Vénusz-Uránusz oppozíció | Merni szeretni

Napok óta azon kapom magamat, hogy görcsösen próbálom megállítani az időt. Mert, ha az új év elkezdődik, akkor nekem is tovább kell tudni majd lépni. Ha beköszönt a következő esztendő, akkor már mögöttem lesz az az év, amelyben meghalt az életem szerelme. Vajon készen vagyok?

A jég alatt minden könnyebben törik.

Sokkban bámultam a 30-40 éves erős fákat és a teljesen egészséges bokrokat, ahogy a végtelennek tűnő csendben, hosszú napokon át csak lógatták az orrukat a nemrég leesett ónos jégeső, majd a 60 cm-es hótakaró alatt.

Konstatáltam is magamban, hogy hasonlóan érzi magát a lelkem. Persze kivetítve elém ezt a 3D-be, még intenzívebb volt a szembesülés.

Azért jó is volt ez a kötelező hibernáltság. Kellett már, hogy körbe torlaszoljon a hófal és kizárja a mostanra túl sok hangot, a fényt, az embert, a zajt. Kellett, hogy valami kívülről tartsa már az elviselhetetlen bánatot.

Szerencsére az olvadás sem sürgetett. Itt-ott még ma is van néhány fehér folt. Csak nem kell annyira sietni... A fokozatos kiengedésben azonban láthatóvá vált a pusztítás. Most lett csak igazán észrevehető, hogy mekkora is volt a nyomás.

A törékeny lélek meghasad az extra súlytól.

Ugyanazzal az együttérzéssel simogattam végig a kemény súly alatt több helyen kettétört, a meghasadt ágakat, amivel az elmúlt hetekben a fájó bal karomat is szoktam. A szívem alatt letörött szárnyamat, ami még kapaszkodna a múltba. Ha a fájdalmat elengedem, akkor vajon őt is el kell? A bal kar még nehezen zárja be a kaput az életemnek ezen fontos fejezete és meghatározó korszaka irányába.

Emiatt a metszésekhez is segítséget kellett kérnem. A bánatos fák alatt állva azon merengtünk a kertésszel, vajon mikor is volt utoljára, hogy ilyen hasonló nyomot hagyott volna egy havazás.

Kint maradtam vele. Jó volt a levegőn lenni, és ahogy közösen takarítottuk el az elhalt ágdarabokat, éreztem, hogy a kerttel együtt egy picit én is fellélegezhettem.

Egy-egy gally persze még mindig meg van hajolva, de közben tér keletkezett a fénynek is. Személy szerint én mindig a sűrű növényzetet preferáltam, ami alaposan takar és elszigetel.

Most tovább beszélt hozzám a természet és azt üzente, hogy tanulni kell a nyitást.

Az első reakcióm persze az volt, hogy a tátongó levelek helyére majd valami bambusz takarót tömök. Aztán elgondolkodtam, hogy talán ideje van annak, hogy a gyászszobából egy kicsit kifelé, az élet irányába is tekintsek.

Oké, ha néha még fáj. Hiszen összetört a szív. De az erős metszéseket követően a bokrok is visszaerősödnek és a közelgő tavasszal újabb és újabb hajtásokat hoznak.

---

Holnap válik pontossá a Vénusz és az Uránusz bolygóknak a szívteret tisztító, a felszabadító, a teremtő és a szerelmes szembenállása. A Skorpió-Bika jegyeket összekötő oppozíció, a bennünk lévő érzelmi-anyagi biztonságnak, a halál-életnek a tengelyét bolygatja.

Az istennő, a mai nap során még a Mérleg csillagképnek, a múltunk igazságait megmérő serlegénél jár. A téli napfordulóra azonban már eléri annak a közepét, ahol megtapasztalhatóvá válik az egyensúlyi állapot.

Ha most merünk bízni, nyitni, közel menni, tisztulni és átfordulni magunkban a Fény felé, akkor a balansz, a középpont magától megmutatkozik. Mivel ez az állás az előttünk álló negyedévnek is a fő üzenetét közvetíti, a téli napfordulóról szóló írásban hamarosan bővebben is írok majd róla.