top of page

Hello Június | Radikális expanzió

Köszöntelek a számmisztika szerint 14/5-ös júniusban, egyben a nyári napfordulónak a havában. A hónap fókuszában: "Radikális expanzió".



A nyári napforduló a térben a déli iránynak felel meg.


A Nap ilyenkor a zeniten - az égbolt csúcsán, tehát épp a fejed felett jár. Az isteni fényerők a fejtető irányából áradnak, akárcsak egy fény-koronázás.


Ez a fordulópont a KÜLVILÁGI NÖVESZTÉS idejét hozza el.


A csillagászati nyárnak a beköszöntével az eddig a mélyben érlelt magok elkezdik magukba szívni a dús és éltető napenergiát. A gyümölcsök beérnek.


Az elkövetkező hetekben a leghosszabbak a nappalok és a legerősebb a fény odakint.


A rövidülő éjjelek miatt most vagy a legtöbbet éb(e)ren és ilyenkor időszerű a test fényraktárjainak a feltöltése a napozással.


A napforduló maga egy fényünnep, amikor minden fényárban ragyog körülöttünk.


Ez a VILÁGOSSÁG DIADALA & KITELJESEDÉSE, amikor testi közelségbe kerülhetsz a szoláris-yang-férfi energiával.


A 2024-es nyári napforduló idején - amikor a Napunk áthalad a Rák 00. koordinátán, a Veszta aszteroida pont beköltözik majd az Oroszlánba, ahol augusztus 24-ig a Nap bolygónak az uralma alatt halad tovább.


A Veszta-szüzek feleltek azért, hogy a (belső) templomokban soha ne aludjon ki - magyarul: ÁLLANDÓAN LOBOGJON A FÉNY. A papnők magukra vállalták a feladatot, hogy őrizzék és örökkön éltessék a szent tüzet.


A tűz, mint őselem, a teremtő inspirációnak, az életigenlésnek, az önfeledt és kiáradó örömnek, az elevenségnek, a szenvedélynek, a szerelemnek és a termékenységnek a jelképe.


Most időszerű kapcsolódni ezzel a világló minőséggel, amely a tudatszint váltásnak és a megújulásnak a lehetőségeit ígéri.



A számmisztika szerint 5-ös hónap következik, amely HIDAT & ÁTMENETET KÉPEZ a megelőző (február-május) és a következő (július-október) 4-4 hónapos időszakok között.


Az 5-ös maga is az ÚJDONSÁG, VÁLTOZÁS, ÁTTÖRÉS & SZABADSÁG száma.


A hónap első harmadában az Ikrek házában toluló személyes bolygóknak (Nap-Merkúr-Vénusz), valamint az ugyanitt tranzitot kezdő Sednának és a Jupiternek köszönhetőn most az emberi kapcsolatainkban való közlésre és közlekedésre kerül a figyelem.


Az áthaladó égitestek a jegynek az első koordinátáiról sorra belefutnak majd az emelő plútói fényszögbe, amely így június nagyobb hányadában nyitva marad a Vízöntő irányából.


A hónap első fele ezért kifejezetten kedvez a RADIKÁLIS & NYÍLT ŐSZINTESÉGNEK.


A mély, a szívből jövő és a tisztázó beszélgetések útján most a helyére kerülhetnek benned bizonyos dolgok.


Ideje kimondani mindazt, ami eddig a mélyben volt! A kifejezett gondolatoknak mágikus, a kikommunikált szavaknak pedig varázsereje van!


Figyelj arra, hogy fokozódhat az igazságérzet és az ítélkezésre való hajlam is, ezért lehetőség szerint törekedj az igazmondásra önmagad és a másik irányába is.


Most nem célszerű ragaszkodni a vélt vagy saját igazságokhoz, sem a múltból hozzád nőtt és a köldökzsinóron magad után húzott puttonyokhoz.



A hónap társ-száma egyébként a 14-es, amely a Tarot pakliban a "Kiegyenlítődés" (másik nevein: Egyensúly, Mértékletesség vagy Művészet) lapja.


Ez a kártya a SZERETETRE VALÓ KÉPESSÉG & IGAZSÁG találkozását jeleníti meg.


Amikor félre tudod magadban tenni, hogy kinek van igaza, akkor végsősoron a Szeretet Bölcsessége mutatkozik meg.


Amikor helyes benned a mérték, akkor megérted, hogy valójában ahány ember, annyiféle igazság, nézőpont, tudás és tapasztalat létezik. Felismered, hogy mindazt, amit a másikban megítélsz, vélhetőleg önmagadban is elutasítod.


