top of page

Szűz Telihold

Ma van a 2023-as évnek az egyik legfőbb energetikai kicsúcsosodása. 2023. március 7-én, kevesebb, mint egy óra különbséggel pontos az oroszlán aszcendensű Szűz Telihold, valamint a szaturnuszi jegyváltás, miközben tízmilliószoros napunk van. A Telihold idején a jövővel kapcsolatos tudatos vagy öntudatlan választás megszületik, a Szaturnusznak a Halak 00. koordinátára való ráállásával (14:34) pedig megkapjuk a gyakorlati útmutatót is a folyamathoz. A teljes holdban és a nullában egyaránt ott van a körnek: a beteljesedésnek, a körbeérésnek, a kezdet-végnek, a tökéletességnek, a bezárulásnak az üzenete, amelyet a márciussal véget érő asztrológiai év is hangsúlyoz. A Halak-Szaturnusz egy közel harminc éves karmikus ciklusnak a vizsgáztatását, összegzését, lekerekítését kezdi. Eljött a számvetésnek, a végső búcsúnak, valamint a mély belső munkának az ideje (Szaturnusz a képlet 8-as házában).

Step into the light.

Az ösztönző erő két irányból érkezik, hiszen a Szaturnusznak a költözésével egy időben és a Vízöntő jegynek a túloldaláról, a Plútó, már megkezdte a tolást. Ezt a fajta érzést mi nők egészen jól ismerjük, hiszen a menstruációkor, illetve a szülés idején, a méhfal hasonlóan váltogatja a nyomás-tolásnak, az összehúzódás-engedésnek az érzeteit. De a szülőcsatornán átevickélő magzatként is megéltünk már mindannyian ahhoz hasonlót, amilyet most a mélyléleknek a szintjén, kollektíven tapasztalunk.


A fenti két eseménynek a közelsége azt sejteti, hogy a mai Holdnak a témáit, húzzuk tovább magunkkal a következő évekre egyaránt. És ha jól megnézed, a Hold által itt és most összekapcsolt Szűz-Halak (Praktikusság vs. Spiritualitás) tengelyt fogja beaktiválni a zodiákus végére érkező Szaturnusz bolygó is. Amennyiben a radixodban, a Halakban áll ez az égitest, most kezdődik az ún. szaturnuszi visszatérésed, amikor a bolygó elfoglalja a születési pillanatban aktuális helyét. Ha pedig a Szűzben van a Napod vagy másik személyiségjelölő, akkor a következő években szembenállásba fog(nak) kerülni majd a Mesterrel.


A Szűz-Halak tengely: a külső rendesség vs. a belső rend. Alacsony megélésben, a tökéletességnek a hajszolása, a túlzott gyakorlatiasság, a kényszeres precízség és rendmánia, valamint a totális lelki káosz, a rendezetlenség, a szétesés, a darabokra hullás, az összevisszaság, az elveszettség. A „szűz” szó itt alapvetően a tisztaságra, a makulátlanságra utal. A böjti hetekben járunk és aktuális is a nagytakarítás, a rendteremtés úgy kívül, mint belül, ha javulást, változást szeretnénk megtapasztalni. Az állás azt mondja, hogy többé nem elég csupán odakint portalanítani.


Az évkörön, a Szűzhöz tartozik az aratásnak az ideje, amikor a búzát elválasztjuk a pelyvától. A Szűz, testi értelemben is a kiválasztást uralja, aminek a segítségével a szervezet eldönti, hogy mi a hasznos, a tápláló, az építő és mi az, ami toxikus, haszontalan, elengedhető. A Szaturnusznak az egyik fő tanulsága, hogy a „kevesebb mindig több”.


Budapesti idő szerint 13:41-kor pontos a Telihold.

A Hold-Nap szembenállása most a 3-9-es életházakat köti össze, ezért a hitrendszerekben, a gondolatokban és azoknak a kommunikálásában érdemes berendeződni, szelektálni. A Halakban járó Nap, ilyenkor az univerzumnak a tökéletességét reflektálja vissza számunkra, és emlékeztet, hogy mindig szeretve és biztonságban vagyunk. A Hold a Szűzben, kianalizálja az érzelmeket és praktikus, gyakorlati lépéseket kíván a megtisztulásban. Mindkét bolygónak van fényszöge az Uránusszal, ezért váratlan, hirtelen meglátások formájában érkezhetnek a szükséges válaszok és megoldások.


