Hello Április!
- Miss Moodswings
- Mar 27, 2023
- 8 min read
Updated: Apr 1, 2023
Köszöntelek áprilisnak a számmisztikai 11/2-es hónapjában és az előrejelzésben, amelynek a fókuszában: „Válaszútnál”.

A földi iránnyal megegyezően haladó bolygóknak hála, az elmúlt két hónapban felgyorsultak körülöttünk az események. Áprilissal viszont ismét az eklipszek és a retrográdok időszakba érkezünk. A Hold- és Napfogyatkozások során megmutatkozó válaszutaknak a célja, hogy a lelket a sorsirányba, a dharmájának a beteljesítése felé tereljék. Most a fogyatkozásokkal egy időben zajlik majd a 2023-as évnek a második merkúri tolatása, a Bikában, ahol áprilisban a Juno és a Veszta aszteroida is áthalad.
Az év negyedik havában véget ér a Nagyböjt, valamint a Ramadán és megérkezik a Húsvét. A figyelem ebben a hónapban a Kosnak és a Bikának a házaira kerül, ahol a következő hetekben feltűnően sok mozgolódás látható.
A karmatengely, az előttünk álló időszakban megkezdi a fokozatos átvonulását a Bika-Skorpióból, a Kos-Mérlegnek a vonalára. Az utóbbiról, tehát az Én vs. Te tengelyről már azonnal villog előttem a 11-es, illetve a 2-es számoknak az analógiája. Mindkettőben jelen van a párban, a közösen, az együtt, de amíg a 2-esben elveszik az egyén, addig annak a magas oktávjában, a 11-esben, megmutatkozik a két egyenrangú félnek az együttműködése – ami tehát ennek a hónapnak, az egyik fő fókusza. A Vénuszt követően, a Merkúr és a Nap is összekapcsolódik ennek a tengelynek a Bikába mutató Felszálló végével, kijelölve a lélek számára a követendő irányt.
Áprilisnak három kazimit is köszönhetünk: a Chiron, a Jupiter, valamint a Felszálló holdcsomópont most egyaránt a Nap szívébe vonulnak, egy-egy új ciklust kezdeményezve. A 2023. március 12-én egzakt Jupiter-Chiron együttállás a Kosban, egészen április 25-ig orbiszon belül marad, és meghatározza következő hetek megéléseit egyaránt.
A masszív márciusi tranzitok után, az előtted lévő hetekben lehetőséget kapsz, hogy picit visszalassíts és ha még szükséges, akkor javítsd, korrigáld a haladásodnak a direkcióját. Ha a részletes elemzésre is kíváncsi vagy, olvass tovább.
2023. április 3.
A Merkúr a Bikában
Merkúr-Plútó kvadrát
A közlésért és közlekedésért felelős Merkúr, márciusban három jegyen (Vízöntő, Halak, Kos) is áttepert, és mostanra leelőzte a Napot. Az égitest, 2023-ra a földes jegyeket választotta a tolatásaihoz, ami azt sejteti, hogy az anyagiakkal, a földi létezéssel, és nem utolsó sorban: az önértékeléssel kapcsolatos ügyeket fogja, időről időre felülvizsgálni.
A Merkúrnak, a Bikába való megérkezésével, enyhül a március végi Kos-sztéllium. Az égitest, itt már a Vénusz bolygó uralma alatt van, ezért a gondolatok most az erőforrásoknak és a pénzügyeknek a harmóniája, az anyagi stabilitásnak a megteremtése, az egyszerű és könnyed megoldások, a túlélés, valamint a nő(i egészség) körül foroghatnak.
A bolygó, a Bikában tett legelső lépésével azonnal belecsöppen a Vízöntő nullán álló Plútónak a derékszögébe. Szokás mondani, hogy amilyen az indulás, olyan a befejezés. A Merkúr, egészen 2023. június 12-ig ebben a fix jegyben toporog, és a retrográd miatt hosszúra nyúló tranzit során úgy fest, hogy nagyon szeretne valamit gyökeresen átalakítani a fenti témakörökben.
Az Égiek Hírnöke, 2023. április 8-án eléri a retrográdot megelőző árnyékát, vagyis azt a fokot, ahova 2023. április 21-május 15. között visszatolat. Érdemes ezt a dátumot bekarikázni a naptárban, mert a most felbukkanó ügyek fogják kérni az eklipszes hetekben a figyelmedet. Az állás azt mondja, hogy lassíts, mielőtt szólnál, döntenél vagy cselekednél. Az előrelépést told ki május-júniusig.
Április 5.
