Mars-Vénusz kvadrát | A konfliktus, ami magadhoz visz

Ma pontos a karmatengely Leszálló holdcsomójánál járó Szűz Marsnak, valamint az Ikrek Vénusznak a derékszöge – a hátráló Merkúr uralma alatt. Ez az állás mély, karmikus emlékeket aktivál és különösen a kapcsolati minták terén. Előjöhetnek elfeledett érzések, régi viszonyok vagy olyan emberek, akik valamilyen módon tükröt tartanak számodra a konfliktusaidra, illetve a szeretetre való képességedre.

A Mars bolygó uralja az aszcendenssel kezdődő I. életházat (=ÉN területe), amellyel szemben a Vénusz otthona és az ún. 7. ház (=Te-Ti-Ők) található. Ez utóbbit – vagyis: a kapcsolatok házát, nem véletlenül hívjuk az asztrológiában „tükörháznak”.

Az emberi viszonyaid ugyanis azokra a rejtett belső aspektusokra mutatnak rá, amelyeket valamiért kitoltál az ÉN-ből, s amikre a másik személy tükröződésében láthatsz rá.

A lélek, amit nem tud befogadni önmagába, azt mindig kivetíti: rajongásként, vonzalomként, fájdalomként vagy épp az ellenállásként.

A másik emberben a tudattalan (úgy is mondhatnám: a nem integrált vagy árnyékos) én-részek kelnek életre. Ebben a projekcióban megpillanthatod, amit korábban nem akartál látni: a múltból hozott elutasítást, a belső gyermek fájdalmait, a lenézett viselkedéseket, az elfojtott erődet, de a meg nem élt vágyaidat ugyanúgy.

Minden egyes kapcsolódás lehetőség arra, hogy találkozz Önmagaddal.

A közelmúltban az egyik kliensemmel a horoszkópállítás módszerével megnéztük, vajon hogyan néz ki most a kollektívben a Női és a Férfi energia, s vajon mi az akadálya a kettejük harmonikus kapcsolódásának.

Az alábbiak az egyénben lévő, tehát a Belső Nő & Férfi kapcsolatára egyaránt értendők:

Nő: Nem látok semmit, nagyon sötét van. Az elején még egy kis gyomorideg volt bennem, de most megnyugodtam. Mintha egy istennő lennék: csak vagyok a levegőben, az éterben egy fehér áttetsző ruhában, ami közben nem mutat semmit. Mintha egy nagy sállal lennék körbevéve.

Fúj a szél, de én mozdulatlan vagyok, kis izgalom van bennem.

Érzékelem, ahogy a Férfi idefut hozzám, miközben én szoborként állok és nem nyitom ki a kezeimet. Emiatt mindig lepattan rólam, aztán megint jön - újra és újra. Kérdőjel van bennem: „Tényleg én kellek?” – ismételgetem magamban – „Tényleg én kellek?”

Most azt érzem, hogy mélyen belül mintha ki akarnám már nyújtani a kezemet, de ebbe a szobor alakzatba vagyok bezárva és még nem tudom áttörni a korábbi szégyent vagy a gátjaimat.

Ezalatt ő folyamatosan lepattan rólam, mint egy labda.

Lassan azonban elkezd repedezni a rajtam lévő máz és a karommal már képes vagyok megölelni. Erre mintha azt mondaná: „Ne engedj el! Ne engedj el!” - ahogy már alulról is leolvad rólam a mész, mostanra teljes ölelkezésben vagyunk. Kéz a kézben futunk a tengerparton és mosolyogva játszunk a vízben.

Férfi: Mintha egy tűzcsóva lennék - keringek, áramlok, tüzes vagyok. Azt látom, hogy a másik nyúlna felém, de a felfelé lövellő tüzemtől nem tud, ezért csak próbálkozik.

Közben legbelül azt érzem, hogy nem vagyok elég jó.

Kívülről ugyan tetszetős vagyok, de mi van, amikor kiadom magamat és az már nem fog kelleni? Ezt a félelmet a tűzzel palástolom. Igen, elsőre szép a látvány, de mégsem enged be.

Pedig a másik közben nyújtja a kezét, és mondja: „Gyere. Gyere. Gyere!”

Most kilépek a tűzből és megöleljük egymást - azt hallom: „Olyan hülye vagy!”

.

