helyette megjelent a kedves, a teljesen más minőségem, amelyik jobban szeretek lenni.

Leültem a csukott bőrönd elé és most finoman közelítek: csak megsimogatom, szeretem ezt bőröndöt annyira, hogy rá is fekszem.

Amikor nem láttam tisztán az azt mondta nekem, hogy talán ideje nem a szememmel és a régi módokon, hanem a lelkemmel nézni... A lelkem pedig most azt közvetítette: „Elsőként kapcsolódj vele. Hangolódj rá. Engedd közel. Ne akard rögtön az ingerek és az érzékszervi reflexek alapján becímkézni, hogy mi van ott.”

Most csak úgy benne vagyok ebben és élvezem azt, hogy teljesen másként lehetek jelen, mint azelőtt valaha. Már érzem, hogy ez a bőrönd hozzám tartozik, és de jó, valami klassz dolog történik majd velünk az utazás kapcsán, amire itt és most közösen készülünk!

.

Hagyok is magamnak időt kinyitni (önmagamat), és tudom, hogy azt kérted, nézzem meg, vajon mi van benne, de többé nem akarok neked megfelelni, meg senkinek se. Nem érzem, hogy most válaszolnom kéne. Vagy adok majd neked választ, vagy nem. Ha megérkezem oda, akkor persze igen, de itt most egyedül én vagyok a fontos és én döntök afelől, hogy mikor nyitom ki vagy találom meg mindazt, ami a ládikómban lapul.

Jó érzés, hogy végre szeretem és tisztelem önmagamat annyira, hogy egyáltalán látom és komolyan is veszem magamat ebben a folyamatban.

Most eljutottam oda, hogy kinyitom a fedelét - továbbra is csak a homály van.

A bőröndnek az előlapján van egy vászonrekesz, ami mögé be lehet bújtatni dolgokat és a lényemmel már érzékelem, hogy micsoda kincsek vannak ott. Ez most meg is borzongat: nagyon klassz dolgok várnak! Ha még pontosan nem is tudom, hogy mit találok, már bennem van a találkozásnak a bizonyossága.

Addig is viszont ki tudom és merem mondani, hogy nekem most időre van szükségem, mert maga ez a folyamat a lényeges. Azt hiszem, hogy ez a működésemnek egy nagyon fontos változása: többé nem rohanva, felelősséget vállalva, magamat is hajtva akarok elérni valamit, ami az alapja lehet mindennek.

Fantasztikus felvállalni, hogy ez nekem most így jó.

.

Hogy meg merem élni, ahogy ülök ezzel a folyamattal. Nagyon jó elbibelődni a gondolattal is, vajon mit találok majd itt a mélységekben és érezni annak a biztosságát, hogy egyszer csak láttatja majd magát minden.

A fontos, hogy most megélem, amint csak vagyok és kapcsolódom a bőrönddel – hiszen ettől válik valódivá az egész.

Hogy igen, közben tudok is magamról.

Abszolút és 100%-ban jelen vagyok.

Látszólag minden ugyanaz, mint korábban, mégis teljesen más lett a világ. Már nem az a lényeges, hogy mit látok vagy annak mi a neve, hanem hogy lelkileg benne vagyok és végig érzem, élem a jelent.

Ahogy ezen tűnődöm, meg is jelent egy útikönyv, amit ki tudok venni a bőröndből.

A repülőn szoktam ilyeneket olvasgatni. A tudás az fontos nekem, lsd. mit érdemes megnézni, mit kell esetleg röviden tudni vagy megismerni a helyről, ahova megyek. Az információ egy fontos összetevő és hozzáadhat az utazásomhoz.

Ahogy az is életben is szükséges, hogy legyen körülöttünk útjelző táblák és azokat tudjuk is értelmezni.

