top of page

Jupiter-Szaturnusz 3/1 | Önkéntes áldozat

A Telihold napján, 2024. augusztus 19-én volt egzakt a Jupiter és a Szaturnusz közötti első kvadrát, a háromból. Lévén lassú mozgású bolygókról van szó, ez a "hatás" +-2-3 hétig van érvényben.



A két égitestnek az ún. szinódikus ciklusa körülbelül 200 évig tart, amely során 20 évente állnak együtt és körülbelül 8 évente kerülnek derékszögbe az égbolton.


Társadalmi bolygók lévén, az égitestek felelősek a kollektív alaphangulatért. A találkozóik pedig az egyes generációknak az életét is meghatározzák.


A befolyásos történelmi események, az egyes szociális trendek vagy kulturális mozgalmak, továbbá a változások a morálban, az ideológiákban és a törvényekben, egyaránt korrelálnak a Jupiter és a Szaturnusz kapcsolódásaival.


Amelyek azt közvetítik, hogy az evolúcióhoz hozzá tartozik, tudunk-e egyénilég és kollektívan egyaránt új irányokba tágulni, időről időre megújulni és nőni a nézeteinkben vagy friss tudásoknak teret engedni. Közben pedig óvatossággal megőrizni, konzerválni és prezerválni mindazt, amit az elődök felépítettek a számunkra.


Vagyis, a HOSSZÚTÁVÚSÁG & FENNTARTHATÓSÁG elvei mentén fejlődni.


A Jupiter és a Szaturnusz legutóbb a 2020-as téli napfordulókor állt együtt. A fény újjászületésének a pillanatában, a Vízöntő jegynek a szimbolikus 00. koordinátáját aktiválva, nem csupán a kettőjük közötti új szakasz indult el, de egy merőben más korszaknak a kapuja is kitárult előttünk.


Azóta ugyanis a levegő elem lett a domináns, ami az innováció, az újjal való kísérletezés, valamint a technológia egyre látványosabb előretörése mellett, az alulról való építkezést és a közösségi összefogást kezdeményezte. Szemben az elmúlt 200 évvel, amikor a föld elem volt a meghatározó és amikor mind a gazdasági, mind pedig a társadalmi berendezkedésre az iparosodás, a kapitalizmus, a fogyasztóközpontúság, valamint a folyamatos anyagi-pénzügyi növekedés volt a jellemző.



2020 decembere óta a Jupiter és a Szaturnusz pontosan 90 fokra távolodott el egymástól. Itt vagyunk tehát az ELSŐ TESZTPRÓBÁNÁL.


A derékszög ugyanis a KERETBE FOGLALÁSNAK & ANYAGBA ÖNTÉSNEK a fényszöge. Amit ott és akkor, a télnek a legmélyén és a befelé figyelésben elültettél, vajon hova haladt azóta? Érvényes-e a jelenben? A többi kapcsolódási minőségtől abban különbözik, hogy a kvadrátban van egyfajta „arcba tolás” és feszítő kényszer, amely által a realitás szintjén is működőképessé teszi, "racionalizálja" a dolgokat.


A két bolygó ráadásul egymással ellentétes hangulatokat képvisel. Míg a Szaturnusz a szűkítés és a szárítás, addig a Jupiter, a tágulás, a hízás, a növekedés. Az egyik a bekeményítés, a másik: a lazítás.


A kettőjük munkájára gondolhatsz úgy, mint a jógikus bandhára (jel.: "zsilip", "zár", "vákuum"), ami a testi záraknak a megtartását jelenti. A bandha, a kilégzés utáni légzésszünetben vehető fel, amellyel segíti az energia fölfelé emelését és áramlását. Amikor fölülről lefelé halad a felvétel és lentről fölfelé az oldás, akkor bandha, a testben az energia koncentrálását támogatja.


A következő egy év során, amikor tehát összesen háromszor lesz pontos a bolygók közötti fényszögkapcsolódás, egyfajta préselődés történik, amelyben az ENERGIA BESŰRŰSÖDÉSE ÁLTALI NÖVEKEDÉS lesz megélhető.


Nagyon leegyszerűsítve: az egyensúlyt úgy fogod tudni létrehozni, ha bizonyos területen képessé válsz tágulni-fejlődni, más területeken pedig szűkülni-engedni.


A barbár népek is tudták, hogy ahhoz, hogy kapjanak, először fel kell valamit áldozniuk az isteneknek.


A fogyasztói társadalom az elmúlt évtizedek során elhitette velünk, hogy a végtelenségig és következmények nélkül lehet elvenni, használni, követelni és cserébe nem kell majd visszaadni. Szükségtelen a jövőn aggódni, hiszen mindig lesz másik, több, jobb!


A Halak Szaturnusz (2023-25) és az Ikrek Jupiter (2024-25) közötti kapcsolat az ÖNKÉNTES ÁLDOZATHOZATAL fontosságára tanít.


Most abból kell tudni a legtöbbet feláldozni, amiből a legkevesebb van.


Ahol szűk-ség van, oda kell sokat betolni. Ha mást nem is, de legalább több figyelmet & jelenlétet. Amikor ugyanis valamelyik életterületen belassulsz, akkor megfigyelheted, hogy az azért van, mert már nem teszed bele magadat 100%-osan az adott dologba.


Ezért, ha anyagi hiányt tapasztalsz, mert például kiégtél a munkádban, akkor talán érdemes most több pénzt fektetni abba, hogy új képességeket tanulj. Ha mindig kevés idő jut magadra, akkor tanulni kell határt szabni az energiapazarló tevékenységeknek és több hasznos időt felszabadítani. Ha alacsony az energiaszinted és megromlott az egészséged, akkor még inkább kell sportolni vagy szánni kell olyan élelmiszerekre is, amelyek visszahozzák az életerőt.


És így tovább.


A Jupiter és a Szaturnusz találkozói átvezetnek minket az új korszakba. Az utolsó fényszög jövőre már úgy jön létre, hogy mindkét bolygó jegyet váltott (lsd. Kos Szaturnusz és Rák Jupiter).


Addig tehát ez a legfőbb feladat.


sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page