Hekaté | A szétválasztódás

A tapasztalatom szerint az aszteroidák burkoltabb utat képviselnek önmagunkhoz. Míg a bolygókon keresztül teljesen direktben is megszólalnak a szülők, valamint a belső gyermekek, amivel tűpontosan rávilágítanak a kiskori kondicionáltságra, addig az aszteroidáktól jövő üzeneteket dekódolni már több tudatosságot igényelhet.

A Hekaté a kerítésen lovagol

Egy csoportos program sokórás koncentrációt követel és talán természetes, hogy a nap végére keveregnek-kavarognak az információk. Az utólagos reflexió útján azonban a helyére kerülnek a képek és mindig megmutatkozik, hogy a résztvevők történetei melyik közös szálon is kapcsolódtak össze.

Miközben a Plútó épp áthaladt a Bak és a Vízöntő jegyek közötti küszöbön, a hétvégi Hekaté csoport tagjai azt a nemes feladatot kapták az archetípustól, hogy összekapcsolják odabent azokat az én-részeket, amelyek addig mintha külön világokban vagy más korokban rekedtek volna meg.

A vasárnapi workshopon a közös pont: a SZÉTVÁLASZTÓDÁS volt.

Visszatérő jelenetként láthattuk, amint az egyes belső szereplők alig-alig érzékelték egymást vagy egyáltalán nem is tudtak a többieknek a létezéséről. „Van egy részem, amit nem érzékelek vagy meg kell találnom.” – hangzott el többször. – „Nem érzek kapcsolódást vele, vajon hogyan tudnám meglelni?”

A napnak a fókuszává vált megtalálni a zárba illő kulcsot és MEGNYITNI AZ ÁTJÁRÁST az elvált belső rétegek között.

Bizonyos lélekrészek akár már a leszületésnek a megrázó élménye során, vagy később a gyermek- és tinikorban is úgy dönthetnek, hogy önvédelemből inkább lekapcsolódnak egy-egy fájó emlékről vagy nehéz történetről és a többiekről.

„Ez más, mint amit gondoltam, vállaltam és amire feliratkoztam. Erről nem volt szó! Inkább visszacsinálnám.” - gondolják.

Amikor a lélek egy merően új és ismeretlen világban találja magát, amihez nincsenek meg a kellő eszközei, akkor elzárja magát a tapasztalásoktól. Belülről olyan, mintha MEGREKEDNE A VILÁGOK KÖZÖTT: itt is van, de mégsem.

A vegetatív idegrendszer és az agy ugyan képes érzékelni a többi részt, de a kommunikáció nem jön létre mondjuk a testtel. Hiba keletkezik az adás-vételben. Olyan is lehet, hogy az egyes oldalak vagy bizonyos a múltban megtorpant részek hallják egymást, de nagyon különböző módon működnek és eltérő motivációkkal rendelkeznek.

Miközben az egyik személyiség rész már haladna, a másik fennakad a biztonságérzetnek a fenntartásán. Az egyik szereplő meg akarja látni a valóságot, míg a másik inkább csukva tartaná a szemét. A belső leány már felfedezné a szenvedélyt, szeretné kiélni a vágyait, de a tanult hang azt súgja, hogy maradjon inkább apáca.

Amíg az egyik résztvevőnk azt kommunikálja, hogy amit a másik csinál az ELLENTÉTES A HALADÁSI IRÁNNYAL, addig csak a megtorpanás, a megragadás, meg a befagyás lesz tapasztalható. Ha a hangosabb fél azt követeli, hogy a családi karmát és szerepeket, a társadalmi konvenciókat vagy a kollektív elvárásokat kell követni, azzal a saját hívást öntudatlanul is a PERIFÉRIÁRA SZÁMŰZHETI.

Miközben attól rettegsz, hogy önmagadat felvállalva majd kirekeszt a világod, valójában az önnön részeket csukod ki épp a közösből.

A perifériára helyezkedés, mint önvédelem

Az egyik kedvenc képem a kapusé volt, aki a focipálya széléről nézve tökéletesen érzékelte az összes játékost és még jobban is belátta az egész területet, mint a többiek. Emiatt pontosan érezte, hogy egy egészen egyedülálló stratégiát tudna mutatni, magyarul: képes lenne jobban is irányítani a csapatot.

Mégis megmaradt a hálónak – vagyis, a komfort zóna búrájának a látszólagos védelmében. Ahova, mint kiderült nem is önszántából került. Ez a csoporttag már egészen fiatalon belátta, hogy a túl egyéni meglátásai miatt nem lesz kompatibilis az átlaggal. A többség nem lesz nyitott az általa diktált tempóra, ezért megelégedett a szélső szereppel.

