Vénusz-Leszálló hcs | Újfajta együttműködés

A Szaturnusz mester felügyelete alatt létrejövő Ikrek Holdnak az energiaterében vagyunk. Az egymással szembenálló istennők: az Erisz (+Chiron) és a Vénusz, mostanra fokra pontosan megközelítették a karmatengelynek a Fel, illetve Leszálló csomóit, amellyel egy újabb keresztút elé állítanak bennünket. Vajon készen állunk az újfajta, a tehermentes, a szabad együttműködésre?

A karmatengely mindig csomópontot jelez.

Az asztrológiai szembenállásnak a pszichológiai neve: a projekció - vagyis, amikor másokban ismerjük fel a saját tudattalan törekvéseinket.

A jelen képlet szerint arra tudatosodhatunk, hogy milyen úton-módon vetítjük rá az önnön sebzettségeket, a feloldatlan problémákat, a gyengeségeket, az erőtlenségeket, a békétlenségeket - tehát a BELSŐ EGYENSÚLYTALANSÁGOT a vágyakra, a pénzügyi-kapcsolati döntésekre, a női működésekre, a biztonságérzetre, stb.

A szembenálló oldalaknak a harmonikus táncához az lehet a kulcs, ha a LÁGY ÖNERŐBEÁLLÁSSAL (Kos Erisz) párhuzamosan, most határozott ÜRÍTÉSRE KERÜLNEK az olyan diszharmonikus működések is, mint pl. az elutasítástól való félelem, a kényszeres megfelelési vágyás vagy a toxikus társfüggőség (Mérleg Vénusz), amelyek az önszeretetnek a hiányára, továbbá az alacsony önétékelésre utalnak.

A fenti témákban való döntésképtelenség, az iránytalanság, az elveszettség, az ide-oda csapongás mindig valamiféle BELSŐ BILLEGÉSRE és az érzelmeknek a hinta-palintájára utal.

Valójában a személyiségben meghasonlott részeink vacillálnak, gravitálnak aközött, hogy lassabban vagy gyorsabban, előre vagy hátra, együtt vagy egyedül, ész vagy szív, múlt vagy jövő, család vagy önálló küldetés stb.

A nyomás, illetve a sürgetés sohasem odakintről érkeznek, ezért hiába is várjuk onnan a megoldást.

Ezek a (transz)generációs terekből átfutó, de a mostanra már saját belső hangfoszlányokként kommunikáló programok azok, amelyek különböző idő- és térbeli korlátokat állítanak bennünk. Egyszer sürgetve a döntést, máskor blokkolva hogy válasszunk vagy elköteleződjünk az egyik vagy a másik mellett.

Amikor a mozgásainkhoz az effajta szétforgácsolásból és a túl sok felé szakadásból eredő hányinger meg szédülés kötődnek, akkor nem olyan meglepő, ha egy ponton túl már nincs is kedvünk lépni és végül befagyunk a tétlen tehetetlenségbe.

Ha azonban tudatosítjuk ezeket a mechanizmusokat és megfigyeljük magunkban a szokásos folyamatokat, akkor egyszer csak eljutunk oda, hogy már a kételyeknek a megjelenése előtt BEÁLLJUNK A KÖZÉPTENGELYBE, hogy "Stop, vajon itt mi van?".

Az asztrológiai szembenállásban mindig ott van a lehetősége a TELJES RÁLÁTÁSNAK, ahogyan az érzésnek is, amely szerint a megoldás most teljesen áthidalhatatlannak és elérhetetlennek tűnik.

A célokhoz mutató megtehetetlennek érződő táv nem egyszer maga az ELBUKÁSTÓL, a SIKERTELENSÉGTŐL, a VESZTESÉGTŐL VALÓ FÉLELEM, amivel végül eltorlaszoljuk a megvalósulást.

Inkább pihentetjük magunkat az ábrándban: „Milyen is jó lenne eljutni oda” – gondoljuk - ám lépéseket végül nem teszünk.

Azzal, hogy az elérhető közelségbe kerül a kincs, vagyis feloldhatóvá válna a szenvedés, többé már nem is akarjuk annyira.

Fontos észrevenni, hogy vajon melyik az a pont, amikor visszahátrálsz. Milyen ruhát ölt az önakadályoztatás? Melyek azok a dilemmák, ambivalenciák, zajok, amelyek megakasztanak belülről? Mikor szólal meg a „biztosan ezt akarom?” és a „tuti, hogy ott van a helyem?” - kérdése.

Mivel próbálod a kicsiben, a sebzettségben, a szenvedésben tartani magadat?

Hol veszik el az erő, a lendületet, amivel tovább mozdulhatnál? Hogyan győzöd meg magadat arról, hogy önmagában már a lehetőség is elég és kielégítő? Nem is kell, hogy teljesen meglegyen... Mivel tartod tisztes távolságban a csalogató célt? Miként jelennek meg a kishitűség, valamint a passzivitás?