Nap-Chiron együttállás
(=Chiron kazimi)
A teljes február-áprilisban érvényben lévő Jupiter-Chiron együttállást mostanra a Nap is utoléri. Az időszak elsősorban a Kos-Chiron generáció számára jelent egy once-in-a-lifetime lehetőséget, de természetesen mindannyiunk számára oda húzza a figyelmet a Kossal kapcsolatos sebzettségre, mint a születés, az identitás, a motiváció, az erőnlét, a függetlenség, a belső tűz stb. Fontos emlékezni, hogy TE magad nem vagy sem a sebed, sem pedig az első határátlépésednek a története! A Napnak a fényében és a Jupiter nagyítójában, most szépen külön választhatóvá válik ez a kettő. A tudatosítás, a rálátás, a felismerés azonban csak a legelső lépés a gyógyulásban. A Nap, az itt és most összegyűjtött tudását viszi magával tovább a 2023. április 11-ei együttállásához, az égi óriás Jupiterrel, amikor a Szeretet Bölcsessége által, visszakapcsolódhatsz a Maghoz.
Amennyiben hív ez a téma, várlak szeretettel az áprilisi Chiron-csoportba!
Április 6.
Telihold a Mérlegben & a Nagyböjt vége
Merkúr-Felszálló holdcsomópont együttállás
A Mérleg Teliholdban csúcsosodik ki az idei negyvennapos böjti időszak, valamint a tavaszi napéjegyenlőség másnapján, még a Kos Újholddal kezdődő holdciklus. A márciusi Holdkor, a Vénusz, összekapaszkodott a Felszálló holdcsomóponttal, amelyet mostanra a Merkúr is beér. Figyelj, mert az Égi Messenger fontos üzenetet hozhat az utaddal kapcsolatban!
A Teliholddal eléri a teljességét a fenti tranzit, hiszen a Hold, most pontosan szembe kerül a Kosban létrejövő Nap-Chiron(-Jupiter) együttállással. A Mérleg az egyensúlyt, a kompromisszumot, a diplomáciai megoldásokat, a harmóniát, az együttműködést keresi, miközben a Kos, inkább a saját útját járja és szereti magát előtérbe helyezni. Ebben a Holdban ott van az új perspektíva, valamint az Én (Kos) vs. a Világ (Mérleg) belső szembenállásának a gyógyulási esélye.
Április 11.
Nap-Jupiter együttállás
(=Jupiter kazimi)
Az Én házában létrejövő randevú során a Szeretet Bölcsessége találkozik, a Belátás Fényével. Az Itt és Most kapcsolódik, a Távlatokkal. A Jupiter azt mondja, hogy ideje túlnyújtózni a sebek általi beszűkülésből. Emlékeztet, hogy a szerencse, a bőség, a remény, a bölcsesség, a tudás: TE magad vagy. A fájdalmakkal vagy a szeretettel azonosítod-e inkább magadat? Melyiket hizlalod, növeszted, dagasztod: a fényt vagy a régi sebet? Ezekben a napokban leolvadhatnak az önmagaddal és a személyiségeddel kapcsolatos téves hitrendszerek. Fontos dolgokat tanulhatsz önmagadról és eljuthatsz a tiszta Magodhoz. A Kos jegyű állás óriási újjászületést sugall az önmagadba vetett hittel kapcsolatosan.
Április 11.
A Vénusz az Ikrekben
Vénusz-Szaturnusz kvadrát
A Merkúr a Vénusz otthonában, az istennő pedig a merkúri Ikrekben, egyfajta belső helycserét sugall. Jó esetben, most összekapcsolódnak a Szív és az Ész. Az Ikrek, egy levegős jegy és ebben a közegben zajlik a kommunikáció, az eszmecsere, a chit-chat, a párbeszéd, a gondolkodás, a közlekedés, a jövés-menés. A Vénusz, a szívből jövő döntéseket és választásokat jelöli, és a bipoláris jegyben most két irányba húzhat a belső központod. A szív ilyenkor kíváncsibb, kommunikatívabb, tanulékonyabb, izgágább, és hiányozhat belőle az elköteleződés egy konkrét irány mellett.
Nem sokkal a jegyváltást követően, 2023. április 14-től az égitest belép a Szaturnusszal való komolyabb derékszögbe, ami az Ikrekre jellemző légiességet kicsit befalazza. Ez a számvetésnek, az önvizsgálatnak az ideje. Hova vinne a szíved és mit mond a fejed? Vajon a lelked hívása és az észszerűség hogyan tudnának konszenzusra jutni? Melyik térben keletkezik inkább a blokk, mi okozza a dilemmát? Mi az, aminek már lejárt a szavatossága és mi az, ami most is valódi?

