Az ősz üzenetei (2022)
- Miss Moodswings
- Sep 24, 2022
- 10 min read
Updated: Oct 15, 2022
Érvényes: 2022. december 21-ig
- A téli napfordulóig.
2022. szeptember 23-án, hajnali 03:03-kor pontos az őszi napéjegyenlőség. A Nap, eléri a Mérleg 00. fokát, és ezzel belépünk a csillagászati vagy az asztrológiai ősznek az időszakába. Miközben a Nap áthalad a Mérleg nulla pontján, kilencven fokkal elfordul az év kereke. Mostantól rövidülnek a nappalok, és indulunk a sötétség, a mélység, a belső megélések felé. Szokás mondani, hogy amilyen a kezdet, olyan a vég is. A napéjegyenlőségnek az időpillanata előrevetíti a következő három hónapnak, tehát az előttünk álló negyedévnek a hangulatát.

A fordulópont idén abban (is) különleges, hogy az egybeesik a Merkúr kazimivel. A megértés bolygója, a szeptember eleje óta tartó hátráló útján, ugyancsak péntekre érte el a Mérleg 00. fokát, ahol a napokban a Vénusz és a Hold is áthalad még. Pár napon belül tehát négy személyiséget jelölő bolygó találkozik össze a Mérleg határán, miközben szemben állnak a Jupiterrel és a Neptunusszal. Ez az együttes hatás tol át minket az őszbe. Figyeld a hétvégi üzeneteket, mert fontos pontjai lesznek a retrográd hátralévő szakaszának és az elmúlt hetek mérlegeléseinek.
Mindig szeretem megvárni, hogy beérjenek bennem az adott ábrának az üzenetei. Az őszi napéjegyenlőség képletére először még a nyáron néztem rá, és azóta is többször elemezgettem. Az is jellemző gyakorlat nálam, hogy a horoszkópnak az elkészítésénél beleállok az adott képletnek az energia terébe (mintha csak egy asztrodrámás állítás lenne), és ilyenkor látomásszerű képekben, érzetekben kapom a benyomásokat. Ezekben a hetekben készül az új logóm, és azt kértem a készítőtől, hogy jelenítse meg képi formában a sötét-világos, yin-yang, a jobb és bal oldalak kapcsolatát, egyben a transzformációt az egyikből a másikba.
Nagyon érdekes, mert amikor az őszi napéjegyenlőség ábrájába belehelyezkedtem, egy hasonlóan félbevágott képet láttam. Felül sok világossal, térrel, szabadsággal, fényességgel, természettel, alul pedig ragacsos, sáros, sötét, párás talajjal, amelyben kígyók sokasága tekeredett. Láttam egy embert is, aki próbál kimászni ebből a mélységből, de a kígyókon túl, mintha egy gyermek, és vénasszonyok is húzták volna lefelé a lábait. A Merkúr és a Szaturnusz is hangsúlyos erőhatások lesznek a közelgő időszakban. A kicsik bolygója, az őszi ábra urának a kezeit ráncigálja, a lomha Szaturnusz pedig az egyik fő tengelyre (deszcendens) ül rá. A Szaturnusznak a terében elég gyakran bukkannak fel öreg szereplők asztroterápiával. A héten például egy rőzsét hordó nagyival beszélgettünk, úgyhogy nem lepődtem meg a fenti képen.
Ahogyan a képletben körbejártam, két fontos hatás és üzenet emelkedett ki bennem.
Az egyik, a fényes jövő vs. sötét múlt,
a másik pedig az én vs. ti : az egyedül vagy közösen
-dilemmája. A húzom-tolom, a kapaszkodom-engedem, a tisztul-beborul, a lazít-szorít, a nőies-férfias működésnek az irányai és az ezekben való egyensúlyi törekvés látható. Megpróbálom ezeket érhetően kifejteni.
