top of page

Halak Telihold

Updated: Oct 11, 2022

Szombat délben pontos a Telihold a Halakban, amely együtt áll annak az urával, a Neptunusszal. A két szembenálló égi világító, a Nap és Hold, közben egy-egy tág derékszöget zár az Ikrek Marssal, ami már a retrográd előtti árnyékában van. Ez a sorban a harmadik olyan holdállás, amely kvadrátolja a vörös bolygót. A Nap, másnap vibráló szextilre is készül az Uránusszal.


Let it flow.


A Halak, a zodiákusnak az utolsó, a tizenkettedik jegye. A teljes hold is egy ciklus kiteljesedését, lezárását, valaminek a körbeérését jelöli. Az őszi napéjegyenlőséghez közel, szüreti vagy arató holdnak is mondjuk a mostanit, amely a napnyugta után segíti a gazdákat a nyári termés betakarításánál.


A Merkúr, ugyanezen a napon lassít és megfordul az égbolton. Az égitest, a hónapnak a hátralevő részében már visszafelé halad, ezért most azon veheted magad, hogy a gondolataid is a múltba révednek. A retrográd időszakok az introspekcióról, a határozott és tudatos belső munkáról szólnak. Sokszorosan jelen van tehát a tempó- és irányváltásnak az üzenete.


Az irány: a vissza és a befelé.


Merkúr retrográd a Mérlegben


I. szakasz: a Merkúr-Jupiter oppozíció


A közlés és közlekedés bolygója, a Teliholddal egy időben megkezdi a négyből, a harmadik idei hátrálását a Mérleg 8. fokán. Amikor a Merkúr bolygó tolat, akkor a múltból visszatérő helyzetek kísértenek, hogy egy újabb nézőpontból, már a frissebb információszeletnek a tulajdonában születhessen meg a végleges döntés. Ilyenkor észrevehetően több a kommunikációs felületeken, valamint a menterendekben tapasztalható zavar, a kütyük hirtelen megkergülnek, és jellemzőbbek a késések, a félremondások, a mindent háromszor le kell írni és át kell futni, esetei. A mostani retrográdnak ráadásul két, egymástól nagyon határozottan elkülöníthető fejezte lesz.

A Merkúr, a Mérlegben (szeptember 9-23.), egyben azt is jelenti, hogy a bolygó szembekerül a Kosban hátráló Jupiterrel (pontos: szeptember 2., 18., október 12.). Az égi óriás alapvetően az áldásairól híres, de nem hanyagolható el a nagyító hatása sem. „Ha már káosz van, legyen mesés és hatalmas!” – mondja a Jupiter. Az állás, gigantikus ötleteket, néha túl sok elképzelést is jelent. A Jupiter, a jövőbe, a távoliba tekint, a Merkúr pedig, a múltban babrál, ezért most kettészakad a figyelem. A feszes oppozíció hajlamosíthat, hogy átugorj fontos részleteken. Célszerű leszűkíteni a fókuszt, hiszen az elme nem a megszokott üzemmódban van. A Jupiter, alapvetően jó lehetőségekről beszél, de azok talán nem olyan sebességben érkeznek, ahogyan azt most szeretnéd. Amikor két bolygó egymással szemben áll, több esélyt kapsz rálátni az egyik vagy a másik oldalra. Fontos, hogy ne vessz el a kettő közötti háborúban. A Jupiter-Merkúr kapcsán, a gyerekes hitrendszereknek, valamint a szűklátókörűségnek az eredőire is kaphatsz válaszokat. Vedd észre a nagyobb képet, a részleteken való pörgés helyett. Teremts egyensúlyt a „tudni akarom” és az „elhiszem” között. Az jól látszik a képletből, hogy most valami még nem tiszta és egyáltalán nem világos, hogy mi legyen a haladás iránya.


Merkúr kazimi: a retrográd középponja


A világosság pillanata majd szeptember 23-án érkezik, amikor a Merkúr és a Nap, a Mérleg 00. fokán helyet cserélnek. Az úgynevezett, kazimi, a retrográd folyamatnak az egyik kiemelt pillanata, amikor a Merkúr megtöltekezik a Nap szívében. Az évszakváltással most egy fontos nézőpontcsere is megtörténhet. A korábbi köd elkezd felszállni, de még idő lesz, mire a dolgok teljesen beérnek. A Merkúr, 2022. október 10-én ér vissza a Mérlegbe, és csak október 16-ára hagyja el a retrográd utáni árnyékát.


