Hello Tavasz '24 | Óriási felszabadulás
- Miss Moodswings
- Mar 29, 2024
- 6 min read
Updated: Mar 30, 2024
2024. március 20-án szerdán virradóra (4:07-kor) beköszöntött a csillagászati tavasz, ami egyben az asztrológiai újévnek is a pillanata. A cselekvő Én-t képviselő Nap kibújt a téli álomból és túlhaladva a Kos nullán, alágyújtott a megszületésnek, a kikeletnek és az új kezdeteknek.

A nyár kezdetével érezhető gyógyulást és óriási lelki felszabadulást élhetsz majd meg, ám ahhoz előbb szembe kell nézni az ismétlődő és visszatérő köreiddel, magyarul TISZTÁBA KELL RAKNI A MÚLTAT & ÖNMAGADAT.
Az idei tavasz emiatt lassú fokozatokban fog csak berobbanni.
A belső iránytűd behangolása (eklipsz-szezon) és a reflektálás (Merkúr retrográd) hetei után, április második felétől lesz lehetőség arra, hogy már a STABIL ÉRZELMI KÖZÉPBŐL láss neki a célok megvalósításának.
Addig ne siess!
Az új hónap kezdetén a figyelem jelentős része még a múlton, a lelki síkon és a belső mélységeken lesz, tehát nem a kint mérhető eredményekben válik megfoghatóvá a haladás. Ezekben a hetekben a láthatatlanban megélt élmények maradnak a hangsúlyosak és az összegzés, a számvetés, az erőgyűjtés lesz a feladat.

Az előttünk álló negyedév hangulatát a Nap jegyváltására felállított horoszkóp és az időszakban aktuális égi állások vetítették előre:
Plútó a 12-es házban,
szemben a Holddal:
TOTÁLIS ÉRZELMI TRANSZFORMÁCIÓ
A zodiákus legutolsó házát befoglaló Plútó, a MÉLYSÉGEK TOTÁLIS ÚJJÁSZÜLETÉSÉT és a TUDATTALAN GYÖKERES MEGTISZTÍTÁSÁT jelzi a tavaszra.
Az intenzív belső átalakulások és a terápiás okkutatás közben és azok mellett, az állás a fokozott elvonulásra, valamint a tudatos pihenésre és visszatöltésre is int. A 12-es életház ugyanis azt a lélekstációt képviseli, amikor magzatként erőt raktározunk az indulásra.
Az Alvilág urával szemben csücsül az Oroszlán Hold, amely oppozíció végletes megéléseket, szélsőséges lent-fenteket, gyakori hangulatingadozásokat sugall, amelyek által az ÉRZELMEK FELETTI URALOM lesz tanulható.
A leghétköznapibb helyzetek fogják behívni a lélek mélyére zárt traumákat, démonokat és emlékeket, hogy a rálátás által megindulhasson azok végső transzmutációja.
Elsőre talán ijesztő és sok lesz, ha a rengeteg legyömöszölt feszültség és a belső frusztráció most atomrobbanásszerűn tör ki a felszínre.
Az öntudatlan félelmektől és a kontrolltól való teljes megszabadulás útján lesz azonban kinyerhető a VALÓDI VARÁZSERŐ és a TISZTA HATALOM.
A 6-os életház nem a kedvtelésből vállalt, sokkal inkább a kitett és alárendelt helyzetekben megélhető tanulságokon keresztül vezet vissza az élet és önmagad szolgálatához. Végső soron a plútói újjászületések az ego halálával, és a teljes önátadás útján érhetők el.
A Hold helyzete azt is jelzi, hogy az ismétlődő testi tünetek vagy a krónikus betegségek útmutatása által lehetsz most tudatosabb az eddig a sötétben megbújó belső tartalmakra.
Egyben a transzgenerációs, az anyai-női minták radikális lezárását és a felmenői sorskörökből való kiemelkedés időszerűségét is mutatja (Plútó a Sasnál).

Hangsúlyos első kvadráns:
FÓKUSZBAN, AZ ÉN
A tavaszi képletben a bolygók most feltűnően egy területre tolulnak és szinte kivétel nélkül együttállásokban vesznek részt, ami kedvez az Új elindításának.
Amikor a horoszkóp ide a keleti térfélnek (az ún. első negyednek) az irányába dől, az azt üzeni, hogy az AZ EGYÉN HALADÁSÁRA célszerű helyezni a hangsúlyt és elsősorban az ÉN-re érdemes fókuszálni a figyelmet.
Élvezzenek most előnyt az önismeret és az önmegvalósítás!
Az is lehetséges, hogy olyan helyzeteket produkál majd az élet, amelyekben fokozottan kell tudni gyakorolni az önmagadért való kiállást - vagyis, a saját akaratodnak és véleményednek a képviseletét. Tanulandó lehet az énhatárok asszertív, de határozott kijelölése egyaránt.
A Napnak az évében az ÉN FELFÉNYESÍTÉSE & KIBONTATKOZSTATÁSA, továbbá az ÉLETED FELETTI HATALOM VISSZAVÉTELE egyszerűen kikerülhetetlen.
Az első életház telítettsége azt sugallja, hogy mostantól kevésbé leszel a külső körülményeknek és a kényszerű eseményeknek az áldozata, mint például a tavalyi év során.
Azzal viszont, hogy a kezedbe kapod a kormányt, valamint az irányításnak és a döntésnek a jogát, egyúttal a felelősséget is magadra kell tudni vállalni. Éppen ezért az adódó lehetőségekben is sokkal éberebben kell majd a részedet kivenni.