Aszcendens az Oroszlánban
Az időszak ura: a Nap
Az őszi napforduló ábrájában, a napfelkelte, a kelet pontja (aszcendens) az Oroszlánba ér. Ez azt jelenti, hogy a teljes képletet – egyben a decemberig tartó időszakot is - a Nap uralja. Az elmúlt hetekben több vendégemmel is megemlékeztem róla, hogy a Nap, nem csupán a személyiség, az ego, a büszkeség, az öntudat, a fényesség és világosság, de maga a pillanat, illetve az arra való tudatosság is. A Napunk, a mai napnak, a nappali állapotnak és az ébrenlétnek a szimbóluma. Amikor csak hagyod magad beszippantani az itt és mostba, és ebből a mindent átjáró létezésből, a felfokozott éberségből, lendületet, kedvet, inspirációt, életerőt meríthetsz. A Napot, kiskorodban az apukád testesíti meg, hiszen jó esetben a férfi, a gyermek univerzumának a középpontja. A bolygónak az asztrológiai jelképe nem véletlenül lett a kör közepén lévő pont. A Nap, az egészséges egó. A jószívű király és vezető. A színpadon fényeskedő és a minden pillantást begyűjtő színész. Alacsony megélésében, a túlzott egoizmus, az arrogancia, a diktátorság, az önkényeskedés. Úgy szoktam mondani, hogy ahova a Nap parkol, oda kerül az adott időszakban a tudatosság és a figyelem. Jelen esetben (a Bika/Vénusz analóg) 2-es asztrológiai házba: az anyagi biztonságra, az erőforrásokra, az önszeretetre, a vágyakra (lsd. még lejjebb).
Merkúr kazimi a Mérleg 00. fokán
Tisztázó beszélgetések, kapcsolati startpont.
A Nap, az ősz kezdetén együtt áll a hátráló Merkúrral. Az úgynevezett, Merkúr kazimi, a bolygó retrográd szakaszában a pontos felezőpontot jelképezi, amikor a két bolygó helyet cserél. A Mérleg 00. fokán létrejövő együttállás azért jelentős, hiszen ebben a fokban, valamint a Mérleg kardinális jelében, nagyon sok kezdeményező, tevékeny, marsikus erő összpontosul. A Mérleg nullapont, az aratásnak, a kezdet-végnek is a jelölője, ahol az összegzés és begyűjtés által indulhat, születhet meg valami új. Ehhez most nélkülözhetetlen lesz a tiszta, az értelmes, az egyértelmű beszéd, a világos kommunikáció, ami által belátások, megértések és egy újfajta kapcsolati működés kezdődhet. Merj most hangot adni a szükségleteknek, elmondani, kifejezni, szavakba önteni az érzéseket, vágyakat, gondolatokat. Mindig látványos, amikor a képlet ura bármilyen fényszöget kap. A Nap-Merkúr most oppozícióban van a Jupiter-Neptunusszal, ami szó szerint rávilágít az igazságokra, a korábbi illúziókra, hitekre, teóriákra és függőségekre (lsd. még lejjebb).
Vénusz a 2-es házban
Anyagi rendrakás.
A Nap és a Merkúr mellett, a 2-es asztrológiai házba, de még a Szűzbe kerül a Vénusz. A harmónia bolygó uralja most a célok tengelyét, hiszen az Mc a Bikában van. A trió beállása a Bika analóg 2-es házba azt súgja, hogy az ősznek fontos fókusza lesz a pénzügyi, a gyakorlati, a testi, tehát a fizikális-anyagi létezésnek minden aspektusa és a rendrakás. Az ábrának a leghangosabb mondandója, hogy érdemes nyitni az újnak, a váratlannak az irányába, ami valószínűleg a saját belső erőforrásokkal és képességekkel, a vágyakkal való kapcsolódásból, illetve azoknak az őszinte beismeréséből indulhat el. Most jó lehet olyan hobbit, munkát, otthont, tevékenységet találni, amiben meg tudod élni, tovább tudod fejleszteni a tehetségeidet és kiélheted a vágyaidat. Tégy olyat, ami szívből jön, ami felébreszti benned a kreatív, a termékeny és a művészi alkotóerőt. A Vénusz, a szív-választások bolygója, és most nem elég álmodozni, az anyag szintjén is meg kell tudni választani a dolgokat. Pénzügyileg lábra állni, az egészséges, a boldog, az örömteli dolgokra és kapcsolatokra pedig igent mondani. Kollektív, társadalmi értelemben, tehát nagyban is érik már jó ideje (karmatengely a Bikában 2022-23), az alternatív erőforrásokhoz, a természeteshez, a fenntarthatóhoz való visszatérés, a harmonikusabb létezés.
Mc, Felszálló holdcsomó és Uránusz a Bikában
A jövő iránya: Stabilitásra lelni a változásban.
