Mars-Felszálló hcs | A lágy vezetés

A Mars bolygó hétvégén eléri a karmatengely Felszálló csomóját a Kosban. Azt az útkereszteződést vagy csomópontot, amelyet a március-május között tartó retrográd periódusban, illetve az azt megelőző és lezáró árnyék szakaszokban a Merkúr maga is többször érintett. Vélhetőleg mostanra megérett benned a belső elmozdulás és a lépésnek az iránya, amelyet az előtted megjelenő lehetőségek is tükröznek.

"Buddha pózban ülök egy fa alatt, a hátam pedig a törzsnek támaszkodik neki.

Csukott szemmel vagyok, de az arcommal előre nézek. A fa mögöttem azt mondja, hogy arra van a múlt és a gyökerek, amelyek most adnak egyfajta támaszt. Szinte látom is, ahogy ezek a gyökerek elnyújtóznak lefelé a végtelenségbe. Mintha a generációk történetei és meséi ülnének a hátamnál.

Szemben velem pedig ott van a tágas tér.

A becsukott szemek azt sejtetik, hogy az itt és mostra és a jelenre figyelek. Közben érzékelem magam mögött a múltat, amiképp a jövőnek a lehetőségeit is.

A kettő között pedig a stabilitásban töltekezem. 

Jó érzés a támasz mögöttem. Olyan ez a fa, mint egy nagy bezárt vaskapu. Abba az irányba már nincsen járásom. Előttem viszont ott van a szabad mozgástér, amibe ha a kedvem úgy tartja, bármikor elindulhatok.

Egy kérdés merül fel most bennem. Vajon mi az, ami elindít? Ami miatt majd egyszer felállok? Úgy érzem, hogy a válasz erre is a befelé tekintésből, a lelkemre való odafigyelésből érkezhet csak meg.

Ez nem egy olyasmi dolog, amit sürgethetnék.

Egyelőre csak ülni kell és figyelni, vajon milyen érzés jön felém. És amikor az megérkezik, akkor lehet határozottan lépni. Nem pedig fordítva: öntudatlanul megindulni, majd utólag leregisztrálni, hogy az miért is volt.

Nyugalmat ad, hogy semmit nem kell túlgondolni, túlaggódni vagy túltervezni. Egyszerűen csak figyelni kell önmagamra. És akkor nekilódulni, amikor az érzés azt súgja, „Gyere!”.

A befelé figyelésből érkezik a mozdulat

Mindeközben hallom a hangokat is és felfogom, hogy zajlik körülöttem az élet. Mintha egy vonatállomáson ülnék és látom, amint jönnek-mennek a vonatok, meg emberek szaladnak ide-oda.

Történnek a mindennapok.

Én viszont csak akkor fogok odakapcsolódni, amikor már úgy érzem, hogy tényleg eljött az én vonatom. Pontosan tudni fogom, hogy mikor kell felszállni.

Addig viszont nem rohangálok az összes jármű után, nem sürgetem vagy nézem az órát, hogy vajon miért nincs már itt az a vonat, ami elvinne.

Szép nyugodtan várom ki az időmet, mert tudom, hogy jönni fog, amikor és aminek jönnie kell. Akkor fogok odaérni a célba, amikor ott kell lennem.

Ez a tudat óriási boldogságot ad.

Azt is tudom, hogy ha felállok innen, ez a mögöttem lévő fa nem fog eltűnni, hiszen a támaszték mindig itt van. Ahogy most mozdulok, érzem csak hogy ez nem is egy fa, hanem maga a gerincem. Az a belső oszlop és stabilitás, ami engem odabentről tart.

Bárhol is legyek, erre az érzésre, hogy meg vagyok tartva, biztonsággal rátámaszkodhatom. Ez nem egy helyhez kötött dolog. Nem kell hozzá itt ülnöm a fa alatt, hogy érezzem. A Buddha-pózt bárhova elvihetem, akár külföldre vagy belföldre, hiszen ez ÉN magam vagyok.

Kivárom a saját vonatomat

Ennek köszönhetőn most úgy érzem magamat, mint egy zászlóvivő.

Vagy mint egy sebesen száguldó vonatnak az eleje, amely most egy sötét alagúthoz ér. Mintha mennék is be ebbe a barlangba... Látom, hogy nem tudok máshova fordulni, hiszen ez az egyetlen út előttem.

Most ide visz a kanyar és be kell tudnom nézni erre is.

Hirtelen eltűnik minden fény. Olyan, mintha az egyes kocsikból kiszűrődő lámpák világítanák csak be a teret. Emiatt visszaveszek az agresszív, a túlzó, a férfias, a fölváltok ötösbe tempóból, hiszen idebent nem lehetséges úgy haladni, mint a külvilágban.

Olyan érzés, mintha az éjszakában mennék, ahol ezért sokkal lassabb is a ritmus. Mostanra a környező hangok is becsitultak, megszűnt az agyondudálás.

Ide már nem jönnek velem a zajok, hiszen az alagút körülöttem befogja és leszigeteli a külső zörejeket.

Emiatt az utasok is be tudnak pihenni. Már egészen más tevékenységeket is végeznek, mint napközben, amikor megy a száguldás és nézni kell a tájat. Eljött az álmosítás, az estére és alvásra való készülődésnek az ideje.

Egy kellemes, nyugodt, csendesebb ütem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy itt ne zajlana az élet. Sőt. Itt is vannak fontos feladatok, de egy másfajta szinten. Most gyakorolni kell tudni az alvást, az álmodást és a visszatöltést.

A visszatöltés-haladás egyensúlya

Hiszen lassan megint kiérünk.

Újra eljön az ébredésnek az ideje. Beszűrődnek a fények, elkezdődik a nap és felpörögnek az események. És a kintibe azokat a dolgokat fogom áthozni, átültetni, amelyeket a bentlét során megtapasztaltam.

Ezáltal teljesen friss lendülettel és új erőre kapva tudok dolgokat elindítani.

Ahogy folytatódik a vonatút, továbbra is vannak nappali és éjjeli szakaszok. Egy kellemes ritmusban jön-megy és váltja egymást az elvonulás, valamint a hétköznapok rutinja és a munka.

Ezért képessé kell válni megteremteni az egyensúlyt: beállítani a hajtásnak, illetve a pihenéseknek a helyes arányát. Ha ugyanis mindig lefárasztom magamat, akkor utána sokkal több töltekezés kell majd, amiért mindig nehezebb lesz kijönni az alvásból.

Fontos tehát megtalálni az egészséges ritmust és tempót. Ráérezni önmagamban is a központi tengelyre.

A kulcs: a lágyság.

Úgy mozdítani belülről az erőt, hogy annak minden irányban meglegyen a tere, a megfelelő célja és iránya, ami által kompenzálható a túlfeszülés, a rágörcsölés vagy a merev lecövekelés. A létezéssel való harmonikus mozgásban megjelenhet a rigidség nélküli megtartottság és a valódi felszabadulás. Mint amikor a fű csak engedi, hogy a szél mozgassa.

Így tudok én is szabadon mozdulni és pontosan lekövetni magamban azt, hogy merre is van az arra."