Az útikönyv egyfajta társam az úton és egy hasznos eszköz, hiszen a földi kalandokhoz szükség van a megfogható információkra és a lexikális tudásra ugyanúgy. Az önismereti úton is kihagyhatatlan stáció az ún. intellektuális szakasz - vagyis: feltárni a lényemet, amelynek hiányában csak lebegnék.

De a Chironom most úgy válik erőforrássá – sebzettből: gyógyítóvá, ha mindazt a tudást és képességet, amit a gyógyulás során magamba szippantottam, mostantól hagyom is az idegenvezetőmként létezni.

Most egy tojást vettem ki, amit egyelőre nem is tudok, mire vélni.

Ez nagyon vicces… Ugyan meglepett és jó érzésem van vele kapcsolatban, nem hiszem, hogy velem jönne az utazásomra.

Mintha az üzenet épp ez lenne, hogy nem kell annyira komolyan venni az életet vagy minden dolgoknak az értelmét keresni...

Most ez jött, ez van, ez került elő - jót nevetek rajta, de nem szükséges ennél jobban megmagyarázni. És így akár a legváratlanabb dolog is válhat olyanná, amin lehet egy jót mosolyogni, ami hozhat humort és nevetést.

A régi működésem szerint elkezdeném ezt is analizálni. De többé nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget...

Hagyom, hogy megjelenjen, megtréfáljon és megyek tovább.

Ahogy most a harmadik tárgyra gondolok, azonnal bekapcsolt az érzés, hogy na mintha feladatom lenne… De észreveszem, hogy ez a régit indítja be bennem, amit már nem akarok és nem is élek.

Ezért most visszaülök oda a bőrönd elé törökülésben - ahogy korábban voltam - és teret meg időt hagyok magamnak, hogy megjelenjen előttem a harmadik csomag is.

Ha előkerül oké, ha nem, akkor pedig el kell fogadni, hogy ez van.

Erre most egy gyönyörű napkorong bújt elő a szürke szövetrekeszből: egy óriási, vidám, mosolygós napocska ugrott ki elém, ami betölti az egész szobát & teret, mintha a világmindenséget átható univerzális boldogság lenne, amiről talán csak a mesterek szoktak beszélni.

Ez egy nagyon-nagyon erős szellemi, lelki teljesség- vagy megérkezésérzés, amiben ugyanakkor érzékelem a testemet is.

Ebben az elszállt, határtalan, korlátok nélküli teljességben, mintha a tudatára ébredtem volna annak, hogy közben az emberi halandóságban vagyok benne, akinek itt a 3D-ben is élnie kell az életet.

Annak a belátása, hogy vannak határaim, kereteim, testem ebben a világban, hozott egyfajta erőt, miszerint ezekkel úgymond megvagyok magamnak - nem szálltam el, itt vagyok a fizikai életben, ami gyönyörű!

Ez nem valami rossz érzés, inkább csak a realitása annak, hogy mindezt a jót (a bőröndömnek és önmagamnak a teljes tartalmát) itt a saját anyagi világomban bontsam ki és éljem meg – nem elszállva, naivan, megtévesztve, elkerülésben, idealizálva, kivetítve stb.

Van egyfajta bölcsesség annak a tudásában, hogy közben azért folyik a víz csapból, a vasaló meleg stb., amely ismeret igenis hasznos a fizikai életünkben.

Most tehát annak van itt az ideje, hogy felébredjek az altatásból, megszülessek az újba és belássam, hogy tényleg az működik kint, ami bent is van.

Ahogy a Spirituális (Neptunusz) és az Élet (Kos), az Álom és a Valóság, a Belül és a Kívül összeérnek, mindazok a dolgok, amelyeket az elmúlt években odabent, a burokban előkészítettem, most megnyilvánulhatnak az élet színpadján.

A Kos stáció pedig már arról szól, hogy élni a dolgokat: élni a boldogságot, élni a határtalanságot, élni a végtelenséget, élni a meditációt, élni a lelkemet - a fizikai önvalómban.

Magyarul: a Szeretetként & Teljességként jelen lenni minden pillanatban."