top of page

Neptunusz RX | A semmi megszelídítése

2024. június 30-án a Szaturnusz, majd nem sokkal később (július 3-án), a Neptunusz is elkezdte az éves retrográdját, a Halakban. A mi életünkben utoljára lehetünk szemtanúi ennek az eseménynek, hiszen a két égitest jövőre már a Kos legelejéről fog majd visszafordulni.



A Halak jegyét a zodiákus utolsó stációjának tekintjük az asztrológiában.


Ám nem csupán ide tér vissza, hanem innen is indul ki minden. Valójában egy végtelen kört járunk, amelynek se eleje, se vége, hiszen örökkön örök.


A Halak, maga a végtelen közösnek - ha úgy tetszik: a kollektívnek, a tere, amin mindannyian osztozunk.


A magzatvíz befogadó óceánjának és az univerzális szeretetnek az emlékezete.


A mélységes, a titkos és láthatatlan benti tereket alkotó érzelmi mátrixodnak a szövete, amelyből a körülötted lévő valóság megnyilvánul.


Erre a mezőre az Unio Mystica, tehát a MindenEgynek az élménye jellemző.


Amikor bent nődögélsz az anyukádnak a hasában vagy épp egy álmodó meditációban szemlélődsz, akkor semmi kétséged nincsen afelől, hogy össze vagy kapcsolva az Univerzummal és a Mindenséggel.


Módosult tudatállapotban képes vagy visszaemlékezni a létezésed korábbi állomásaira, akár a saját fogantatásodra vagy az előző életekre. Szükség esetén bármikor oda tudsz hangolódni a sejtjeidnek vagy a lelkednek az üzeneteire.


És bár a szűkös valóságot eléd vetítő elme szeretné veled elhitetni, valójában sosem vagy egyedül. A szerves része vagy ennek az egyetemes egésznek, amellyel konstans kapcsolódsz.


Láthatatlan múlt

A Halak jegy uralkodó bolygójához, a Neptunuszhoz kötjük a miszticizmust és a spirituális élményeket.


Az égitest (cirka 300 év után), 2011-12 tájékán tért vissza az otthonába, amióta érezhetően jelen van egyfajta spirituális boom.


Az elmúlt évtizedben egyre többen kezdtünk el foglalkozni a lélekkel, önmagunkkal vagy akár a karmikus terek emlékezetével.


Mint minden tranzit, a neptunuszi jegyváltás is elhozta magával a maga előnyeit, ahogyan megmutatta annak a hátulütőit is.


A Neptunusznak, ide a Halakba költözésével, párhuzamosan felütötte a fejét az ún. spirituális materializmus: a lelki útnak az anyagi jellegű megerőszakolása és kihasználása.


A keleti hagyományokat és az onnan érkező gyakorlatokat a többség ugyanúgy kezdte használni, mint bármilyen más szolgáltatást, terméket vagy akár a drogokat.


A spirituális materializmus mindig nárcisztikus is egyben. Egy másik csapda ugyanis, ha az ember a saját spirituális gyakorlatát arra használja, hogy ebből pompás, tündöklő identitást építsen magának - az egojának. Megerősítse a saját felsőbbrendűségének, különlegességének a tudatát. Hogy ő mindent jobban tud, felsőbbséges mosollyal, mindenki másnál. Függővé válik a különféle külsőséges elemektől: öltözékek, szertartások, tanfolyamok, ülések, könyvek, tárgyak, ékszerek, gyertyák stb. Amelyek mind-mind megerősítést nyújtanak számára, hogy ő értékes(ebb).

(-Drogriporter)


A spiritualitást a by-passra, tehát a kellemetlen való szembenézés kikerülésére alkalmazók elhitették magukkal, hogy valóban tudatossá váltak, miközben vélhetőleg csak az ELME KONCEPCIÓIKAT CSERÉLTÉK LE a spirituálisabbnak tűnőre.


A valóságnak a megélése azonban nem változott meg jelentősen - sem bennük, sem pedig körülöttük, ami természetesen hozta magával a jelen irányvesztettséget, a horizontnélküliséget, a fokozódó káoszt, a lelki kiüresedést és a spirituálisban való kiábrándultságot.


Sokan ott csúsztak el, hogy a spiritualitástól konkrét eredményeket vártak, ahelyett hogy annak a segítségével megtanultak volna inkább önmagukra reflektálni.


A Szaturnusz bolygó - amelynek a szent küldetése a szilárd struktúrák & vázak felépítése, időközben maga is betársult a Mélységek ura mellé. A 2023-as jegyváltása óta hozzáfogott ahhoz, hogy végre rendet teremtsen a mélytudatban felkavarodott és az onnan özönvízként kiáradó emóciók összevisszaságában, valamint a spiri biznisz őrületében.


