top of page

Hello november | A végben rejlő kezdet

Updated: Nov 19, 2023

Köszöntelek novembernek a számmisztika szerint 9-es hónapjában és az előrejelzésben, amelynek a fókuszában: „A végben rejlő kezdet”.



9-es hónap:

Befelé levés & összegzés


A 9-es szám a numerológiában a lezárást, a búcsút, az adott ciklus befejezését, az utazásnak a végét, a csomagoknak a lepakolását jelképezi. A vég, egyben valaminek a kezdetét is feltételezi.


A Tarotban, a IX. kártyalap a „Remete”, amely az ÖNMAGUNKRA VALÓ FIGYELÉSNEK a fontosságát hangsúlyozza - az aktív tevékenységektől, illetve a külső ingerektől való elhatárolódás által.


A magunk felé fordulásnak, a visszahúzódásnak nem kell feltétlenül a teljes elszigetelődésről vagy az introvertáltságról szólnia. A TUDATOSAN VÁLASZTOTT EGYEDÜLLÉTNEK a célja, az önmagunk középpontjában való nyugodt időzés, ezáltal pedig a belső fénynek és erőknek a felfedezése.


Mindez most szépen rímel a Halottak ünnepével, illetve a pogány Samhain üzeneteivel, amikor egyébként is a lassításnak, a veszteségeink számbavételének, a befelé haladásnak, a magunkba fordulásnak, az elcsendesülésnek van itt az ideje.


Novemberben továbbra is aktív a 2023-as évet lefedő tartós hatás, a Plútó és karmatengely között fennálló derékszög, amely a régi rendszerek totális lebontásán dolgozik. A hónapban már egzakt az Erisz aszteroidának, a karmatengely Felszálló csomójával való együttállása is (és derékszögük a Plútóval), amely a finom és lágy erőhasználatra emlékeztet ebben a folyamatban.


Szaturnusz direkt:

Az "IdőlOOp"


2023. november 4-én, a Szaturnusz mester a Halak 00. koordinátáján áll vissza a Földdel megegyező irányba, ahol idén március 8. és 15. között járt először. Mintha most egy második esélyt kapnánk arra, hogy az elmúlt hónapoknak a tapasztalataival, tanulságaival gazdagodva és talán picit bölcsebben kezdjük újra az építkezést.


A június közepe óta tartó retrográdja során, az Idő ura halkan baktatott vissza ide a jegynek a legelejére, a NULLADIK KILOMÉTERKŐRE. A nulla szám magába foglalja a kezdetnek és a végnek az egymásba folyását, azt a fajta ÖRÖK KÖRFORGÁST, amelyre a zodiákus utolsó jegyeként, a Halak maga is emlékeztet.


A közel 30 éves ciklust záró Halak Szaturnusz, 2023-25 között ÖSSZEKAPCSOLJA BENNÜNK az IDŐSÉGET, valamint a VÉGTELENSÉGET. Néha olyan érzés, mintha egy időloopban lennénk.


Az időutazásról szóló filmek is ennek az időhuroknak a jelenségére, illetve az idő múlásának a relativitására alapoznak. Ebből a sajátságos nézőpontból, az idő már nem egy lineárisan végtelen dimenzió, sokkal inkább egy kör vagy egy hurok-szerűen záródó gyűrű; az önmagából ismétlődő folyamat. Mint a saját farkába harapó kígyó.


A sci-fi alkotásoknak a főhősei jellemzően azért akarnak visszakanyarodni az időben, mert meg szeretnének változtatni valamit a múltjukban. A visszautaztatással az írók viszont rendre szembesülnek azzal a paradoxonnal, hogy ha beleavatkozunk a megtörténtbe, akkor zavar keletkezik a téridő kontinuumban, ami miatt az ismert jelen többé nem is jöhetne létre.


A Szaturnuszt nem véletlenül nevezzük a Küszöb őrének az asztrológiában.


