top of page

Hello Május!

Updated: May 2, 2023

Köszöntelek májusnak a számmisztika szerint 12/3-as hónapjában és az előrejelzésben, amelynek fókuszában: „Felfüggesztés”.



A Tarotban, a XII. kártyalap az "Akasztott ember”, amely azt sugallja, hogy ezekben a hetekben célszerű felfüggeszteni a cselekvést, megállni egy pillanatra és egy rövid lélegzetvétel erejéig szünetet tartani. Talán egy másik szemszögből vizsgálni azt az ügyet, amellyel mostanáig foglalkoztál. Hasznos lehet fordítva, akár egy teljesen új nézőpontból tekinteni az adott problémára, hiszen jelenleg ez hozhat megoldást.


Ebben a hónapban a Bika háza kéri a legtöbb figyelmet, mert az első két hétben itt zajlik az év második merkúri retrográdja, valamint tizenkét év után visszatér ugyanide a Jupiter is.


Emiatt bármilyen teremtésed látványosan be tud sűrűsödni az anyagba, miképpen az is, ha valamilyen formában korlátozod az önszeretetet vagy öntudatlanul akadályozod a saját képességeknek és az új lehetőségeknek a kibontakozását.


A plútói kvadrát fényszögek, illetve a havi szembenállások azt mutatják, hogy megakadhatnak az eddig jól működő dolgok vagy a korábban bevált hozzáállások, jelezve, hogy most más irányból lenne fontos megugrani vagy teljesen meghaladni azokat a bizonyos benti gátakat. A külső-belső harcokat elengedve, május hónapban viszont óriási transzformációkat lehet véghez vinni.


2023. május 1.

PLÚTÓ RETROGRÁD

& MERKÚR KAZIMI


Minden kezdet magában hordozza a véget, egyben a teljességet, ezért is sokatmondó, hogy a májusi hetekbe az eklipszeknek a viharos kapuján keresztül érkezünk. A fogyatkozások sorsszerű kezdeteket és karmikus lezárásokat szimbolizálnak, amikor az életednek az egyik fejezetéből, a következőbe mozdulsz.


A hónap legelső napján a még hátráló Merkúr, egy pillanatnyi világosságért a Napnak a szívébe húzódik, majd bevonul az égitest mögé. A valódi Beavatás most a Tudatosnak a hátterében történik.


Eközben a Sötétség ura, a Plútó, megkezdi a tolatását a Vízöntő nulladik koordinátájáról vissza a Bakba. A hátráló bolygó energiája mindig befelé hat.


Ebben a hónapban a belső transzformációt kell tudni végrehajtani, amihez már a legelső napon friss belátások érkezhetnek.

A két égitestnek a rükvercje a reflektálásnak, a befelé hallgatásnak, a visszatekintésnek és az átgondolásnak, egy új nézőpontnak a fontosságát, időszerűségét közvetíti. A Plútó, májusban még nem fog elmozdulni a Vízöntőből, sőt, magáról a nulladik fokról sem. Időt kapsz arra, hogy integráld az elmúlt hetek fajsúlyos tranzitjait.


A Merkúr a Bikában, maga sem segíti most az előremutató, a progresszív vagy a haladó gondolkodást. Ebben a jegyben és irányban, a bolygó, sokkal inkább konok, ragaszkodó, lassú, nem siettető, némileg begyepesedett. Az állás, elsősorban abban lehet hasznos, hogy a fent jelzett változékonyságban a szilárd és a földelt belső tengelyed irányába húzzon.


Az Égi Messenger a hónap középig, tehát az eklipszeken is túlmutatón, marad revízióban, hogy legyen tered átgondolni, mi a fontos, az értékes és ennek alapján hozhasd meg az anyagi vagy akár a testi egészséggel kapcsolatos döntéseket.


2023. május 5.

ZÁRUL AZ EKLIPSZ KAPU

& SKORPIÓ TELIHOLD


A Skorpió Leszálló holdcsomópont közelében létrejövő, a hazánkból is elcsíphető félárnyékos Holdfogyatkozással zárul az idei év első eklipsz szezonja. Számítható az elmúlt másfél év ügyeinek az eszkalációja, hiszen ez lesz az utolsó eklipsz a Skorpióban, a 2022. január óta itt álló karmatengely mellett. A mostanra már hátráló Plútó uralma alá kerülő Telihold képlete, jó sok intenzitást, hiperérzékenységet mutat, ahol a Skorpió aszcendensen ülő Holddal szembe kerül, a Napnak és az Uránusznak az együttállása. A Leszálló melletti eklipsz mindig karmikus lezárást jelképez. A múltból, a mélyből, a tudatalattiból a felszínre törő érzelmek vezetnek most az ürítéshez, a tisztuláshoz, az elengedéshez, a mély átalakuláshoz és a felszabaduláshoz.


