Plútó kazimi | Ajtó az új világba

A Plútó, az előttünk álló hetekben az összes személyiségjelölő bolygóval (jan. 20.: Nap, febr. 5.: Merkúr, febr. 15.: Mars, febr. 17.: Vénusz) összetalálkozik majd és így lép át a korszakok közötti küszöbön. A most szombati Plútó-kazimi válik a szemünk láttára kiemelkedő új világnak az egyik fő tartópillérévé, egyben a 2008-as esztendővel induló Bak-Plútó ciklusnak a lezárásává.

2024. január 20-án (14:45-kor) áll együtt a Nap és a Plútó, a Bak jegynek a 29. fok 59. fokpercén, majd azzal szinte egyidőben kéz a kézben tovább is lép a Vízöntő 00. koordinátára.

„Fogy az idő.” – mondja a Plútó.

Ha készen vagy rá, ha nem, a világ, ahogyan azt eddig ismerted, hitted vagy tudtad, most VÉGÉRVÉNYESEN ÖSSZEOMLIK. Az emberiség belekényszerítette magát az elmúlt évtizedekben és évszázadokban az olyan fölösleges keretekbe, a rabságot jelentő törvényekbe, továbbá a hierarchiára épülő családi szerepekbe és társadalmi működésekbe, amelyeknek réges régen lejárt a szavatossága. A hagyományos rendszerek és a megszokott életszerkezet GYÖKERES ÁTALAKULÁSBAN vannak. Ami nem állja ki az időnek a próbáját, ami már nem értékes és nem a Fényből való, az elpusztul.

Biztosan érzed, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban nem alkalmazhatók többé a mostanáig jól bevált kimenekülési, halogatási taktikák és a megúszási játszmák. Extra erőfeszítésbe telik jópofizni és fenntartani a hamis kapcsolatokat. Nem lehet tovább húzni a dolgokat: le kell rakni a karmákon cipelt súlyokat, meg kell tudni bocsátani a bűnöket és lépni kell.

A 29. karmikus fok, magának a magzatburok kiszakadásának a pillanata. Érdemes visszagondolni a december második fele óta zajló megélésekre, mert azokban ráláthatsz a saját születésednek a történetére és a mostanáig öntudatlan működésedre.

Ha sokat fájt a fejed, vagy kimerült és feszült voltál, ha túlnyomtad stb. az mind-mind a születés előtti órákban megéltekről árulkodik. Lehet, hogy szeretted volna halogatni a változást, miközben már ott volt az egyre fokozó belső nyomás, az időnek a fojtogató zsinórja, a felelősségnek a fullasztó aurája. Talán próbáltál volna ellenmenni, ellenkezni, mert az érezted, hogy mire ideértél a kapuba, pont semmi erőd vagy lelkesedésed nem maradt az egészhez. Túlságosan belefáradtál a harcba, megakadtál a döntésben és jó lett volna, ha valaki kintről megsegített vagy tovább nyomott volna. Az is lehet, hogy az elmúlt napokban a (halál)félelem is megcsapott: „Mi lesz, ha nem sikerül?”

A legsötétebb pillanatokban azonban ÉRKEZIK A FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN, amely halkan suttogja: „Már csak egy kicsit kell kitartani!"

Ha ebben a pillanatban nem is érted az összefüggéseket, tudd, hogy láthatatlanul is gyógyul a születésnek, a megtett első lépéseknek a sebe (közelítő Chiron-Felszálló hcs együttállás). Ennek köszönhetően itt és most lehetőség van EGY TELJESEN ÚJ MINŐSÉGBEN ÚJRAKEZDENI & ÚJJÁSZÜLNI AZ ÉLETET.

Hamarosan totálisan más megvilágításba kerülnek a dolgok, ahogyan a megtett út is. Amiben eddig nem volt kellő megértés, rálátás vagy ahol jó ideje hiányzott az erő, az akarat, a döntési készség, a vezetés, ott végre megkezdődhet a regenerálódás.

A Fény tárja ki az ajtót

„Billegést érzek, mintha egy órának az ingája lennék. Tikk-takk, tikk-takk. Érzem a sürgetést, ahogy kattog az időnek a kereke. Nincs lehetőség örökre arra várni, hogy megtörténjenek a dolgok. Itt van az ideje a radikális döntéseknek.

Érzem a múlt és a jövő közötti tengés-lengést, a döntésképtelenséget is. Egyet oda, egyet vissza. A választásnak az időszerűségét. Melyik irányba álljak? Hova tartozom? Melyik húz jobban? Olyannyira idegesítő ez már, hogy fizikálisan is hányingerem van. Görcsöl a gyomrom, a fejem.

Most egy nagyon éles fény jött be, akárcsak egy stroboszkóp, amely a szememnek a sarkából világít rám. A vakító neonfény, MEGVILÁGOSÍTÓ FÉNYKÉNT KEZD EL RÁMUTATNI EGY AJTÓRA. Ilyen lehet, amikor a halott a mennyországnak a kapujában áll. Még a sötétben vagyok, de az ajtó félig nyitva áll és átjön rajta a fényhullám.