Minden & Semmi

Tisza Kata közösségi oldaláról hoztam az alábbi idézetet, amelyet nemrég "A semmi megszelídítése” c. készülő könyve kapcsán osztott meg az írónő:


„Amikor járjuk az önismeret útját már jó ideje, és elváltunk mindenkitől, akitől kellett és lehetett. Rájöttünk, hogy az apa sosemvolt figyelme már sosem fog úgy megérkezni, ahogy az anya jelenléte sem, ahogyan az nekünk szükséges volt, lehetett volna vagy lenne, és úgy érezzük, a további terápiák se nagyon tudnak már mit nyújtani, meg közben öregszünk is, és talán a gyermekeink is a maguk útját járják - akkor ott kinyílik a semmi. Egy olyan köztes létállapot, ami a valami után jön, de még nem mutatja az előttünk álló mindenséget, sőt úgy érezzük, már minden annyira töredezett, hogy egész talán már sosem lesz. Még sosem volt ilyen nehéz felkelni reggel és másnap újra felkelni és harmadnap mégegyszer, mert már nem látunk magunk előtt semmit. Ekkor van a legnagyobb szükség önmagunkra. Ennek a mélységes űrnek a megszelídítésére. Ez a folyamat, ami már inkább belülről, mintsem kívülről várja a kapaszkodókat, azonban még tartogat valamit nekünk. Ezt a semmit hordtam ki én is, ezért kellett a csönd, s az elmúlt másfél év egyedülléte, hogy mire a felszínre jöhettem újra, elkészült új szavaimmal és mondataimmal, belülről már én magam is készen álltam valami újra és másra.”

Ennek a két lomha mozgású bolygónak az idei őszig tartó retrográdja során a Halakban, érdemes hangsúlyt fektetni az összegzésre, a számvetésre és a benti leltárra. Teret tartani a pihenésnek, a visszatöltésnek és a csendes reflektálásnak.


Ebben a kivételes időszakban fontos lezárni, meggyászolni és végső búcsút inteni mindazon ősi ügyeknek, amelyek mostanra körbeértek.


A mostani belső munkának és a megengedő figyelemnek a milyensége fogja ugyanis meghatározni azt, hogy 2025-26-ra vajon mi születik ki belőled.


Fontos tudatosan kilépni egy picit a megszokottból vagy szimplán engedni a maga módján megnyilvánulni a létezést a napi rutinban. A leghétköznapibb dolgok során is gyakorolni a vanságot, a puszta jelenletét, hogy a szokásos feladatok ugyanúgy meditációvá válhassanak.


A következő hónapok így dúslakodni fognak az igazán mély, a lelki-spirituális élményekben. A tudattalan most rendkívül aktív, ezért élesebbek lehetnek az extraszensz érzékelés, az álmok és az intuíció is.


“Az Egységet csak egyetlenegy módon tudom kimondani. Hallgatással. Nem negatív és kitérő és nem tétovázó, vagyis logosztalan hallgatással, amely megnémul, mert nem tud mit mondani. Régi kínai rajz óriás termetű aggastyánt ábrázol, akinek még a ruharáncai is a szenvedélyes feszültség legmagasabb fokát fejezik ki. Olyan ez az ember ráncos homlokával és lobogó szakállával, mint viharos szélben a fekete zivatarfelhő. Címe: a Mennydörgő hallgatás. Ez a kimondás egyetlen lehetősége. A logosz hangtalan explóziója. Mint ahogy a zene el tud hallgatni. Ahogy a tenger vagy az éjszaka és a halál hallgat. Ahogy Buddha a virágot a kezében tartja, a zarándokoknak megmutatja, de mozdulatlanul ül, és egyetlen szót sem szól. Súnjata, üresség. Ez a Kezdettelen. Ez a végtelen. Ez az Egy.”

(-Hamvas Béla: Tanulmány a zenről. Részlet: Az ősök nagy csarnoka II.  kötetből)



A Neptunusz 2024. május 3. - szeptember 2. között, tehát még pontosan egy hónapot van az ún. kritikus vagy anaretikus fokon, ahova még jövőre is többször visszautal majd. A nosztalgikus utazás ezekben a hónapokban már túlmutat a holmi évek vagy évtizedek által behatárolható időkorláton, hiszen az égitest most egy közel 300 éves periódust zár le a zodiákuson. Követi őt majd szeptemberben a Szaturnusz uralma alá visszalépő, a Bak 29. karmikus fokra beparkoló Plútó is, amellyel teljessé válik a korszakzárás.


Addig is ezt a köztes teret és a mélységes űrt szelídítjük...

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page