top of page

Kos Újhold | Részleges Napfogyatkozás

A szombat déli Kos Újholddal az utolsó fejezetéhez érkezik a 2023 tavaszán induló eklipsz sorozat, amelynek nem titkolt küldetése volt az énazonosság elérése, valamint az önerőbe állás. A Napfogyatkozás most Magyarországról is látható lesz, ami azt jelenti, hogy a „hatása” közelebbről is érint majd minket.



A 2025-ös évben eddig az összes képlet olyan, mintha valami mesekönyvből olvasnék és ez most sincs másképp.


Ahogy bezárul mögöttünk az elmúlt kéthetes (tágabban: kétéves) eklipsz kapu, az életünkben először a Kosba lépő Neptunusz által már egy egészen Új – talán szebb, illatosabb, békésebb, lélekazonosabb világ ajtaja is elkezd előttünk kitárulni.


A Kos Újhold – amely tehát nem választható el élesen e fenti jegyváltástól, mindig a potenciális lelki- és tetterő felébredésének, a kitörésének, a friss kezdetnek, valamint az új utakon való elindulásnak az üzenetével érkezik.


A Nap & Hold együttállása ráadásul most a képletnek az egyik kardinális pontján, az ún. MC-vel való együttállásban jön létre, amely az újjászületést az előttünk álló holdciklus abszolút vezérelveként rajzolja le.


Amikor az ego a „lépés” szót hallja, hajlamos lehet szinte azonnal valami külvilági célra ráfókuszálni és az 5-ös sebességbe felkapcsolni.


Az Újhold urának, a Mars bolygónak (=egonak) a visszavonulása a 12-es házba - a reinkarnálódás & buroklét stációja felé – elsődlegesen azonban a belső lépés, a lélek felé fordulás & benti elmozdulás képét mutatja.


Mindezt erősíti az is, hogy az Újhold és a Felszálló holdcsomópont kivételesen különböző jegyekbe és házakba kerül: ha a tudat ösztönösen is egy bevált irányba húzna, a léleknek közben másfelé mutat az evolúciója.


A karmatengelynek ide a lélekiránytűjéhez visszahátráló személyiségjelölők most egy sokkal-sokkal mélyebb célt jelölnek ki, mint ahova izomból vagy szokásosan menni akarnál.


Ez az új irány nem más, mint: a TELJES ÖSSZEOLVADÁS ÖNMAGADDAL.


Valóban megérkezni akkor lesz lehetséges, ha már egységben vagy a szíveddel és az utaddal. Ami most tehát előre visz, ha a lelkedre koncentrálsz és mered nyitni a szívedet, tudsz engedni az (rá)érzéseknek, az álmoknak, az intuitív hangulatoknak.


Bp-i idő szt. 11:58-kor van Újhold
Bp-i idő szt. 11:58-kor van Újhold

Az Új azáltal alakul, hogy magadban kezdessz el a korábbiaktól eltérő megoldások és egy új kezdet felé haladni.


Ha a szükséges változásokat most a bensődben léped meg.


Ahogy mered bátran vállalni azt, amit a lelked súg, cserébe pedig tudod feláldozni mindazt, ami megakadályoz abban, hogy egyre inkább önmagaddá válj.


Vagy akkor, amikor az adott pillanatban már képes vagy felismerni, hogy ha vissza is kúszik egy-egy konfliktus az életedbe, az csakis azért lehetséges, mert magad választod ugyanazt a helyzetet. De már képes vagy éber lenni ezekben a szituációkban, amelyeket így azonnal be is tudsz fejezni, ezáltal készen vagy elmozdulni azokból a küzdelmekből, amelyekben jó ideje benne voltál.


Az odabent ébredező erő, hidd el, magától mozgatja majd a kintet is - azok mintha egy finom szálon lennének összekötve.


Ahogy belül döntöd le a korlátokat, a külvilági vetítés is radikálisan megváltozik.


Amint lépésről lépésre töröd meg a szokásokat, napról napra változtatsz és nézel szembe a mumusokkal, többé nem megy majd olyan mélyre a konfliktus sem. A szokásos helyzetek nem nyomják be az ősi gombokat, nem triggerelnek, nem érintenek személyesen, hiszen már a múlthoz tartoznak.


Ezáltal sokkal gyorsabban látod meg a kiutat is, már nem kapaszkodsz a harcokhoz érzelmileg.


Finoman és szinte észrevehetetlenül, de egyszer csak jobb.


Érzed, hogy minden rendben lesz.


Jó az út és az irány, mert nyugodtabb minden.


Az esetleges akadályokra, feszültségekre is, mint az útjelző táblákra tekintesz, amelyek arra hívják fel a figyelmedet, ha rossz irányba indultál volna - vagyis: ha nem sikerült még átadni magadat a belső kormányzásnak és vezettetésnek.