URÁNUSZ KAZIMI

2023. május 9.


A sötétebbnek tűnő hetek után, a Napnak és az Uránusznak a találkozója felvillanyozó ötleteket, aha-belátásokat, anyagi áttöréseket, váratlan megoldásokat, a szabadulás irányába vezető felébredéseket hozhat. Ezekben a napokban könnyebbé válik a kreatív, az innovatív, a dobozon kívüli változtatások meglépése. A Tudatosság és a Harmadikszem közvetlenül kommunikálnak, és a homlokodon, valamint a hajkoronádon keresztül most isteni dowloadok érkeznek. Ez a tranzit abban az esetben lehet feszültségekkel teli, ha túlságosan ragaszkodsz a régi szekérhez és nem vagy hajlandó nyitni a változás, a jövő, az új felé.


A Merkúr, 2023. június 4-én éri el majd az Uránuszt, addigra bevégezve a Bikában töltött tolatást, egyben a retrográdot követő árnyékot: a nyár elejére minden teljesen világos lesz.


Practice the pause.

JUPITER A BIKÁBAN

& MERKÚR DIREKT

2023. május 16.


A változékonyabb napokat követően és a stabilitás érzetét támogatandó, az éves trendekért felelős Jupiter, mostanra elhagyja a tüzes Kos birodalmát és a Merkúrnak az irányba fordulásával közel egy időben, maga is átlép a Bikába. A Messenger innentől kezdve néhány hétig még az árnyékban marad, hogy szépen lassan elsimítsa a retrográd hetek alatt felmerülő ügyeket.


A Jupiter, utoljára 2011-12 között járt errefelé és a következő 12 hónapot a jegyben tölti majd. A Bikában dolgozik 2018-26 között a váratlanságért felelős Uránusz, és idén nyáron ugyanitt kerekíti le a tanulságait a karmatengely (2022-23) egyaránt


Bikás témák: a bankok, az euro, a bitcoin, az arany, az infláció, a termőföld, az élelmiszer, a klíma, a fenntarthatóság, a lassú és fokozatos növekedés. Pszichológiai értelemben pedig az önértékelés, az önelfogadás és az önszeretet, valamint az érzelmi és az anyagi biztonság.

Alacsony megélése ennek a jegynek a fix dolgokhoz való ragaszkodás, a változásnak való ellenmenés.


A Jupiternek, a Bikába való belépését átszínezi a Plútóval felvett éles derékszöge, ami azt sejteti, hogy a fenti témákban még nem ér véget a munka. Továbbra is meg kell tudni találni a változásban való stabilitást és képesnek kell lenni a teljes transzformációra a testtel, az anyagi és földi létezéssel, a saját képességekkel, az önértékeléssel kapcsolatosan.


A Kosból a Bikába


A Kos jegy, maga a tüzes kezdet, a teremtő és az indító szándék. Arról szól, hogy magzatként már akkorára nőttél, hogy az édesanyád hasa túlságosan szűkössé vált és most érzed, hogy időszerű kitörni, kinyomulni az ismeretlenbe. A Kos-analóg aszcendens területe azt szimbolizálja a horoszkópban, hogy mostanra összegyűjtötted az erőidet és készen állsz a harcra. Tele lett a lelked potenciállal és hív az út, ahol nem a cél a fontos, hanem maga a tapasztalás. Emiatt nincs is benned többé félsz, hiszen tudod, hogy bármerre is indulj: nem hibázhatsz.


A születés tehát mindig az akarattal, a szándékkal, egy belső lelki vállalással, az ideáknak a szintjén indul, és ezt követi csak a fizikai-anyagi megvalósulás. Fontos, hogy a sorrend nem felcserélhető. Amire hatásod van itt a kezdetnél, hogy vajon tudatos szándékkal vagy öntudatlan programozásból indítod-e a mozgást.


