top of page

Hello Február!

Updated: Feb 6, 2023

Köszöntelek februárnak a számmisztikai 9-es hónapjában és az előrejelzésben, amelynek a fókuszában: „A belső zarándoklat".





2023. január 23. és április 22. (a második Merkúr retrográd) között, az összes bolygó a földi iránnyal megegyezően halad. Az ehhez hasonló három hónapos direkt időszakoknak 2028-tól búcsút mondunk, ezért érdemes lesz kihasználni ezt az égi ajándékot a következő években. Az „előre haladás” kizárólag a határokban gondolkodó elme számára jelenti azt, hogy a világi dolgokban, a mundán célokban kéne most előre gondolkodni. A belső tengelyed valójában a lent-fent (gyökér-korona) között húzódik, és ebből a perspektívából nézve az előre, talán felfelé vagy épp befelé van…


A teljes év hangulatát áthatja majd az a fajta kétirányúság, amelyet már most februárban is megtapasztalhatsz. Miközben a Marsnak az éve van, a tavasszal a Halakba érkező Szaturnusz már belső lezárásban van. A Diadalszekér lapja dicső elindulást sejtet, miközben az évet átható 7-es számmisztika, inkább a belső miérteknek a felkutatására hív. A Nyúl éve kíváncsiságot, fürgeséget jelez, miközben a jin-víz minőség, valamint a Nyúlnak az üreges lakóhelye is passzivitást, belső elvonulást szimbolizál (lsd. bővebben a 2023-as előrejelzésben). A következő hetekben, hónapokban és még években is, párhuzamosan érzed majd, ahogyan a mögötted hagyott út elhalványul, és kapcsolatok, csomagok maradnak a háttérben, miközben megcsap az újhullám és egy teljesen friss frekvenciának az érzete.


A 9-es, az utolsó egyjegyű számjegy, ezért a lezárással, a lekerekítéssel asszociálja a számmisztika. A Nap - a szaturnuszi jegyváltásra előkészítve a terepet -, most a zodiákusnak a legutolsó házába lép, ami azt jelenti, hogy a tavaly márciusban kezdődő asztrológiai évnek a végéhez érkezünk. A Halak, a burokkal, az életnek a legvégével, a búcsúval, az összegzéssel analóg. A februári Újhold, ennek a jegynek a legelső fokán lesz pontos, tehát ebben az időszakban a lezárásban kell tudni nagyot lépni. Ez lesz szükséges ahhoz, hogy a 2023-as évnek a gócpontjához, vagyis márciushoz érkezve, készen legyél a valódi dobbantásra és az újjászületésre.


Az évnek a második hónapjában a Plútó és a Szaturnusz egyaránt a 29., ún. kritikus, karmikus, anaretikus fokra mozdulnak a Bakban, illetve a Vízöntőben. Az adott jegynek az utolsó fokára érő bolygó azt érzi, hogy a jegyváltása előtt be kell sűrítenie az elvégzendő feladatát, amiért az elmúlt évek tanulságai most visszahangosodhatnak.


Február hónap, a vihar előtti csendnek az ideje. A ’calm before the storm’. Tudat alatt most azon dolgozol, hogy összegezd, letisztázd magadban az elmúlt évben megtett utat, és ha szükséges, elvarrd a múltba tartó szálakat. Februárban kezdődik a Nagyböjt, ezért testi-lelki szinten egyaránt a tisztulásnak, az elengedésnek, a fölösleges csomagoknak, a mérgeknek, a konfliktusos terheknek a letétele időszerű. Vizsgáld meg, ha vannak most lezáratlan, (meg)oldásra váró helyzetek az életedben. Tudatosan tölts időt egyedül, válaszd a hasznos magányt és engedj teret a belső kontemplációnak.