Amikor a személyiségben meghasadnak vagy külön programot futtatnak az egyes részek és NINCS KELLŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS a belső gépezetben, akkor a szembenálló felek belső konfliktusokat, remek kis illúziókat vagy pont zsibbadtságot, érzéketlenségét, bizonytalanságot és bizalmatlanságot gerjesztenek.

Ha az egyik részed a gázpedált, a másik a féket nyomja, akkor folyton csak kipörög a kerék, akárcsak az ónos eső borította jeges úton. Magad körül forogsz. A biztonságérzetnek a hiánya idővel kockázatkerülővé tesz, amiért elmarad a lépés és maga a sikerélmény. Azt érzed, hogy nem hagyatkozhatsz magadra, ezért jobb is nem felvállalni a saját irányt.

Idővel nem állsz bele a döntésekbe. Megakadsz a keresztútban, tétovázol a választásokban.

Az egész napot átható KETTŐSSÉG & KÜLÖNVÁLASZTÓDÁS, a játékosoknak a testi érzeteiben is látványosan megmutatkozott. A jobb oldal sokszor szabadabb, a másik inkább súlyosabb, nehezebb, bénult és terhelt volt. Miközben a testnek a fenti része forrón izzott a párától, a szív alatti tájékot átjárta a hidegség, a zsibbadás, a merevség, meg a mozdulatlanság. A lábak sokszor megremegtek a szilárd talajt keresve. És, mint egy kuktában, a felső terekbe tódult inkább a hő, oda koncentrálódott a gőz, a tűz.

A belső szétkapcsolódás a bizonytalansághoz, a bizonytalanság pedig a lelki fáradtsághoz és a kimerüléshez vezet. Ha az egyik szereplő folyton a másiktól vár el mindent, akkor mindketten egyedül maradnak a saját feladatukkal.

A kulcs minden esetben az ÖSSZEHANGOLÓDÁS volt, különben csak a megfáradt küzdelem marad. A szembeszélből, a kommunikáció által válhatnak a belső erőforrások ELŐREVÍVŐ HÁTSZÉLLÉ. Ameddig a saját részek külön utakon járnak, addig a világgal sem lehetséges Egységben létezni. Az egyes aspektusok és én-részek rengeteget tudnak egymástól tanulni és együtt többre viszitek!

Az újra kapcsolódásnak az első lépése maga a felelősségvállalás. Bizony érettséget feltételez annak a belátása, hogy mi kreáljuk magunk köré a labirintust és a káoszt, miképp az abból való kiutat is.

A legfontosabb tanulság talán az volt, hogy az ÖNTUDATLAN ELLENKEZÉS mindig elakadást szül.

Minél nagyobb a belső ellenállás, annál kevesebb erő marad az életre. Ha eljött az idő, akkor nem mondhatjuk, hogy nem állunk készen: bele kell tudni állni a Sorsba. Amikor a kinyíló kapu zárjába önszántadból kerül bele a kulcs, akkor a sötétben tartott mumusok és vadállatok többé nem fogják csőstül rád törni az ajtót. A jelenlétüket már támogatásnak fogod megélni, amellyel könnyebben át tudsz lendülni a megugrásra váró kerítéseken.

---

A Hekaté, a mágiának és a boszorkányságnak az istennője, egyben a századik aszteroida. A kulcslyuknak, a kereszt- és válaszútnak az őrzője, továbbá a villás elágazásnak a patrónusa, aki a kerítésen vagy a két világ közötti határon lovagol. A hármasalakú istennőnek az egyik arca a múlt, másik a jelen, a harmadik pedig a jövő felé tekint. A vizuális megjelenítésére használt három örvényből álló labirintus, vélhetőleg egy központi spirál köré tekeredő kígyónak az alakja, amely a belső utazásodat és önmagadnak a felfedezést jelképezi. A Hekaté arra emlékeztet, hogy minden út belőled indul és benned végződik.  Benned kapcsolódik össze a döntéseknek az alfája és az omegája. Magad vagy az örvény, a keresztút és az iránytű is.  A Hekaté jelen van minden életciklusváltásánál, az útelágazásoknál és a választásoknál. Megnyit a kozmikus fázisokra (születés-halál-újjászületés), a női életnek a különböző állomásaira (leány-anya-vénasszony), amely által ráláthatsz az utadnak a múlt-jelen-jövőbeli vonatkozásaira és annak mélyebb összefüggéseire.