top of page

Jupiter a Kosban (2022-23)

Updated: Oct 15, 2022

A 2022-es év, a Jupiteré, amely a bölcsességnek, a magasabb tudásnak, a tanulásnak, a hitnek, a reménynek, a nyitásnak, a tágulásnak, a hízásnak, a növekedésnek, az utazásnak, és az optimizmusnak az archetípusa. Alacsony megélése, az igazságtalanság, a jogi-erkölcsi eltévelyedés, a bigottság, valamint a félrevezetés. Tizenkét év távollét után, a szerencsebolygó ma éjfél tájban tér vissza a Kosba, az ÚJJÁSZÜLETÉS LEHETŐSÉGÉNEK üzenetével. (A Kos, Mars, I-es életház, aszcendens, valamint a Halak, 12-es ház kifejezéseket, az alábbiakban, analógiásan fogom használni.)



JUPITER, ÉS A KOS: A KEZDET LEHETŐSÉGE


A Jupiter, a naprendszerünknek a legnagyobb bolygója. Szokás rá a “nagy jótevőként” is utalni, hiszen olyan szavak kapcsolhatók hozzá, mint, bőség, tanulás, gazdagság, optimizmus, bölcsesség, hit, szerencse, lehetőség. Társadalmi bolygóként, a Jupiter, meghatározza az éves trendeket is. A kollektív térben, ezért most van egyfajta megindulás, miközben az egyéni életek síkján, a Merkúrnak szintén ma induló retrográdja, visszaváltja a sebességet. A Jupiternek, a saját ábrádban elfoglalt helye mutatja meg, a személyes növekedés lehetőségét és irányát, az adott időszakban. A római isten, olykor áldásokat, máskor, ítéleteket szór. A túlzások planétájaként, a hiányosságokat ugyanúgy feldagasztja. A Mars otthonában, a bolygó fókusza a harcra, a küzdésre, az életre, az erőfokozásra, az álmokra, a jövőre kerül. A Kos: az azonnal, az élesen, a függetlenül, az egyedül, a bátran, a sietve, a konokul. A Jupiter nagyítója alatt, a marsikus minőségek, most megsokszorozódnak. Emelkedik a hő, a tempó, begyullad a motiváció, a lelkesedés, erősödik az önbizalom, az optimizmus, duzzad a vállalkozói kedv, azon az életterületen, ahova a Jupiter beparkol. A Kos, a fejjel előre, meg a fejjel, a falnak is. Az I-es házhoz (és főleg az Aszcendens területéhez) kapcsoljuk a koponyát, az arcot, és az egész testet. Marsikus, minden baleset, a vér, a műtétek, a vágások, a fejfájás, a migrén, a heveny gyulladások, a fekélyek. Az életerő, a vitalitás, a szexuális energia, a sperma. Ha problémát tapasztalsz ezeken a területeken, akkor érdemes egyensúlyozni a testben keletkező hőt, és visszakapcsolni picit a sebességből, mind gyakorlati, mind pedig szimbolikus értelemben. Kiváló időszak lehet ez bármiféle, a testeddel kapcsolatos vállalásba kezdeni, vagy új sport rezsimet kialakítani.


A Kos-Mars alacsony megélése: a túlzott önállóság, a hirtelen kockázatvállalás, a több projekt futtatása egyszerre, és emiatt, bizonyos tervek félbehagyása. Óvatosan az egó harcokkal, az isten komplexussal, a tévedhetetlenséggel, a nárcisztikus személyekkel!! A Jupiter, a Kosban, a gyors, személyes fejlődés, a bátor harc az álmokért, az innováció, a bölcs vezetés, és az izgalmas kalandok ideje. Az állás, beszél az egyéni jogokról és hitekről, s emlékeztet arra, hogy a spiritualitás (Jupiter), valójában csak egyéni út (Kos) lehet. Árnyékai, a türelmetlenség, az impulzivitás, a düh, a jogosság, az erőszak, a gyalázat, a bántalmazás, a sértés, a merénylet, a megbecstelenítés, a közfelháborodás. A Kos, hajlamos csak a csinálásért tenni valamit, de most az álmokért is cselekszik. A Jupiter: a nagy, az óriási, a grandiózus, a kövér, a hatalmas. A Mars: az éber, az indulásra kész, a vér pumpálása az artériákban, az adrenalin-fröccs, és a tettre készség. Amikor érzed a sebességet, a tempót, az izgalmat, és látod a célzászlót magad előtt. A vörös bolygó, a fentiek miatt, hajlamos a kiégésre. A kezdeti lökete könnyen alábbhagy, mert azonnali eredményt akar. Annak híján, frusztrálttá válik, és inkább új irányt keres. A Jupiter most tesz róla, hogy ne aludjon ki az őrláng!


