Vízöntő Újhold
- Miss Moodswings
- Jan 21, 2023
- 6 min read
A 2023-as esztendő első Újholdja a Vízöntőben több szempontból is figyelemreméltó, megpróbálom érthetően kibontani az üzeneteit.

2023. január 21-én, 21:53-kor pontos a Nap-Hold együttállása Magyarországon, ezért nálunk már a mai napon beköszönt a Jin-Víz-Nyúl Holdújév, amit Ázsiában többek között a békével asszociálnak. Korábban 2011, 1999, 1987, 1975, 1963 stb. voltak a Nyúl uralma alatt.
A mai Újhold, egyben Szuperújhold, ami azt jelenti, hogy a Luna mamma, szorosan a Föld és a Nap közé kerül. A hírek szerint a Hold most olyan közel lesz hozzánk, mint utoljára a XI. században, 1030-ban.
2022. november és 2023. március között, a Vízöntő Újhold lesz az ötből a harmadik olyan hold, amely az adott jegynek az első fokát érinti. Lépésről lépésre jutunk el a tavaszi megszületésig. A Vízöntő, mind a tisztulásnak, mind pedig az újrakezdésnek a jelképe, amely az első fok, illetve az égitest közelsége kapcsán most hatványozottan hangsúlyos. Érdemes elsősorban a szellemben megtenni azt a bizonyos első lépést, az álmoknak, a lehetőségeknek, a jövőnek az irányába. Elképzelni, hogy a közeljövőben milyen élethelyzetben szeretnél lenni.
A Vízöntő házában egy négy-résztvevős sztéllium (Hold, Nap, Vénusz, Szaturnusz) áll fenn. A Vízöntőnek, egyben a mai Újholdnak, a két ura: a Szaturnusz, amely az Újhold idején együttáll a Vénusszal. Valamint az Uránusz, ami ezekben a pillanatokban már mozdulatlan, és minden erejét a vasárnapi irányba fordulásra összpontosítja. Az Újhold, az ’An unexpected thunderstorm’ – „Egy váratlan vihar” sabián szimbólumon jön létre, egy nappal a Viharistennek (az Uránusznak) a direktbe váltása előtt. Az Újhold képletében az Uránusz stacioner, de a jövő héttől vele együtt már minden bolygó a földi iránnyal megegyezően halad - szokatlan utakra indulhatsz.
Az Újhold, úgynevezett disszociatív - szétbomló, szétválasztó, elkülönülő - együttállásban van a Plútóval, amely még körülbelül két hónapot van a Bak jegynek a legvégén (28. fok), mielőtt megkezdi a rendkívüli korszakváltást a Vízöntőben. A Plútó, jövő februárra jut majd csak ide, a Vízöntőnek az első fokára. Addig a Bak-Vízöntő határán fog mozogni.
A jegyek és a tranzitok egymásra épülnek, és nem véletlen, hogy a Szaturnusz bolygó mind a Bakot, mind pedig a Vízöntőt uralja. Az égitest maga az időnek a hídja: a múlt, a régi, a tradíciók, a korok (Bak), valamint a modern, az innovatív, a futurisztikus (Vízöntő) között. Ha a pszichológiáját nézzük ennek a két jegynek, akkor a Rákkal szemben álló Bak jelképezi a felnőtté válást, az érést, a felelősségvállalást (alacsony szinten a daddy issue-t, az apasebet) amelyen keresztül a lélek megérkezhet a valódi uránuszi, tehát a lelkileg totálisan szabad és független minőségbe. A Bak-Plútó (2008-23) idejében a benned jelen lévő hierarchiáról tanultál. Megugorva a fölösleges alul-felül játszmákat, a Vízöntő-Plútó (2023-44) által hamarosan megérkezhetsz a belső megszabaduláshoz. A végletességnek az energiája fontos döntés elé állít: a múltban ragadsz vagy kinyitod a harmadik szemedet és felébredsz? Egyedül maradsz a magányos trónodon, a kopár hegy csúcsán vagy hajlandó leszel együttműködni és közösen dolgozni? A Plútó esetében ne számolj félmegoldással vagy megúszással.