Ezeket az alap lelki működéseket fogják ugyanis letükrözni a választások, a pénzügyi-anyagi döntések, a kapcsolati dinamikák, a romantikának és a szexnek a világában való közlekedésünk egyaránt

Számomra az 'orbiting' (=egy illető nem akar velünk találkozni, csak a közösségi oldalakon megosztott tartalmakat fürkészi) és a 'ghosting' (=valaki minden előjel és kommunikáció nélkül tűnik el) még megvoltak, de a 'situationship' egy új és kicsit meglepő fogalom.

Maga a kifejezés a 'situation' (=helyzet) és a 'relationship' (=kapcsolat) szavaknak az összeolvasztásából született, és egy olyan lazább, egy se veled se nélküled kapcsolat jelöl, amelyet nem lehet bekategorizálni. A "szituációs kapcsolat" egy olyan MEGHATÁROZHATATLAN KAPCSOLÓDÁSI FORMA, ami valahol a barátság és az elkötelezett párkapcsolat között van.

Míg az előbbi korosztályokra a szolgalelkűség és a társfüggőség voltak a jellemzők, a mostani Z-generáció átesett a ló túloldalára.

A mai fiatalok többé NEM AKARJÁK KERETEK VAGY KORLÁTOK KÖZÉ SZŰKÍTENI A KAPCSOLATOKAT. Ehhez persze nagyban hozzájárul a randi appokon megjelenő végtelen lehetőség és a millió választási opció, amely mellett még ijesztőbbnek tűnhet a véglegességnek, az elköteleződésnek a lehetősége.

A kapcsolatnak a nevén nevezése, ha úgy tetszik "becímkézése" ugyanis számos kötelezettséggel jár. Többek között azzal, hogy ÖNMAGUNKAT IS KÉPESSÉ KELL VÁLNI MEGHATÁROZNI.

A belső tartópillérek.

A már egészen pici gyermekként tanult kötődési mintázataink (lsd. biztonságos, szorongó–aggodalmaskodó, elutasító-elkerülő és bizalmatlan–elkerülő kötődés) képezik a felnőtt választásoknak a bázisait.

Amikor a belső részek sem tudják, hogy miként közelítsenek és képtelenek meghallgatni egymás igényeit, lsd. te mit is szeretnél - én mit szeretnék - egymásnak mit tudunk ebben segíteni, addig a külvilági kapcsolatokban való hozzáállás sem lesz másmilyen.

Az első kapcsolat önmagukkal jön létre azzal, hogy a bent szembenálló feleket az odafigyelés és a meghallgatás által ELKEZDJÜK EGYMÁS FELÉ KÖZELÍTENI. Az egymás irányába nyúló karok így BELSŐ HIDAT KÉPEZNEK, amelyben csökkenhet a távolságnak, valamint a széthúzásnak az érzete.

A belső bolygók között nyíló lánchíd egy olyan KÖZLEKEDŐ, amin átmehet egy csomó információ és ahol az erőforrások egymást támogatják. Akárcsak a kifutó pálya, amiről igény szerint lehet lendületet lehet venni, repkedést, növekedést, felfedezéseket kezdeményezni. A híd egyfajta nyitottságot is szimbolizál. Annak a lehetőségét közvetíti, hogy ha szeretnénk, akkor tudunk kapcsolódni, de semmi sem muszáj. Mindig van visszaút és oda-vissza kölcsönhatás egyaránt.

Az önmagunkkal való kapcsolat, a két lábon állás egy BIZTOS PONTOT jelent. A hidunknak a két stabil vége olyan, mint egy-egy belső tartóoszlop. A társakkal való szabad kötödés kialakulásának is az lehet csak az alapja, ha kimozdíthatatlanul ebben a tengelyben vagyunk.

A biztonságos együttműködés így olyan lehet, mint a táncos görkorizás.

A közös flowban egyszer húzunk, máskor tolunk, néha lassítunk, máskor tempót adunk. Az együtt haladásban egymást emeljük azzal is, ha közelítünk vagy ha pont távolodunk. Többé nem kell rakéta erőt kifejtenünk vagy egyedül izmoznunk, hiszen lágyan is ugyanúgy szárnyalunk.

Amikor a belső vázunk erősen tart, akkor a LESÉRÜLÉSTŐL SEM KELL TARTANUNK.

Az erőlködésmentességben a mozgással együtt rajzolódik ki az út is. A hullámzó táncban magától tágul ki a tér, jelenik meg az irány, amelyet a mozdulatok aztán önállóan festenek tovább. Anélkül, hogy a félelemből előre beszabályoznánk azt, hogy az adott kapcsolatnak vagy helyzetnek mikor és hova kéne kifejlődnie, akarás nélkül is oda juthatunk, ahova kell.

Amikor ÖSSZHANGBAN VAGYUNK, akkor az életben minden magától megjelenik. Ami jön, azt örömmel engedjük, ami megy, eltűnne, azt békével eresztjük A magunkkal való EGYSÉGBEN nem kívánjuk sem az időben, sem pedig a térben bekorlátozni a tapasztalást, hiszen abba minden & bármi beleférhet. Mint egy izgalmas vetítésben, amely folyamatosan változik azáltal, hogy bennünk épp mi van. Mindenre visszatükröződésként tekintünk. Belátjuk, hogy az adott hangulatunk vagy a tempónk, azonnal ide az életnek a színes vásznára vetül.