A Mars-Jupiter kombó, hatalmas lelkesedéssel küzd azért, amiben hisz, ugyanakkor könnyen mond ítéletet, és forrófejű. Az igazság harcosa, aki (ön)védelemből kiabál, csapkod, tányérokat, és nagy szavakat dobál, dudál. Üldözd inkább az álmokat! A Kost, az új kezdetekkel, a kezdeti szikrával, a begyújtással asszociáljuk. Az I-es ház: a Szelf, az “ÉN akarom”, és a “hogyan kapom meg” - területe. El lehet érni a célhoz magabiztosan, lépésről lépésre, a jövőbe vetett hit, és a magadba fektetett bizalom útján, asszertívan érvényesítve az akaratot. És lehet harcolva, háborúzva, veszekedve, verekedve, megizzadva, izomból, (meg)erőszakolva nyerni egyaránt. Ez a látványos személyes fejlődésnek, és a monumentális növekedésnek az időszaka lehet. De előtte, talán mindannyiunknak vissza kell még nyúlni, a születéskori élményekhez...


CHIRON+JUPITER A KOSBAN: A SZÜLETÉS SEBE


Az aszcendens, a tavaszi napéjegyenlőség, az ébredés, valamint a születés, egymással analóg fogalmak. A Kos 00. foka, az első lélegzetvétel, a köldökzsinór elvágásának a pillanata. A kikelet momentuma, amikor a tavaszi rügy is kifakad. Az asztrológiai I-es életházat, a 12-es (Halak) előzi meg, amely a 9 hónapos magzati lét szimbóluma. S míg az ábra aszcendense (=Kelet), a napfelkeltének, a reggelnek a területe a horoszkópban, a 12-es ház az alvásé, az álmoké. A születés (Kos), az alvást (Halak) követő, ébredéssel is rímel. Ha ehhez az élményhez túl sok megemésztetlen, fájdalmas érzés kapcsolódik, a nehéz ébredés lehet a tünete. Szimbolikusan, nem csak az egész napra, de az életre is kihat, hogy milyen volt az indulás. “A születés alapvető élménye, minden későbbi változás esetén bemozdul.” - írja Orosz Katalin, A sorsformáló 9+1 hónap c. könyvében. A Chiron, 2019-26 között, szintén a Kosban van. A jupiteri tranzit során, egy ponton elkerülhetetlenné válik, a születés sebével való szembenézés.


Nem lehet születésről beszélni, az azt megelőző időszakra való visszaemlékezés nélkül.


Asztrológiai szempontból, a Halakhoz kapcsoljuk a magzati kort, amikor kisbabaként, a saját univerzumodban, a magzatvízben lebegsz. Ebben a védőburokban, semmi más dolgod nincsen, mint LÉTEZNI. A paradicsomi létállapotban, mindent egyként tapasztalsz: az édesanyád érzéseit, gondolatait, valamint a környezetből érkező hangokat, behatásokat is saját élményként szűröd le. A születés során, meghalsz magzatként, amely mindkettőtök számára egy gyászos, szomorúsággal teli történet. Búcsút kell vennetek attól a nagyon szoros összekapcsoltság élménytől, amelyben kilenc hónapot töltöttek együtt. "Soha máskor nincs két ember ennyire közel egymáshoz. (..) A magzati élet lezárulása, olyan pontja az életútnak, amikor a halál közelségét szimbolikusan átéled.” A szétválás után, új helyzetet jelent, ennek a közelségnek az ELMÚLÁSA. A Kos. 00. foka - ahova a Jupiter, a mai napon beáll, ennek a SZEPARÁCIÓNAK AZ EMLÉKE. Ami, mint minden más veszteség, figyelmet és türelmet igényel.