Aszc-Deszc a Vízöntő/Oroszlánban:
AZ ÖNÁLLÓSODÁS
A Vízöntő aszcendens arra utal, hogy az ÉN legfőbb törekvése most a mázsás súlyok letétele és a testi-lelki szellemi megtisztulás, maga a FELSZABADULÁS & FÜGGETLENEDÉS.
Mindez persze onnan indul,, hogy reflektálni kell tudni a saját magad elé emelt korlátokra, és az önmagaddal űzött csatákra: az erővesztés pontjaira.
Vedd észre, hogy miben és mennyire függ a döntésed, a működésed, a reakciód stb. másoktól és ezáltal hogyan engeded át az erőd feletti kontrollt!
A tavasz pillanatában a Mars még a Vízöntő jegyben állt, ezért egyre sürgetőbb ennek az erőforrásnak, tehát a benned élő férfi(as) szerepeknek, allűröknek és működéseknek a kitisztítása, továbbá az ÉLETENERGIA VISSZANYERÉSE & az ÖNVEZETÉS.
Az aszcendenssel átellenben lévő Oroszlán deszcendens, az ÉN-re való világos rálátásnak a lehetőségét most a kapcsolódások tükrében jeleníti meg.
Olyan helyzetekben is kell tudni majd gyakorolni az önazonosságot, az irányítási- és döntésképességet, amikor esetlegesen az egoizmussal, az autoritással vagy a domináns viselkedéssel találod szemben magadat.
Vajon mennyire tudsz ezektől függetlenedni és az elnyomásra nem a csakazértse, a lázadás, a versengés vagy az agresszivitás szintjéről reagálni?
A deszcendens a Rák csillagképnek az elengedő ágát súrolja, ezért a KAPCSOLATI ÖNÁLLÁSÓDÁS kitűzendő céllá válik.
Időszerű lehet azoknak a megkötő szereplőknek és helyzeteknek a levágása, akik és amelyek mostanáig talán éltettek és tápláltak, de a jelenben többé nem hagynak önállóan létezni. Le kell már metszeni magadról azokat a fullasztó függőségi vagy szimbiotikus mintázatokat, amelyekkel a lélek szintjén nem tudsz tovább azonosulni.

Az Aszc urai együttállásokban:
ELRENDEZÉS & NYITÁS
A Vízöntő aszcendensnek (ezáltal a képletnek és a három hónapos időszaknak is) a két ura: a Szaturnusz és az Uránusz.
Az előbbi a Vénusszal, utóbbi pedig az Uránusszal volt (közelítő) együttállásban a tavaszi napéjegyenlőségkor:
Vénusz-Szaturnusz együttállás
Az idei tavasz az (ős)bizalom, az (anyagi) biztonságérzet, az önbecsülés-önszeretet-önértékelés vizsgáját hozza el.
A női-anyagi-kapcsolati létezésnek az alapjaiban egyaránt igény lehet az újra rendeződésre vagy a végső lezárásra.
Felismerheted, hogy miben és hogyan blokkolod a szerelmet, a boldogságot, az örömöt és vajon miért zárod el magadtól a termékenységet, akár a képességek további kibontakoztatását. Sokkal nyersebben láthatsz rá a fentiekkel kapcsolatos illúziókra és a saját felelősségedre az esetleges ismétlődésekben. Találkozhatsz az én-határokkal és szükségessé válhat az eddig kényelmesnek tűnő falak áttörése.
Uránusz-Jupiter együttállás
(egzakt: ápr. 21.)
Az Uránusz és Jupiter a Kos és Bika csillagképek határánál, annak nemző részénél találkozik. A tavasz második fele ezért kifejezetten TERMÉKENY & BŐSÉGES IDŐSZAK lehet, ha ki tudsz lépni a kényelmi zónából és bátran nekiállsz feszegetni a határokat, a korábban biztonságos kereteket.
A Vénusz uralma alatt létrejövő randevú a párkapcsolat-szex-szerelem-kötődés témáiban jelezhet egyfajta NYITÁS ÉLMÉNYT, egyben az újszerűnek, a meglepőnek, a szokatlannak az irányába is terelhet.
Villámcsapásszerű felismerésekben nem lesz hiány!
Az állás elhozhatja a biztonság-anyagiak-pénzzel kapcsolatos hitrendszerek tisztulását és egy karmikus ciklus lezárását is pl. válás, jogi-peres ügyek konklúzióját stb. (Vénusz-Jupiter együttállás a Bika 29. fokon: máj. 22-23.).
Onnantól kezdve, hogy a Jupiter tovább lép az Ikrek jegyébe (máj. 26.), fokozódni fog az igény az ismeretszerzésre, a kapcsolódásra, a párbeszédre is.
Könnyebbé válik majd a szeretetteljes kommunikáció, a dolgoknak a kimondása és tisztázása. Nőni fog a kíváncsiság, ami segíti a másokra való odafigyelést, a tágasabb értelmezést és megértést, továbbá a felülemelkedést az eddig egyoldalú nézőpontokon.
Az Ikrek Ic emlékeztet, hogy a múlt, továbbá a különbözőségeink elfogadása nélkül nem lehetséges közösen nőni, fejlődni vagy a kapcsolatainkat rendezni. Célszerű játékosan odafordulni a gyerekkorhoz és a másabb vagy a szokatlan megoldásokhoz!