Február első napjára esik a boszorkány-kelta ünnep, az Imbolc is, amely a tél végét és a tavasz közeledtét jelképezi, hiszen épp félúton van a téli napforduló, valamint a tavaszi napéjegyenlőség között. Az asztrológiai Imbolc ezért egészen pontosan február 4-én lesz, amikor a Nap eléri a Vízöntő jegynek a 15. fokát.

A 9-es hónap és a Remete lapja


Nem kell messzire visszatekinteni ismerős hangulatokért, hiszen a tavalyi év utolsó hónapja is a 9-es energetikát viselte. 2023-ban kettő darab is jut belőle: most február és november egyaránt 9-es hónapok lesznek. A Tarot-ban, a 9-es kártyalap: A Remete (The Hermit). A kártya szavai: az introvertáltság, a befelé haladás, a mag(ad)ba fordulás, a visszahúzódás; a befejezés, a szüret; a saját belső központ, a belső nyugalom és világosság; a bölcsesség, a belső tanítás és a belső vezetés; a belső útkeresés; a tudatalatti. A lap negatív aspektusában, korlátoltságot, illúziókat, szellemszerű árnyakat, hallucinációkat, magányt, elszigeteltséget, egyedüllétet jelez.


Az ábrázolás, egy szerzetesi viseletre emlékeztető öltözékben ballagó idős férfit mutat, aki lassan, komótosan halad egy köves úton. A csuklyás köpenyén a kámzsa hátra van hajtva, ezért ennek a magányos öregembernek a feje teljesen fedetlen. A helyes út megtalálásához, kizárólag a saját intuíciójára számíthat.


Az előtte lévő sötét, árnyas utat, a jobb kezében tartott lámpásának a halvány fénye világítja meg, amelyet a köpenyével véd a széltől. A Remetét, a belső fényességének ez az erőtlen, pislákoló lángja segíti, amely által az ösvénynek mindössze egy rövid, a közvetlen maga előtt lévő szakaszát, a lábánál fekvő akadályokat, szakadékokat képes csak meglátni. Alacsony megélésben a kártya egy olyan személyre utal, akinek a tudata fennakadt a konok dogmatizmuson, és képtelen a friss ideáknak a befogadására, a régitől való megszabadulásra, annak elhagyására. A féri köpenye ebben az esetben eltakarja a belső világosságot, és a tudatlanságot, a sötétséget, a rálátásra való képességnek a hiányát eredményezi.


A Remete, a másik kezében egy nehéz botot markol. A botra tekeredő kígyó a saját, a még nem tudatos belső bölcsességének a szimbóluma. Ez az egyetlen dolog, amire most támaszkodhat, ami a segítsége lehet az akadályok elhárításában, miközben nekivág a sötét éjszakának. A kártya felbukkanása egy olyan időszakot vetít előre, amikor elhatárolódsz a külső, az idegen befolyásoktól vagy más személyektől, és a világi, az aktív tevékenységek helyett, a belső nyugalomnak, illetve önmagadnak a felkutatására indulsz. Most célszerű a szokásosnál is több időt eltölteni egyedül, a belső világodban. Így olyan mély belső tapasztalásokban és élményekben lehet részed, amelyek során felragyog a belső fényed, és amivel ráláthatsz, hogy valójában ki is vagy, mit akarsz és azt miként érheted el. Ehhez azonban találkoznod kell majd az akaratnak a krízisével és a belső elengedéssel.


A Ceres retrográd

2023. február 3-május 6.


A Ceresnek, a szkíta-görög megfelelője volt Démétér istenanya. A Földanyát, valamint a benned élő anyát, az anyaképet és az anyához/anyasághoz fűződő viszonyodat jelképezi. A Ceres, a női, a föld-jellegű termékenységnek, a gondoskodó anyai szeretetnek, a táplálásnak a szimbóluma. A Ceresnek az egyik legfontosabb témája, az anyaseb. Az aszteroida, 2023. február 3-án kezdi meg a hátrálását a Mérlegben, március 23-ára visszatér a Szűzbe, és 2023. május 6-án onnan fordul ismét direktbe. A Mérlegben töltött idején a (kapcsolati) harmónia, a Szűzben való elidőzése során pedig a test, az egészség, a napi ritmus és a hétköznapi szertartások témájához tudsz ezzel a minőséggel fordulni. A tranzit nagyon szépen támogatja a Nagyböjt időszakát és a szellemi, a kapcsolati nagytakarítást, rendrakást.