A fenti gyászélménynek, a sikeres, vagy kevésbé eredményes feldolgozása, továbbá, az úgynevezett, “magzati programozás” - vagyis, a magzatként téged ért, akár pozitív vagy negatív benyomások, hatással vannak az életedre, s végig kísérnek egészen a halálig. Már maga a fogantatás pillanata, hogy a szülők terveztek-e abortuszt, netán volt-e ikervesztés, mind-mind olyan események, amelyeket (egzisztenciális) fenyegetettségként élhetsz meg. “A legkorábbi élmények olyan jelentőséggel bírnak, hogy meghatározzák a mindennapi választásokat, befolyásolják az egészséget, a táplálkozási szokásokat, a szexuális életet, és a kapcsolati működést. Feldolgozás híján, az itt tanult viselkedési eszközöket felnőttként is használod mindaddig, amíg új eszközöket nem alakítasz ki helyettük.”


Az újjászületés reménye.

“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű, hatalmas petesejt, amely (...) ott élt az édesanyja testében, amikor az még kislány volt, sőt, már akkor is, amikor az anyja is csak magzat volt. Azt is átélte, hogy az édesanyja született, mert ott rejtőzött az anya kis petefészkében, őspetesejt formájában. Így megtapasztalta azt is, milyen volt a nagymama testében lenni.”


A Jupiter, tizenkét év után, ma 01:22-kor áthalad, a Kos 00. fokán, a horoszkópábra keleti pontján, az aszcendensen. Felébred az ÉN. Újjászületik a Szelf. Megébred a jövőbe vetett hit, a remény, az optimizmus. Egyénileg, főleg azt az életterületet érinti ez az állás, ahova a bolygó, most a saját képletedben beparkolt. Az asztrológiában, az I. életházat megelőző, 12-es házhoz kötjük a magzatkori és az előző életbeli élményeket, az alvást, az álmokat, a hipnotikus állapotokat. A Kos pedig, a tavaszi napéjegyenlőségnek, a születésnek az analógiája. A hétvégén volt a Másállapotot a szülészetben -”NŐ a hangunk! 3T” c. esemény, ahol Somíta így fogalmazott: “Az emberiség egyik legnagyobb vétke, szörnyűsége, szégyene, hogy úgy csinálunk, mintha nem tudnánk azt, hogy az egész életutat a legjobban az határozza meg, hogyan születünk. (...) Mely életkorból hozzuk a legtöbb traumát, ami aztán az egész életünket beprogramozza? - A megszületésből. A megszületés mintázata, a halál mintázata is. Úgy halunk, ahogy születünk.”


A nemzésednek, a magzatkornak, valamint a születésednek a tapasztalásait, együttesen tárolod, és emlékként őrized. Minden történés, amit újszülöttként átéltél, a saját, megélt élményed. Perinatális traumának hívjuk, a fenti eseményekhez, tehát a fogantatási, a várandóssági, a születési és a gyermekágyi időszakhoz kapcsolódó traumatizációt, “mely lehet ismétlődő vagy egyszeri alkalom is - például, abortusz fenyegetettség, ikertestvér elvesztése, császármetszés, szeparációs trauma stb. A perinatális trauma, olyan élethelyzet, amikor a magzat, életveszélyes állapotba kerül(het). (...) A perinatális traumáknak olyan specifikus lélektani jellegzetességeik vannak, ami miatt a feldolgozásnak is sajátságos a folyamata.”


SZÜLETÉSÉLMÉNY: EGYSÉBŐL, A KÉTSÉGBE


Ezen a ponton fontos tisztázni, hogy annak ellenére, hogy szülni és születni, kizárólag EGYÜTT lehet, a csecsemő és az édesanya élménye, egymástól szétválasztandó. Attól még, hogy anyukád azt mesélte, hogy kellemes volt a SZÜLÉS, egyáltalán nem biztos, hogy a SZÜLETÉS is az volt. “Nagy trauma” sem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy negatív születési élményről beszéljünk. Ha megpróbálsz belehelyezkedni annak a kis léleknek a helyébe, akinek a paradicsomi létállapot után, most egy teljesen váratlan és erőt próbáló eseményen kell átmennie, már egy pillanatnyi oxigénhiányos állapot, vagy a doktor néni könyöke is elég borzalom lehet. Nem lehet tehát egyenlőségjelet tenni az anyukád emlékei, valamint a saját, magzati élményeid közé. Mindkettő egészen más. Amikor te épp megszületsz, emberré válsz, akkor az édesanyád a szülőcsatornán, a hét kapun, és a méhszájon keresztül avat be, enged át egy lelket, a világba.


