Szaturnusz direkt | A küzdelmek vége
- Miss Moodswings
- Nov 15, 2024
- 3 min read
Mindössze négy nappal a Plútónak a grandiózus átköltözése előtt a Bakból a Vízöntőbe, ennek a két jegynek az ura - a Szaturnusz mester, a mai Teliholddal közel egy időben visszafordul a Földdel megegyező irányba, hogy megsegítse az előttünk álló korszakváltást.

A Karma ura, a zodiákus utolsó házának a közepén (Halak 12. fok) vált direktbe, ahol az '𝗔 𝘀𝘄𝗼𝗿𝗱 𝗶𝗻 𝗮 𝗺𝘂𝘀𝗲𝘂𝗺’ c. sabián szimbólumot aktiválja:
A kard, ami vélhetőleg nem egy küzdelmet vagy konfliktust élt meg; a lándzsa, amelyet valószínűleg számos csatában és ütközetben használtak már az elődök, s amely megvédte a tulajdonosának a becsületét: mára a múzeumnak a vitrinjébe kerülhet.
Az 𝘦𝘹𝘤𝘢𝘭𝘪𝘣𝘶𝘳 egy éles, fémes, kemény és erős marsikus szerszám.
Az akaraterőnek, valamint a férfias hadvezetésnek a szimbóluma mostanra azonban beteljesítette a feladatát. Ideje van azt elhelyezni egy olyan helyre, ahol többé már nem kell sem támadnia, sem pedig védelmeznie...
Ez a hely, maga a múzeum, amely összegyűjti és tudományosan is rendszerezi a kulturális javakat, ezáltal az ELMÚLT IDŐKNEK AZ EMLÉKEZTETŐJE. A kirakatában megcsodálhatók a történelemnek a maradványai, az egyes korszakoknak a szuvenírjei & trófeái, a különböző fegyvereken túl pedig a masszív páncélok és vértek is.

A 2023-as belépése óta a Halakba, a Szaturnusz türelmesen kezdte el feltárni a saját históriádat, annak a rejtett mélységeit & ereklyéit.
Lassú léptekben mutatva rá azokra a megoldatlan múltbéli helyzetekre, amelyekben nem merted követni az értékeidet. A Neptunusznak a házában lévő tranzit célja volt kigyomlálni az illúziókat, az ábrándokat, az áldozatizságnak a képzeteit és lebontani mindazokat a hamis dolgokat, amelyeknek nincs a valódiban alapja - ezáltal az idő próbáját sem állhatják ki.
Mindez a szabaddá válásnak a feltétele, amely fellélegzés nélkül a nyugalom, a biztonság, az otthonosság, a megérkezettség sem létezhet.
A Szaturnusz, az idei nyár során (jún. 29.) indult retrográdba, és azóta a belső leltárra, a lelki lezárásra és a további elengedésekre bíztatott. Ha már régóta voltál a tudatalatti elnyomásában és a lelki elfojtásban, akkor ez az időszak jobban fájhatott, hisz a Szaturnusz híresen nyers tud lenni.
A bolygó ugyanakkor nyíltan szembesíthetett is azzal, hogy mik azok a belső gátak vagy korlátok, amelyek falat húznak benned a régi és az új között. Pontosan megmutatta, ha több munkára vagy felelősségvállalásra van még szükség.
Azzal, hogy emlékeztetett az elmúlt idők háborúira és veszteségeire, már a béke, a szeretet & együttérzés felé fordított.
A benned lévő Idő ura ugyanis egyre inkább éreztette, hogy közeleg a változás, amikor a lelki szabadság felé kell tudni nyitni. Ahogyan a Teliholdnak a horoszkópja is jósolta, hogy most a tovább lépésnek van itt az ideje.
Mostanra teljesen tiszta a rálátásod a múltra, az onnan hozott sémákra, mintákra és az önszabotáló hitrendszerekre. Világosabb nem is lehetne, hogy mit kell tudni hátrahagyni, lezárni, elengedni.
A lelkében szabad ember nem akar többé lázadni, vagdalódzni, harcolni a környezetével vagy saját magával. Nem akar megfelelni sem a régi hangoknak, sem pedig a külső elvárásoknak. Tudja, hogy a háborúnak sosincs igazi győztese, ezért inkább az előremutató megoldásokra fókuszál.
A sábai szimbólum is jelzi, hogy valóban eljött az idő letenni a fegyvert: abbahagyni a múlttal való hadviselést, ami persze 𝘯𝘦𝘮 egyenlő a feladással.
A Halakban, a mélyebb lecke egyértelműen a HELYES ALÁZAT, az ÖNMEGADÁS & a LELKI ELENGEDÉS.
Tartózkodj ugyanakkor a jelképnek az alacsony szintjétől, amely a neheztelés, a tettetés, a feladás, a kudarc, a vereség, az elbukás, az önzőség, az értelmetlen harci kedv és erőszak, az önpusztítás és önbántás, valamint a védekező viselkedés!
Kitenni a fegyvert a múzeumba egyúttal azt is jelenti, hogy hajlandó vagy okulni, és továbbadni vagy átörökíteni az utókor számára a küzdelmek során szerzett bölcsességet. Mered hasznosítani a magaddal hozott tudást. A Szaturnusz a sorsátalakításnak a képessége. Amikor képessé válsz a múlt értékes tanulságait átemelni és azokat a jövő építőköveivé formálni.
A Vízöntő társurának, a mai Teilholddal együttálló Uránusznak az üzenete, hogy most az vezethet előre, ha mersz tudatosan nyitni az új utak és lehetőségek irányába, miközben beleállsz az elmúlt ciklus lezárásába is.
Az ajtónak a végső behúzása persze a 2025-ös évnek lesz a feladata. Az elkövetkező 9-es év során fogsz eljutni a 2017-ben induló számmisztikai időszaknak a konklúziójához, amikor a múltnak a becsomagolása és a jövőnek az előkészítése válik időszerűvé. A Plútó kivételével - amely a Vízöntő jegynek a legelső koordinátáit fogja belakni, jövőre az összes lassú bolygó (!!!) megérkezik majd a 29. fokra és jegyet fog váltani, noha az Újba csak 2026-ra érkezel meg teljesen.