Vizsgáld meg, hogy a hétköznapi működésedben vajon mennyire van egyensúlyban benned az isteni és az emberi. Milyen helyzetekben vagy hajlamos a harmóniavesztésre, a kibillenésre, a szélsőségekre.


Próbálj meg magadban szeretettel odafordulni a másik oldalhoz, és vedd észre, hogy mindez a külvilággal szemben is azonnal elfogadóbbá és megértőbbé tesz. Hogy a belső egyensúlytalálás és összhang, a környezettel való viszonyban ugyanúgy az őszintébb és nyíltabb megnyilvánulásokhoz vezet.


Tekints a dolgokra a feltétel nélküli szeretet irányából és ítélkezésmentesen még akkor is, ha úgy érzed, hogy a másikkal esetleg ellentétes véleményeket képviseltek.


Az Ikrek és a Mérlegség egyaránt a szembenálló fél meghallgatására és a bölcs kiegyezésre bátorít. Mérlegeld, hogy mikor kell kitartani a saját értékrendnek a kikezdhetetlen és biztos középpontjában vagy épp engedni már az igazadból! 



Június hónapnak a további kiemelkedő eseménye a Lilith jegyváltása.


A hónap végén a Mérleg házába érkező égitest, innentől kezdve a Vénusz istennőnek az uralma alá kerül. A következő szűk egy évben folytatódik a nő(i) belső egyensúlykeresése.


Ám azelőtt a Lilith még teljes júniusban feszes oppozícióban marad az anaretikus (a 29. fokon álló) Neptunusszal.


Ezekben a hetekben zajlik az összegzése az elmúlt 9 hónapos tranzitnak a Szűz házában.


A Veszta-szüzek otthonában dolgozó Lilith, a női sorsvonalon érkező szennyekre, bűzlő bántalmazásokra és a még rothadó trutyikra hívta fel a figyelmedet.


Emlékeztetett, hogy talán időszerű a dugulásokat okozó káros anyagoknak a kiválasztása.


Mindazoknak a mocskos minőségeknek az elengedése, amelyek mostanra talán hozzád is nőttek, de már kitakaríthatók, visszaadhatók, megtisztíthatók.


A Szűz Lilith célkitűzése a makulátlan, az élettől lüktető és az egészséges belső szentély elérése volt. Az elvesztett ártatlanságnak, az egykori tisztaságnak a visszahívása. A boldog és felszabadult Belső Nő megteremtése, amely azt érzi, hogy minden körülményben biztonságban és védve van, s többé már nem bántható.


A Szaturnusz, júniusban szintén megkezdi az éves retrográdját a Halakban, amivel egy újabb fejezet zárul az áldozatiságban. A mélylélek szintjén továbbra is zajlik a nagyon mély nosztalgia, az összegzés, a búcsúzás, a lezárás.


Ideje van annak, hogy a tisztázó beszélgetések útján végleg rendeződjön benned a múlt.


Oldódjon minden árulásnak, igazságtalan bánásmódnak és bántásnak az élménye, amely még emléksúlyként nehezedik a szívre.


A szellemi-tudati-lelki expanziónak, a tágulásnak, a szabadulásnak az alapja és kulcsa tehát a belső igazságok kimondása és önmagad őszinte, tiszta szívből való kifejezése.


Most hatalmas lendületet kaphatsz ahhoz, hogy kilépj az önsorsrontó körökből és felülemelkedj az egykori hiedelmeken. Az időszak olyan mély és intenzív megkönnyebbülést ígér, amelyet régóta kívánhattál!


Hajrá : )


Fő események dátumokra bontva:


  • Június 2. Jupiter-Plútó trigon; Mars-Erisz együttállás

  • Június 3. Merkúr az Ikrekben

  • Június 4. Merkúr-Plútó trigon; Merkúr-Jupiter együttállás; Vénusz kazimi

  • Június 6. Újhold az Ikrekben

  • Június 8. Vénusz-Szaturnusz kvadrát

  • Június 9. Mars a Bikában

  • Június 11. Mars-Plútó kvadrát

  • Június 14. Merkúr kazimi

  • Június 17. Vénusz & Merkúr a Rákban; Merkúr-Vénusz együttállás

  • Június 19. Veszta az Oroszlánban

  • Június 20. NYÁRI NAPFORDULÓ; Nap-Neptunusz kvadrát; Lilith-Neptunusz szembenállás

  • Június 22. Telihold a Bakban

  • Június 29. Szaturnusz RX a Halakban; Lilith a Mérlegben

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page