VAJÚDÁS: PASSZÍV TEHETETLENSÉG


A fájdalom minden esetben, így a születésnél is, információt szolgáltat. Az anyaméh, készülődik arra, hogy a világra hozzon, és figyelmezteti a nőt, hogy bele kell egyeznie a szülés folyamatába. Édesanyád, itt már egyre többet van módosult tudatállapotban, s próbál ráhangolódni a szükségleteidre. “Az anya közvetíti a magzata felé, akár szimbolikusan, képek segítségével, akár a valós helyzet elmesélésével, hogy ez egy olyan nehéz szituáció, amelyet együttműködéssel tudnak, a lehető legjobban megoldani.” Nem csak az érkezésedet követően van szükséged a teljes figyelemre, a nyugtatásra, és a kapcsolódásra, hanem már jóval előbb. Magzatként, az oxigén elmaradását tapasztalod, hiszen a köldökzsinórban már egyre kevesebb a tápanyag, és a levegő. Fokozódik odabenn a stressz. Váltakozva élhetsz meg kiúttalanságot, tehetetlenséget, indulatot, súlyosbodó félelmeket, és egyfajta menekülési ösztönt. Közben az édesanyád is hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben van. A vajúdás, próbára teszi a türelmet: “Engedjenek már ki!” - gondolhatod. Fizikális értelemben is nagyon marsikus élményeken mész át: nyomás van a koponyacsontban, felforrósodsz, mert az izomzat termeli a hőt, miközben szorít a csatorna. “A babák, gyakran horzsolásokkal, összepréselődött koponyával, piros foltokkal érkeznek.” A Kossal analóg a vér, a lüktetés, a kés, a műtét, a vágás, a metszés, a stressz, a düh, az erőfeszítés, a fájdalom, a kilökődés, a nyomás.


KITOLÁS: AKTÍV KÜZDELEM


A kitolás során, legalább már a haladást, az aktív részvételét, a kijutásért való küzdelmet, a problémamegoldást, a közelharcot, a feladatvégzést, a motivációt élheted meg. Van, hogy kimerülsz, és segítségre van szükséged. Az orvos ilyenkor kézzel, vagy könyökkel nyom ki, és a befejező lépéseket már nem egyedül hajtod végre. Ha császármetszéssel - kiemeléssel - születtél, akkor nem tapasztaltad meg a hüvelyi születés élményét. A császármetszés oka lehet életmentés, de lehet választott, előre egyeztetett szülésmegindításról is szó. Ilyenkor kimarad a vajúdás, vagyis, babaként, nem kapsz jelzést a születésre. Itt azt élheted meg, hogy a totális, a biztonságot jelentő kapcsolat, váratlanul megszűnt. A hiányok miatt, természetesen ennek is van traumatikus hatása, ami sokszor a felnőtt kapcsolódásokban jön elő.