Telihold az Oroszlánban

2023. február 5.


A Nap, mielőtt belépne a Vízöntő Holddal való szembenállásba, 2023. február 3-án egzakt derékszöget vesz fel a jegynek az urával, az Uránusszal. A Telihold, a lekerekítésnek, a beérésnek az ideje, tágabban a 2022. július 28-án, az Oroszlán Újholddal kezdődő ciklust zárja. Az uránuszi fényszög hangulata emlékeztet a tavaly nyári Felszálló holdcsomópont-Uránusz-Mars tripla együttállásra (2022. július 31-augusztus 1.). Vajon sikerült azóta megtalálni a szépséget, az örömöt, a stabilitást a változó, a hirtelen, a kiszámíthatatlan környezetben? Milyen sokkoló események indultak akkor, amelyekben most talán eljöhet a konklúzió? Az állásra már rögtön másnap érkezik egy kis nyugtató, altató hatás, a Merkúr-Neptunusz szextilnek az alakjában.


A Jupiter-Chiron együttállás

2023. február 5-április 12.


A Jupiter és a Chiron együttállása majd csak 2023. március 12-én lesz pontos, de a fenti dátumok körül a két égitest már 5 fokos távolságon belül lesz egymástól. A tranzit, abban rendkívüli, hogy a Jupiter és a Chiron mindössze ötven évente találkoznak, tehát az emberi élet során nagy valószínűséggel mindössze egyszer éljük meg ezt a lehetőséggel. A Kos-Chiron generáció számára ez egy kiemelkedően fontos időszak, ahol az identitással, a születéssel, az „egyedül vagyokkal” kapcsolatos sebzettséget lehet begyógyítani, ami aztán bátorságot, erőt, hitet és reményt generál. Hasznos lehet terápiázásra, önismereti munkára. A gyógyulásnak a természetes része a tüneteknek a felerősödése, amely a tranzit elején érezhetőbb lehet. Ennek az a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, ha mostanáig hárítottad magadban a fenti ügyeket. A már megoldottnak hit lelki kérdések most újra előkerülhetnek, hogy konklúzióhoz jussanak. Önmagában a sebzettségnek a tudatosítása, annak a felismerése, a belátása, ami máris beindíthatja a regenerálódásnak a folyamatát.


A Merkúr elhagyja az árnyékot

2023. február 8.


Az évet egy dupla retrográd nyitotta és januárban rekord három bolygó: a Mars, a Merkúr és az Uránusz is irányba állt. A tavaly év végi belassulás után egy intenzív energiafröccsöt tapasztalhattál. De csakúgy, mint amikor a hosszú leállás után újraindítod a járművet, a hirtelen megindulás magában hordozza annak a veszélyét, hogy a kezdeti lendület és a lelkesedés hamar kiég. A retrográdot követő árnyék időszak arra szolgál, hogy a lassítás során nem használt izmokat, fokozatosan tudd visszamelegíteni. Szimbolikus, hogy a hátrálásból meginduló bolygó tempója is határozottan lassabb a szokásosnál. Ez mutatja, hogy neked sem kell sietni sehova.


A Mars, ugyan direktbe állt, de teljes januárban azon a fokon maradt, ahol 2023. január 12-én megfordult és februárban sem hagyja el a etrográd utáni shadow-t. Vagyis, az égitest azon a területen mászkál, ahol tavaly télen; egészen pontosan 2022. november 25-december 27. között volt. Ennek az időszaknak a kérdéseit járod magadban is újra.


