Mars-Chiron kvadrát | Biztonságos kötődés

A mai napon pontos a Rák Mars, és az uralma alatt haladó Kos Chiron derékszöge, miközben a Merkúr megérkezik a Skorpiónak a mélységeibe. Időszerű beszélni arról, amiről eddig talán még magad előtt is hallgattál. Nem lenyelni a fájdalmat.

„Egy kisebb méretű róka jelent meg előttem, ami most felém közeledik. A viselkedése, a tekintete, és a mozgása elég félénk és bátortalan. Óvatosan szaglászik és finoman szimatolgat csak. A macskám is hasonlóan szokott viszonyulni az idegenekhez. Sokszor csak mereven áll és próbálja eldönteni, hogy inkább elszaladjon vagy közelebb merészkedjen.

Sírhatnékom van, mert érzem, hogy ez az állat valamiképp hozzám tartozik.

Nem tudom, hogy vajon azért bátortalan, mert én bántottam vagy valaki más? Egyáltalán bántották-e, vagy csak ismeretlen neki a helyzet? Azt látom, hogy ÚGY BÁTORTALAN, MINTHA NEM LENNE BIZALMA, és a viselkedése alapján okkal is bizalmatlan.

Megpróbálok kapcsolódni ezzel a részemmel, amely valamikor és valamiért – talán mindegy is hogy mikor és miért, de elvesztette a bizalmát.

Kicsit olyasmi ez, mint az állatszelídítés: leguggolok mellé, előre tartom a kezemet és nem mozdulok, hogy legyen ideje megszaglászni. Semmi hirtelen mozdulat, nehogy megijedjen és elfusson. Érzem, hogy nagyon óvatosan és lassan lehet hozzá közelíteni. Szinte mozdulatlannak szabad csak lenni és meg kell várni, hogy elsőként magától jöjjön és nyisson.

Nem is sürgetem, pusztán kifejezem felé a nyitottságomat, és engedem neki, hogy a maga tempójában tegyen vagy épp ne tegyen lépéseket.

Ahogy csak ülök és várok, ez elindít benne egyfajta felszabadulási folyamatot. Néha már oda is jön, aztán újra arrébb megy. Egy ideig nem foglalkozik velem, majd egyre nyugodtabb és már játszani is akar. Ha megmozdulok, többé nem rémül meg.

Azt érzem, hogy ez a folyamat idővel el tud oda jutni, hogy világi pajtik leszünk, közösen játszunk és együtt járjuk majd az erdőt!

De itt ő diktál.

Azzal, hogy hagyok neki időt és teret már láthatja, hogy maradok, de nem is bántom. Ezáltal szép lassan kezdhet érzelmileg is felnőni, a saját önvalójában kibontakozni, amivel lehetőséget kapunk egyenrangú partnerként kapcsolódni.

Ezzel párhuzamosam viszont megjelenik bennem a felelősség.

Ha bármi miatt el kell majd hagynom, az biztosan nagyon fog fájni neki. Lehet, hogy bele is fog halni??

Amint kapcsolódom, az rögtön benyomja az elhagyom & elhagynak állapotnak az értetlenségét és fájdalmát. Azonnal szimbiotikusan kezdek el kötődni, magamhoz szorítva a másikat, mint a burokban - ami nem egy felnőtt módja a kapcsolódásnak.

Ráadásul ez a fajta a túl szoros és nagyon közeli viszony, a korábbi bizonytalan és távolból való kapcsolódásnak épp a másik véglete.

Mintha nem tudnék máshogy kapcsolódni!

Ha megismerkedünk, annak az egyértelmű folyománya, hogy nagyon szoros szimbiózis alakul majd ki. Mintha az lenne a természetes, hogy egy kapcsolódásból csak ez lehet! A semmiből, a bátortalan ismerkedésből hamar behúz egy gravitációs erő: a maximumra cuppanunk össze és megszűnnek az én-határok.