VILÁGRAJÖVETEL: CSUPASZON A VILÁGBAN


A születés után, a köldökzsinórban még pulzál a vér, mert időre van szükség ahhoz, hogy a magzati vér kiáramoljon a méhlepényből. A magzati keringéshez képest, a vér ilyenkor már több oxigént, és kevesebb szén-dioxidot tartalmaz. A tüdőből, felszívódik a magzati szakaszra jellemző víz (Halak). A köldökzsinór túl korai elvágása, szintén traumatikus élmény lehet, hiszen oxigén deficitet, fulladást okoz. Újszülött csecsemőként, csupaszon, meztelenül, egyedül állsz a világban. A Kos, a SZEPARÁCIÓ élménye, az EGYSÉGBŐL, A KÉTSÉGBE emléke. Optimális volt az indulás? Vagy pánikszerű menekülés? Véres, kimerítő csata? Milyen volt a világba való beágyazódás? És, vajon miképp ágyazódhat be a személyes életed, a nagyobb egészbe? Milyen a születés-halálhoz való viszonyod? Milyen életfilozófiát alakítottál ki? Tudsz-e hálás lenni? Képes vagy a változásra, amiért aktívan is teszel? Megoldasz problémákat? El tudod érni, amire szükséged van? Hogyan reagálsz a változásra? Tudod-e örömmel fogadni az új lehetőségeket? “Amikor a születésélmény, a reménytelenséggel párosul, felnőttként is ez válik az alapműködéssé, és sokszor ott is külső akadályt látsz, ahol belül van a visszatartó erő. Ha a születéskor megélt magány fájdalma nem tud beépülni a személyiségbe emlékként, akkor megeshet, hogy ezt az élményt általánosítod, és megjelenik az “én egyedül” magatartás.” Azt éled meg, hogy a világra nem lehet számítani, nincs benne kapcsolódás, bizalom, mindent egyedül kell megoldani, és soha senki nem segít. Újszülöttként, már ezekben a korai időkben is számos tapasztalás ér, amely a születést követő “aranyórák” és hónapok közös élményeivel együtt, meghatározza majd a működésedet, a változáshoz, és az új dolgokhoz való hozzáállásodat, vagyis, az egész életet.


ARANYÓRA: A SZÜLETÉS FÉNYPONTJA


A születés utáni néhány (2-4) óra rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen kisbabaként itt bizonyosságot kaphatsz arról, hogy a világ, egy bizalommal teli hely. “A világrajövetel utáni azonnali találkozás kulcsfontosságú. Ez a feltételen annak, hogy a kapcsolat szilárdan, és folyamatosan biztonságosan tudjon maradni.” Mi adja ilyenkor a legnagyobb biztonságot? A kiszámíthatóság és a stabilitás. Ehhez nélkülözhetetlen az anyával való teljes testkontaktus, a bőr a bőrhöz érzése. A köldökzsinór elvágása után, a tápanyagáramlás megszűnik, és már a saját emésztési folyamataid lépnek életbe. Szinte azonnal megéled a mardosó éhséget, vagyis, a hiányt, a szükségletet. A benti állapotokhoz képest, idekint hideg van, még a levegő állaga is megváltozott. Túl sok a fény (különösen, kórházi körülmények között). A rendkívüli fáradtságot ki kell pihenni, de közben azt érzed, hogy nem vagy képes egyedül a túlélésre. Bekapcsolhat a félelem az egyedülléttől, az üres tértől. A régi és az új közötti, az ISMERETLEN zónába kerültél.


Mindazokat a szavakat, amelyeket eddig használtam, a Koshoz (tágabban: aszcendens, I-es ház, Mars) kötöm: koponya, vajúdás, kitolás, szeparáció, küzdelem, stressz, indulat, forróság, elvágás, metszés, kijutás, menekülés, új lehetőség, változás, én egyedül. Az aszcendens, az ember “arca”. A karaktered, azokat a korai tapasztalásokból összegyúrt jellegzetességeket jelenti, amelyeket önérvényesítési és önvédelmi stratégiákként használsz, a világgal való érintkezés során. A Nap, a “ki vagyok én”, a Mars pedig, a “hogyan működöm”. A pszichológiai asztrológia szemléletében, az aszcendens a születésről, AZ ELSŐ INDULÁSRÓL, az I-es ház pedig, a csecsemőkor első időszakáról árulkodik. Azokról a hónapokról, amikor ÉN-ként, elkezdhetsz megvalósulni a világban, és helyet, figyelmet, energiát követelsz.


AZ ELSŐ HATÁRÁTLÉPÉS


Újszülöttként, fejjel előre (Kos) nyomulsz ki, a nem látható létből, az egységből, a feltétel nélküli szeretetnek, a paradicsomi állapotából (Halak) - a dualitásba, az önállóságba. A feloldódásból, a lehatároltságba. A védettségből, a küzdelmes létbe érkezel. Mint amikor a téli álomból (Halak), felébredsz (Kos), és kifelé fordítod a figyelmet. A csendbe, hirtelen betörnek a külső zajok és fények. A születés során, hihetetlen erők nyomnak, szinte préselnek át a szülőcsatornán. Miközben áthaladsz a 7 kapun, valamint a gát, szűk csatornáján, megkapod a végleges határokat. Itt égnek beléd a korlátok. Ahhoz, hogy tudd, “biztonságban vagyok”, „ez vagyok ÉN”, ennek meg kell történnie. Testi szinten, a bőröd különít el a világtól. Az identitásnak, a személyiségednek a határait viszont már az fogja kirajzolni, hogy mivel azonosítod magadat. Vagyis, mi az, amit elutasítasz, és mi az, amit másoknak megengedsz. Ezekre, leginkább a kapcsolódásokon keresztül érzel rá. A határok kezelésére használt eszközök, csecsemőkortól kezdve folyamatosan alakulnak, módosulnak, és azokat befolyásolják, hogy milyen volt az életed legelső HATÁRÁTLÉPÉSE, maga, a születés.