Az égitest, a térállítások során időről időre felfedi, hogy a MÚLT FELÉ A VALÓSÁGBAN BIZONY NINCSEN ÁTJÁRÁS. Azzal, ami mögöttünk van, már nem tudunk mit tenni. Amikor a történelmen rágódunk és a „mi lett volna, ha?” kérdését pörgetjük magunkban, akkor NEM VAGYUNK ELFOGADÁSBAN A JELENÜNKBEN.


Kizárólag azt tudjuk a kezünkben tartani és irányítani, ami itt és előttünk van. Az egykor voltat lehetetlenség megváltoztatni. A múltnak, a jelenbe való kivetülésébe és abba, ami minket érint viszont mindig van beleszólásunk.


A Szaturnusz, a határvonal, egyben a saját idősíkunknak a kezdete, aminek nem kell rendeltetésszerűen a múltat folytatnia, azt ismételnie.


Amikor a Szaturnusz bolygó retrográd, akkor mi is egyfajta BELSŐ IDŐUTAZÁSBAN vagyunk, hogy felülvizsgáljuk mindazokat a struktúrákat, amelyeket a múltban felépítettünk vagy onnan áthoztunk. Vajon mennyire erősek a benti vázak? Az itt és most realitásának a talaján is megállnak az elképzelések?


A direkt hónapok már a gyakorlati munkáról szólnak, amikor az álmokból - lépésről lépére, alázattal, munkával: valóságot lehet formálni.


A Szaturnusz mutatja, hogy minek van ideje.

Nap-Mars együttállás:

A belső erőgyűjtés


2023. október 23. – december 15. között a Nap és a Mars végig szoros közelségben halad majd egymással. Az ún. Mars-kazimi, 2023. november 18-án lesz egzakt.


A Plútó házában történő Nap-Mars együttállás TISZTÁN RÁVILÁGÍT A BELÜL FOLYTATOTT HARCOKRA. Mindazokra a feloldatlan konfliktusokra, az önmagunkkal vívott háborúkra és az önbántó működésekre, amelyekkel fontos energiát pazarolunk.


Ezek az odabent egymással birkózó nézőpontok, félelmek és traumák, továbbá a viták, amelyekbe időről időre beleesünk, egyfajta belső gőzt, feszültséget és gyulladást generálnak magunkban és körülöttünk egyaránt.


Az előttünk álló két évnek a feladata lesz az elfeledett ELŐTARTALÉKOKAT ELŐÁSNI egyszerűen úgy, hogy tudatosságot, figyelmet, fényt engedünk ezekre a belső terekre. Azáltal, hogy megértjük, vajon miért is ragaszkodunk a saját szenvedéseinkhez, a sötétséghez és a fájdalmunkhoz, értékes energiához jutunk.


Hiszen a tudat mélyén rejlő programozások, amelyek igaziból itt tartanak az IDŐLOOPNAK A FOGSÁGÁBAN, bezárva a KARMIKUS ISMÉTLŐDÉSEKNEK A CSONTOS BÖRTÖNÉBE.


A két tűzbolygó körülbelül kétévente találkozik össze és mindig más jegyekben. A Skorpióban, utoljára 1991-ben randevúztak.


A Marsnak, a hetekben kezdődő új időszaka egybeesik majd a számmisztikai ciklusnak a végével (2024-25: 8-9-es évek), amikor a belső erőgyűjtésen, a regenerálódáson, az AKTÍV BENTI MUNKÁN marad a hangsúly. Mostantól minden energiánkat ide a mélyre kell tudni összpontosítani ahhoz, hogy nem is oly sokára majd szabadon vágtathassunk át a Vízöntő korszakba.


A Mars, ezt követően majd a 2026-os (=1-es Lóév) első hónapjában indítja az új ciklusát a Nap körül, a Bakban.


Az elengedéssel tér szabadul fel.

Vénusz a Leszállónál:

A teljes ürítés


A Vénusz bolygó novemberre hazatér az otthonába.