Alakítója, netán elszenvedője vagy-e a teremtésednek?

A Kos-Bika jegyek határa, a személyiségfejlődésben nagyjából a kora csecsemőkornak azon időszakát öleli fel, amikor a saját határokat felismerő újszülöttként már fokozatosan kezded belakni a testet és az anyagi világot. Elfogadod a fizikális létezést, élvezed az érzékelést, az ízeket, az illatokat, a tapintást, a hangokat. Testi szinten is gyarapodásnak, fejlődésnek, hízásnak indulsz. Az évkörön ez azzal analóg, amikor a tavaszi, a még zsenge, a fiatal, az érzékeny és csupasz hajtások, a hirtelen kifakadást követően megerősödnek, gyökeret eresztenek és terjeszkedni kezdenek.


A Jupiter, a kiáradásnak, a bőségnek, az ismereteknek, a szeretet bölcsességének az archetípusa és amíg a Kosban haladt, addig jó esetben ezekkel a minőségekkel szívtad tele magadat. A bolygó 2023. május 12-16. között a jegynek a 29. anaretikus fokán fejezi be a tavaly ilyenkor kezdett munkáját (Jupiter a Kosban: 2022. május 10.-október 28.; 2022. december 20.-2023. május 16.). Ez azért említésre méltó, mert ez ugyanaz a karmikus koordináta, ahol 2023. április 20-án megnyílt az eklipsz kapu. Bármi is kezdődött ott, most óriásivá válik.


Az égitestnek a Bikába való áthaladásával most lehetőség lesz a fentieket kitágítani, bedagasztani az anyagban és/vagy learatni a bőséges teremtést, vagyis: kiteljesedni a 3D-ben. Fontos, hogy a bőség nem feltétlenül a pénzről vagy az anyagiakról szól, de az ön- és az életszeretet természetesen kivetülhet oda is. Az anyagi létezés ugyanis a belső világodnak a meghosszabbítása, letükröződése.


Az egyéves tranzit során Időszerűvé válik, hogy a mindennapok megéléseiben is a boldogságot, a szépséget, az örömöt, a csodákat, az álmokat, a lelkedet kezdd el megélni, aminek mintha az alapfeltétele most az egyéni és a kollektív szemlélet- és tudatváltás, a totális transzformáció lenne.


A JUPITER-PLÚTÓ KVADRÁT

2023. május 17.


A Jupiter ugyanis egy plútói kvadráttal kezdi ezt a mostani átvonulást, jelezve, hogy amennyiben az anyagban is szeretnéd megtapasztalni a változást, akkor radikálisan át kell fordítani magadban a korábbi gondolkodást és az egykori hitrendszereket. Tovább bontva a fentieket, a csupán az anyagi végeredményre, a dolgok irányítására, az akarásra, a célokra való koncentrálás helyett/mellett, fontos felismerni a teremtésednek a láthatatlan terekben zajló előzményeit is.


Most nagyon gyorsan és látványosan fognak besűrűsödni az információ és a teremtések az anyagba, ezért érdemes tudatosítani, hogy az mind-mind energia és az érzelmekből, a gondolatokból, a benti vágyakból indul el. Ennek a fényszögnek hála, a saját korlátok túllépése által most igazi minőségi változást lehet végrehajtani és óriásit lehet majd alkotni. Előbb azonban a régi hiteknek, félelmeknek, elképzeléseknek, személyiségeknek, egoknak totálisan és végletesen meg kell halnia, hogy a Szeretet és a Bőség teréből gyökerezhessen ki az új.


Ha ebben az időszakban erőtlennek érzed magadat, akkor még túlságosan kapaszkodsz. Engedd hát a kontrollt, az extrém akarást, az energetikai harcokat és megszűnni azt, ami nem a szeretetből való! A fényszög tágabban teljes májusban érvényben marad.


MARS AZ OROSZLÁNBAN

& A MARS-PLÚTÓ SZEMBENÁLLÁS

2023. május 20.


A 2023. május 19-ei Újhold, együttáll majd a Bika jegynek a fix csillagjával, az Algollal, miközben a Mars, megérkezik az Oroszlánba és azonnal pontos szembenállása kerül a Plútóval. A ketrecből kiszabadult vadállat képe ez. A benned dúló: az egonak és a félelmeknek a harca, konfliktusa, veszekedése. A Plútó, egy végletes minőséget képvisel, amiért most az érezheted, hogy egyszer az egyik, másszor pedig a másik tombol benned. Amíg az indulatok, az ösztönök mentén éled az életet, a környezetedben is a viaskodást, a támadást, a szembe harcot fogod felfedezni.