A megszületés, óriási harccal, vérrel és fájdalommal jár. A régi időkben, és egyes természeti népeknél mind a mai napig, guggolva szül(t) a nő, hiszen csak így támogat a gravitáció. A kórházban, a csípőd lejjebb kerül, mint a kapu maga. A szülés, egy mágikus cselekedet, amikor a lélek, az egyik világból a másikba érkezik. A magyar asszonyok, az ajtófélfának támaszkodva, a két világ közötti kapuban szültek, ahol a bába (vagy nevezhetnénk papnőnek is), a beavató szerepet töltötte be, átsegítve az új lelket, az Élet Kapuján. A beavatáshoz, hozzá tartozik a szülés fájdalma. A teremtésnek ugyanis része mind az öröm, mind pedig a szenvedés. A születést követően, a léleknek szüksége van a biztonságra és a védelemre. A születés, óriási megrázkódtatás, mert ilyenkor kapod meg a határaidat, lépsz át az Egységből, a Kettősségbe. A testi, anyagi formát idő megszokni. A szülést követő órákban zajlik az imprinting (jel. “bevésődés”). Az úgynevezett, kritikus periódusban, vagy aranyórában, felkerülsz a „töltésre”: a mellre, a szívre, hogy megtörténjen az ingerek átvétele. Később, a szoptatás során, tejutat kapsz édesanyádtól, és anyukaként, ezt adod át a gyermekednek. Ez a "tejesség" útja - ahogy, Géczy Gábor is fogalmazta: a tudás, a tapasztalás átadásának módja. A táplálás, nem csupán etetés, hanem az érzelmi világnak, az élettapasztalatoknak és a védelmező erőnek átszivárgása egyaránt.


A CSECSEMŐKOR ÉS A KORAI KÖTŐDÉS


A Kos tehát, a csecsemőkor első hónapjaival analóg. Az édesanya pocakjában (Halak), még semmit nem kell tenned a gondoskodásért, a figyelemért, hiszen nem a cselekvés alapján kapod a visszajelzéseket. Megtapasztalod, milyen a feltétel nélküli, végtelen szeretetet. A megszületés után, hamar megjelennek az elvárások, az ellenőrzések, amelyeket legtöbbször az aggodalom hevít. Csecsemőként viszont, ezek tükrözik számodra vissza, hogy “jól” vagy “rosszul” működsz. Ki vagyok ÉN, és mit jelentek a környezetem számára? Látható vagyok? Szerethető vagyok? Van jogom itt lenni? Örömforrást jelentek? A boldogság érzését, ha átjárja az aggodalom, a félelem, a szorongás, a bizonytalanság, az befolyásolni fogja az énképet. Amit a szülők, ebben a szakaszban visszatükröznek, az lesz a KIINDULÁSI PONT, az aszcendens: az én-, és a világkép alapja. A környezethez való viszonyulásod startköve. A viselkedésedre adott reakciók, nagyban befolyásolják az identitást, az önbizalmat, hiszen a későbbi élethelyzetekben is ezekhez nyúlsz. A bevált működéseket részesíted előnyben, amikor önkifejezésről, önérvényesítésről, akaratról, vagy problémamegoldásról van szó. Mindezek ALAPMINTÁZATOKKÁ karcolódnak be arról, ahogyan önmagadat, a világodat észleled, s miképp visszareagálsz arra. A korai anya-gyermek viszony, az elsődleges kötődési mintázat, kihat a felnőtt kapcsolódások minőségére. Ha az hiányos, ambivalens, bizonytalan, akkor azt tanulod, hogy a szeretet csak bonyolult utakon juthat el hozzád. Hatás, a hiányon keresztül is érkezik. Az egyedülálló szülő, mindössze 50%-ban befolyásolja az életet, a másik 50%, a jelenlétnek a megnemléte. A kötődés, készségeket alakít az elköteleződésre, a tanulásra, a kapcsolódásra. Befolyásolja a határkezelést (védekező vagy támadó), a világ iránti bizalmat, a motivációkat. Tudok-e biztonsággal kötődni? Képes vagyok elköteleződni?