A horoszkóp koronáján (és a Marsnak az uralma alatt) kiteljesedő Újholdnak az érdekessége, hogy az ugyanazt a koordinátát aktiválja, ahol március 11-én a Vénusz és a Merkúr is összetalálkozott, s amely fokról pár nappal később a Merkúr retrográdba fordult:


’𝐀 𝐦𝐚𝐧 𝐭𝐞𝐚𝐜𝐡𝐢𝐧𝐠 𝐧𝐞𝐰 𝐟𝐨𝐫𝐦𝐬 𝐟𝐨𝐫 𝐨𝐥𝐝 𝐬𝐲𝐦𝐛𝐨𝐥𝐬’ / „Az ember, aki a régi szimbólumok mentén új formákat tanít” - mintha a Kos 09. foknak az üzenete most sokszorosan alá lenne húzva.


Ahogy az Oroszlán jegy első fokára álló aszcendensnek az ura, a Napunk (nem teljesen) megfogyatkozik, vele együtt az egykori Én, a megszokott forma egy része is magától elhalványul, a ködbe veszik… A Hold 11:51-kor kezdi majd kitakarni a Nap egy kis szegletét és a fogyatkozás maximális fázisa 12:21-kor lesz.


A Régi és az Új küszöbén átvezető első, egyelőre óvatosabb lépéseknél talán még a sötétben botorkálsz, miközben belülről már érzed, amint egy láthatatlan kéz nyúl feléd.


A két stáció között ki más lehetne a közvetítő, mint az Égiek Hírnöke: a Merkúr ezekben az órákban a Kos nulláról visszaugrik a Halak 29°59’-en álló Neptunuszhoz, és ebben az utolsó utáni pillanatban érezhetően egy nagyon mély és potens üzenetváltás történik:


"Már nyugodtan átfogalmazhatod magadban a régi jelképeket!" – mondja egy ismerős és kedves hang.


Felülírhatod mindazokat a dolgokat, amelyeket mostanáig gondoltál és tanultál arról, hogy mi a nő és férfi, a kapcsolat, a boldogság, a szeretet, a cél, az érték, a pénz stb.


Mindezek talán mást jelentettek az elődöknek és a felmenőknek.


Tartsd meg azt, ami a szívednek fontos, ugyanakkor merd megtölteni az egykori szimbólumokat új anyagokkal és értelemmel! Egy olyasfajta jelentéstartalommal, ami veled is azonos és ami már rólad beszél.


Ideje elengedni a korábbi identitást vagy személyiség-csomagokat, azokat a régi és terméketlen képeket, hamis illúziókat, amelyek mentén meghatároztad a létezést, mert csak így leszel képes újradefiniálni a saját világodat és abban önmagadat.


Mi van, ha az Új ÉN sokkal könnyedebben veszi a mindennapokat, többet nevet és már tudja a napos oldalt választani??


Az Újhold másnapján a Neptunusz bolygó cirka 170 év után a zodiákus startpontjára: a Kos nullára érkezik, ahol hozzálát előkészíteni a túloldalt.


A háttérben a Neptunusz házába betolató személyiségjelölők – a Merkúr és a Vénusz, utoljára még visszakanyarodnak a Felszálló holdcsomóhoz, hogy megerősítsék a lélek hívását.


Gyakorlatilag a teljes április hónap ezt az útkereszteződést hangsúlyozza: a fenti bolygók két-kétszer, majd végül a Szaturnusz mester is beéri a holdcsomót. Ahogy a Karma ura egyre közeledik az együttálláshoz, érezni fogod, hogy sorsfordító lépések előtt állsz: vajon melyik úton fogsz továbbhaladni? A poros régit, a már biztos fájdalmat és az egyre súlyosbodó szenvedést vagy az egyenlőre még ismeretlen újat választod?


Ahogy az elmúlt hetek Halak túlsúlyból fokozatosan a Kos irányába kezd eldőlni a mérleg nyelve, és egyre közelebb kerülünk a Mars-Plútó utolsó szembenállásához, a saját belső harcaid valószínűleg még feszítőbbé válnak majd, de talán talán ez fogja felébreszteni a kellő bátorságot és a szükséges erőt az önmeghaladáshoz.


Hogy többé ne csak toljad magad előtt az életet vagy várj önmagadra, hanem átlépve a félelmeidet, fejest is ugorj a változásba.


Mert hát elérkezett az idő, hogy lélekkel, ugyanakkor cselekvően, a tettek és lépések szintjén is a lényegit, a szívednek valót, az istenit, a szakrálist, a természetest, egy szóval: a Szeretetet, kezd el képviselni.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page