A Napnak és a Holdnak a másik fényszöge egy ún. kvadrát vagy kilencvenfok, a Marshoz. A vörös bolygó a Telihold idején továbbra is a retrográdját követő árnyékában jár, és már közelít a 3/3. derékszöghöz a Neptunusszal (korábban: 2022. október 12., november 19.). Időben tehát a tavaly október-december közötti időszakra reflektál az égitest. Az év végéről ismerős benti széthúzás, az iránytalanság, a dilemma, a belső kettészakadás, a gondolati kettősség, a „mi van, ha rosszul döntök” - továbbra is a levegőben lógnak.


Az Ikrek Mars baromi sportos, fiatalos, tele van életenergiával, lóerővel, mozgékonysággal és képtelen egyhelyben ülni. A marsikus energia bevállalós, szeret kockáztatni, bátran megülni a lovat, és pontosan tudja, hogy a veszteség lehetősége mellett ugyanúgy ott van a hirtelen nyerésnek is az esélye. A Mars olyan, mint egy tűzgolyó: hevesen száguld, folyton előre halad, de az Ikrekben olykor szétszakad a figyelme, amiért könnyebben megun dolgokat.


Ha most kintről várod az elindulást, akkor olyan érzésed lehet, mint amikor mozog alattad a futópad, miközben valójában egyhelyben toporogsz. De ha túltolod, pusholod, kikarmolod, véresen komolyan veszed és erőlteted a célt, vagy pont ki akarod kerülni a tapasztalást és előre akarsz ugrani egy olyan játékban, ami még nem töltődött be, akkor is hamar kisül az erőd. Ezért fontos lenne a saját Marsot: a célt, a belső tüzet, a magabiztosságot, az elindulást, legelőször odabent megnöveszteni és megélni. Érdemes egyelőre számba venni az opciókat, az utakat, az irányokat és játékosan kipróbálni, kitanulni azokat, a végső elköteleződés előtt.


A Telihold képletének az Oroszlán aszcendense, valamint a Kos Mc is jó sok egót mutat. Egy böjtölés, a méregtelenítés, az energetikai detox váratlan helyekről tud kimozdítani toxinokat, mérgeket, helytelenül használt tüzet, egos viselkedéseket. A Szűz Holdnak a fókusza a rendbehozás, a (ki)javítás, a wellness, a jól levés, és a Mars most azt keresi, hogy miképp tehet ezekért a legtöbbet. A frusztráció abból adódhat, hogy nem lehet mindig mindent azonnal megjavítani.




És bontsuk tovább a leglátványosabb képeket ebben a horoszkópban:


  • Az Oroszlán aszcendensbe (=ÉN): a Lilith kapaszkodik.

  • A Bak deszcendensbe (=TE): a Plútó.

  • A Kos koronacsakrán (=Mc): a Jupiter-Chiron-Veszta-Vénusz együttállás ragyog.


Első körben túlvilági, angyali lényeként láttam a tengelyek kapuinál álló szereplőket, akik a két világ közötti őrzővédőként, hírnökként figyelnek itt az átjárókban.


Aztán megpillantottam ugyanezeket az alakokat szellemekként, mondjuk úgy, halottakként, akikbe most még kapaszkodhatsz és akik a múltban tartanak, vagy talán félig ide, félig oda húznak.


Végül úgy jelentek meg bennem a főtengelyekbe csimpaszkodó égitestek, mint egy óvszer vagy védőburok az Én-nek, a Ti-nek és a Céloknak a pontján.


Mindez azt mondta nekem, hogy amikor maszkot, sminket, vagy dupla bőrréteget, pikkelyt, páncélt, latex ruhát viselsz, vagy pajzsot tartasz magad előtt, akkor a veled szemben álló személlyel nem tud kinyílni a tiszta kommunikáció, nem jöhet létre a kapcsolódás.