Ezért már félek is kapcsolódni, mert egy ilyet elveszíteni sokkal fájdalmasabb! Egy részem persze belátja, hogy ebben a formában a hétköznapi élet nem tud működni és már nem így szeretnék kapcsolódni, miközben szeretem is nagyon.

Innen nézve úgy látlak, mint a Kis Herceget, aki megszelídítette a rókáját, amelyért mostantól felelősséggel tartozik. Látszólag kapcsolódásban vagytok, mégis egy tök elkülönült állapotban léteztek egy nagyon messzi, kicsi és élettelen bolygón, egyfajta porszemként.

Ez nem egy reális világ, csupán egy szürreális valóság.

Mintha azért hoztátok volna létre ezt a bolygót, hogy ott a saját biztonságotokban ellegyetek, ami egy illúzió.

Ez nem a reality.

Látszólag ugyan szeretgetitek egymást, termesztitek a rózsákat. Minden olyan valósnak tűnik, hiszen a másik is megfogható, de innen nézve mérföldökre vagytok a Föld nevű bolygótól.

Le kéne jönni a valóságba!

Meg kéne nézni innen is, vajon a realitás szintjén hogyan működik ez a kapcsolat? Mert mindez a mesekönyvben cuki, de vajon biztos??

Nekem innen nagyon magányosnak tűnik, mert az ILLÚZIÓ TELJESEN ELHATÁROL A VALÓSÁGTÓL. Innen nézve még azt is megkockáztatom, hogy a róka is csak egy halu! Mintha csak egy játszótársnak hoztad volna létre, hogy megélhesd valakivel a tanult szimbiózist és ne kelljen lemászni a földre, ahol már az igazi és felnőttes kapcsolatok vannak!

Valószínűleg már gyermekként sem sikerült kapcsolódni az elérhetetlennek tűnő szülőkkel, társakkal, ezért inkább megtanultál rajzolni magad számára egy saját világot, ahol nem olyan uncsi és magányos az élet egyedül.

Én az általad létrehozott belső gyermek vagyok, aki soha nem tudott biztonságosan kötődni, mert anyutól is csak a két végletet látta. Ezért jöttem létre, mint kicsi én rész.

De észre kell venni, hogy közben már kinőttél és a jelenben csupán a ragaszkodás maradt, ami a realitás oldaláról nézve többé már nincs! Ez egy régi sztori, amit azért alkottál, hogy beszívhassa mindazt a fájdalmat, amit gyerekként nem tudtál.

Ideje van mindezt felismerni és elbúcsúzni!

Most már nekem is fel kell nőni azzá a tükörképpé, akit magad előtt szeretnél látni. Valójában én is te vagyok, és már lehetek ugyanolyan nagy, mint te.

Érzem, hogy kezdünk közelebb kerülni és végre nem egy messzi helyen vagyok. Átnyújtom a kezemet, hogy tudjunk kapcsolódni.

Benned van a helyem.

Azáltal lehet létjogosultságom, hogy nem zársz ki egy másik bolygóra - vagyis, BEFOGADSZ, MINT A RÉSZED.

Szeretnék veled eggyé válni, de már nem a szimbiózisban!

.

Nem egy olyan részként, aki kicsiben van és ezért folyamatosan a figyelmedet kéri, mint egy síró Kis Herceg, akinek az állandó hiányait, szeretetéhségét, szomorúságát és fájdalmát kell etetni. Már nem ezt akarom!

Felnőttek akkor lehetünk, ha belátod, hogy mindez már megtörtént, a részed, de többé nem kell, hogy meghatározzon.

Ebben az állapotban már nem arra megy majd az összes energiád, hogy a szürke kráteres műbolygón a műrózsát locsolgassad és egy plüss rókával játszál, akiről mostanáig azt hitted, hogy igazi!

Ha a figyelmed nem a múltbéli álomvilágra, hanem a jelenre kerül, akkor végre lehet majd önmagadat és a felnőtt kapcsolatokat növeszteni."