A testemben megálltam, viszont a külső ingázás egyfajta megtorpanás formájában velem maradt. Elindulhatok? Átléphetek az ajtón? Érzem, hogy ott valami nagyon új dolog vár, amihez talán nincsenek meg most a készségeim, a képességeim. Egy olyan világ tárulkozik ki, amire talán még NEM VAGYOK FELKÉSZÜLVE.

Azért is rakom magam bele időről időre a régi szarba, azért tartom fenn a múltbeli harcaimat és a korlátjaimat, a nem hozzám tartozó családi dolgokat, mert azok legalább ismerősek. Akármilyen f@s is, legalább már megtanultam, hogyan kell azokban szenvedni vagy küszködni.

Ami viszont az ajtó túloldalán jön, az valami baromi új! És azt érzem, hogy ettől BE VAGYOK SZARVA. Ezt most őszintén ki kell tudni mondani magamnak! Az életnek a szintjén úgy nézhet ki, hogy milyen vagány vagyok, mert látszólag elindultam, csinálom a napjaimat és tökéletesen el tudom játszani, hogy tudom a dolgomat. De itt állva most érzem ennek a valódi súlyát.

Mekkora felszabadulás mindezt kimondai!!

Öntudatlanul azért tartottam eddig elengedni, mert azzal bele kellett volna állnom az újba. Azért küszködtem a múlttal - amit közben utáltam, amivel állandó harcban álltam és már rég ott akartam hagyni a francba - és AZÉRT MARADTAM MÉG ITT AZ ÁTJÁRÓBAN, MERT NEM ÁLLTAM KÉSZEN AZ ÚJRA!

Mintha ez lett volna ennek a küszöbnek a lényegi mondadója, hogy legyek végre őszinte magammal. Ezt az igaz momentumot még meg kellett élni. Ha a világnak, másoknak, a családnak nem is ismerem be, magam előtt ki kellet tudni mondani: VAN BENNEM FÉLELEM!

És ahogy ez megtörtént, érzem is, ahogy azonnal elernyednek az izmok, enged ki a feszültség és azok helyén kezd megjelenni az izgalom. De jó, itt valami új következik! 2-3 hónapja éreztem, hogy van bennem egy állandó idegesség és be vagyok szarva a rám váró új helyzetektől. Az idegrendszerem hetek óta ki volt merülve. Mint amikor érzed, hogy jön valami, de nem látod, hogy az pontosan micsoda. Közben éreztem az időnyomást is, hogy nem húzhatom örökké a teendőket, és ez teljesen megőrjített.

Az izgalom már nem kezelhetetlen és kezd egyre inkább KÍVÁNCSISÁGGÁ ALAKULNI. Most nem tartok a küszöbnek a látványától sem, noha amögött csak a fényt látom és továbbra sem tudom, hogy mi van a hátterében. De érzem, hogy nincs visszaút. Olyan változásnak a hajnalán vagyunk, ami mindent gyökerestül megváltoztat.

Most teszek egy lépést az ismeretlennek az irányába.

Az jön, hogy „új minőségű élet”. A MINŐSÉGE FOG MEGVÁLTOZNI az életemnek. Eddig csak a feszkó volt, a görcsök és a beragadt családi szarok, aminek most pontot kell tenni a végére. Felszabadulni! Menni előre! Megindulni az új életbe és nem kapaszkodni oda, ahonnan már egy jó ideje nem jön a támogatás. Könnyedebb lesz a családi minőség is. Megmaradok tisztelettel és hálával a múlt felé, de már a saját életet választom! Nem fog már úgy hatni rám a múlt és nem fog tudni kibillenteni.

Ehhez érzem a kapcsolódást, hogy egy teljesen más minőséget tudok tovább vinni.

A munkám is változni fog, ahogyan az egész életnek az anyaga is. Mint amikor megrázol egy üveggömböt és tök más lesz a környezet. Nagyon sok minden fog alakulni és hirtelen! Az én hozzáállásomon fog múlni, hogy ezt vajon nehézségnek veszem vagy rugalmas maradok. Lazaságot kell majd gyakorolni és sokkal könnyedebben venni. Ezek lesznek a feladataim, mert megjósolhatatlan, hogy mi jön! De azt látom, hogy nagyon más lesz az eredményesség is. Amibe eddig beletoltam az energiát és egy centit haladt, az most métereket fog. Az eddig begörcsölt rendszeremben most már áramlás van, tök könnyű vagyok! Úgy REPÜLÖK, HOGY NEM TESZEK BELE ERŐT, mert tudom, hogy melyik fuvallatra kell ráfeküdni.”

(Az asztroterápiás konzultációk kivonatát a kliensek belegyezésével osztom meg.)