Az Újhold képletében négy bolygó (Merkúr, Plútó, Hold, Nap) áll a gyökércsakránál. A jövőbe való megindulással párhuzamosan, a múlt elengedése, a belső rendeződés is hangsúlyos marad nem csupán ebben a holdciklusban, de a következő években egyaránt.
A Hold, most a Nap és a Plútó között áll, az érzelmi világ tehát az egyik oldalról a Rálátásnak, a másik irányból pedig a Transzmutációnak az erejét szívja. Velük szemben, pontos oppozícióba kerül az Oroszlán jegyét épphogy csak elérő Lilith. Az Oroszlán-Vízöntő tengely a másságnak, az egyediségnek a felvállalásáról, a 2023. január-október között itt haladó Lilith pedig az ezekkel kapcsolatos bűntudat mintázatoknak a tisztításáról, a felszabadulásról szól. Időszerű a sötét részeket kiengedni a rivaldafénybe és megmutatni a valódi önmagadat. Figyeld a napokban az álmaidat, a gondolataidat, mert a belső Lilith oroszlánüvöltése igen hangos.

A Lilith, azokat a működéseket képviseli, amelyeket gyermekként talán az édesanyádtól, a mostohaanyától vagy más nőktől láttál. Ha mozaik családban nőttél fel, akkor különösen nehéz lehetett eldönteni, hogy kit/mit tekints példaképnek. A másik oldalról, mondjuk az iskolában, a tágabb környezetben, az életednek a férfi szereplőitől megint csak ellentétes dolgokat hallhattál arról, hogy mit illik vagy milyen a helyes viselkedés lányként. A Lilith, mint féltékenység, csáberő, indulat stb. lehet jelen a pszichében, amit a társadalom szerint szégyellni, lenyomni, száműzni kell. A mélyen élő dühök, szorongások, bánatok, negatív érzések ezért ketté válnak benned, mert egy részről szeretni akarod őket/magadat, másrészt viszont bűnös érzésekként vannak titulálva. A Lilithnek a stációi, a száműzetés és magány, a düh és bosszú, valamint a tudatosítás. Az első két fázisban ez az archetípus még összemegy kicsire. Ugyan testben már felnőtt nő vagy, de továbbra is gyermekként viselkedsz vagy reagálsz a világodra. Talán az édesanyád, akinek a feladata az óvó védelem, a nőségről való példamutatás lenne, maga sem volt képes beállni a saját erejébe, szerepébe. Ahogy idővel tanulsz magadról, egyre inkább belátod, hogy a felnőtt nő a saját életének az egyetlen irányítója. Ekkor már egy határozott és magabiztos erő vagy, aki nem függ a külső hatásoktól, amelyek így nem is tudják megtörni. Bízol magadban annyira, hogy minden körülményben tudd: tökéletes, szerethető és elég vagy. Kevésbé érdekel, hogy másoknak megfelelj. Nincs benned a folyamatos félelem, az aggódás, ami őrülten felszabadító. Egy olyan erőnek a birtokában vagy, amit az anyukád talán sohasem mutatott meg, de az archetipikus emlékezetedben mindig ott él(t). Bármikor felöltheted magadra a Lilith ruháját és átváltozhatsz egy szibillává, egy varázslónővé, akinek olyan megigéző az aurája, hogy mellette mást nem is lehet észrevenni. Amikor ebből az erőforrásból működsz, mások számára ugyancsak kényelmes a társaságodban lenni, hiszen az sugárzik belőled, hogy önazonos vagy. Pontosan tudod, hogy mit akarsz, hogy mennyit érsz. Nem szívod le a környezetet magad körül, mert az üde, a laza, a könnyed energia teredben lenni olyan erőt adó, mint egy töltőre rákapcsolódni. Ebben a holdciklusban szinte eltúlzottan hangsúlyos a külvilággal való harmonikus és felnőttes kapcsolódásnak a témaköre. Az Újhold horoszkópját a Vénusz uralja, hiszen a képletnek az aszcendense a Mérlegbe ér. Azzal szemben, a deszcendensbe (=kapcsolati projekciók) kapaszkodik a Jupiter, amely ugyanezen a napon áll együtt a Junóval: a házasságokért, a szövetségekért, a kollaborálásért, a kapcsolatképességért, az egyperegy