Mars-Szaturnusz kvadrát | A jókatona megpihen

Ezekben a napokban van érvényben a Nyilas Mars és a Halak Szaturnusz közötti kvadrát, mely hatásba beleszól, hogy a Mars uralma alatt lévő Kosban a Chiron & Érisz (Mars nővére) továbbra is szoros közelségben haladnak. A jövő nem a seb, a kötelesség és a félelemalapú erőhasználaté, hanem a női-férfinek, a lágy-stabilnak vagy passzív-aktívnak az egyensúlya.

A Mars és a Szaturnusz látszólag két ellentétes működést és világot képviselnek, de az őznek az alakjában mégis összetalálkoznak.

Az őzikének az ártatlan tekintete és a szelídsége mögött ugyanis valódi határozottság, sőt, néha akár még igazi gorombaság is lapul.

Az őz van annyira fürge és izmos, mint egy gazella.

Ha jobban megnézed, feltűnhet az állatnak a gyors reagálása. Az a képessége, hogy ha úgy esik, pillanatok alatt el tud ugrani vagy szaladni a veszély elől.

Az őz testének a kecses és törékeny mivolta mellett van egyfajta robosztussága is, amelyben megmutatkozik az állat strapabírósága és kitartása. Az őznek a tüze nem holmi fellobbanó, sokkal inkább egy szívós erő! Ez az állat napokig is tudna hosszútávot futni.

Most két világnak a sarkán áll.

Mögötte a zöld, kissé hűvös és nyirkos erdő.

Az előtte álló ösvényt pedig mintha a láva tarolta volna le.

Az nem kopár szürke, hanem vöröses színben izzó. Az őz nézi ezt a letarolt világot és most megfordul. Az erdő felé fut, de nem ám félelemből - ő nem ijedezik feleslegesen! A külső dolgok szinte nem is hatnak rá, csinálja a saját dolgát.

Az érzésekbe nem involválódik, amiért távolról kicsit érzéketlennek tűnhet.

Valójában egy küldetésben van, mintha valami fontos feladata lenne. Mint a jó katona, aki pontosan arra lett kiképezve, az őz magabiztosan teszi a dolgát. Nagyon-nagyon kitartó. Közben persze nem túl jókedélyű, se nem felszabadult.

Ő a tökéletes katona.

Belülről nézve viszont nem több, mint egy kedves kis erdei állatka. Egy aranyos vagy együgyű mesefigura, aki azért látszik kevésbé okosnak, mert nem gondol túl semmit.

Megéli az élet egyszerű örömeit.

Élvezi, ha tavasz van. Nézi a pillangókat, ahogy szállnak a napsütötte réten. A belső nézőpontjából az erdő sokall inkább egy olyan táj, ahol az állatok kedvesek, csörgedez a patak, selymesnek érződik a fű és amiben szépséges virágok nyílnak. Itt minden nyugodt.

Eszébe sem jutna innen elfutni, hiszen boldogan sütkérezik és legelészik a füvön.

Ez az őzike, ha akarna sem tudna stratégiákban gondolkodni. Nem látja át, hogy globális klímaváltozás fenyegeti az otthonát és hogy talán ki fog száradni a patak, amiből épp kortyol. Érzi, hogy mélyen részese ennek az egésznek és hogy helye van itt. Nem lóg ki a giccses mesebeli miliőből.

Azt se tudja, hogy mi a stratégia, mégis működik számára az élet…

De mégis mintha egy kis burokban lenne, ami nem is biztos, hogy valóságos vagy túl sokáig fenntartható.

Ez a tér, ami az egészhez képest mindössze egy talpalatnyi területet foglal magába, már egyre inkább szűkül körülötte. A Walt Disney rétnek a másik oldalán ugyanis ott van a realitás, a valóságosabb erdő. Amelynek az irányából állandóan csesztet a tanult bizonytalanság, a folytonos aggódásnak & szorongásnak a hangja:

"Mi van, ha vége lesz? Ha ez a világ végleg eltűnik és a mostani idillnek egyszer még ki kell fizetni az árát? Jobb ébernek maradni, mert ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen! Majd biztos kiderül ez és az. Ne hidd el, hogy minden rendben van, hamarosan úgyis kihúzzák a lábad alól a talajt! Hogyan fogsz túlélni?? Ennek az állatnak nincsen képessége a realitásban való boldogulásra… ő ehhez túl tiszta és boldog!"

Közben az őzike legbelül nem is izgul.

Azt érzi, hogy igazából most kezdődik számára az élet! Már várja is kicsit, hogy végre megtapasztalhassa. Vajon mi fog történni, mit sodor elé a sors? - ezeket gondolja. Izgatottság van benne, az optimizmusával vajon hova jut abban a világban, ami már valóságos, ezért nem zsugorodik vagy tűnik el?