Merkúr-Chiron triplázva:
A LÉLEK HÍVÁSA, A GYÓGYULÁS
A Merkúr, az előttünk álló hetekben háromszor közelíti meg a Chiron-Felszálló hcs együttállást, a Kosban.
A 2024-es tavasz fókuszába a múlt, a gyermekkor, a belső gyermek és a lélek sebeinek a begyógyítása kerül. A lélek mágnese és iránytűje egyértelműen a HOLISZTIKUS ÖNGYÓGYÍTÁS.
De mit is értek "gyógyulás" alatt?
NE NYOMD EL: Engedj létjogosultságot mindannak a sebnek, traumának, fájdalomnak vagy nehéznek (akár a test szintjén is), amelyet eddig hárítottál magadtól. Hagyd létezni, ne akard kitörölni, megszűntetni vagy megváltoztatni!
MENJ BELE: Engedd át magadon az érzést, minden hordalékával együtt. Éld át 100%-osan az élményt!
NE RAGADJ OTT: Amint teljesen megengeded magadnak a tapasztalást, többé nincs vele dolgod. Ne ragaszkodj tovább a szenvedéshez, ne kapaszkodj bele a fájdalomba. Engedd keresztül, aztán dobd el egy mozdulattal!
A Nyilas jegybe (és a Kígyótartó csillagképre) mutató Mc azt üzeni, hogy a gyógyulásodhoz most az örömre, az optimizmusra és a fejlődésre való kinyitás, a magasabb rend és bölcsesség iránti bizalom, továbbá az önmagaddal és a másokkal való őszinteség vihetnek közelebb.
Olyan döntési helyzetekben, illetve útkereszteződésben találhatod magadat, ahol nem csak a gyermeki kíváncsiságot és a nyitottságot lesz fontos gyakorolni, de az önálló gondolkodásnak a képességét is. Vedd elő a nyíltságot a leghétköznapibb szituációkban, valamint a mindennapi közlés és közlekedés során egyaránt. Próbáld meg, hogy bátran és egyenesen fejezed ki önmagadat, miközben ugyanúgy fenntartod magadban az elfogadást, a lágyságot, a megértést és az odafordulásra való igényt is.
Úgy sejtem, hogy a 2024-es tavasz végére bölcsebbek, öntudatosabbak, könnyebbek leszünk és a tehermentesség válik az alapélménnyé. Teljesebb rálátásunk lesz saját magunkra, az önkorlátozó vélekedéseinkre és a sebeinkre. Túlnézve azokon és a felszínesen, mélyebben is megismerve a mozgatóinkat fogunk eljutni annak belátásáig, hogy egyedül mi felelünk az életünk során szerzett tapasztalásokért. Visszaragadva az erőinket és kezünkbe véve a sorsunk irányítását, képesek leszünk a karma és szenvedés körök megtörésére és a szabad szárnyalásra!
Kiemelt tavaszi dátumok:
2024. március 18. Merkúr az árnyékban
2024. március 19. Merkúr-Felszálló hcs együttállás
2024. március 20. Tavaszi napéjegyenlőség; Merkúr-Chiron együttállás 3/1
2024. március 21. Vénusz-Szaturnusz együttállás
2024. március 25. Mérleg Telihold – nyílik az eklipsz kapu
2024. április 1. Merkúr retrográd a Kosban
2024. április 4. Nap-Felszálló hcs együttállás
2024. április 8. Kos Újhold – zárul az eklipsz kapu; Nap-Chiron együttállás
2024. április 10. Mars-Szaturnusz együttállás
2024. április 11. Merkúr kazimi a Kosban
2024. április 15. Merkúr-Chiron együttállás 3/2
2024. április 21. Jupiter-Uránusz együttállás
2024. április 25. Merkúr-Felszálló hcs együttállás, Merkúr direkt a Kosban
2024. április 30. Mars a Kosban
2024. május 2. Plútó retrográd a Vízöntőben
2024. május 6. Merkúr-Chiron együttállás 3/3
2024. május 13-23. Nap-Vénusz-Uránusz-Jupiter együttállás
2024. május 19. Mars-Felszálló hcs együttállás
2024. május 25. Jupiter átlép az Ikrekbe