A bántás mögött | Senki nem fog szeretni?

Nem akarom túlterhelni a teret az abúzussal, de nem tudom nem észrevenni, hogy május első napjai óta szinte csak a Lilith-tel dolgozom. Az istennő képviseli azt a megtagadott női aspektust, amelyet a bántás, a bizalom- és biztonságérzet elvesztése miatt – vagyis, az önvédelemből - öntudatlanul is eltaszítasz magadtól.

A cél természetesen nem az, hogy bárkit is felmentsünk a bántalmazásnak az aktusa alól, de a gyógyulás miatt néha muszáj beszélni a másik oldalról is.

Hajlamosak lehetünk ugyanis megfeledkezni arról, hogy a legtöbb bántalmazó korábban maga is elszenvedett valamiféle bántást vagy veszteséget.

És az erőfitogtatással általában ezt a szeretet- és figyelemhiányból eredő kisebbrendűségi érzését próbálja kompenzálni a maga módján. Az abúzív magatartás tehát arról szól, hogy a bántalmazó erőtlennek érzi magát és valamiért azt hiszi, hogy csakis a fölérendelt helyzetben nyerheti vissza az energiáját:

-"Húú nagyon fázom.

Összekuporodnék, mennék össze-össze kicsinek, embriónak, babának.

A két kezemet betettem a combjaim közé és összeszorítottam őket. Nem jó... Feszültség… mozog a kezem… Nem jól érzem magam.

Párhónapos kisbaba vagyok. Nem is merem vagy akarom ezt most kimondani… A testvérem játszik velem, ahogy épp tesz rendbe. Odalent mintha a klitorisszal babrálna és azt figyelné, hogy erre vajon hogyan reagálok.

Sírhatnékom van. Ki vagyok neki szolgáltatva, miközben számára ez érdekes. Nem is tudja mit csinál… Játszik, de közben gonosz is.

Többet már nem is szorítom a lábaimat: Csinálj, amit akarsz, nem érzek semmit!"

Itt tanulhattam meg lekapcsolódni az érzésekről.

Ahogy belépett, elsőre olyan sok szeretetet éreztem. Utána viszont nem tudtam kapcsolatot létrehozni. Azt éreztem, hogy mondhat, amit akar, többé nem jön át az információ. Itt nincs egyenrangú adok-kapok, se kapcsolódás vagy párbeszéd.

Soha nem fogunk tudni együttműködni, ha az egyikünk beblokkolt, a másik pedig túlműködik.

Felnőttként is hasonlóképp reagálok arra, ha valami bántón vagy túl közel jön. Hiszen elhittem, hogy az csakis kiszolgáltatott lehet. Visszahúzódom, bebújok a burokba, ahol inkább nem érzek semmit, csak hogy többé ne kelljen olyan helyzetben lenni, ahol bánthatnak.

-Én vagyok az ördögi, a rosszfiú.

Érzem a fölérendeltséget, ahogy fizikálisan is fölötted állok, hiszen testileg is nagyobb vagyok. Visszaélek a hatalmammal, az erőmmel, a pozíciómmal. Kihasználom ezt a helyzetet, az erőfölényt.

Ebben valóban van gonoszság. Egyfajta talán cinkosság, hogy ez a mi titkunk lesz, ezt senki nem fogja tudni.

Van bennem szexuális izgalom is. Mintha én is még csak most ismerkednék ezzel az energiával. Milyen jó, hogy találtam hozzá egy társat, akivel próbálgathatom, gyakorolhatom!

Féltékeny is vagyok, hogy a szüleim figyelme folyton rajtad van. Mintha most ezzel állnék bosszút azért, hogy elvetted rólam a fókuszt. Ettől majd sokkal nagyobb és erősebb leszek. Majd megmutatom, hogy milyen kemény legény vagyok!

Pökhendiséget érzek.

Elvettél tőlem valamit, de nehogy már azt gondold, hogy tiéd lesz a szeretet! Visszanyerem mindazt, amitől a megérkezéseddel, a jelenléteddel, a kisugárzásoddal megfosztottál!

-Nekem csak szeretetre lenne szükségem. Most a játékossággal próbálom megmutatni, hogy itt vagyok: "Lássál már meg! Nézd, milyen aranyos vagyok! Vegyél már észre! Érezd meg, hogy mi is van bennem, hogy szép vagyok! Miért nem látod ezt?"

-Sajnos nagyon is látom. Pont az a bajom, hogy mindenki csak téged néz és rád figyel. Erre vagyok féltékeny és ettől érzem kisebbnek magamat. Amiatt a minőséged miatt - a tudásod, a női energiád, amelyet képviselsz és behoztál a családba - akarlak bántani. Azt hiszem, hogy majd azzal tudok erőt nyerni, ha téged is lekicsinyítelek.

Van bennem egy nagymértékű irigység. Ha engedem, hogy ilyen legyél, akkor rólam végleg lekerül majd a figyelem. Mélyen valahol ennek az elvesztésétől és attól félek, hogy egyedül maradok.

Mi lesz, ha engem senki nem fog szeretni?

Közben mélységesen szégyellem magam, mert érzem, hogy te mindezek ellenére is képes vagy szeretni. Most a karomba veszlek és betakartalak. Csak az arcodat nézem és a tekinteten keresztül próbálok kapcsolódni.

Ahogy eltakartam a testedet és többé már nem meztelenül vagy, végre nem zavar be a testiség, illetve a nő-férfi energia. Mintha így látnálak csak igazán. Hogy tényleg milyen szép és kedves vagy! Olyan valaki, aki megérdemli a figyelmet, a törődést, a gondoskodást. Végre lecsitultak az energiák és én is belágyultam.

Most mintha bejönnének a szülők és büszkén néznének rám is, hogy milyen gondoskodó fiú vagyok. És lám, azonnal megkapom azt a figyelmet, amiről azt hittem, hogy az érkezéseddel végleg megszűnt! Ez most egy fontos visszaigazolás, hogy ha így viszonyulok hozzád, akkor valószínűleg engem is szeretni fognak. Ha szeretetet, törődést adok, azt is fogom visszakapni.

–Jó a karjaidban, nagyon finom. A ridegség, az el akarok tűnni állapot helyén megjelent a melegség. A kicsekkolás helyett pedig itt van a beleengedés az ölelésbe, a betakaródzás a megtarásba, a figyelembe, az érintésbe. A közelség már nem bántó, hanem szerető. Ehhez viszont merni kellett megmutatni és vállalni a valódi önmagam.

–Már-már csodállak, és szerelmesen veszek el ennek a kisbabának a tekintetében és huncut mosolyában. Érzem, hogy attól kezdek el én is nőni, azzal válhatok nagyobbá, ha mostantól szeretlek, óvlak és tartalak."