tárulásokért, valamint a szerződéseknek minden formájáért felelős aszteroidával. A Jupiter-Juno konjunkció most egy szextil fényszöggel rá is cuppan az Újholdra, miközben a Vénusz, a Szaturnusz mesterrel csókolózik össze az ábrának az 5-ös házban. Egészséges kapcsolódásban lenni olyan, mintha egy adás-kapás játékban vennél részt, ahol szó sincs kirablásról, leszívásról. Abban nincsen helye a hatami játszmáknak, a hierarchiának, nincs jelen a „ki a kisebb, ki a nagyobb”, nem kell erőt fitogatni vagy azon aggódni, hogy épp ki eszi a másikat. Az energetikai csata mindig arról szól, hogy az egyik fél gyengébbnek érzi magát és azt gondolja, hogy az erőt, a figyelmet, a szeretetet kívül kell keresnie. Ezért el akarja venni, ki akarja harcolni a világtól. Az érett kapcsolódásban ezzel szemben mindenki biztonságban érzi magát. Ebben az esetben nem kell folyamatosan attól tartani, hogy a másik belőled akarna táplálkozni vagy épp vámpírvacsorát tartani. A felnőtt ember tisztában van azzal, hogy az erő az korlátlan és bőven rendelkezésre áll, azt nem kívülről kell kinyeregetni. Az egyenlő kapcsolódásnak az alapja, hogy mindenki a saját helyén van és ezáltal bátran önmaga lehet. Nincs libikóka, ide-oda csapódás, a mérlegnek a nyelve teljesen mozdulatlan, szögegyenes, még egy millimétert se billen ki, hiszen annyira ki vannak egyenlítve az energiák. Ezért fontos, hogy tisztában légy azzal, hogy egyedül is képes vagy bármire. Hogy lejöjj arról a gyerekes játékról, hogy a másik feledet hajtod a világban ahhoz, hogy teljes egésznek érezhesd magadat. Ha jól belegondolsz, egyedül a gyermeknek van szüksége a szülői jelenlétre, az iránymutatásra... A következő másfél évben, amikor a Plútó átvonul a Bakból a Vízöntőnek a terébe, lépésről lépésre juthatsz el a belső függetlenséghez. Abba a tapasztalásba, hogy a világ nem ural és azt többé neked sem szükséges leuralni. A Plútó a Vízöntőben, a totális megszabadulás. A végletes szabadság pedig az, hogy zéró mértékben függsz a másiktól, és őszintén nem akarsz senkitől semmit. Energetikailag, lélekben, szellemben teljes mértékben független vagy és mégis tudsz kapcsolódni, együttműködni. A Vízöntő világában mindenki azt ad, amit szeretne és nem vár cserébe semmit. Nem akarja lerabolni a másikat. Mit szeretnél tehát a jövőben? Hogy állsz az érzelmi stabilitással? Miben kéne most tiszta vizet önteni a pohárba? Melyek azok a toxikus helyzetek, a múltban gyökerező gondolatok, érzések, szerepek, amelyek már üríthetők?
El tudod képzelni azt a kapcsolódást, amiben a másik ember nem akar tőled semmit? Ahol az önmaga tökéletes ismerete által mindenki teljes önszeretetben van? Ahol a másik egyén nem érezteti veled az elvárást, a tartozást, hogy a viselkedésedtől függ a létezése, a jólléte? Ahol a saját erődben lehetsz, mert mindenki magával van csak elfoglalva? Ahol két ember nincsen egymásra kötve, egymásra csomózva? Ahol lehetsz bármilyen, mert minden szereplő szabadon, önállóan tehet bármit, hiszen a kapcsolódás a feltétel nélküli elfogadásra, a tudatos figyelemre épül. Hogy lehet szimplán örülni egymásnak, a létezésnek és elvárások nélkül, a jelenléttel hozzáadni a közös úthoz?
Vedd észre, amikor másokra vetíted ki a magad egyensúlytalanságát, a saját sebzettéget! Kerülj tisztába a képességeiddel, önmagaddal. A Mérleg aszcendensű Újhold, az egyenrangú, az egyenlő, a kiegyenlített, a játszmamentes, a felnőttes, de közben mégis könnyed kapcsolódásra emlékezetet, amelyben az egymásra figyelés által jelen van a stabilitás, de a légiesség, a másiknak és a kapcsolatnak az emelése egyaránt.