A SZÜLETÉSÉLMÉNY ÉS A VÁLTOZÁS KAPCSOLATA


A Jupiter, a Halakban töltött hetek alatt, kifacsarta onnan még az utolsó csepp csapadékot is. A beágyazódáshoz, szükség van a nedves talajra, hiszen a Kos, a tavaszi napéjegyenlőséggel, és a MAGOK ELVETÉSÉVEL analóg. Testi szinten az ondó, a magömlés is hozzá tartoznak. A túl sok bolygója, szerda hajnalra lépett át a Kosba, és azonnal feltekerte a termosztátot. A zodiákus első jeléhez kapcsoljuk az akciót, a cselekedetet, az ösztönökre hallgatást, a világrahozatalt, a sebességet. Az ábra aszcendense, az ÉN területe, ám, nem az egós értelemben. Sokkal inkább, mint akaraterő, motiváltság, kitartás, kezdeményezőkészség, önbizalom. Az akaraterő, nem egyelő az akaratossággal, vagy az érzelmeknek, az erővel történő szabályozásával, sem az önösséggel, vagy az önzéssel. Az egészséges önérvényesítés onnan indul, hogy képes vagy felmérni a saját helyedet, a fontosságodat, a szükségleteidet, és azokat asszertíven kommunikálod. A feszültséget tudod viselni, és szorult helyzetben is hajlamosabb vagy remélni. Mindezeket befolyásolja, hogy milyen volt az indulásod, a születésélményed. Milyennek élted meg a bezártságot, a várakozást, majd később, sikerült-e megbirkózni az akadályokkal. Győztese voltál-e a kalandnak? Aktívan részt vettél-e a folyamatban? Volt-e együttműködés az anyukáddal? Megzavarta-e a születést bármi (pl. megindították, túl hosszú volt a vajúdás, fulladással jöttél át a csatornán, a végletekig ki kellett tartani stb.)? Egyedül vagy segítséggel érkeztél (megfogtak, kivágtak, közreműködtek)?

A Jupiter, körülbelül egy évet tölt egy jegyben. Utoljára tizenkét évvel ezelőtt, 2010-11 között volt, a Kosban. 2022. május 10-október 28. között, majd 2022. december 20. - 2023. május 16. között időz itt. Idén, a Kosnak a 8. fokáig ér el. 2022. július 28-november 23. között retrográdba fordul, a Kos-Halakban. A télen tehát, egy kis időre még visszanéz majd, a Halakba is. Ha a születésed pillanatában a Jupiter a Kosban állt, most éled, az úgynevezett, “jupiteri visszatérésedet”, amely egy fontos új ciklusnak a kezdete. A Jupiter a Halakban, az álmokról, a Kosban, már azok megvalósításáról beszél. A bolygó, most nagyító alá veszi a változáshoz, az újhoz, a kezdethez, a starthoz, a beindításhoz, a vállalkozáshoz való hozzáállásodat. El tudod képzelni, hogy a születésed folyamata olyan mély lenyomatokat hagyott, hogy azok tapasztalattá, és belső, követendő mintákká alakultak, amelyek ma is befolyásolják a változásra adott reakcióidat? Lehetséges-e, hogy amire nem emlékszel, hatótényezőként ugyanúgy jelen van? A változás, mindig belülről indul. Az a fázisa, amikor megváltozik az értékrend, a viselkedés, a gondolkodás, sokszor láthatatlan. Főleg akkor tudatosul, amikor ráhat a környezetre, és már odakint is robbannak a dolgok. Minden új dolog, újrakezdés, egyben veszteség is. Ha érzelmileg nincsenek feldolgozva, megemésztve, a születés körüli élmények, azok teherként, szorongásként, félelmekként, önbizalomhiány formájában bukkanhatnak fel, amikor bármilyen (külső) változás zajlik. Általában akkor kezdünk a fenti traumákkal foglalkozni, amikor a mostban, történik egy olyan jelentős esemény, ami megérinti a félresöpört, a feldolgozatlanul hagyott élményt, a korábbi sebet. A Jupiter, 2022-23 között a Kosban van. Hogy érzed magad a határállapotban? Startra készen állsz? Tudod követni a tempót? Meg tudod oldani a feladatot? Képes vagy örülni és izgalommal várni az újat?