A Vénusz (2-es ház) uralma alá tartozó Bikában csúcsosodik ki a teljes képletnek és a jövőnek az iránya. Az Mc-hez közel áll a kollektív és egyéni sorsiránytű (=Felszálló holdcsomó), valamint az attól már távolodó Uránusz, amely csak tovább erősíti a fenti üzeneteket. Mutatja, hogy a dharma továbbra is az, hogy áttörjünk a túloldalra, az új világba, a jövőbe, hogy felszabaduljunk a korábbi betegségek, a csapások, az abúzus, a titkok, a háborúzások, a régmúlt húzásából, kilépjünk a toxikus, a csimpaszkodó kapcsolatokból, meghúzzuk az egészséges határokat, elengedjük a bilincseket, és boldogan szárnyaljunk (Uránusz kvadrátban a Szaturnusszal, Leszálló az Ic-n, a Skorpióban). Haladjunk a fenntartható, a stabil, a harmonikus, az élettel és örömökkel teli, szabad és tágas, természetközeli jövőbe (Bika Mc). Ehhez arra van szükség, hogy átértékeljük az életet és/vagy új értékrendeket alakítsunk ki.. A nyitottságnak, a lazaságnak, a fellélegezésnek, az anyagi és a kapcsolati függetlenedésnek a képe ez, amelyben fontos szerepet kap a múltbeli ragaszkodásokból való kitörés, egyben a saját határok határozott kijelölése. A felszálló a Bikában, az ábra legfelső pontján, magasra tette a mércét és a küldetést: az anyagban is, a valós lépésekben, a gyakorlatban is, a testben is érezhetőnek, láthatónak, foghatónak, tapasztalhatónak kell lennie a harmóniának, a szépségnek, az egészségnek, a boldogságnak. Nem elég csupán olvasgatni róla, a pénzügyi választások, a kapcsolati döntések szintjén is meg kell jelennie mindennek. Ezeknek pedig alapja a biztonságérzet, az önbizalom és az önszeretet, amely, ha gyermekként vagy eddig nem volt alap, most tanulandó. Ugyanennek a képnek a további célja, a jó értelemben vett egyszerűséghez, az igénytelenséghez, a természetességhez, a Földdel és a földdel való kapcsolódáshoz való visszatérés. Az élet apró örömeinek, szépségeinek a meglátása, megtapasztalása, és az ezekből való teremtés, építkezés.
Szaturnusz-Uránusz kvadrát
Áttörni a falakat és a régi korlátokat.
Az Uránusz és a Szaturnusz, a teljes tavalyi, valamint az idei év elejét is meghatározó derékszöge, október első két hetére ismét szűkké válik. Idén nem érik el a pontos kvadrátot, de már az ősz képletében is 1 fokon belül vannak attól. A Szaturnusz, most a 7. ház csúcsán, a Vízöntő jegyéből vet fényszöget a Bika Uránuszhoz. A két bolygó tehát a deszcendens és az Mc, a küldetés vs. kapcsolatok tengelyét feszíti, amely odabent is egy érezhető ellenállást kelthet, tovább lökve a (a pozitív vagy negatív előjelű) megvalósítás irányába. Ez a „megszabadulsz vagy a bilincsben maradsz” dilemmája. A tapasztalati asztrológiában az a jó, hogy valóságosan át lehet élni a bolygónak a súlyát. A napokban az egyik vendégem Szaturnuszába belehelyezkedve, még a csontjaimban is éreztem, amint a múlt terhei szinte megszilárdultak a hátamban, púppá nőttek rajtam és már-már a részemmé olvadtak. Sokszor valóban ilyen a múlt terhe… Ezzel szemben az Uránusz egy könnyed, laza, nyitott, tágas energia, és a Felszálló holdcsomó - a sorspont - mellett azt mutatja, hogy célszerű azt választani, abba az irányba menni, ahol azt érzed, hogy ez a teher tényleg enged. A helyes választás az, amitől azt éled meg, hogy kinyíltál, ahol határtalan lehetőségeket, izgalmakat, függetlenedést és szárnyalást látsz magad előtt. Képzeld el, hogy vannak a korábbiaktól eltérő igazságok és lehetséges új hitrendszereket kialakítani, és a már-már sokkolót, a szokatlant, a váratlant, az újat, a fiatalt, a mást választani!
Szaturnusz-Hold szembenállás
A múlt érzelmi súlya.