A Merkúr, 2023. január 18-án fordult irányba a Bak 8. fokon. A hónap első hetében még szintén árnyékban van, mielőtt felvenné a szokásos tempóját. A Merkúr, decemberben nem érte utol a Plútót és átengedte a Napnak a találkozó elsőbbségét. A jegyváltása előtt viszont az Égi Hírnök is átmegy a tisztítótűzön, reflektálva a januári Nap-Plútó randira (Nap-Plútó együttállás: 2023. január 18.). A Merkúr, most alaposan újjászületve, 2023. február 12-én éri el a Vízöntő házát, ezáltal a gondolatokat a frissességnek, a függetlenségnek, a felszabadulásnak a szele tisztogatja.


Vénusz-Neptunusz együttállás

2023. február 15.


Love is in the air! A szerelmesek napjához közel, a Vénusz és a Neptunusz egy romantikus csókra találkoznak a Halak jel végén. Az állás, az önszeretetre, a megbocsátásra, a mély együttérzésre, a feltétel nélküli elfogadásra emlékeztet. Egyben nagyon kreatív, művészi, gyógyító, spirituális frekvenciát hoz le a hétköznapokba. Egy pillanatra azt érezheted, hogy egységben vagy önmagaddal és a világgal. Egy héttel később, 2023. február 21-én viszont itt az ideje az elválásnak, a szeparációnak. Elérve a Kos nullát, a Vénusz bolygó – általa pedig a szív- és anyagi ügyek - egy új ciklus elé nézhetnek.


Nap-Szaturnusz együttállás

2023. február 16.


2023. február 16-án pontos a Napnak és a Szaturnusznak a következő 28,5 évre utolsó találkozója a Vízöntőben. A Nap most rálátást, tudatosságot hoz azokra az (karmikus) ügyekre, amelyekkel az elmúlt 2,5 évben dolgoztál, mióta a bölcs tanító a saját házában járt. A Vízöntő, a megújulásról, a megtisztulásról és a jövőről szól, egyben a közösségben, a társadalomban vállalt helyedről. A Szaturnusz mester, ezekkel kapcsolatos reality chek-et tartott és megkérdezte, hogy mi az, ami valós és mi az, ami már kiönthető. Közel a Vénusz-Neptunusz együttálláshoz, ez a tranzit hamar visszaránt a realitás talajára.


A belső zarándoklat időszaka.

Nap a Halakban

2023. február 19.


A kiáradásnak az energiája most visszatér a burokba, és időszerűvé válik a vállalt remeteség, a belső meditáció, a belső barlangba való elvonulás, az összegzés, a reflektálás. Az elmúlt egy éves ciklus most eléri a teljességet. A Halak, a magzatként töltött 9 hónapot jelképezi, ezért a belső felkészülésről is szól, mielőtt megindulnál az újba. Figyeld meg, hogy mi ért körbe mostanra és engedd, ami az új évben már nem időszerű, nem önazonos.


Újhold a Halak 1. fokon

2023. február 20.


Egy nappal a Halakba való megérkezése után, a Nap beér a Holddal való együttállásba, a jegynek az 1. fokán. Ez az ötből, a negyedik olyan Újhold, amely az adott háznak a legelső koordinátáját érinti. Az Újhold együttáll a Szaturnusszal: a vízióból hogyan lehetne realitás?? A Merkúr, ugyanezen a napon lágy fényszöget vesz fel a Chironnal, miközben a Vénusz továbbáll a Kosba. A napokban (február 21.) pontos a Merkúr-Uránusz kvadrát is, amely a szellemi megtisztulást, a gondolati megszabadulást, a tisztánlátást támogatja.