Amíg a kapcsolatokban csupán a páncélburkok mutatják meg magukat és a szereplők nem merik felfedni a csupasz, az elsőre talán védtelennek tűnő rétegeket, addig nincsen közös felület, valódi kontakt. Amíg a sebek beszélgetnek egymással, és mindkét fél attól tart, hogy megéhet, addig a hagymarétegek mögötti lelkek sosem fognak találkozni.


A Kosban álló Mc mögötti csillagképben a Halaknak a múltba visszaúszó fonala jelenik meg, ezért most közelebbről érezheted ezeket a régről kísértő szellemeket, a korábbi vágyakat. Talán a 3D-ben is visszatérnek most olyan személyek, akik az egykori hitrendszereket, illúziókat, mintákat képviselik a számodra. A döntés most is a kezedben: megismétled a múltat, vagy többé már nem akarod ugyanazt és megfejlődöd magadban a szükségest. A Szaturnusz a Halakban mély önmunkára hív, és úgy tűnik, hogy ez lesz a kulcs abban, hogy végre szabadon létezhessünk a közelgő Vízöntő időszakban (Plútó a Vízöntőben 2023-44).


Mindig mondom, hogy a születési vagy a kora gyermekkori élményeket nem tudjuk megváltoztatni, ám lelki értelemben bármelyik pillanatban újjá lehet születni. Sejtszinten is megújulunk néhány évente, spirituálisan miért ne tehetnénk? A fájdalom, a nyomás a következő években abból eredhet majd, ha mindezt megpróbálod megúszni, kikerülni. A Halak-Szaturnusz arról szól, hogy rá kell tudni érezni az engedés-tartás ritmusára. Az erőlködés, az akaratosság csupán több vért eredményez majd.


A deszcendensen, tehát a kapcsolatok terében ülő Plútó a 29. fokról üvölti, hogy ideje átlépni a régi és az új közötti küszöbön. Engedd, hogy inkább az őrzőid vezessenek ahelyett, hogy a halott dolgokba kapaszkodnál. Ne szorítsd tovább, ami már nem tartozik hozzád!


Az Oroszlánhoz az itt és most, az élet, a pezsgés, a lángolás, a nevetés, a játék, a jókedv, az öröm, a szenvedély, a flört, a szexualitás, a huncutkodás tartoznak. Amikor ez az energia az úgymond bűnös, az alantos, a toxikus férfi-nő energetikai játszmákban forgácsolódik szét, akkor csupán félgőzzel működsz. Amíg a személyiséggel azonosítod magadat, amin természetes módon rajta ülnek a régi szégyenek (Lilith), a sebzettségek (Chiron), az önszeretetnek a hiánya (Vénusz), a téves hitrendszerek (Jupiter), addig gátolod az Oroszlán aszcendensnek, vagyis az igazi ÉN-nek a ragyogását és fényét, elzárva annak a konstans, a kiáradó melegségét.


Blokkolod a belső Napodnak, tehát a rálátásnak, a tudatosságnak az energiáját, ezáltal a felsőbb énnel való kommunikációt. Az Oroszlán-trón ilyenkor egy magányos, egyedül levős, királypóz, ahol hiányzik a valódi élet. Talán kívülről úgy néz ki, mintha rengeteg minden és mindenki venne körül, de vajon mélyen is kapcsolódsz? Figyelj, mert a Napnak a fénye perzselhet, égethet, távol tarthat, ám aranyhídként vagy energiacsatornaként képes megengedni az áramlást. Ha jól fókuszálod ezt az erőforrást, akkor bevilágíthatod az előtted álló dolgokat és valójában így láthatod meg önmagadat a teljes fényedben, kitágítva pedig egy másik személynek a valódi arcát. Amíg viszont magad is az árnyékban vagy, addig nem tudsz életet szolgáltató ragyogást biztosítani.


A Lilith az aszcendensen azt mondja, hogy ideje kihozni a napfényre, a porondra a szégyeneket, a dühöket, kitisztítani a sebeket a transzformációnak a tüzében, és motivációként használni mindezt az előre mozdulásban (Mc a Kosban). A helyes sorrend most: a probléma felnagyobbodása, begyulladása (Jupiter), a részek összeforrasztása (Chiron), és az önszeretetbe való megérkezés (Vénusz). Úgy fest, hogy a gyógyulás, a makulátlanná válás kemény munka lesz, de a végeredmény mindenképpen megéri!

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page