Vakfolt/Blokk: Mintha szél lennék, csak viharzok. Nem fenyegetően, de gyorsan suhanok a levegőben. A másik mintha a szél szárnyán jönne utánam és el akarna kapni: „Várjál már, várjál már!” - az van bennem: "Kész vagyok? Kész vagyok? Kész vagyok?? Vajon elkészültem-e már? Minden rendben van bennem?"

Most mintha elkapna és azt mondaná: „Hülye vagy, kész vagy! Már régen kész vagy! Ne menj el!” – és valahol én is érzem, hogy nagyon szeretem. Ilyet is mond: „Én most már veled akarok lenni végre!” - de bennem meg az van, hogy: „Tényleg?”

Ez a kishitűség inkább a fejemben jelenik meg és kicsit azt érzem, mintha ez nem is az én kérdésem lenne. Mintha a megkérdőjelezés az előttem lévők sorából jönne, mert közben érzem, hogy van itt érzelem. És amikor beleengedem magamat a szívembe és teljesen át tudom élni, akkor meg is szűnik minden kérdőjel.

Egyensúlyi kapcsolódás: Egymás kezét fogva állunk ketten a térben - szinte a levegőben vagy az éterben és egymás szemébe nézve áramlunk. Megszűnt a világ, ahogy egymáshoz kapcsolódunk.

Ez lenne az az erő, amire támaszkodni kéne?

Ez egy biztonságérzés, amiben benne van, hogy biztonságban vagyok, szeretve vagyok és megmutathatom a nehezet vagy az árnyékoldalt is. A „csak rád figyelek”. Az „ez is kell”. Az „így is szeretni foglak”. Tátva is marad a szám, mert kicsit még hihetetlen! Eddig azt hittem, hogy nekem ilyen nem lehet. Hogy nekem ez nem sikerülhet.

A Vénusz-Mars(Leszálló hcs) kvadrát a holnapi Újhold képletében is aktív még, ezért a következő holdciklusban olyan személyek jelenhetnek meg az életedben (vagy térhetnek vissza), akikkel karmikus múltad van.

Ez a tranzit jó lehetőség arra, hogy észrevedd, milyen kapcsolati vagy értékrendszeri mintákat ismételsz. Felszínre törhetnek bizonyos régi viselkedések (féltékenység, birtoklási vágy, elfojtott harag), amiket a múltban már meg kellett volna haladni.

Mely régi, berögzült attitűdök akadályozzák most a szeretetet tiszta megélését?

A külső (szerelmi) harcokban érdemes megvizsgálni a benned lévő vágy és érték, valamint az ösztönök konfliktusát.

Az egyedül vs. együtt lenni viszonyát.

Vajon miket kavarnak fel ezek a találkozások a biztonság vagy az önértékelés terén? Mikor érzed úgy, hogy túlreagálod a kapcsolataidat? Mit idézhet ez fel a múltból? Visszatérsz-e újra és újra egy romboló dinamika vagy személy felé? Hogyan viszonyulsz a szerelemhez és a szexualitáshoz - a múlt sérülései hogyan befolyásolják ezt? El tudod-e engedni azt, ami már nem szolgál, vagy ragaszkodsz a megszokotthoz?

A következő hetek mélyebben is rámutatnak, hogyan állsz most az önszeretettel.

Tudod-e szeretni magadban a szégyent? A félelmet? A kétséget? A toporgást? Azt, aki újra és újra azt kérdezi, hogy tényleg?? Azt a nőt, aki szoborként áll? Az aspektust, aki fél kiadni magát és ezt a tüzével palástolja? Aki szélként fut el és nem biztos abban, hogy készen áll?

Látod-e a szép részeidet is?

Be tudod-e mindezeket fogadni a biztonságérzésbe?

Azt mondani: itt vagyunk mind és figyelünk egymásra.

El tudod-e képzelni, hogy az összes részednek lehet egyszerre létjogosultsága? Lehetsz boldog, miközben van benned egy hang, aki retteg. Lehetsz harmóniában, mialatt egy részed mindvégig kételkedik.

És, hogy mindenki szerethető, aki itt van?

A világnak akkor tudod magadat teljességben átadni & megmutatni, ha első körben odabent is mindenkit elfogadtál. Ha többé nem arra megy el az energiád, hogy harcolj a mást és mást akaró hangokkal, mert képes vagy együttműködésben összekapcsolódni velük - rajtuk keresztül pedig magaddal és a társakkal.

Mered-e most engedni, hogy a kapcsolataid emlékeztessenek arra, aki valójában vagy?

Képes vagy-e megnyílni arra, hogy a másik személy visszavigyen önmagadhoz?