A 2023. november 8. – december 4. között tartó útján a Mérlegben, az égitest rámutat a kapcsolati-női-anyagi egyensúlytalanságokra. A hónapnak az utolsó napján (a Mars, Merkúr és Nap után), maga is áthalad majd a karmatengelynek a Leszálló csomóján, amely a KARMIKUS ÜRÍTÉSNEK, a SZENNYVÍZELVEZETÉSNEK, a KIKAKILÁSNAK az asztrológiai pontja.


A békés tárgyalásoknak és a kiegyezéseknek az istennője, a Pallasz, 2023. november 7-én előmelegíti ezt az óriási elengedést, amely a békétlenségekben, a diszharmonikus, a végletes működésekben, a régóta húzott egyezkedésekben és alkudozásokban hozhat megoldásokat.


Közben a Sedna - a szétaprózás általi teremtésnek a kentaurja, visszatolat a Vénusznak a másik házába. Az égitest, a jövő áprilisi jegyváltásáig a Bika jegynek a 29. ún. karmikus koordinátáján marad és az életeinkben utoljára lesz itt a Plejádoknál.


A jegynek az utolsó foka a KÉT VILÁG KÖZÖTTI SENKIFÖLDJÉT, az ÁTMENETET, a KAPUT jelképezi.


A Sedna, a Marssal való szembenállásban költözik vissza a Bikába, ezért most visszatérhetnek az életünkbe az anyagiakkal, a saját erőforrássokkal, a pénzügyeinkkel kapcsolatos korábbi vitás helyzetek. Ebben a KRITIKUS FORDULÓPONTBAN érdemes feldarabolni, szétboncolni, majd a szívünk vágya szerint újraépíteni magunkban, hogy a jelenben mi is az igazán fontos, értékes vagy valódi biztonságot nyújtó. Vajon mi az, ami hosszútávon is fenntartható és élhető a számunkra?


A Merkúr a Nyilasban, 2023. november 25-től ismét az árnyékban halad, amivel a decemberi retrográdját készíti már elő. Ezekben a napokban érdemes résen lenni, hiszen az év végén, valamint a jövő évnek a legelején egészen idáig fogunk visszakanyarodni. A Merkúr, a Bak és a Nyilas jegyek határán, a múlt és a jövő tervei közötti fog ingázni, revíziót tartani.


Az égitestnek az otthonában, az Ikrekben lesz pontos a november 27-ei Telihold is, együttállásban a Marssal, kvadrátban a Szaturnusszal, ami belendíti a lépjek-ne lépjek, a menjek-maradjak - ennek az előre-hátra mozgásnak a belső dilemmáit.

Dátumok szerint:

  • November 3. Nap-Jupiter szembenállás; Vénusz-Neptunusz szembenállás

  • November 4. Szaturnusz direkt a Halakban; Merkúr-Uránusz szembenállás

  • November 6. Vénusz-Plútó trigon; Merkúr-Neptunusz trigon

  • November 7. Pallasz-Leszálló holdcsomópont együttállás

  • November 8. Vénusz a Mérlegben; Merkúr-Plútó szextil

  • November 10. Merkúr a Nyilasban; Merkúr-Szaturnusz kvadrát

  • November 11. Mars-Uránusz szembenállás

  • November 13. Újhold a Skorpióban; Nap-Uránusz szembenállás

  • November 15. Merkúr-Vénusz szextil

  • November 17. Mars-Neptunusz trigon; Nap-Neptunusz trigon

  • November 18. Mars kazimi

  • November 20. Nap-Plútó szextil; Merkúr-Chiron trigon

  • November 21. Mars-Plútó szextil

  • November 22. Nap a Nyilasban; Vénusz-Chiron szembenállás, Mars-Sedna szembenállás

  • November 23. Nap-Szaturnusz kvadrát

  • November 24. Mars a Nyilasban

  • November 25. Merkúr az árnyékban; Mars-Szaturnusz kvadrát

  • November 27. Telihold az Ikrekben; Merkúr-Neptunusz kvadrát

  • November 29. Vénusz-Leszálló holdcsomópont együttállás

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page