A nehézségekre is készül, hiszen azok kalandok, amiket megoldhat!

Ez vajon naivitás vagy ősbizalom?

Az őz többé nem vágyik vissza a hűvös búrába, ami gyorsan és látványosan szűkült. Belátta, hogy a mindig minden szép, jó és tökéletes, csak egy meseszerű álomvilágnak volt a képzelete. Nem is baj, hogy az már nem fenntartható, hiszen túl szirupos volt. Mint a nyaralás, ami azért jó, mert időleges, de egyszer véget ér.

Hosszútávon nem ez az élet.

Az élet azért van, hogy éljük. Hogy próbálkozzunk és kísérletezzünk benne. A szembejövő helyzetek által fejlesszük a képességet a bizalomra vagy épp gyakoroljuk a kitartásunkat. "Vajon mit épít hozzám? Mit hoz ki belőlem?" – ezek a helyes kérdések.

Az élet kaland!

Ha az elődök azt is tanították, azt többé nem kell katonásan venni! Ez a hozzáállás a kontrollról szól, amire addig van csak szükség, amíg nem vagy a saját erődnek a birtokában. A belső katona emiatt visz bele olyan harcokba, amelyek már nem lennének a tieid. Miatta teszel majd fölösleges erőfeszítéseket, raksz bele egy csomó energiát olyan dolgokba, amelyeket nem is akarsz.

Az őz azért lett strapabíró, mert az élete első felében azt tanulta, hogy állandóan készültségben kell állnia. Bármely pillanatban tudnia kellett elfutni. Az izmai abból épültek, hogy katonásan feladatot teljesített, csinálta a parancsot, vezényszóra ment, haladt előre.

Ahogy most a horizonton felkel az óriási, erőtől duzzadó, vöröses sárgás Nap, az már az Új Élet irányába szólít.

Leszállhatsz a lóról. Lazíthatsz a feszes, a katonás tempón. Leengedhet a karodat, amely mostanáig mereven tartotta és vitte a zászlót.

Ahogy most leveted a díszes, élére vasalt egyenruhát; a kalapot, a kesztyűt, a szoros nadrágot, amibe eddig beöltöztél… és ahogy kibújsz a harcidíszből, miképp a kígyó vedli le a bőrt... s kibomlik a hajad. Kiderül, hogy egy nő vagy.

Nem is akármilyen: istennő!

Aki már meztelenül üli meg szőrén a lovat.

Ez egy nagyon új működés.

Többé nem valamitől el, hanem már valami felé szaladsz!

Az örömből vágtázol a horizont irányába, nem pedig a kötelességből. A szabad választásodból mész az ÉLET felé meztelenül, csupaszon, bátran, a hajadat lobogtatva, magadat megmutatva!

Itt van veled a ló-erő: az izmosság, a bátorság, a határozottság, a sok energia, a „nem félek semmitől”. A sebes paripád, aki, bárhova elrepíthet.

És ez az a hit, ami a félelmeket mától szabadsággá változtatja.

Egyesíti benned a nőit és férfit: az őzike lágyságát, annak az erejével és felelősségvállalásával.

A sosem elég jó vagy tökéltesnek a szorongása a katonás régi világból eredt. A rettegés, hogy bármikor történhet egy olyan dolog, amire nincsen ráhatásod, egy fáradt működésnek a visszhangja.

A női erőben viszont ott van a bizalom: tudod, hogy van (lovad), de nem kell mindig használnod.

És azt is érted, hogy neked soha nem a helyzetet, hanem az ahhoz kapcsolódó érzéseidet kell tudni kezelni – amelyekre igenis van ráhatásod! Képes vagy arra, hogy egy nehéz pillanatban megold az érzelmeidet!

Attól még, hogy nő vagy (vagy férfiként hagyod kibontakozni a benned élő nőit), ez mind a tiéd.

Az erőd akkor is ott van, ha épp pontos cél nélkül mész vagy ha olykor-olykor megállsz megetetni a lovadat.

Leülhetsz.

Leteheted a fegyvert.

Amikor nincs stratégia, vagyis az úgymond passzív időszakokban is zajlik magától az élet.

Merd megélni, ha épp jó!

A rózsaszín cukorszirupot.

Nyugodtan jöhet a hála, nem kell szabotálni azt az állandó készültséggel.

Beleereszkedhetsz az ősbizalomba.

Nem kell mindig standby-ban lenni és félteni, hogy a mostnak a pillanata megsérül vagy nem marad örökre így.

Akkor sem lesz semmi baj, ha nincs minden tökéletesen.

Az is rendben van, ha valami nincs rendben.