top of page

Merkúr-Chiron 3/1 | A gyógyulás ideje

2024. március 20-án (szerdán) 4:07-kor a Napunk rálépett a Kos 00. koordinátára és hivatalosan is beköszöntött a csillagászati tavasz. A napéjegyenlőség időpillanatára felállított horoszkóp – vagyis, a napokban érvényes bolygóállások válnak a következő negyedévnek a meghatározó üzeneteivé. Mielőtt kitérnék majd a részletes elemzésre, kezdjük a most egzakt Merkúr-Chiron együttállással.



A tovább olvasás előtt állj meg egy perce és tekerd vissza az időt 2024. február 19-ére.


Ekkor érte el ugyanis a Chiron, a karmatengelynek a Felszálló csomóját a Kosban, amely tartós együttállásba március-május között többször betársul majd a jegyben hátrálni készülő Merkúr is. A Kos-Chiron generáció (1968-77) már a többieknél is jobban figyel!!!


A tavalyi mélyre ásás után a léleknek a mágnese, annak fő célja, iránya és küldetése mostantól egyértelműen a TESTI-LELKI GYÓGYULÁS, az EMLÉKSÚLYOK LETÉTELE, a FELSZABADULÁS & SZÁRNYALÁS!


A „gyógyulás” alatt nem valamiféle görcsös tisztítást, karmikus és előzőéletbeli oldást vagy hókuszpókuszt, se nem az izzadós önmunkát értem. Sokkal inkább azt a belső élményt, amikor LÉTJOGOSULTSÁGOT ÉS TERET ENGEDVE a múlt történéseinek, valamint az ott és akkor gyűjtött hegeknek, mélyen odabent is megérkezel a béke és az elfogdás állapotába. Arra a pontra, amikor többé nem ráncigálnak jobbra-balra az öntudatlan sebek, mint egy rongybabát, hiszen már nem a sérült belső gyermek szintjéről működsz.


Minden jel arra utal, hogy a 2024-es tavasz a gyermekkor, valamint a transzgenerációs múlt gyógyításának és az ezekről való TISZTA KOMMUNIKÁCIÓNAK lesz az ideje. Az utóbbit nem csupán másokkal, lsd. családtagokkal, partnerekkel, terapeutákkal, de önmagaddal is érdemes megkezdeni, hiszen a Merkúr, a saját belső gyermeknek is a jelölője.


A gyerekes viselkedés helyett legyen a gyermekiesség-játékosság-kíváncsiság a kitűzött célirány!


A kiemelt dátumokon túl (lsd. márc. 20., ápr. 15., máj. 6.), a nyárig tartó teljes időszak tálcán kínálja majd a lehetőséget arra, hogy egy ÓRIÁSIT FORDÍTS A TRAUMÁIDON VALÓ GONDOLKODÁSON és azon, ahogyan a SEBZETT ÉN-RŐL ÁTALÁBAN BESZÉLSZ. Légy résen, mert a Merkúr a mai naptól már a retrográdot megelőző árnyékban van, ami azt jelenti, hogy a következő hetekben az itt és most felbukkanó témákhoz fogsz visszakanyarodni.



The Wound is where the Light enters

A merkúri erőforrás képviseli azt a módot, ahogyan a gondolatok szintjén leszűröd a valóságot és értelmezed a világot, meg azt a belső hangot is, amellyel narrálod magadban a saját sztoridat. Mindannyiunk fejében vannak ilyen általános elbeszélések a gyerekkornak az eseményeiről.


A karmatengely mutatja az állandó egyensúlykeresést az örökített generációs sors és családi dinamikák, valamint a vállalt dharma között. Amikor egy égitest ide, vagyis a tengelynek a csomója mellé érkezik, akkor lehetőséget kapsz arra, hogy átírd a sorsot és irányt válts. Végleg kiugorj az ismétlődő körökből.


Ehhez a kulcsot most a Merkúr és a Chiron fordítja el a zárban.


Ezekben a hetekben olyan (döntési) helyzeteket produkálhat az élet, ahol gyakorolni kell tudni a nyílt-egyenes önkifejezést, az erőnek a tiszta kifejtését, az önálló és praktikus gondolkodást és önmagad őszinte kibontakoztatását. Mindezeken keresztül pedig az újra kapcsolódást magadban azzal a bátorsággal, tetterővel és önvezetési készséggel, amelyről talán már a születésed pillanatában lekapcsolódtál.


Sokszor épp azok a szituációk kívánják a legnagyobb hősiességet, amikor IGENT KELL TUDNI MONDANI SAJÁT MAGADRA. Azzal viszont, hogy beleállsz az akaratodnak és az érdekeidnek az asszertív képviseletébe (tehát kiállsz magadért), ösztönösen is gyógyítod a személyiségnek azon téves hitét, amely szerint az öntudatosság, az egyenlő lenne az önzéssel.


Rálátsz arra is, hogy a sikertelenségtől, a bukástól, a kudarctól való félelem mögött valójában a „sosem leszek elég jó”, a „szegény-én", a „nekem nem megy" vagy pont a „csak egyedül megy” – fájdalmai sajognak. A Kos Chironé ugyanis az INDULÁST & IDENTITÁST ÉRT SEB. Legnagyobb nyomorúsága az elutasítás, az elhagyatottság, a védtelenül-csupaszon-egyedül a világban érzése. A "van-e jogosultságom létezni", a "számít-e a hangom", valamint a "ki vagyok Én" kérdése.


Ne feledd, hogy a Chiron, a szülő-anyai visszautasításon túl egy fizikális sebet is kapott, amiért az idei tavasz (és egyébként a teljes év) kifejezetten hív a régóta és a krónikusan megjelenő testi betegségeknek a gyógyítására is! A tavaszi képlet koronája a Kígyótartó csillagkép alá ér, amely a legmagasabb szintű gyógyulásnak az ígérete. Most olyan dolgokban is történhet átbillenés, amelyekben jó ideje csak a stagnálás volt tapasztalható. Érdemes új gyógymódokat vagy gyógyítókat felkutatni ebben a negyedévben.


.Összefoglalva: A nyárig elnyúló időszakban felfedezheted a személyiségnek olyan sérelmeit, az identitást ért azon bántalmakat, és annak esetleges töréseit, amelyek a mostban is hatnak az új kezdetekkel kapcsolatos hozzáállásra, az önbizalomra, a magabiztosságra, a kezdeményezőkészségre stb. Közelebb lépve ezekhez - általuk pedig a valódi ÉN megismeréséhez -, könnyebb lesz az egészséges módokon előtérbe helyezni saját magadat.


Amint nem a régi elvárások szerint döntesz, kommunikálsz vagy gondolsz, képessé válhatsz megtörni a generációról generációra lepasszolt családi karmát. A Chironnak a kulcs az asztrológiai szimbóluma és a története arra emlékeztet, hogy a seb rejti a kincset, magát a megoldást a magasabb szintekhez! Az előttünk álló eklipsz szezon (márc. 25. - ápr. 8.) a hangos nyitánya lesz ennek a hosszú folyamatnak, amelyet az áprilisi retrográd fűz majd tovább. Nem győzöm kellően hangsúlyozni, hogy ez egy once-in-a-lifetime lehetőség és a tényleges lélekgyógyítás ideje! Bátran kezdd el az új történet megírását itt és most : )

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page