Valójában a saját ketrecharcodat űzöd.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy akarod-e most tovább folytatni a csatákat? Miért élteted azt az én-részt, akinek szüksége van a háborúra? Miben akarod a másik embert vagy a világot legyőzni? Mi lenne, ha inkább magadban haladnál meg most valamit? A belső szembenállás és párbaj, a külső öklözés helyett, dobd össze a lelki és a tetterőt és hajts végre minőségi szintugrást!


A Jupiter, május hónap legvégére maga is eléri azt a Felszálló holdcsomópontot a Bikában, aminek a közelében zajlottak le az elmúlt másfél évnek az eklipszei. A négy égitest (Mars-Plútó vs. Jupiter-Felszálló holdcsomó) között ezért kinyílik egy újabb ún. T-kvadrát (2023. május 23.-június 3). Vajon miben korlátozod saját magad bőségét? Miért bünteted, bántod önmagad? Mi ellen harcolsz? Minden, amit most választasz, hatványozottan valósul meg a teremtéseidben és sorsszagú.

NAP-SZATURNUSZ KVADRÁT

2023. május 28.


A hónap záró akkordjaként egy határozott (rend)teremtő erőként érkezik az Ikrek Napnak és a Halak Szaturnusznak a fényszöge, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy időszerű stabil, egyben rugalmasan hajlítható belső alapokra építkezni. A kvadrát maga is az anyagba és keretbe öntésnek a fényszöge, és most rá lehet érezni a gondolatoknak a teremtő határtalanságára vagy épp korlátoltságára. Időszerű a mártír, az áldozati gondolkodásmódnak az áttörése, valamint a kétségből: az Egységnek az irányába való elmozdulás. Ha a napokban feljön valami múltbéli dolog, akkor azt tudatossággal, ránézéssel tudod fénnyé, életté, tűzzé alakítani.


A megértés által ezeket a régi emlékeket most építőkövekként használhatod, amire új dolgokat pakolhatsz vagy akár lépcsőként is alkalmazhatsz a felemelkedésre. A karmikus terekből kibuggyanó érzelmi hullámokat, most némi racionális távolságtartással tudod majd a helyükön kezelni. Ami itt elindul, az vélhetőleg messzire visz. A most megmutatkozó úton már csak türelemre és kitartásra lesz szükséged. Emlékezz, hogy minden percnek megvan az értelme, a maga tanulsága. Nem lehet az időben átugrani, kikerülni dolgokat, hiszen azzal csak fölöslegesen lassítod, blokkolod a fény útját és a saját haladásodat.

Dátumok szerint:

  • Május 1. Beltane; Plútó retrográd a Vízöntőben

  • Május 2. Merkúr kazimi; Juno az Ikrekben, Pallasz az Oroszlánban

  • Május 3. Plútó-Pallasz szembenállás

  • Május 4. Vénusz-Neptunusz kvadrát

  • Május 5. Holdfogyatkozás & Telihold a Skorpióban; Vénusz-Jupiter szextil

  • Május 6. Ceres direkt

  • Május 7. Vénusz a Rákban

  • Május 9. Uránusz kazimi

  • Május 12. Merkúr-Szaturnusz szextil; Merkúr-Vénusz szextil; Jupiter anaretikus

  • Május 13. Vénusz-Szaturnusz trigon

  • Május 15. Merkúr direkt a Bikában; Mars-Neptunusz trigon

  • Május 16. Jupiter a Bika 00. fokon

  • Május 17. Jupiter-Plútó kvadrát

  • Május 18. Nap-Neptunusz szextil

  • Május 19. Újhold a Bikában; Merkúr-Szaturnusz szextil

  • Május 20. Mars az Oroszlánban; Mars-Plútó szembenállás

  • Május 21. Nap az Ikrekben; Nap-Plútó trigon

  • Május 22. Nap-Mars szextil

  • Május 23. Mars-Jupiter kvadrát

  • Május 24. Vénusz-Chiron kvadrát

  • Május 26. Vénusz-Uránusz szextil

  • Május 28. Nap-Szaturnusz kvadrát

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page