top of page

Egy új kaland kezdete

A Jupiter a napokban már együttáll a Felszálló holdcsomóval. Útelágazáshoz érkeztünk, ahol a Belső Bölcsesség dönti el, hogy milyen meggyőződések, hitek, igazságok mentén érdemes folytatni az utat.

"Átfordul egy kör, és mindig ugyanazt látják."

„Magát a bolygót látom, ami körül van egy kényszerpálya és most azon keringek.


Folyamatosan rovom a köröket, mintha be lennék állítva és határolva erre a kényszeres pályára. Akár egy búcsúban a körhintán vagy mint egy bobban: egy szűk belső pályán forgok, ahol mindig ugyanaz a kör megy. Nagyon gyorsan haladok, mert igazából nem szeretnék itt keringeni.


Az óriási sebesség és ez a centrifugális erő, visz föl-le, föl-le.


Kiszolgáltatottnak érzem magamat, szédülök és hányingerem van. Olyan érzés, mintha erre az egészre nem lenne ráhatásom és nem is tudnék kiszállni belőle. Próbálok kifelé nézegetni és óvatosan felemelni a fejemet. Vajon hogyan tudnám leállítani? Hogy tudnék ezen most változtatni? Hol van a kezelő? Vagy ÉN lennék az?


Olyan sebességgel pörög a kerék, hogy nem mernék kiugrani.


A kép, most egy hatalmas óriáskerékké alakul tovább, és így már látom, hogy nem csupán én, de mások is itt vannak ezen a kényszerpályán. A többiek is úgy ülnek ezekben a kosarakban, mintha nem lehetne megmozdulni vagy kiszállni. Tény, hogy az ember önkéntesen valószínűleg nem csinál ilyet, hisz akkor lezuhan. De mindenki úgy üldögél itt, hogy közben elhiszi, ez milyen szép és jó.


Mintha önként és dalolva mozognának ezen a kényszerúton, ahol újra és újra kizárólag ugyanazt tapasztalják. Ahol átfordul egy kör, majd jön a következő, és mindig pont ugyanazt látni.


Én mostanra már kívül állok és innen látom az egészet. Azt érzem, hogy ebben nem kívánok tovább részt venni. Nem szeretném ugyanazokat a köröket megtenni és csakis ugyanazt nézni. Ennek így semmi perspektívája nincs. Mindig csak a föl és le, és ugyanaz a sík. A pályám, még a horizonton is le van szűkítve, ezért annak csupán csak egy szeletét láthatom. Ez beszorítja az érzelmeimet és a gondolataimat egyaránt.


Hányingerem lesz, ha belegondolok. Hogy lehet ebben részt venni? Ez milyen egy olcsó mulatság, olcsó működés! Hogy tetszhet ez az embereknek? A gondolat is feszültséget kelt bennem.


Mostantól arra koncentrálok, hogy van szabad választásom abban, hogy felülök-e ide. Már értem, hogy bármikor kiszállhatok. Ha lejárt egy kör, akár meg is nézhetem a következő játékot. A magam döntése, hogy részt veszek-e az ismétlődésekben. Nekem nem kell ugyanarra a pályára ráállnom, mint másoknak.


Nem kényszerít senki se.


Ezt csak én éreztem, hittem, feltételeztem eddig így. Saját magamat húztam vissza. Meg voltam győződve arról, hogy máshogy nem lehet, hogy muszáj így csinálni. Szorgalmasan meneteltem körbe körbe, és bólogattam, mint egy katona. Közben kívülről vártam volna a segítséget, a feloldozást, a megmentést.


Most egy kis iróniával rá is csodálkozom magamra. Minek küszködtem? Nehogy már! Nevetségesnek tűnik, hogy ezek lekötöttek. Ezek alatt szenvedtem? Mivel foglalkoztam, mi volt a probléma? Mi ellen küzdöttem? Innen nézve olyan aprónak tűnik már az egész.


Mostanra már van előttem egy sokkal nagyobb horizont és perspektíva.


Nem is kell ezt olyan komolyan venni! Ezek a szabadidős tevékenységek azért vannak, hogy az emberek jól érezhessék magukat és szórakozhassanak. Ez egy hatalmas vidámpark, ahol más játékok és hullámvasutak is vannak. Bármit kipróbálhatok vagy akár az összesre fel is ülhetek. Mennyi opció!


Ez a gondolat most felszabadít. Eddig sosem néztem ezt így! Korábban még a mozgásnak a látványától is hányingerem volt. De most érzem, hogy nekem szükséges perspektívát váltani. A saját életemre is mondhatnám azt, hogy olyan, mint egy kalandpark, ahol tényleg minden csupán a belső nézőpontváltásnak a kérdése.”

Ez a kozmikus találkozó, egy új spirituális 𝘫𝘰𝘶𝘳𝘯𝘦𝘺nek a startpontja. Itt és most óriási lehetőség van kiugrani a régi kosarakból, skatulyákból, körökből. Fontos!! Nem az adott kapcsolatból, helyzetből, munkából stb. érdemes kimozdulni, hanem a behatárolt saját nézőpontokból. Hiszen sohasem egy konkrét személy vagy helyzet gerjeszti a feszültséget, hanem az azokra adott tanult, reflexes válasz, ami a beszűkült látásmódot sejteti.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page