Merkúr retrográd a Szűzben


II. szakasz: a Merkúr-Neptunusz oppozíció


Azt gondolhatnád, hogy a Merkúr, a saját otthonába lépve kevesebb bajt kavar, de amint beér a Szűzbe, a retrográd hátralévő részére (október 2-ig) szembekerül a fantázia és megtévesztés bolygóval, a Neptunusszal. Ez azt jelenti, hogy 2022. szeptember 23-október 2. között, a szokásos iránytűk és régi navigációs rendszer kiakadnak. Az időszakra jellemző irányvesztettség és káosz most a köbön lesz megtapasztalható. Nem látom tisztán, hogy mit tegyek. Miért harcolok? Miért nincs béke?


A Mars, a Merkúr házában


A haladás bolygója, a Mars, közben a retrográd Merkúr uralta terepen van, és már a saját tolatása előtti árnyékban. Veszélyes és ingatag kombináció ez. Leegyszerűsítve: mindkét planéta, amely a mozgáshoz kapcsolódik, most nehéz, szorult helyzetben van. Ráadásul már olyan helyeken járnak, ahova még heteken, hónapokon át visszatérnek, ami azt jelenti, hogy neked is jönni kell majd ismételni, újraépíteni, kijavítani, helyreállítani. Az egyik bolygó az agyi, a másik pedig a testi működésre is közvetlenül hat, és picit olyan, mintha most egyik sem találná a helyét. Baromi sok frusztráció jósolható, mert mire az egyik szivárgó lyukat betömöd, találsz majd egy másik foltot, hibát, repedést, ami az azonnali figyelmedet kéri, és kezdheted előröl ugyanazokat a köröket.


Az időszaknak és a mai holdnak talán a legfontosabb üzente, hogy létezik egy másfajta működés is, mint az izomból, vagy a túl sok agyból…


A ködös, álmodozó Telihold árnyékában, a Merkúr ma lassít, miközben a Mars is a retrográdjára készül. A gondolkodó és a cselekvő én-részek egyaránt féket kapnak. A kontroll, az erőltetés, a sürgetés most nem jó stratégia, ahogyan a dühnek a befelé irányítása sem. A mai égi háromszög csúcsa, az akaratos és a dacos belső harcosod (Mars) húzna, talán szeretne sokkal sebesebben haladni. A képletből az is jól látszik, hogy ez a feszültség a külvilágra, és azon belül is a kapcsolódásokra, valamint a kommunikációra tükröződik le, hiszen a T-kvadrátnak a hegye, a Te-Ti-Ők házába, és a Merkúr jegyébe mutat.


A Viharisten, szorosan kapaszkodik a tükörháznak a kapujába, a deszcendensbe. Az atmoszféra hirtelen, váratlan, viharos, balesetes, mérges. Sokkoló hírek. Előzménynélküli történések.


A Telihold, a harmóniát, a szépséget, a rendet, a kint és bent egyensúlyát keresi, ahogy a Vénusz ráül a Szűz Mc-re, miközben a Hold-Neptunusz együttállás visszavonul az ábra legalsó pontjára. A béke, az érzelmi otthon és a biztonság átélésében van.


Az elme és a logika mától nem a szokásos módokon működnek, de a hold emlékeztet, hogy ilyenkor van egy másik iránytűd: az intuíció, a ráérzés, a flow. Van, amikor a tettnek, a cselekvésnek, a szónak van ideje, máskor a csendnek, a merengésnek, a meditációnak, a visszatekintésnek. Amikor nem pontos a válasz vagy a haladás iránya, csak ülj az álmaiddal. Nézz hátra, hogy az előrelépés megtörténhessen. Mind a Halak, mind a retrográd minőség az introvertált működést támogatja. Érdemes a hétvégén jegyzetelni az álmokat is. A fenti üzenetek egészen a jövő tavaszig velünk maradnak, hiszen idén még két Merkúr és egy Mars retrográd következik.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page