Lilith kazimi, szemben az Algollal

A Skorpió jegy végét járó Napunk ezekben az órákban találkozik össze az Algollal szembenálló Lilithel. A Lillith kazimi idején magadtól akarsz ránézni, vajon miről is szól mélyebben a benned lévő fájdalom és mit nyomsz el a tudattalanba akár évtizedek óta.

A mai együttállás a csütörtöki Újholdra kiegészül majd a Merkúrral és a Holddal is, amellyel mintha az előző hónap eseményeit ismételnénk. Azzal a fontos különbséggel, hogy az október 20-26-ai héten még a Mars állt annak a Napnak helyén, amely most az éles reflektorfényével világítja be az ott és akkor kezdődő folyamatokat.

A hosszú száműzetésből a világosságra kilépő Lilith pedig azt kérdezi:

"Miért hitted el, hogy a varázserődhöz nincsen ugyanolyan hozzáférésed, mint bárki másnak? Mikor felejtetted el azt használni? Mi az oka, hogy elakadt a megértésnek a szintjén és soha nem érkezett meg hozzád igazán a felismerés: TE teremted az életedet!"

Vélhetőleg ezért is félsz annyira elveszíteni a kontrollt...

Még a gondolattól is rettegsz, hogy elfogytak a lehetséges lépések a fejedben. Fenyegetve érzed magadat, amikor azt látod, hogy semmi racionálist nem tudsz tenni. Ha képtelen vagy jobban felkészülni, tervezni és bebiztosítani magadat.

Miközben belül tudod, hogy ha harcolsz - próbálod görcsösen befolyásolni a dolgokat vagy ellenszegülsz a valóságnak - is ugyanaz lesz az eredmény, maximum fájdalmasabb lesz az odavezető utad.

A kontroll / kontrollvesztés ritmusára a legtöbben a születés során, nőként pedig a ciklusunk által érezhetünk rá hónapról hónapra.

De azért, hogy beilleszkedjünk a férfi-domináns társadalomba és a családba, korán megtanuljuk, hogy hasznosabb az állandó audit felé húzni, amiért az elengedéssel hadilábon maradunk.

Amikor nőként a ciklusnak ezen elengedő szakaszához érkezünk, már előre rágörcsölünk. Attól tartva, hogy a pihenésnek valami rossz következménye lesz, le sem merünk állni, amely felborult ütemet a görcsös izmok és a fájdalmas megélések tükrözik le.

Az van, hogy amikor korábban megpróbáltunk volna elfelejteni, kikapcsolni, megnyugodni, akkor a földbe tiportak minket.

Amivel örökre megtanultuk, hogy nem biztonságos megengedni magunknak a puhaságot & gyengeséget. A konkrét eseményre talán nem is emlékszünk, az izmaink mégis mélyen őrzik a reflexet, ami miatt ma sem merünk 100%-ban elengedni: mi van, ha jön a baj vagy a támadás?

Ez a régi fájdalom azt akarja, hogy mindig bevonódjunk.

El akarja érni, hogy konstans harcoljunk.

Hiába kiált a lélek és fáj a fest, a pihenés időszakában is próbáljuk összeszedni minden erőnket, ugyanúgy teljesíteni, de ez a belső küzdelem csak a görcsösséghez vezet, amitől megy az energia és folyik el az életerő.

"Ébredj fel! - szól most Lilith - Ne reflexből, hanem tudatossággal élj! A Te erőd nem abban van, ha ráfeszülsz, ha ellene mész vagy ha dühösen fellázadsz. Vedd észre, hogy a fölösleges erőltetés pont az erődet viszi! A lélek ebbe a görcsös irányításba, a kimerülésig való ellenmenésbe, az ájulásig való ellentartásba fárad el , - majd folytatja: ne erőt kérj a túléléshez, hanem kérdezd meg: hogyan tudnál igazán elengedni? Ahogy a születéshez, úgy az élethez is szükséges mindkettő. A nyomás & pihenésnek a helyes lüktetése az igazi haladás és erő, amit valójában magadban keresel."

Számodra vajon mi lenne a harmonikus ritmus?

Mikor van az, hogy valamibe erőt raksz (ami nem az akarat-erő, hanem egyfajta szellemi energia és irányítás), amellyel azt mondod: "tudom, hova akarom vinni ezt a folyamatot”.

És mikor jöhet az elengedés rész?

Igen... kicsit olyan, mintha ennek a titkát csak a vajúdó nő ismerné… milyen is az, amikor a legszörnyűbb fájdalom közepette egyszer csak megszűnik a görcs.

Pihenőt kapsz.

Ahol maximálisan el kell engedni.

Nincsen semmi mozdulat.