Érdemes erre a napra időzíteni a belső spirituális vállalást, az ún. sankalpát, különösen, hogy két nap múlva kezdődik az év egyik legspirituálisabb időszaka: a Nagyböjt. A sankalpa, magyarul "szándék", egy ószanszkrit kifejezés, ami egyes szám első személyű, rövid és pozitív kijelentő mondatot jelent, amely a vágyadnak, a célodnak megfelelő áhított állapotra utal. Egyfajta személyes mantra, amit, ha recitálsz, átprogramozhatod magadat a megoldásra. A segítségével minden a szándékodnak az irányba orientálódhat, mígnem az megvalósul. A Halak-Napnak az ideje évről évre, a belső megálmodásnak, a vizualizációnak, a hipnózisnak, a képi kontemplációnak, a belső meditációknak kedvez. Egyben segíti a belső oldódást, az elengedést, a kilazulást, az egységélményt, a ráhangolódást.


A Nagyböjt

2023. február 22-április 6.


A Nagyböjt, egy negyvennapos liturgikus időszak, amely a húsvétra való felkészülésnek az ideje. Arra a 40 évre utal, amelyet Izrael népe a pusztában töltött Mózessel, illetve a 40 napra, amelyet Jézus a sivatagban időzött a nyilvános életének a megkezdése előtt. Az asztrológiai analógiát is nézve, a Halak-a buroknak, valamint a Kos-a megszületésnek, a szimbolikája van benne elrejtve. Ahogyan a magzati lét az életre készít, ez a másfél hónap is az előkészítésről, a felkészülésről, a belső zarándoklatról, a belső rejtekbe és szentélybe való visszavonultságról, illetve az abból induló átalakulásról, szól. A böjtölés, egyfajta vállalt aszkétizmus, penitencia, önmegtartóztatás, önkéntes megfosztás vagy jelképes szegénység.


Az egyedüllét, az elcsendesedés, a reflexió, az érzékszerveknek a visszavonása, a szívnek, az intuíciónak, a ráérzésnek, a megenyhülésnek az irányába terel. Az elmélyedésben, a spirituális gyakorlatokban és a csendes imádságban, inspirációként és belső fényként kapod meg a hitet, a reményt, a szeretetet, az együttérzést. Az időszaknak fontos témája a bűnbocsánat, ami a saját keresztről, a mártíromságról való lemászás, és annak a felismerése, hogy a bűn, egyedül az elme és a dualitás számára létező fogalom. Kizárólag saját magadat büntetheted és mentheted fel. Miután átmentél a belső halálon, a mennybe emelődsz és feltámadsz, újjászületsz. A Nagyböjt a személyes és a lelki növekedésnek az időszaka, a külső és a belső szemléletváltásnak, egyben a kegyelemnek az ideje.


A Nagyböjt idején 50% kedvezménnyel vásárolható meg a


Várlak szeretettel a februári Lilith asztrodráma csoportba!


Dátumokra bontva:

  • Február 1. Imbolc; Nap-Chiron szextil

  • Február 3. Nap-Uránusz kvadrát, Ceres retrográd

  • Február 4. Vénusz-Mars kvadrát

  • Február 5. Telihold az Oroszlánban

  • Február 6. Merkúr-Neptunusz szextil

  • Február 8. Veszta a Kosban; Vénusz-Uránusz szextil, Chiron-Juno együttállás

  • Február 10. Sedna direkt a Bikában; Merkúr-Plútó együttállás

  • Február 11. Merkúr a Vízöntőben; Mars-Chiron szextil, Plútó a 29. anaretikus fokra mozdul

  • Február 15. Vénusz-Neptunusz együttállás

  • Február 16. Nap-Szaturnusz együttállás

  • Február 17. Merkúr-Jupiter szextil

  • Február 19. Nap a Halakban; Vénusz-Plútó szextil

  • Február 20. Újhold a Halak 1. fokon; Vénusz a Kosban; Merkúr-Chiron szextil

  • Február 21. Merkúr-Uránusz kvadrát

  • Február 22. Merkúr-Mars trigon

  • Február 22. A Nagyböjt kezdete

  • Február 27. Szaturnusz a 29. anaretikus fokra mozdul


sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page