Április 20.
Újhold a Kosban & Teljes Napfogyatkozás
A Nap a Bikában & Nap-Plútó kvadrát
Gatyákat felkötni! A 2023-as év első eklipsz kapuja (2023. április 20-május 5.) egy Teljes Napfogyatkozásos Újholddal nyílik, a Kosnak az anaretikus fokán, kvadrátban a Plútóval. Ez a végső cselekedetnek és a küldetés bevégzésének a hívása. A sürgetés és az intenzitás. A most vagy soha.
Az Újholdat követően, a Napunk eléri a Bika házát, ahol a Merkúr másnap megkezdi a tolatását.
Ha visszaemlékszel, a tavaszi napéjegyenlőség másnapján is volt egy Kos Újhold, a jegynek a legelső fokán. A Koshoz, a köldökzsinór elszakadásnak, az elválásnak, a szeparációnak, egyben a megszületésnek a pillanata tartozik. A mostani Nap-Hold együttállás magában hordozza a kezdetnek (Kos) és a végnek (29. fok) az egyidejűségét. A legutolsó fokban megbújik a búcsúnak a mozdulatlansága, egyben a valami újnak az izgalma.
Az eklipszek, önmagukban is SORSSZERŰ KEZDETEKET és KARMIKUS BEFEJEZÉSEKET szimbolizálnak, amelyet a fentiek csupán erősítenek. A Nap-és Holdfogyatkozások, a karmatengelynek a Fel-és Leszálló csomóihoz kapcsolódnak; mindig párban járnak, két hétre vannak egymástól és a téridőben létrejövő kilépési vagy csomópontokat szimbolizálnak. A sorstengelynek, a retrográd a normális haladási iránya, és körülbelül 18 hónapot időz egy-egy jegypárban. Az érdekesség, hogy 2022-25 között most közel három éven át (2x18 hónapig) a Vénusz (Bika/Mérleg), valamint a Mars (Skorpió/Kos) uralma alatt van.
Az égitestek fogyatkozása ahhoz az élményhez hasonlítható, amikor le-és felkapcsolod odabent a lámpát. Ilyenkor hirtelen megszűnik a fényesség, a rálátás, a tudatosság, és általában ez okozza az eklipszek időszakára oly jellemző bizonytalanságot, feszültséget. Visszagyújtva a fényt, az mintha sokszorosan világítaná be az addig láthatatlan dolgokat. Az eklipszek közötti napok gyakran egyfajta centrifugára emlékeztető, felkavaró megéléseket hoznak. Ez főleg akkor igaz, ha letértél az útról és most fel kell benned rázni valamit. A Kos jele kapcsán feljöhetnek az önérvényesítéssel, az önvédelemmel, az önismerettel, a Chiron-sebekkel, a vállalkozással kapcsolatos dolgok. A Nap-Plútó kvadrát, a szabadságod vagy az első lépés útjában álló, a mostanáig öntudatlan dolgokra mutathat rá.
A fogyatkozásoknak a kapuja sorsszagú útkereszteződést, válaszutat szimbolizál a lélek evolúciójában. A kérdés az, hogy vajon hajlandó vagy-e kilépni a régi programokból, vagy inkább megismétled azokat? Fokozódó nyomást érezhetsz, hogy az új territóriumnak és lehetőségeknek az irányába mozdulj. A karmatengelynek a most kezdődő átvonulása majd júliusra lesz teljes, amikor a Fel- és Leszálló holdcsomók a Kos-Mérlegbe, az Én-Te otthonába költöznek a következő másfél évre. Érdemes lesz figyelni a mostani eklipsz kapuban felbukkanó témákat, elsősorban az emberi viszonyokban való határhúzás ügyében. Hol ér véget az Én és hol kezdődik a Te? Vajon az önzőségnek vagy az önfeláldozásnak az irányába dől inkább a mérlegnek a nyelve?
A fentiekkel közel egy időben és párhuzamosan, a Merkúr majdnem utoléri az Uránuszt a Bikában, amikor megtorpan s megkezdi az idei második retrográdját. A Viharisten közelsége miatt az Újhold napjai körül hangos ébresztőkre számíthatsz! Amiatt, hogy a Bikában jár most a szerződések és házasságok aszteroidája, a Juno is, az anyagi és pénzügyekben, a másokkal megosztott jövedelmek (adók, ingatlan, válás, öröklés stb.), a biztonságérzeteddel kapcsolatos helyzetek bukkanhatnak elő. Különösen, hogy a záró eklipsz is a (Plútó uralta) Skorpióban lesz. Figyelj arra, hogy miben vagy túl konok, makacs, mibe kényelmesedtél bele és hol ragaszkodsz fölöslegesen a már méltatlan dolgokhoz. Ha korábban már elvégezted a munkát, akkor ez az időszak a békés átgondolásnak, az utolsó simításoknak a pár hete lesz. Más különben készülj a teljes felfordulásra!