A Jupiter, a Kosban töltött tranzitját egy-egy BIG BANG nyitja és zárja. Az áthaladás kezdetén, a bolygó, a Skorpiónak a tradicionális urával (2022. május 29. Mars-Jupiter együttállás), annak végén pedig, a Skorpiónak a modern urával kerül kapcsolatba (2023. május 17. Plútó-Jupiter kvadrát). A kettő között, közel 9 hónapra hibernálja magát. A nyáron ugyanis retrográdba fordul, és az év végére, még visszaúszik a Halakba. A tranzitnak, egyik kiemelkedő állomása, amikor 17 év után, a Jupiter együttáll, a Chironnal. A Sebzett Harcos, 2019-26 között van a Kosban, ahol a születésnek, a létjogosultságnak, és a szeparációnak a mély sebeit gyógyítja. Az aszteroidák, a halványabb rétegekben, és sokkal finomabban fejtik ki hatásaikat, mint a bolygók. A Chiron, a kentaur, és a horoszkópábrának, a KULCSA. Ahol az Achilles-pontból, erőt csiholsz. A Nyilas (Jupiter) figurája, szintén félig ember, félig ló. Ők ketten, a test-elme, az anyag-szellem szimbólumai, és a holisztikus gyógyulásról mesélnek. Amikor a korábban, vagy a normálisan nem illeszkedő én-részek, az összetört darabok, végre elkezdenek párbeszédet folytatni egymással.


Mára nem csupán a pszichológia, de a tudomány is alátámasztja a szülésnek, valamint a születés minőségének a meghatározó szerepét, és annak hatását az élet minden szintjére. Az élet alapja az anyaméhben, és annak első időszakában szilárdul meg. A világról alkotott első benyomásaidat, már a születést követő pillanatokban elkezded magadba szívni édesanyád mellkasából. A legelső percek, órák, napok, hetek, hónapok és életévek, valamint a várandósság idején, az anyával töltött erős szimbiózis adja, a személyiség alapjait és alapvetéseit. Mindent, ami az anyagban megvalósulhat, egy ötlet, egy szándék, egy cél előzi meg. A tiszta gondolat megfogan. A magzatkor, a várakozásnak, a türelemnek, a terv növesztésének az időszaka. Az idilli állapotban aztán megszületik a változásra való igény, hiszen a fejlődés, a növekedés azt igényli, hogy a körülmények is idomuljanak. A megszokott, a kényelmes állapotot már el kell hagyni. Félelem és izgalom keveredhetnek, amint áthaladsz a vajúdáson, a kitoláson, ami erőfeszítést, kitartást, stressztűrést követel. A változás azt jelenti, hogy az ismert helyzetekből ki kell lépni. Valamit, amit megszoktál, elveszítesz. S bár néha olyan, mintha a fogságból szabadulnál, mégis szokni kell egy korábbi dolog eltűnését. A születés, elengedés. Szorosan kötődnek hozzá a gyász, a búcsú, az elválás emóciói, amit az öröm órái követnek. Ha a születésedkor, a fenti fázisok egyike nem kapott kellő figyelmet, a felnőtt döntéseidre, és a teremtési folyamataidra egyaránt kihatással lehet. Hol szoktál elakadni? Könnyen jön az ötlet, de hamar kiégsz? Folytonos cselekvési kényszered van, vagy lassan váltasz? Ki tudod várni a gyümölcs beérését türelemben, bizalomban? Netán az egyik projektről, a másikba ugrasz? Tudsz örülni, és élvezni az eredményeket? Mennyire vagy tudatos a szándékaidban? A Jupiter, 2022-23 között, a Kosban halad. Hajrá : )


Felhasznált irodalom:

Orosz Katalin, S. Nagy Zita

- A sorsformáló 9+1 hónap

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page