És egy pillanatra még az idő is megállhat.

A helyes kérdés most az: hogyan adhatod meg önmagadat, vajon hogyan lehetsz úgy az elengedésben, hogy közben az erődet is birtoklod?

Ez az a pont, ahova a fájdalmak hoztak. A visszatérő görcs addig piszkált, mígnem megláttatta, hogy az állandó harcnak adtad oda az erődet. Ha jött a fájás, ösztönösen reagáltál, mígnem teljesen elgyengültél. A végén már fájnia sem kellett: zsigerből emlékeztél. Minden kicsi triggerre elnagyítva válaszoltál. Hónapról hónapra vártad, mikor érkezik az újabb támadás. Készenlétben maradtál.

És ez az, amiért mind a mai napig nem tudott abbamaradni a világ kezdete óta tartó harc.

Az örökös szenvedés.

A Lilith decemberben befejezi a 2025-ös év nagy részét lefedő tranzitját a Skorpióban, amelynek egyik legérzékenyebb pillanata volt a most szombati Lilith-Algol szembenállás.

Nem meglepő, hogy épp aznap jött ki a The Beast in Me c. mini sorozat, ami arra a plútói leckére emlékeztet, hogy amíg nem nézel szembe a saját démonokkal, nem tudatosítod a traumákat és árnyékokokat, addig a szörny egy látszólag külső entitás formájában fog kitörni vagy jön majd szembe egy érzelmi projekció alakjában.

Az Algolnak a történetében Perszeusz úgy vált hőssé (ha úgy tetszik: istenné vagy halhatatlanná) az emberúton, hogy legyőzte a Medúzát - aki addig képes volt bárkit egy tekintetével kővé dermeszteni. Ez szimbolikusan arról szól, hogy ameddig úgy próbálsz győzni, hogy nem nézel rá a szörnyre (a démonra vagy a gyilkos energiára, ami kővé dermeszt), addig el fogod hinni, hogy kintről kapod a fájdalmat és kint harcolsz valakivel.

De valójában ez mindig egy belső csata: önmagaddal harcolsz - akit nem látsz. Amikor úgy nézel bele önmagad szemébe, hogy nem látod magadat, akkor fagysz le és halsz bele a sötétedbe....

Ahhoz, hogy ne legyen mivel odakint harcolni, neked kell abbahagyni a küzdelmet magadban.

Perszeusz végül úgy győzi le a Medúzát, hogy belenéz Pallasz Athéné tükörsima pajzsába.

Belenéz: a tükörbe.

A tükörbenézés által látható meg ugyanis a Fény, általa tudsz megpillantani valamit magadban.

Felismerni, hogy minden, amit kint látsz: az bent van.

Mi nők hol gyorsan, hol egy életen át tanuljuk a vérzésünkkel, hogy az akarásnak a vége: a megadás. Engedni, hadd jöjjön. Nem ellenállni. Nem reagálni rá, csak figyelni. Mi van, ha már nem is fáj? Mi van, ha pont a várakozás az, ami fenntartja a harcot?

Az engedésben egy napon megszűnik, amire válaszolni kéne.

Kiderül, hogy nincs többé mivel/kivel viaskodni.

Ez az a nap, amikor megérted és rálátsz, hogy ezt az egészet te teremtetted – a tudattalan működésből és egy régen betanult ritmusból.

És most egyszerűen csak abbahagyod.

Többet nem készülsz arra, hogy fájjon. Néha kicsit így is lüktet még a nyoma, de a reakciód valahogy nem ugyanaz. Ezért a fájdalom is egy új élmény. Szinte bele is tudsz aludni. Jön. Tapasztalod. Nem reagálsz rá a szokásos módon.

Egyszer csak vége...

A mostani tranzit azt üzeni, hogy akkor fogsz tudni megújulni, akkor fogsz tudni kilépni a korlátokból, a szenvedésekből, a fájdalom spirálokból, amelyeket magadnak hoztál létre, ha szembenézel önmagaddal.

A megvilágosodás, azt jelenti, hogy többé nem hat rád a halál - magyarul: nincs már benned félelem.

A március óta a Skorpióban állomásozó Lilith azért járta meg veled a poklot, hogy segítsen ráismerni a benned lévő Mágusra. Ne félj Ő lenni! Merj önmagad teljességében jelen lenni.

Senkinek nincs joga megmondani neked, hogy mit illik vagy mit nem.

Ne pazarold a varázserődet a kicsinyes harcokra, de ha igazságtalanság ér vagy egy vérlázító dolog történik körülötted, akkor többé ne hunyj szemet.

Ne tűrj tovább csendben, ne hallgass jókislányként!