A Szaturnusz helyzete a deszcendensen, egyben azt is jelenti, hogy szembe kerül a képlet aszcendensével, valamint az abba kapaszkodó Holddal. A Hold, az 1-es házban és az Oroszlánban, tüzes érzelmeket kavar. Szó lehet itt anyai-apai mintázatokra való rálátásról, a léleknek és az érzelmeknek az ébredéséről, letisztulásáról. Megértheted, hogy milyen a hozzáállásod a saját érzelmeidhez és azok milyen mértékben hatnak a saját fényedre. A jegyeket tekintve most az Én, mint Oroszlán van frontálisan szemben a Vízöntővel, ami pedig a közösen, a csoportban, a kisközösségben, az együtt. Keresed az egyensúlyt a kifelé való tündöklésben, az érzelmek kimutatásában, kifejezésében, azok játékos megélésében, valamint a teljes érzelmi nihil, a közöny, az emócióktól való távolságtartásban, amit most a kapcsolatok és a külvilág baromi erősen, kikerülhetetlenül visszareflektál (Szaturnusz) számodra. Hol van a határ az én és a többiek között? Hol válik szét a múlt és a jelen? Mikor működik a belső anya és mikor a belső apa? Miben vagy tudatos és mikor hagyatkozol az érzésekre? Ha mered azt érezni, amit akarsz, ha büszkén felvállalod magadat és az érzéseidet, az talán egyben azt is jelenti, hogy szigorúan el kell tudni távolodni a karmától, a családi múlttól, ami bizonyos kapcsolatokban szakításokhoz vezethet. A kapcsolódások nehéz tükröt tartanak arra, hogy hol tartasz mindebben. Azt érezheted, hogy a haladásban visszatartanak a bekövesedett minták, a régi szerződések, a mások elvárásainak való megfelelések.
A Szaturnusz, a tükörházra nehezedve, most a Bakra jellemző működéssel közelít és próbál kapcsolódni a világhoz és az abban lévő társakhoz, ami sokszor fárasztó, terhes, karmikus ügyeket vonz a közös térbe. Tény az is, hogy a fontos, az igazán tanító hatások most a kapcsolatokban és a párkapcsolatokban érnek. A következő hetekben kizárólag azok a kapcsolatok fognak túlélni, amelyek időtálló, stabil értékekre épültek. A határhúzás azt jelenti, hogy felnőtt módjára eldöntöd, mi a jó a neked, mi a te felelősséged egy kapcsolatban, és minden mást, ami korlátoz, gátol, visszatart, azt kizárod, nem engeded. Megint ott vagyunk, hogy ön-ismeret és ön-szeretet. Érdemes figyelni a tanításokat, hiszen a Szaturnusz olyan, mint egy bölcs guru és soha nem bántó célzattal érkezik. Ha nyitott vagy a leckékre és útmutatásokra, akkor viszont a munka, a kitartás, a türelem, a felelősségvállalás által, bizonyos kapcsolatok újabb lépcsőfokokat érhetnek el. A Küszöb őre, mindig a saját korlátokra, határokra mutat rá, amelyet most abban láthatsz meg, hogy a külvilágban milyen falakba ütközöl és azokra hogyan reagálsz. Érdemes nem a másikra mutogatni, hanem belenézni abba a tükörbe és megfejlődni az eddigieket, vagy talán őszintén beismerni: az adott dologban nálad itt a végpont. Ez az érzelmekben való bölcsülésnek, a helyes alázatnak, a mély elengedéseknek az ideje. Ne terelgesd tovább a nehéz érzéseket, nézz rájuk, menj velük, éld meg őket a teljességükben, de ne ragaszkodj hozzájuk. Figyeld a depresszív, a magányos, a szomorú, az elhagyatott, a kilátástalannak tűnő hangulatokat magadban. Vajon valóban hozzád tartoznak? Esetleg olyan karmikus, a nagyszülőktől, a régmúltból hozott, tanult, másolt viselkedésekről van szó, amelyeket le lehet most zárni? A Szaturnusz, az ó, az öreg, a felmenők, a karma, a súly, a bilincs. Kollektív értelemben is mutathat külső lezárásokat, korlátozásokat, a tavalyról visszatérő helyzeteket.
Plútó a 6-os házban
Rendszer méregtelenítés.
A Plútó most nagyon tág szembenállásban van a Rákban álló Lilith-tel, ezért a régi szégyenek, abúzálások, bántalmazások megmutatkoznak. A Plútó jelében, a Skorpióban (egyben a Rák analóg) 4-es házban áll a karmaürítés pontja, a Leszálló holccsomó, úgyhogy minden irányból az jön, hogy a múltnak, a vérvonallal vállalt szenvedéseknek mennie kell már! A Plútó a 6-osban azt mondja, hogy ideje a rendrakásnak, a kiválogatásnak, a méregtelenítésnek. A Plútó, jövőre eléri a Baknak a kritikus, anaretikus 29. fokát, és a 2008 óta a Bakban álló bolygó, megteszi az első lépést a Vízöntő felé. Ezért sürgető, hogy pusztuljon, ami még szükséges, égjen le minden fenntarthatatlan, toxikus régi rendszer, hogy megtörténhessen az elmozdulás a megszabadulás, és az új fajta kapcsolódások felé (Vízöntő).
A Jupiter és a Neptunusz
Régi illúziók és új igazságok.