Április 24.
Nap-Veszta-Felszálló holdcsomópont tripla együttállás
Jupiter-Erisz együttállás
Bármi, ami az eklipszek kapujában történik, az sokszoros jelentőséggel bír. Ezért ezt a dátumot is nyugodtan húzd alá pirossal a naptárban! Az együttállások mindig új kezdeteket jelölnek, és erre a napra egy dupla indulás jut! Az Erisz felbukkanása a képben kényelmetlenséget, belső viszályt, békétlenséget, bosszankodást üvölt. Ne feledd, hogy az istennő csak ott tud háborút szítani, ahol már egyébként is hiányzik a harmónia. Most a hited és a saját igazságod lesz megmérettetve.
Ha a zajban képes vagy elcsendesedni, akkor észrevehető, hogy a hullámok, a viharok, a kétségek, a viták és a centrifuga mögött, mindig ott van a nyugalom, a harmónia, a biztonság is. Ez egy csúcspillanat, amikor a Rálátás ereje találkozik a Sorsiránytűvel, hogy beragyogják a tökéletes utat. Egyfajta karmikus történet van kibontakozóban, ami azt suttogja: "Gyere erre!", "Ide mozdulj!", "Itt van az előre!", "Ide fókuszáld, koncentráld az erődet!". A Veszta és a Nap együttállása olyan, mint egy világítótorony, ami a sötétben megfényesíti a spirituális fejlődést és a küldetésedet szolgáló utat. Ehhez viszont el kell tudni mozdulni a toxikus helyzetektől, az erőharcoktól, a félelmektől (Leszálló a Skorpióban).
A hármas együttállás 'A widow at an open grave' sabian szimbólumon pontos. A jelkép szerint az özvegyasszony frissen elvesztette a partnerét, családtagját, és a nyitott sír, mintha azt üzenné, hogy a seb még érzékeny. Valami még nem lett lezárva, befejezve, meggyászolva. Amikor azt érzed, hogy egy halott helyzetben vagy, ami felemészt, elpusztít, megmérgez, ha most a sötétben botorkálsz, akkor tekints a fény felé. A karmatengely, ezekben a hetekben elhagyja a Bika-Skorpiónak, az Élet-Halálnak a vonalát, és mintha most utoljára emlékeztetne, hogy találd meg a békét az elengedésben, a búcsúban, a lezárásban hiszen csakis így tudsz a léleknek a küldetése, valamint a friss irány felé indulni.
A hónap utolsó napjainak az asztrológiai állásai segíthetnek az önmagad által állított belső korlátoknak az áttörésében. Lassan minden kitisztul, világossá és egyértelművé válik, hogy a Merkúrnak az irányba állásával (2023. május 1.) már az anyagban is megmutatkozhassanak az eredmények. A belső magod tudni fogja a választ a tavaly január óta a levegőben lógó, és az áprilisi eklipszek során berobbanó kérdésekre.
Dátumok szerint:
Április 3. Merkúr a Bikában; Merkúr-Plútó kvadrát
Április 5. Merkúr-Szaturnusz szextil; Nap-Chiron együttállás
Április 6. Telihold a Mérlegben; a Nagyböjt vége; Merkúr-Felszálló együttállás
Április 7. Nagypéntek; Vénusz-Neptunusz szextil
Április 8. Merkúr-Mars szextil, Merkúr a retrográd előtti árnyékban
Április 9-10. Húsvét; Juno-Uránusz együttállás
Április 11. Vénusz az Ikrekben; Vénusz-Plútó trigon; Jupiter kazimi
Április 14. Vénusz-Szaturnusz kvadrát
Április 15. Veszta a Bikában
Április 20. Újhold Napfogyatkozás a Kos 29. fokon; Nap a Bikában; Nap-Plútó kvadrát
Április 21. Merkúr retrográd a Bikában; a Ramadán vége
Április 23. Merkúr-Mars szextil
Április 24. Nap-Veszta-Felszálló együttállás; Jupiter-Erisz együttállás
Április 25. Nap-Szaturnusz szextil; Vénusz-Chrion szextil
Április 27. Mars-Chiron kvadrát
Április 29. Mars-Uránusz szextil