A Jupiter már a Kos 4. fokán van, vagyis a Halak vonzáskörzetében, ahol a Neptunusz továbbra is uralmi helyen van. A Jupiter a 9-esben és retrográdban, távoli tájakra repíthet, de a külföldi út előtt még néhány dolgot át kell gondolni. A Skorpió és a Plútó analóg 8-as házban álló Neptunusz a belső munka, a mélyre ásás, a terápia, a shadow work területe, tehát az időszak nagy oldásokat, elengedéseket, felismeréseket, támogató megérzéseket, álmokat, mélyen belül megélt egységélményt tartogat. Alvásproblémákat is jelezhet. A Merkúr kapcsolata ezekkel a bolygókkal azt sejteti, hogy a hétköznapi életedben, illetve a fejedben kell valamit felismerni, feltárni, észrevenni és új, talán egy magasabb vagy intuitívebb nézőpontból felülvizsgálni.
Összegezve: Az ősznek az általános üzenete a visszahúzódás, az elmélyülés, a befelé vonulás, amelyet most támogat, hogy a napéjegyenlőség pillanatában minden lassú és a Belső gyermeknek a bolygója is hátrál, miközben a merkúri Ikrekben, a Mars, már a retrográd előtti árnyékában van. Októberben a Plútó és a Szaturnusz ugyan már elindulnak, de a Mars, a teljes év végére visszavált. A tavaszig tartó folyamatban, a bolygó háromszor találkozik majd a Szaturnusszal, a Neptunusszal és a Chironnal, amiből sejthető, hogy nem rövid lefolyású dolgokról van szó. A Belső harcosod olyan kérdéseket feszeget majd, mint „Biztosan ezt akarom?”, „Helyes az irány?”, „Van elég erőm?”. A tüzed talán menne, de a Guru azt mondja, hogy „Türelem, kitartás, munka!”, a Tengeristen pedig összegzést, kivonulást, elvonulást sürget, a tovább lépés előtt.
Jövőre három társadalmi bolygó is jegyet vált, de ezek sem a rohanásról szólnak. A Plútó a teljes 2023-as évet a Bak-Vízöntő határán fogja tölteni. Az éves trendekért felelős Jupiter, a zodiákus leglomhább terepére, a Bikába ér. A Szaturnusz pedig beáll a zodiákus utolsó házába, a Halakba és bezárul egy karmikus kör. A mostani lassításoknak, átgondolásoknak célja van. Használd ki!
Most valóban az egyensúlyi ponton állsz. A nappal és az éjjel, a kint és a bent, az egyedül és együtt, a féri és a nő, a múlt és a jövő középtengelyén. 6-os év van: a szív-választás, a döntés időszaka. Tudatosan vagy a tudatalatti által vezérelve, de elválik, hogy mit hozol le, mit fogsz megteremteni az anyagban, a világodban, a valóságodban.
Az isten-elme, az Uránusz és a sorsiránytű, a Felszálló holdcsomó, az ábra korona csakráján állnak. A kiszámíthatatlanság és az előzménynélküliség lett az új normális. Szinte lehetetlenné vált tervezni. Emlékszel még a nyárról, a Bika 18. fokának sabián szimbólumára, ahol az év végéig marad az Uránusz? „Egy új világ emelkedik ki az óceánból”. A távolból már érződik az újnak a szele, de itt és most még nem jött el az idő a cselekvésre. Októberben, a karmatengely mentén újabb eklipsz kapu nyílik, ami ismét egy lökést ad, ha letértél volna a küldetésed irányáról. Az őszi időszak váratlan fordulatokban lesz gazdag, és ezeknek az eseményeknek az a célja, hogy kiszabadítsanak a korlátozó rendszerekből, körülményekből, kapcsolatokból és végre felébresszenek, kitoljanak a komfortosból.
Most csak figyeld, vajon mi csalogat. Ha a régi és az új, a múlt és a jövő, az egyedül vagy együtt közötti fordulóponton állsz, bólints az újra, a forradalmira, az egyedire, a különlegesre, a sokkolóra. Kövesd a szabadság hívását. Ez talán egy érzés, egy konkrét hely, egy tevékenység, a választott családod, egy házillat, az egészség, egy új hobbi. Menj, indulj meg arra, ami szokatlan, ami még friss, de mégis ismerős, családias, otthonos, szépséges. Kezdd el tervezni azt, ami kalandos, de egyben biztonságot is ad. Ami tág, levegős, ugyanakkor leföldelő, és gyökereket is biztosít a szárnyak mellé. Ne érd be kevesebbel, mint a boldogság. Hajrá : )